Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, belebotlottam egy csomó blogba.
Vincze Zsófi futóblogjára ekkor találtam rá.
Mivel most készülök életem első maratonjára, be vagyok élesítve a futásra, hiszen azért van mit készülni. Véletlenek nincsenek. Elkezdtem olvasni a Run Baby Run blogot, ami Zsófié.
A bemutatkozásnál megakadtam ezen:
„2012 augusztusában elhatároztam, hogy futni fogok.
Mindegy milyen gyorsan, mindegy mennyit, mindegy hol.”
Ez elkapott. Tudtam, ez a csaj érzi a lényeget. Fut. Teszi a dolgát…
Azt mondja:
„Nem a futásnak élek, a jó életért futok.”
Itt még jobban rákattantam Zsófira, ha értitek.
Fontos mondata számomra:
„ÉN HISZEK A CSODÁKBAN, DE A CSODÁÉRT TENNI KELL.”
Ezt nem olvasta valahol, hanem átélte.
Lehetőséget kértem tőle, hogy kérdezhessek. Így ismeretlenül is.
A lehetőséget megkaptam. ami nagy, nagy megtiszteltetés nekem.
Nagyon szeretem őt olvasni.
Őszinte és tanulságos.
Bölcs. Épít. Ad. Ennyi nem elég?
Hé: Hajtós, energiadús embernek tűnsz, mármint a blog-írásaidból mindenképp ez jön le számomra. Mielőtt elkezdtél futni, akkor is ilyen energikus voltál? Vagy a futás tett ilyenhajtóssá, céltudatossá?
Zsófi: Nem vagyok mindig energikus, csak ha olyasvalamit csinálok, ami érdekel, és amiben ki tudok teljesedni, illetve értelmét látom. Valószínűleg ezért voltam mindig is közepes tanuló (kivéve azokból a tantárgyakból, amik érdekeltek). Aztán amikor dolgozni kezdtem és eredménye lett a munkámnak, alig hitték el, hogy előzőleg soha nem voltam a jó tanulók között, mert a munkában mindig a legjobb eredményekre törekedtem. Ebben a futás nagy segítségemre van, hiszen napi 8 órát kell ülnöm az irodában, ami a reggeli edzés nélkül még nehezebben menne.
Hé: Félreértés ne essék, nem vagyok nagy futó, de ha nem futnék jó pár éve, biztos meggárgyultam volna. Szóval amikor már úgy érzem, nem megy tovább, nem fogom tudni lenyomni a távot, ami egyébként menne, rájöttem, hogy azt mondogatom magamnak, hogy „szeretem magam, szeretem magam.” Neked van ilyen hasznos mondatod? Amit magadnak szoktál mondani?
Zsófi: Én mentálisan általában mindig felkészülök ezekre az eshetőségekre is. Ugyanúgy, mint a fizikai fáradtságot, a lelki- szellemi fáradtságot is számba kell venni, jó megtervezni előre, hogy oldom meg a megborulásaimat. Néha kicsit panaszkodom, néha jól esik sírdogálni is, de csak akkor, ha mindeközben nem állok le a futással, ha ez nem a haladás rovására megy. Mindig tudatosítom magamban: Vannak nagy problémák az életben, de ez nem tartozik közéjük :)
Hé: Teljesen meghatódtam, amikor említetted az egyik riportban, hogy nagyszerű segítőd a kerékpárjára felrakta a hangfalat, hogy hallgathasd azt a zenét, amivel sok erőt spóroltál. Ez kinek jutott eszébe?
Zsófi: Nekem – és azt hiszem ezzel sokan így vannak – nagyon sokat ad a zene. Régebben táncoltam is, és ha valamiben, akkor nem a futásban, hanem a táncban voltam tehetséges. A zene, ahogyan a futás is, hozzásegít egy meditatív állapothoz. Amikor a futás már fáj, a zene el tudja vonni a figyelmem és egy alapritmust ad a tempómnak. Azonban hozzá kell tennem, hogy legtöbbször nem zenére futok, és csak bizonyos alkalmakkor, bizonyos versenyen szoktam hallgatni, mert a legtöbbször oda kell figyelnem a környezetemre, és nem tehetem meg, hogy bedugom a fülemet. Terepen pedig nincs jobb, mint a természet zaját és a madarak csicsergését, vagy pedig épp a csöndet hallgatni.
Hé: Adtál már fel eddig valamit az életedben? Tapasztalat?
Zsófi: Az életben folyamatosan áldozatot kell hoznunk. Jó esetben már gyerek korban megtanulja az ember, hogy nem kaphat meg bármit, nem körülötte forog a világ.
Ha pontosan tudom, miért hozok áldozatokat, szívesen teszem.
Például nem járok el hétköznap esténként sehova, hanem szigorúan időben lefekszem. Mindezt azért hozom, hogy reggelente végig tudjam csinálni az edzéseket, majd a munkámban hozni tudjam a szokásos formámat. Ezt ellensúlyozva hétvégén sokkal több mindent engedek meg magamnak.
A lényeg, hogy meglegyen az egyensúly.
Hé: Mit mondanál ma annak az embernek, aki mondjuk nem mer élni, nem mer küzdeni a céljaiért, tele van kudarccal, és nem tud a kudarcélményeiből kikecmeregni, mondjuk ott ül előtted „elegem van” arccal. Mit mondanál ma neki?
Zsófi: Ha nem változtat, akkor soha nem is fog kikecmeregni a bajból. Csakis rajta múlik, mit kezd az életével. Ez az ember saját felelőssége, amit nem várhat el másoktól, mindenki a saját életéért felelős.
Nem szabad másoktól várni a boldogulásunkat.
Hé: Neked mit jelent a „SIKER” szó? Fény, csillogás, rongyrázás?
Zsófi: Nem szeretem se a rongyrázást, se a fölösleges csillogást.
Nekem a siker az, ha valamit eltervezek, és utána a lehető legtöbb önerőből meg tudom valósítani. Ekkor vallom magam sikeresnek. Jelenleg sikeresnek tartom magam, hogy azokkal a tulajdonságokkal rendelkezem, amiket gyerekkoromban szerettem volna a felnőtt énemtől.
De az igazi siker nekem az (jelenleg így gondolom), ha megtalálom a páromat, családot alapítok, és mindeközben azzal foglalkozhatok amit szeretek csinálni. Ehhez nem kell csillogás azt hiszem :)
Hé: Gyakran látom ügyfeleimen, hogy az ember mennyire utálja magát, mennyire félünk szeretni magunkat. Te biztosan szereted magad. Az életed a bizonyíték erre. Neked mit jelent a „szeretem magam”, vagy ez egy rohadt nagy önzés? Hogy vagy ezzel?
Zsófi: Szeretem magam, holott tisztában vagyok a hibáimmal. Viszont erkölcsileg nagyon a helyén vagyok és talán ez az, amiért a többi hibámat elég jól el tudom nézni magamnak. Ha mindenki szeretné magát, akkor talán nem lenne ennyi gonoszság és erőszak a földön. Nem a másik irigylésével foglalkoznánk. Szóval csöppet sem önző dolog.
Abszolút megtapasztaltam azt, hogy ha magamat nem szeretem, másokat sem tudok. Ez így van.
A legjobb öngyógyítási módszer a sport mellett a jótékonyság. Azzal, ha valaki segít másokon, például ételt oszt, menhelyeket látogat, besegít, szépen lassan rájön, mennyi helyen van szükség rá, hogy mennyit tud hozzátenni a világhoz. Amennyit ad, annyit, ha nem a többszörösét kapja vissza. Ez egy olyan csodálatos és kiaknázatlan dolog, amit érdemes minden ember életébe becsempészni, a lehetőségek tárháza meg szinte határtalan.
Hé: Tudom, hogy neked fontos az, hogy legyenek céljaid. Hogyan éred el ezeket? (Nem csak a futásra gondolok.) Valami gyakorlati útmutató?
Zsófi: Célok nélkül az ember szerintem elveszett. Nekem egy ilyen elveszett életszakaszom volt, ami hónapokig (ha nem évekig) tartott. Ennek a hatására ( is) kezdtem el futni. 30 éves koromra családot szerettem volna, de ez nem valósult meg, mert ez nem csak rajtam múlik. Ugyanolyan ember vagyok én is mint bárki, olykor tele félelmekkel és kételyekkel,
de rá kellett jönnöm, hogy nehézségek mindig is lesznek, és amíg van valami, ami tartja benned a lelket, addig ezeket a nehézségeket könnyebben le lehet küzdeni.
Tudom, hogy akár egy-egy futóverseny nem a világmindenség, de nekem sokat segítenek abban ezek a célok, hogy a szürke mindennapokat átvészeljem.
Ha nincsenek céljaim, akkor kitalálok egyet, olyat, amiért bármikor be tudok lelkesedni.
Hogyan érem el? Teszek értük minden nap, ez ennyire egyszerű. :)
Hé: Ez év áprilisában Wayne Shorter nevű jazzenész, legenda adott koncertet Pesten. Fiatal korában a hangszertokjára, bőröndjére ráírta a példaképe nevét. Megkérdezte a riporter a zenészt, ma mit írna a bőröndjére? Válasz: ne add fel, főleg a gyerekeknek kell megmutatni, hogy legyenek + érjék el a céljaikat. Zsófi, a te bőröndödre ma mi van ráírva?
Zsófi: Megmondom őszintén, nem tudnám egy mondatba belesűríteni a világnézetemet. Ezért se lesz soha tetoválásom. :)
Hé: Engem azzal szoktak csesztetni, hogy „úristen, de vékony vagy”. Nagyképűen azt szoktam mondani, hogy futótestalkatom van. 52 kiló vagyok, kis mellekkel… És baromira jól érzem magamat a bőrömben. És még a melleimet sem akarom megnagyobbíttatni…. Te hogy vagy mindezzel? Neked nem szokták mondani, hogy „angyalkám, de vékony vagy”?
Zsófi: Nem vagyok kórosan sovány, sőt, van rajtam egy kis zsírtartalék is, mert mióta többet futok, nőtt az étvágyam is. De nekem is atletikus alkatom van, és én így tetszem magamnak, nem ez a legfontosabb? :)
Zsófi! Szívből sok gratula és elismerés családodnak is, akik melletted állnak, és a csapatodnak is, akik tudták, hogyan kell segíteni az Ultrabalaton nagy nehézségeiben. (Mi, emberek ugyanis nem mindig tudjuk, hogyan kell JÓL segíteni, nem mindig sül el jól!)
Ja, igen! A következő eredménye futónknak, hogy beválogatták az országos csapatba,
és megmérettetheti magát a terepfutó világbajnokságon!
Az erről szóló blogbejegyzésében ezt írja:
"Kurvamindegy hanyadik vagyok, ha nem élvezem,
és mindegy hogy utolsó vagyok, ha ez engem feltölt és szín(tet) visz az életembe."
( http://runbabyrun.blog.hu/2016/06/20/a_hosszutavu_hegyifuto_vilagbajnoksag_es_en )
Erről eszembe jut egy mondás, valahogy így hangzik:
"Sokan annyira félnek a kudarctól, hogy rajthoz sem állnak."
Vajon hány ember van körülöttetek, akinek azért megadatott sok minden, de NEM felejti el élvezni, értékelni?
És vajon hány olyan ember vesz körül minket, aki lehet, hogy még utolsó valamiben, de megy tovább, rajthoz MER állni, mert ez feltölti és szintet visz az életébe? (Ugyanis így lesz egyre jobb?)
Itt élőben is hallod Zsófit:
A riport utolsó pár mondata különösen megérintett engem.
https://www.youtube.com/watch?v=833OdfSo3NQ
Köszönöm szépen, hogy itt voltál velünk!
