Csabával beszélgetek. Droghasználó. Volt. Egyszóval: felépülő függő.

Mit jelent ez? És mit nem? Ezért (is) csinálom ezt a blogot, a JÓKÉPŰBESZÉLGETÉSEKET. Minden embernek van olyan tulajdonsága, amiből gyógyulni, épülni, fejlődni lehet, amibe bármikor vissza is eshet. Családokkal, párokkal foglalkozom, tudom, milyen nehéz szembesülni szeretetkapcsolatainkban olyan érzésekkel, helyzetekkel, amiken változtatni kell. Olyan nehéz, hogy szinte lehetetlen.

Ha ez a gyógyulás, épülés nincs az ember életében, a társadalom nem fogja elítélni, és ő maga nem fog belehalni (látszólag), de egyre többet fog veszíteni, egyre lejjebb megy az élete. Sok ember így hagy maga után családi romokat, szétesett személyiségű gyerekeket.

 Csaba útja arra tanít, azt erősíti bennem, hogy mindannyiunk életében az épülésnek, fejlődésnek két feltétele van: célok, amiért érdemes kapaszkodni és a következetesen pozitív hozzáállás.

Azt az ajándékot kaptam az élettől, hogy négy éve közelről nézhetem, hogyan lépi a lépcsőt, hogyan kapaszkodik, hogyan simul az arca, hogyan beszél egyre érthetőbben, egyre kedvesebben, egyre nyugodtabban, egyre meghatóbban.

Láttam, hogyan tart ki a meredek utakon is.
Ő A KITARTÁS EMBERE!

Negyvenedik születésnapod másnapján beszélgetünk. De van egy másik születésnapod is. Hogy vagy?

Remekül. Szenvedélybeteg vagyok. Járok közösségbe, élem a programot, ami megtart a józanság útján. Az utolsó használatot követő naptól számoljuk a napokat.  Így hála Istennek van négy évem, hét hónapom, meg valahány napom. Négy éves vagyok józanodásom szempontjából. De minden nap számít. Biológiailag meg 40 éves vagyok. Annyiban érdekes, hogy elképzelhetetlennek tartottam a józannak maradást. Intézményben, négy fal között, ott el tudtam képzelni pár hetet, néhány hónapot, de ahogy egy jó barátom mondta: ha a cigiről akarsz leszokni, akkor is el kell költöznöd a Holdra, hogy ne találkozz senkivel, aki dohányzik.

Azért volt nehéz elhinnem, mert a leszokást többször is megpróbáltam, eredménytelenül. Ez a leszokás elég rövid időt foglalt magában, napokat, talán egy hetet. A legrosszabb az volt, amikor azt hittem, jobban vagyok, és találkoztam valakivel, aki másféle szert használt, mint én. El tudtam hitetni magammal, hogy megpróbálhatom. Persze minden kezdődött elölről.

Mit jelent, hogy másféle szerhasználóval találkoztál?

Mondjuk nem akartunk többet morfiumozni, meg speedezni, gondoltuk megpróbálunk beilleszkedni. A hozzánk hasonló ember zöme csak alkalmanként fogyaszt, például valamilyen amfetamin származékot, isznak egy kis alkoholt, füveznek bizonyos alkalmakkor, mint normális emberek. De ez a használat kiváltotta bennem a hiányt, kíváncsiságot, és rögtön visszakanyarodtam a régi életformámhoz.

Ma csoda számomra és felemelő érzés, hogy ehelyett közösségbe járok. Ez önmagában felemelő érzés. Az, hogy józanul élhetek más szenvedélybetegek segítségével, ez fantasztikus.

Így vagyok négy éves. Az pedig, hogy negyven éves vagyok, azért fontos, mert eddig nem szerettem a születésnapokat, depresszív voltam, nem vettem tudomásul ezt a napot, nagyon negatívan álltam hozzá, meg hát minden nap annyit kábítószereztem, hogy egy idő után megszűnnek az ünnepek, mint a karácsony, születésnap. Csak az számít, hogy beálljak, beszerezzem a cuccot, senki és semmi más nem érdekelt.

Az AA (Névtelen Alkoholisták 12 lépéses programja) mondja, hogy „az első öt év jó kezdet.” Négy évi józanság után fontossá vált a negyvenedik születésnapod is. Hogyan telt?

Ez a születésnap szeretetben, családi körben telt el. Természetesen voltak viharos veszekedések a múltban. Akkoriban nem gondoltam volna, hogy a családi kapcsolataim is rendeződhetnek.

A csoportban hallottam, hogy fontos a csoportba járás, minden nap még egy józan nap legyen, és így előbb-utóbb rendeződnek a kapcsolatok is.

Amikor nem volt munkám, a gyűlésen mondták a társaim, hogy a legfontosabb, hogy józan maradjak, és akkor majd lesz munkám is. Szép lassan kapok az élettől szeleteket. Számomra ez a járható út.

Néha elkeseredtem, de ha ekkor elkezdtem volna újra használni, akkor valószínűleg mindennapos használó lennék, és nem lenne mellettem a családom, nem lennének körülöttem barátok, pozitív emberek. Ebben biztos vagyok.

Mikor találkoztál először a 12 lépéses programmal?

33 évesen találkoztam először az NA (Narcotics Anonymous) üzenetével egy rehabon, nagyon megfogott, ott éreztem először, hogy valószínűleg van járható út. Jöttek be emberek, akik hozták az üzenetet, volt családjuk, van is családjuk. Első ránézésre nem tűntek szerhasználónak, kábítószerezőnek, de amikor elkezdtek mesélni saját használatukról, életükről, érzéseikről, minden kétségem elszállt afelől, hogy tényleg kábítószereztek, mert minden érzésről, amiről meséltek, az ott tombolt bennem.Tőlük hallottam először, hogy úgy tudnak józanul élni, hogy az NA közösségében beszélnek a függőségükről. 

Szenvedélybetegnek tartod magad. Ez mit jelent neked?

Függőségi problémáim vannak: tudatmódosító szerek. Az összes drogra gondolok: alkohol, amfetamin, fűre, ópiátszármazékokra, higítókra. Nyolcadik utáni nyáron tizenhárom évesen rúgtam be először filmszakadásig. Akkoriban itt a környéken mákteához, gyógyszerekhez, alkoholhoz lehetett hozzájutni.  Aztán ez alakult tovább, egy év alatt heti több napos rendszerességgel. Majd napjaim részévé vált a szipuzás, és a nagyon erős nyugtatószedés. A szenvedélybetegség számomra azt jelenti, hogy nem tud valaki megszabadulni a szerhasználattól akkor sem,ha nagyon akarja. 

 
A 12 lépéses program alapja, hogy a gondolkodásunknak kell megváltoznia. Nálad ez hogyan működik?

Régen nem voltam képes észrevenni a szép és jó dolgokat. Vagy ha észrevettem, akkor arra biztosan használni kellett, mert hogy végre van valami kis jobb érzés, és ezt überelni akarom, még teljesebbé akarom tenni azzal, hogy használok valami drogot rá. Néztük a barátnőmmel a naplementét az óceánparton: csodálatos élmény, festői öböl, naplemente, és persze, füveznem kellett. Amint elszívtam azt a füves cigit, már nem olyan volt az egész. De a mindennapi életben is főleg a szenvedésekre volt nyitott a szemem, meg a fülem. Aztán egyik társam ajánlott egy remek könyvet, aminek segítségével megtanultam pld, amikor sietnem kell valahova, és már elkerülhetetlen a késés, és az is lehet, hogy leordít a főnököm, de reggel ápoltan, rendezetten indulok dolgozni. Fontos, hogy megtettem, és hogy megtehetem. Így nem leszek zaklatott egy lehetséges konfliktus miatt.

 Pozitív gondolatokat tuszkolok a káoszba, ami szép lassan kitaposott út lesz.

Igen, az ördög a részletekben van elrejtve. Szerintem kevesen mernek ebben hinni. Te irányítasz?

Hellyel-közzel igen, de még tanulom. Csak képzeld el, a négy év alatt volt olyan időszakom, hogy amikor felkeltem, és megköszöntem a Felsőbb Erőmnek, hogy józan vagyok, de tele voltam haraggal, kisebbrendűséggel, önsajnálattal, de amikor sikerült alkalmazni a tanultakat,  akkor észrevettem, hogy a reggeli ébredés utáni egy órában tele vagyok pozitív gondolatokkal, ezért pozitív érzésekkel is. Van hol aludnom, van hol ülnöm, folyik a víz a csapból, ihatom a csapvizet. Ez nevetségesnek tűnhet, mert a legtöbb ember szerint ez alanyi jogon jár, de erre úgy gondolok, hogy de jó, hogy ihatok csapvizet. A két dolog másként hat a lelkemre. És utána másként reagálok olyan helyzetekre, amik rám várnak a nap folyamán.

Józanul gondolkodó emberek életében látom újra és újra, hogy van egy szabályuk:  nem azt nézik, ami nincs, hanem azt, ami van, és ezt használják is! Te is erről beszélsz.

Igen, ezt nekem nagyon nehéz volt megtanulni és értékelni. Ezért nagyon hálás vagyok.

 
Mondtad, hogy éled a programot. Ez mit jelent?

Vannak ajánlások, azokat kipróbálom. Ez azt jelenti, hogy szerhasználat nélkül tudok nyugodt lenni, és szervezni az életemet.

A megoldásokat beiktatom a mindennapjaimba.

 Így áll össze mindenkinek a program. A valódi életben használjuk.

Neked mit jelent a 12 lépés?

Első lépésekben beismerem, hogy bajom van. Lehet bajunk szerrel, szexel. Bármivel meggyűlhet a bajunk. Hiszem, hogy van egy tőlem hatalmasabb erő, több mint én. Akár a közösség ereje, az NA programja, az AA programja, ami helyre tudja állítani a lelki békémet, és meg tud szabadítani a mindennapos használattól. Van egy része, ahol saját jellemhibáinkkal foglalkozunk. Van olyan része, ahol tanulunk hinni. Ha ateista vagyok, akkor is járhatok a gyűlésekre, tanulhatom ápolni a kapcsolatokat, mert a közösség sokat tud adni azért, hogy meg is maradjak ezen az úton. Van hitem, imádkozom naponta többször, reggel és este mindig, van, hogy gyakrabban. Meditálok, törekszem felismerni Isten akaratát és ki is vitelezni. És fontos az utolsó lépés is, fontos az elveket életem minden részében gyakorolni. Másként reagálok a dolgokra.

A felépülésembe fektetett munka gyümölcse látszik a családomtól kapott pozitív visszajelzésekben. Ezért is nagyon hálás vagyok.

Az elején mondtad azt, hogy „minden nap számít.”

Nem azt mondjuk, hogy soha többé nem használunk. Hanem azt, hogy csak a mai nap nem. Amikor bizonytalan a jövőképem, tudom azt alkalmazni, hogy ma mit tehetek a jövőmért, és mit nem. Amit tehetek, azt megteszem. Amit nem tehetek meg, azt elengedem. Nem foglalkozom vele. Nem könnyű mindig, de ott vannak a társak, akikkel az aggodalmaimat megbeszélhetem. Ha nincs munkám például, és aznap csak annyit tehetek, hogy beszélek róla egy társamnak, akkor is tettem érte valamit, mert múlik a zaklatottságom, a félelem. Nekem megnyugtató, hogy ha ma nem használok, akkor biztosan közelebb kerülök ahhoz, amit el akarok érni,  mint amikor sürgetném, aktiválnám a függőségemet.

A jelent megélem, a jövőt építem. Amennyire a belső és külső konfliktusok engedik. Van a düh, a destruktív dolgok, amiket másokon vezettem le.

De itt van most, hogy „Csak a mai nap!”

Erről jut eszembe: „Minden igenhez tartozik egy nem.” Bármiben hozunk döntést, mindig mondunk egy igent is, meg egy nemet is.  Csaba, mi van most a kondérban?

Hála, óriási hála érzésem van. Ahogy rendszeresen jártam a gyűlésekre, az előttem járók józan évei segítettek, hogy ha ezt az utat járom én is, akkor nekem is sikerülhet. Voltak bennem kérdések, hogy nem leszek képes erre. Hálás vagyok, hogy ezek is átalakultak. Végre van állandó, bejelentett munkahelyem. Leginkább izgatottan, reményteljesen várom a jövőbeli kihívásokat. Úgy érzem, hogy minden megpróbáltatásban van segítségem, hogy megoldjam. Hazudnék, hogy nincs bennem szorongás, de nem olyan, ami gátol, hogy ne tudnám lecsillapítani ezeket az érzéseket. Az előttem álló kihívásokat kalandnak fogom fel. Óriási segítség, ami a hátam mögött van, és a zsebemben vannak a jó érzések, vannak eszközeim, újakat is tanulok, amiket csak használnom kell. Ezekkel tudom venni az akadályokat és tudok gyarapodni, fejlődni. Mindig magamhoz mérem magamat, így nem kell elfelejtenem, milyen mélység, ahonnan jöttem és milyen óriási változásokon mentem keresztül, és mehetek keresztül a jövőben is.

 Igen, ha akarnám, találok olyat, amiben jobb vagyok hozzád képest, és ha akarom, találok olyat, amiben rosszabb vagyok hozzád képest. De ez nem visz előre. Erről szól ez is: „Tudom, hogy nem ott tartok, ahol lehetnék, de tudom azt is, hogy nem ott vagyok, ahol voltam.” 

Csaba, picit sem bántad meg, hogy abbahagytad a szerezést? Nem hiányzik a pokol?

Mi lett volna, ha? Ez nem létezik. Azt tudom, hogy mi volt, mi történt velem. Örülök, hogy megváltozott az életem. Tapasztalom, hogy a 12 lépéses rendszer a legjobban működik nekem. Volt, hogy elegem volt ebből is, mert ahol emberek vannak, mindig előfordulnak nehézségek is. Egy társammal erre azt mondtuk, hogy akkor mutasson valaki nekünk valami jobbat a függőségre, és oda megyünk, de nincs jobb.   

A kísértés megkörnyékez, átélem a múltat, de nem felejtem el azt a sok kiábrándító dolgot, ami megölte az életemet.

Az hogy jól akartuk magunkat érezni, és ez lett belőle, ezt nem lehet elfelejteni. Azt a hidat, a múltat, nem égetem fel magam mögött.

Tudni kell, hogy honnan jöttünk. Fontos, hogy legyen betegségtudatom.

Ha egy megszépített illúziónak engedelmeskednék, akkor mindent tönkretennék, amit eddig elértem. Fontos  mások megbecsülése, bizalma. Ezt mind elveszíteném. Megtanultam szeretni magamat. Sajnos az agyban ott van az illúzió, a pillanatnyi boldogság vágya, de a hosszú távú következmények is ott vannak. Ekkor is elérhet a visszaesés gondolata. Nagyon hálás vagyok, hogy ismerhetem ezt a programot. Van kiút. Jó, hogy van ez az út, ez a program.

Ha most itt ülne előtted egy ember, aki bedobta a törölközőt, el van keseredve, mit mondanál neki?

Röviden annyit mondanék, hogy ha van egy kis ideje, hallgasson meg. Elmondanám a saját tapasztalataimat, amivel tudna esetleg azonosulni. Elmondhatom, hogy nekem mi segített. Nem tudom, hogy ez neki segíthet-e. Elmondanám neki, hogyan tudok örülni azoknak a dolgoknak, amiknek régen nem tudtam.

Mi a legnagyobb kudarcod?

Sok nagy kudarc van az életemben, nem tudok választani. Nagyon sok. Amikor az első lépést írtam a szponzorommal, írtunk táblázatot. Mi volt a tervem, mit tettem érte, milyen eredménnyel, milyen érzéssel. Ebben benne volt sok kudarc. Rengeteg veszteség, ami elment, mert anyagoztam. Önbecsülés hiánya, önsajnálat, öngyűlölet. Nem tudtam szeretni magam. Édesanyám úgy halt meg, hogy a halálos ágyán úgy látott utoljára, hogy lyukak voltak égetve a ruhámra, mert dohányzás közben elaludtam. Ápolatlanul álltam az ágya mellett, ez óriási szégyen a mai napig. Kudarcélményeimet arra használom fel, hogy segítsen abban, hogy ne használjak.

Legnagyobb siker? Mi a siker?

Most számomra, mivel szenvedélybeteg vagyok, legnagyobb siker az, hogy aktív szerhasználat nélkül élek. Másik nagy siker a szemléletváltás, mert sikerült  a gondolkodásmódomat  kicserélni és észre tudom venni a szép és jó dolgokat. Itt ez a tévé. Öreg tévé. Nem egy csúcsszuper tévé, de úgy gondolok erre a tévére, hogy ezen mennyi jó meccset láttunk, meg hogy ez a tévé még mindig működik. Ismerősöm adta oda, ingyen használhatom, mert az enyém tönkrement, és itt van nekem.

A jó gondolatok jó érzéstartományokat táplálnak. Siker, hogy a józanságomban tudok így gondolkodni.

Célok? Tervek?

Képlékenyek. Legnagyobb terv, hogy maradjak józan, és még teljesebbé tudjam tenni az életemet. Hogy a Felsőbb Erő mit ad, azt most nem tudom. Szeretnék fejlődni a munkában, szeretnék párkapcsolatot. Szeretném más munkakörben is kipróbálni magamat. Ezek vágyak, de célok is. Élni szeretném az életemet, és szépen jönnek ezek a dolgok majd. Legnagyobb cél, hogy tovább járjam ezt az utat. Mert ezen belül, amit majd kínál az élet, valószínű, hogy megfelelő  döntéseket fogok hozni, és meg is valósítom azokat. Amik pedig nem szükségesek, azokat meg el tudom engedni.         

Köszönöm, hogy megengedted ezt a beszélgetést. Gratulálok az eddigi utadhoz és a családodhoz!

Hogy mi motoszkál bennem egy ilyen beszélgetés után?
Először is félelmetesen felemelő érzés mélyen őszinte emberekkel beszélgetni. 
A másik: bárhonnan fel lehet állni, ha akarok és kitartok.
A lényeg, hogy ez lehetséges.

A kutató Elliot Aronson írja önéletrajzában: 
Nem az a fontos, milyen 
lapokat oszt neked az élet!
Az a fontos, hogy a kapott lapokkal megtanuljak jól játszani!
Nem csak az a fontos: Ki vagyok?
Fontosabb: Ki akarok lenni?