EDITTEL BESZÉLGETEK, EGY BAJAI, 59 ÉVES HÖLGGYEL.
TÖBBSZÖR FORDULTAM HOZZÁ SEGÍTSÉGÉRT.
VOLT, AMIKOR ARRA VOLT SZÜKSÉGEM, HOGY MEGHALLGASSON.
VOLT, AMIKOR KIORDIBÁLTAM MAGAMAT.
SZOKTA TUDNI, MIT KELL ILYENKOR CSINÁLNIA.
ÖRÜLÖK ENNEK A BESZÉLGETÉSNEK, MERT SOK DOLGOT TUDTAM MEG RÓLA,
AMIRŐL EDDIG GŐZÖM SEM VOLT.
PÉLDÁUL AZT, HOGY RÉGI MUNKATÁRSAI TERÉZ ANYUNAK BECÉZTÉK.

Szia Edit, köszöntelek a Jóképű Beszélgetésekben!

Nem szoktunk állandóan összejárni, nem vagyunk összenőve, nem vagyunk állandóan együtt, nem ilyen barátok vagyunk, de mindig fordulhatok hozzád, ha segítségre van szükségem. Azonkívül, amikor találkozunk,  mindig finom harapnivalót nyomsz a kezembe.  Szimpatikus számomra, hogy egyáltalán ez eszedbe jut. Hogyan működik ez nálad, hogy mindig van a táskádban kedvesség, harapnivaló?

Nagyon kedves tőled, hogy ilyeneket mondasz. Úgy érzem, valahogy arra születtem, hogy segítsek. Kinek így, kinek úgy. Ahogy tudok. Én erre törekszem. Veled kapcsolatban pedig  úgy érzem, hogy valamiféle lelki összefonódás van köztünk, néha nem értünk egyet, néha marjuk egymást egy kicsit, de ettől függetlenül tudjuk, hogy vagyunk egymásnak. Tehát amikor problémám  van, azt meg tudjuk oldani együtt. Más emberekkel is úgy vagyok, hogy ahogy tudok, segítek.  

Nekem ez egy életforma.

A kajával kapcsolatban pedig nálam mindig van egy kis édesség. Ez biztos nem válik a dicsőségemre, de ha úgy látom, nagyon szívesen megosztom. Akár ami az otthonomban van, akár ami a táskámban van. Tehát éhezni  nem tudok. Ez is életforma, hogy ha éhes vagyok, ennem kell, és ezt megosztom bárkivel.

 Ez főleg egészségügyi gond, amit nassolással oldasz meg?

Régen volt, hogy lement a vércukrom, rosszul éreztem magamat. Orvos tanácsolta, hogy mindig legyen nálam kockacukor.  Nem azt  mondta, hogy a konyhámat hurcoljam magammal, hanem kockacukrot. Aztán a kockacukorból lett egy kis sütemény, egy kis szendvics.

Szóval kockacukorral kezdted, aztán elfajult a helyzet?

Már nem megy le a vércukrom, minden rendben van, de a szokás megmaradt.

A hajléktalanok ennek például nagyon sokszor örülnek. Amikor az utcán látom őket, meg szoktam kérdezni, hogy elfogadnak-e egy kis harapnivalót. Elmondom, hogy ez van, az van. Szendvics van, csoki van. Elfogadják, örülnek. És van olyan régi ismerősöm, aki a csokit nagyon szereti.

A kórházban is meg szoktam őt látogatni, és amikor az utcán találkozunk, szokta kérdezni, hogy „Editkém, van egy kis csokid?” Szóval muszáj, hogy legyen nálam csoki.

Egyik tanulság számomra, hogy mennyire egyszerű örömet okozni egymásnak, a  másik tanulság, hogy nem kitalálni kell  a lehetőségeinket, hanem ott vannak, észre kell venni, hogy mit tudunk megosztani egymással.

Szakemberek látják, hogy sokan azok közül, akik segítőfoglalkozást akarnak választani, kiderül, hogy nem tudják, mit vállalnak fel. Neked mi a  véleményed? Van veszélyes oldala a segítésnek? Mi az, amivel valóban tudunk segíteni az embereknek? Hol lehet elcsúszni?

Én ezt úgy látom, hogy nagyon fontos az indíttatás, hogy milyen okból szeretnék adni. Mert ez belülről jön, így vagyok összerakva, vagy ez addig érdekes, míg mutogathatom magamat. Tisztelet a kivételnek, nem általánosítok, csak ebből az okból inkább ne segítsünk.

Mert az az ember, akit így akarunk úgymond  segíteni, az megérzi. És nagyon megalázva érzi magát.

Azt vallom, amit meg tud tenni, azt ne tegyem meg helyette, mert azzal csak rontok az állapotán. Ha egy hajléktalan el tud menni a következő sarokig, akkor ne én vigyem oda neki a sarokról, hanem menjen el érte a sarokig. Amit meg tud tenni egy idős ember, ne tegyem meg helyette, mert leépülnek tőle. Az időseknél azt tapasztalom, hogy ha mindent megcsinálok helyette, ha  megteszem, amire képes, leépül egy idő után, és  nem is hajlandó tenni magáért. Azt mondja, hogy nem tudja, pedig a fenét nem tudja. Tehát a buktatóját én itt látom.

Ahhoz kell bölcsesség, hogy én a segítő felfedezzem, hogy ő mire képes, és ezt ne tegyem meg helyette. Vagyis nem árt, ha tudok motiválni. Sokszor a másik motiválása a szükséges segítség. Mi az, amivel téged lehet ösztönözni nehéz helyzetekben?

Velem csak szépen kell beszélni, és mindent meg lehet csináltatni. Emberszámba kell engem venni, és akkor bármire a szó jó értelmében rá lehet venni.

Számodra mi a siker? Külcsíny? Csillogás? Nagy durranások?

Az, hogy meg tudom őrizni a belső békémet.

Nekem ez a siker. Persze vannak nagy emberi eredmények, amiket el kell ismerni, de annak sem mindegy az indíttatása. Azért csinálom, hogy önelégülten veregessem a vállamat, vagy azért csinálom, hogy megpróbáljam a határaimat.

Megosztanál velünk egy saját sikerélményt?

Szívesen. Ez az eset a gyülekezetben történt, ahova járok. Két társam összevitatkozott. Azt az utat választották, hogy duzzognak egymásra, nem szóltak egymáshoz. Az egyikkel leálltam beszélgetni. Ez egy istentiszteleti alkalom előzménye volt. Kértem, hogy emiatt ne rontsa se a saját hangulatát, se a miénket. Vegye figyelembe, hogy a másiknak lehet, hogy komoly problémái lehetnek, hisz ingerlékeny mostanában, lehet, hogy sok baja van. Vegye ezt figyelembe. Aztán megkezdődött az istentisztelet. Ezt mi úgy szoktuk kezdeni, hogy valaki mindig imádkozik. Ez a társunk, akivel beszélgettem, ő imádkozott, és imádkozott azért a társunkért is, akivel ez a szóváltása volt. Ez nem az én sikerem. De nagy tapasztalat a számomra.

Nagyon nagy élmény volt, hogy hajlandó volt a békülésre.

Edit, képzeld el, most itt ül előtted egy ember, akinek nincs célja, nincs reménysége, kétségbe van esve. Mit mondanál neki?

Hát ilyenkor általában azt mondom, hogy nézzünk körül magunk körül. Hogy milyen hatalmas gondok vannak. Mert az is probléma, amitől ő szenved, de ha van ép keze, lába, tud beszélni, akkor olyan nagy gond nem lehet. Ha  nincs munkája, az változhat. Ha nincs társa, az is változhat. Ez mind olyan dolog, amit megkaphat. Hány kisgyerek éhezik? Hány nyugdíjas kukázik? Hány ember örülne, ha fel tudna kelni az ágyából? Csak nézzen körbe. Engem is így nevel a jó Isten. Ha lóg az orrom, nagyon magamba vagyok roskadva, akkor biztos, hogy hoz elém valakit, aki megdöbbentő helyzetben van, és elszégyellem magamat. Nekem ehhez képest mi a problémám? 

Tehát ne azt nézzük, amink nincs, hanem vegyük észre, amink van, és azon induljunk el.
Ezt  a kérdést mindig felteszem: Mi van a bőröndödön? A te életed bőröndjére mi van most írva?

 A jó Isten. Én csak őbelé kapaszkodok.

Mi az a mondat vagy gondolat, idézet, amit szoktál használni a magad erősítésére, amit szívesen megosztasz velünk?

Amikor nagyon nyűgös vagyok, a Bibliához fordulok.  Nem csak akkor, de ekkor is a Bibliához fordulok. A zsoltárokat, példabeszédeket veszem elő. Ott találok vigaszt mindig. Leülök, belemélyedek. De van egy mondat, amivel régen találkoztam, és igyekszem magamévá tenni: „Úgy élj, hogy ahol élsz, észrevegyenek, és nagyon hiányozz onnan, ahonnan elmentél.”

Köszönöm, hogy megosztottad velünk magadat!

Kedves olvasó, nem hiszem el, de ezen beszélgetés után sem távoztam üres kézzel. Miközben húztam a cipőmet, kaptam Edittől két nagy kakaós csigát, ami azért jön jól, mert hízókúrázok. És az a furcsa, hogy mindig meglepődök. És mindig nagyon jól esik, bármit kapok. Edit tényleg az oda-adás embere!
Edit azt vési az eszembe, hogy mindig adhatsz valamit a körülötted lévőknek.

Olyan nincs, hogy semmid nincs!:)

Köszönöm az olvasást, és ne felejtsd el megosztani másokkal, ha értékesnek tartod.

„Aki hozzád fordul,
mind jobb és boldogabb emberként távozzék tőled.”

( Teréz anya)