A JOKEPUBESZELGETESEK blogban elhatározásom szerint olyan emberekről akartam írni, akik nem híresek, hiszen nem is ismerek tipikusan híres embereket. Azonban sok olyan ember van, akiknek mély tapasztalataik vannak, amiket érdemes továbbadni. Még akkor is, ha ők nem híresek. De nagyon is emberek. Gáborral befürödtem ez ügyben, hisz ő Baja híresei közé tartozik. Sokan figyelik a gyógyulását. Tíz évvel ezelőtt fejest ugrott a Balaton sekély vizébe. Azóta tolószékben éli nem akármilyen életét. Otthonában beszélgettem vele.
Ő Janicsák Gábor.
A bátorság embere!
Egy közös fotó. ( Én himbálom a telefont.)
Tegnap volt a tizedik évfordulója a balesetednek. Mit jelent pont most ez a tíz év?
Egy barátommal beszélgettem erről, neki is azt mondtam, hogy nagyon gyorsan elment. Az általános iskola nyolc évét kijárni hosszúnak tűnik, de ez a tíz év gyorsan elmúlt. Sok minden történt velem. Mindig célokat tűztem ki magam elé. Például tizedikes voltam, amikor történt velem a baleset. Középiskolába jártam. Abbahagytam a tanulmányaimat, magántanulóként folytattam, leérettségiztem. Jöttek a tanárok, csak velem foglalkoztak. Talán ezért is ment jól a tanulás. Mind az öt tantárgyból négyest kaptam.
Gratulálok! A többi cél?
A jogosítvány megszerzése. Édesapám sokat segített a gyakorlásban. Persze át kellett alakítani hozzám az autót, a szüleim segítettek ebben. Az elején annyira gyenge voltam, hogy nem tudtam eltekerni a kormányt.
Hány éve történt ekkor a baleset?
Négy év múlt el, és még ennyire gyenge voltam. A fejesugrás után semmimet nem tudtam megmozdítani, aztán egyre erősebb lettem. Addig erősítettünk, amíg egyre több erőm lett. A vezetéshez kerestük a megoldásokat, meg is találtuk.
Aztán lovagolni szerettem volna. Meg is tanultam. Először azt hittem, hogy ráhasaltatnak majd a lóra, ahogy a westernfilmekben a sérült cowboy-okat szokták. Nem így történt. Elől a lovat Gábor bácsi vezette, mögöttem ült a Fanni, aki tartott. Ő jobban elfáradt még nálam is, de erősen fogott, hogy le ne essek a lóról. Azonban ez sem maradt így, mert addig erősítettem, míg öt nagy kört egyedül képes voltam lovagolni. Nem többet, mert elfáradtam.
Gyógytornász mondta, hogy az úszással is erősödhetek, így elkezdtem úszni. De kezdetben nagyon féltem, hiszen vízben történt velem a baleset. Most menjek vissza a vízbe?
A halálfélelmemmel kellett szembenéznem.
Kezdetben négy ember vett körül a vízben. Elől Julcsi néni, hátul egy segítő, anyu az egyik oldalamon, apu meg a másikon. Amikor átúsztam egyedül a 12,5 méter hosszú kismedencét a bajai uszodában, az nagy szenzáció volt. Aztán jött a nagymedence, 100 méter, 200 méter. Egyre jobban erősödtem. Aztán sikerült a Balatonátúszás is.
Lovagolsz még?
Másfél éve nem lovagoltam, most szünetet tartok.
Mivel telt aztán ez a tíz mozgalmas év?
Nagyon sok jó történt velem. Megismerkedtem a Napló című műsor riportereivel. Ez a történet egy átverési kísérlettel kezdődött. Az átverés nem történt meg, de ennek kapcsán megismerkedtem a naplósokkal, akik azóta is nyomon követik az életemet. A baleset előtt focicsapatban játszottam. Az újpesti futballcsapat ellátogatott Bajára, csaknem száz ember jött el, akik jelenlétükkel támogatták a gyógyulásomat. Eljutottam Kijevbe is, ahol stimulátor beültetéssel próbálkoztunk. Voltam Brazíliában. Bár jobb eredményekre számítottam, de nem bánom, hogy eljutottam ezekre a helyekre, bármikor visszatérnék ezekbe az országokba. Rengeteg megerősítést kaptam mindkét országban. A Naplónak köszönhetően találkoztam Nick Vujicic-csel is. Ez a találkozás is erőt adott.
Nekem arról szól, amit most elmondtál, hogy mindannyian kapunk lehetőségeket a nehéz élethelyzetekben is. De más kérdés, hogy tudunk-e élni ezekkel. Azt látom, amim nincs, vagy képes vagyok meglátni és használni azt, amim van? Ez mindig nagy kihívás szerintem. Te kaptál lehetőséget és éltél is vele. Ez nem olyan természetes.
Gábor, itt ülünk a tíz éve történtek évfordulóján. Mi van a kondérban? Mi van benned? Mi van legbelül?
Van hitem. Számítok az orvostudományra is. Hiszem, hogy nem maradok ebben a székben. Hiszem, hogy van még tovább állomás az életemben. Szeretnék családot, feleséget, gyereket. Hát ez van az én kondéromban.
Látszik rajtad, hogy erős vagy. Sokunk ennél sokkal kisebb veszteség láttán feladja. Honnan van az erőd? Megváltozott a gondolkodásmódod? Mi kell ehhez?
Amikor frissen történtek az események, dr. Márkus Mária látogatott meg. Látta rajtam, hogy nagyon le vagyok törve. Elkezdett velem szinte veszekedni, hogy mit képzelek én, még fiatal vagyok, szedjem össze magam, meg itt van az orvostudomány is. Először arra gondoltam, hogy lehetne megértőbb is velem, hiszen alig élek. Anyukám később mesélte, hogy amikor a doktornő kiment a szobából, anyukám nyakába borult és sírt. Anyukámnak pedig azt mondta, hogy „hidd el, kellett ez a gyereknek!”
És tényleg kellett!
Fontos számomra, hogy hihetetlenül sok pozitív élmény ért, amik segítettek, hogy pozitívan gondolkodjak. A baleset előtt minden csínyben benne voltam. Azt gondoltam, nem érhet baj. Ma óvatosabb vagyok. Amit akkor megcsináltam, ma nem merném megcsinálni.
A szüleid mindenben melletted állnak. Néha nincs elegetek egymásból? A nehéz pillanatokban is őszinték tudtok maradni egymással? Mert hát néha gondolom elegetek van a tolószékből.
A balesetem előtt is őszinte kapcsolat volt közöttünk, őszintén ki tudjuk mondani, hogy ki mit gondol. Persze nálunk is vannak veszekedések, mint máshol.
Egyszer mondtam anyunak, hogy „most vedd úgy, hogy elmentem otthonról!” De hát, gondolj bele, én ezt nem tudom megtenni! Anyukám egyszer azt mondta, hogy ez az egész összekovácsolt minket.
Azt mondtad az előbb, hogy „őszintén ki tudjuk mondani, hogy ki mit gondol.” Családokkal is foglalkozom, és mélyen hiszek abban, hogy ez talán a legfontosabb, amit adhatunk egymásnak: emberséges kapcsolatban maradni egymással. Erősen összetartani csak őszintén lehet: nem bántóan, hanem egymásra figyelve, de kimondani az érzéseinket, amit adunk és kapunk! Sok családnak ez nem sikerül. Egyik tanárom egyszer azt mondta, hogy „aki ki meri mondani, ami benne él, az erős ember!”
Gábor, mit mondanál annak az embernek, aki mondjuk most előtted nyavalyog, nem hisz már semmiben, teljesen ki van!
Nehéz válaszolni, mert mindenkinek a saját problémája a legnagyobb. Mindenkinek meg van a keresztje. Itt van előttem az illető, mondjuk fáj a lába, azt mondanám, bárcsak nekem fájna a lábam! De itt lehet előttem egy olyan ember, akinek még rosszabb sérülése van, mint nekem, például lélegeztető gépre van kapcsolva. Vagyis lehet mindig rosszabb. Lehet, hogy lehetett volna jobb is, de rosszabb is, hogy én is mondjuk lélegeztető gépen lehetnék.
Mindenkinek a saját maga problémája a legnagyobb, és ezt kell megoldania.
Mit használsz a változás ellen? Vagyis milyen vagy, amikor nem vagy ilyen erős, tudatos?
Nálam sem az van mindig, hogy mosolygok. Általában jól vagyok, de nálam is vannak nehéz napok. Ilyenkor tudom, hogy el fog múlni a rossz érzés. Ilyenkor várom, hogy jöjjön a holnap. Tudom, hogy el fog múlni holnap vagy holnap után. Hozzátenném, hogy másfél éve nehéz dolgok értek, sok rossz hírt kaptam, akkor fontosnak tartottam segítséget kérni. Van, amikor jobb segítséget kérni.
Nagyon fontos, amit mondasz. Mindenkivel előfordul, hogy valamit nem tud egyedül megoldani. Ez mindenkivel előfordul, hisz benne vagyunk nyakig, nem tudjuk átlátni a helyzetünket, ilyenkor egy külső segítség előre visz. Segítségkérés nélkül feleslegesen szenvedünk akár évekig is, és csak súlyosbodni szokott a helyzetünk.
Mi a te szupererőd?
A család. Unokahúgom, nővérem, a szüleim, a kiskutyám.
Nem rossz a válasz, csak nem valakire gondoltam, hanem valamire, a belső erődre, amit eredményesen tudsz használni a céljaidért.
Az akaraterőm. Bár van ennek rossz oldala is, mert tudok akaratos is lenni.
Mit szólsz az évfordulóval kapcsolatos bejegyzésedhez a facebook-on? Ha jól tudom, több mint 300-an olvastak, lájkoltak. Tudod, arra gondoltam, hogy vajon ez a 300 ember hogy áll a lépcsőzéssel? Te léped erősen a magad lépcsőit, mintát mutatsz nekünk, hogy neked nehezebb körülmények között is megy, ami sokaknak nem: önmagunk legyőzése. Vajon a többiek is lépik a maguk lépcsőit? Vagy csak lelkesen neked drukkolnak?
Nagyon örülök ezeknek a lájkoknak, sok erőt adnak nekem az emberek. Azt gondolom, mindenkinek a saját rögös útját kell járnia. Mindannyiunknak a saját élete a legnehezebb, azzal kell foglalkoznia.
Mindenki viszi a keresztjét, és a legjobbat akarja kihozni a saját életéből.
Mit jelent neked a fejlődés? Mi az életed értelme?
Ha nincs cél, nincs értelme a létezésnek. Jó érzés, hogy sokan szorítanak értem. Ez tök sok erőt ad.
Köszönöm a beszélgetést.
Én is köszönöm!
Gáborral csak párszor találkoztam, de azt hiszem, három fegyvere van, amivel eléri az eredményeit:
a KEDVESSÉG, a TÜRELEM, és a BÁTORSÁG.
Naponta kedvesnek lenni? Türelmesnek és bátornak?
Ebben ő az élő példa számomra. DE élő felkiáltó jel is egyben!
Ha neki sikerül legyőznie önmagát, akkor nekem is kutya kötelességem fejlődni,
ahogy ő mondta:
a legjobbat kihozni a saját életemből!
Én is hiszem Gáborral és veletek együtt, hogy a szó szerinti lépcsőzés még Gábor előtt áll! És nem mellesleg, nem csak Gabónak, hanem mindannyiunknak mindig van mit tanulni, fejlődni, lépcsőzni.
Jó lépcsőzést mindenkinek!
