A FIGYELÉS EMBERE
2016. július 27. írta: Hajdú Éva

A FIGYELÉS EMBERE

rozsa.jpg

"A FIGYELEM SZERETET." (filmrészlet)

Lacival beszélgetek, aki a napokban ünnepelte 16 éves józanságát.
Laci az egyik legfontosabb ember az életemben.
Életem legnehezebb időszakában, amikor teljesen szét voltam esve, ott volt mellettem.
Tudta, mire van szükségem. Honnan tudja? -mindig így sóhajtottam fel. Felhívott vagy amikor az önsegítő csoportban személyesen találkoztunk, mindig azt kaptam, amire szükségem volt.
Figyelt rám. Már ez önmagában gyógyító volt. Hogy honnan tudta, mit mondjon?
Mire van pontosan szükségem? Ma már sejtem a választ. Ő is volt összeroskadva, ő is járt azon az úton, ahol én voltam akkor: a mélyben. Ma Istennek hála mind a ketten felfelé tartunk.
A meredeken. Néha elfáradunk, néha leülünk pihenni. De aztán megyünk tovább.
Felfelé. A fejlődés irányába, a változás útján.
Ez az irány a legfontosabb az életemben. Laci mondogatta nekem gyakran:

„Tedd magadért. Tedd egyszerűen. Tedd pozitívan.”

 

Szia Laci, köszöntelek a JÓKÉPŰBESZÉLGETÉSEK-ben. Szerinted hogyan látja a társadalom az alkoholistát? Szerintem a mai képmutató társadalom nem is akarja érteni, inkább megítéli a lesüllyedt embert. És amikor egy olyan ember, aki már egyáltalán nem fogyaszt alkoholt, de alkoholistának mondja magát, és fejlődő, építkező életet él, sokan kiröhögik, mondván: „Te nem is vagy alkoholista.”

Bemutatkozok, Laci vagyok alkoholista. Örülök, hogy kérdeztél. A társadalom megoszlik. Van, aki alkoholista, van, aki nem. Aki nem alkoholista, az könnyen elítéli az alkoholistát, mint függőt.  Mint függőt elítélik. Én most mint gyógyulófélben lévő alkoholista, ha látok egy szenvedő társunkat, sajnálattal tölt el,  szívem szerint behúznám az AA-ba, az önsegítő csoportba. Segít a csoport. Beráncigálnám, mert rajtam segített, és szeretnék én is segíteni rajta, ha akarja! Miért lettem alkoholista? Nem is tudom, hogy miért lettem. Belevittek. Nagyfiús volt, hogy tudok inni. De senki nem nyomta bele a fejemet.

Nem gondoltam a következményekre. Arra senki nem gondol. Ha tudnám, hogy elesek, akkor leülök.

 

Történt valami tragédia, ami elindította az ivást?

Semmi ilyen nem történt. Tizennégy éves koromban bekerültem az ipari tanuló iskolába az öreg szakik közé. Egyik feladatom volt, hogy menjek el borért, de akkor kóstold is meg, mondták.  Szép lassan, észre sem vettem, tizenhét évesen  már majdnem függő voltam.

Ez mit jelent?

Napi szinten valamennyi alkoholt. Motoroztam, arra figyeltem, hogy a jogosítványom megmaradjon. Munkában nem, de amikor hazaértem, otthon már ittam apám borából, mert tudtam, hogy elmegyek szórakozóhelyre, kellett gyorsítónak. Ez ment 20-21 éves koromig napi szinten. Aztán megnősültem 21 éves koromban. A családok összejöttek, buliztunk. Mire elkészült az ennivaló, már nem voltunk éhesek.

Tehát olyan emberek vettek körül, akik elég sokat foglalkoztak az alkohollal?

Ha nem ittál, kinéztek. Ez volt a bevett szokás.


Tehát tizennégytől huszonegy éves korodig valamennyi alkohol naponta, rendszeresen jelen van az életedben.  Ez még mindig társadalmilag normálisnak tűnt. Nem lógtál ki sehonnan. Mikor jött a kontroll elvesztése?

Harminc-harmincegy éves koromban. Negyven évesen éltem meg a mélypontot, amikor kezdtem arra gondolni, hogy nem biztos, hogy lehet ezt így csinálni a végtelenségig.  Addig három epilepsziás rohamom volt. Ma már tudom, hogy ez volt a delirium tremens. Alkoholhiány. Bedeliráltam.


Ebbe bele lehet halni?

Ha nem kapsz segítséget, agygörcs áll be. Bele lehet halni.


Veled hol történt meg ez?

Fiam kisiskolás volt, babazsúr volt nálunk, készültünk, csináltam a fasírtokat. Egyszer csak hirtelen elvágódtam, paff! Mentő vitt a kórházba. Második eset: vonatúton lettem rosszul. Vettem sört, kettőt. Egyiket megittam, jobban lettem. Megittam a másikat is, de rosszul lettem, ki akartam ugrani a mozgó vonatból. Cserkész gyerekek húztak vissza a száguldó vonatba.  Ennyire szenvedtem a hiány miatt. Nem tudtam, hol vagyok. A kalauzok gondoskodtak rólam. Mire beértem Bajára, már várt a mentő az állomáson. A harmadik roham a kórházban ért el, a pszichiátrián.

Nem tudtak erre felkészülni, hogy ez ne történjen meg?

Hirtelen történt. Készültem átköltözni egy másik szobába, amikor hirtelen jött a roham. Gyógyszeres kezelést kaptam. Tízszer feküdtem a pszichiátrián. Ebből háromszor vittek, a többit önként mentem be, de úgy, hogy bevonszoltak.


Te kérted, hogy vigyenek be?

Így van. Sor került az Eszperál beültetetésre, ami segít, hogy ne igyak. Veszélyes inni ilyen beültetés mellett. Ma már tudom, hogy nem ez segít.

Agyban van a kapaszkodó.

Ezután történt, hogy kint maradt egy pohár a disznóvágáson. Fél decis pohárban a pálinka.  Megittam, mert hideg volt.

A MERT mindig ott van. AZÉRT ISZOM MERT…

Meghúztam  és vártam, hogy megdögöljek. Bedelirálok. Nem haltam meg, de estére már berúgtam. Visszaestem abban a pillanatban. Az egót nem tudtam megtörni az alkohol fölött.


Hogy jön ide az egó?

Az alkohol erősebb.  

laci2.jpg

Mint jelent neked az alkohol mint szenvedélybetegség?

Rabság. Rabja vagy az alkoholnak. Nem te irányítasz, hanem az alkohol. Szoktam viccesen mondani, hogy ha pálinkát iszok, hülyeséget gondolok, de ha iszok rá bort, akkor hülyeséget csinálok.


Csak az alkoholnak lehet rabja lenni?

Bármi lehet rabság. Cigaretta, drog, szex. Szeretet is lehet rabság. Társfüggés formájában például.

Mit jelent a társfüggőség?

Ha a társad elhagy, és te ragaszkodsz hozzá, nem tudod elengedni.

Agyban nem tudod elengedni. Amúgy elment régen, csak te nem tudod elengedni.

Ebben tipródsz, őrlődsz. Mint mikor az alkoholistának nincsen bora.  Amíg az alkoholista a bor után tipródik, addig a társfüggő a társ után tipródik, aki már régen elhagyta őt. Aztán azt az egyet keresi mindenkiben, azt a szeretetet, ami előtte volt.
Körülbelül húsz évig ittam, közben együtt éltem a feleségemmel, mint alkoholista. Amikor józan életet kezdtem élni, újra kellett tanulni élni egymással.

Az alkoholista sokat változik. A társ meg sokszor semmit nem változik.

Az is társfüggés valamilyen szinten, hogy így is ragaszkodik két ember egymáshoz. Mi 35 éve együtt vagyunk.

Mi a különbség egy szakember és az önsegítő csoport között?

Azok értik egymást legjobban, akik benne voltak. Egy sörből lesz három egy idő után. Aztán veszek magadnak többet, hogy legyen otthon is. Aztán nem tudsz elmenni dolgozni úgy, hogy ne legyen benned. Remegsz a tegnap este után. 16 év után lettem függő, ekkor volt nálam pia a munkahelyemen is, így biztonságban éreztem magamat. Észre sem veszed, hogy függővé váltál. A környezeted észre veszi, te magad nem.


Miért annyira engedékeny a bevezető szakasszal a társadalom?

Mert nincs benne. Mert azt lehet hinni, hogy ő jó kedvéből iszik. Büntetőjogban sincs felmentés, ha részegen követsz el valamit. Büntetik, mert senki nem nyomta a fejét az üvegre.

De a veszélyessége nem terjedt el, hogy mennyire könnyű rászokni.

Mert mi is a részegség? Feldolgozza a szervezet az oxigént. Az agyad oxigén nélkül marad, ennek következménye a tudatvesztéses viselkedés, ezért tudatmódosító szer. A cukrot is elvonja a szervezetből az alkohol. Részegségre kitapasztaltam, hogy amikor másnapos voltam, akkor egy liter tejet felforraltam, kenyérrel, cukrosan. Először megettem a tejet, de a három deci borom el volt készítve. Tejre bort! Képzeld el! A bor volt a remegés ellen, a másik a cukorháztartásra volt, nem fájt a fejem.

Én tehetek arról, hogy rabságba kerültem. És én tehetek arról, hogy változtassak ezen. Rajtam múlik minden.

Ezért önző program. Első a józanságom. Ez a legfontosabb. Így jobb nekem is, meg a családnak is. Nem egyszemélyes sport, mert az egész család szenved tőle. Eliszod a kenyér árát, semmi nem jó. Eltűnik a pénz.

Amikor valaki abbahagyja az ivást, akkor nem csak ő változik, hanem a párkapcsolata is. Megváltozik a közös élet. Ezért nem csak az alkoholistának kell változnia, hanem annak is, aki mellette él.  Ezért mondom én, hogy újra kell tanulni élni az asszonnyal. Akkor sikerül, ha változunk mind a ketten. Az alkoholista társ nem vette észre magán, hogy miket csinál, míg ivott a másik. A másiknak is van most már józan képessége a döntésre.  Jogot formál magának, hogy részt vegyen a család életében, amiben eddig nem vett részt.. Ezért haragszik meg a társ, mert eddig a társ intézett mindent. Gyerekeket is beleértve. Ő volt a korona a családban. Most már nem csak rajta múlik minden! Pozícióvesztés van. Mert bizonyítási vágy van bennem. 16 éve próbálok bizonyítani. Hogy meglegyen az egyensúly.

Már említetted, hogy a gondolkodásnak kell megváltoznia, csak így lehet józannak maradni. Ez hogy néz ki a mindennapokban?

Megpróbálok a napjaimban élni a 12 lépés szerint. Másfelé orientálódok. Nem az alkoholon jár az eszem, hanem a feladaton. Hogy mit kell megoldanom. Figyelek arra, hogy hogyan egyszerűbb, mert ha bonyolítok valamit, az már el van rontva.


Vannak megmaradt rossz hatásai a húsz év ivásnak?

A látásom sokat romlott.

Más?

Más nincs.

De megkérdezik az orvosnál: alapbetegség? Mondom bátran, hogy az alkohol. Mert ebből volt a legtöbb probléma.  

Kicserélődik ilyenkor az ember?

Úgy érzem igen. Például egy dolgot befejezek. Mert eddig mindig belekaptam valamibe. Nekem ez fontos. Ha becsavarok egy csavart, nem hagyom ott félig. Sorba mindent!  Mert egy alkoholista türelmetlen. Tanulom a türelmet. Egyszerre akarok sok minden jót. De nem egy nap alatt tettem tönkre a dolgaimat.

Mindennek eljön az ideje. Lépésről lépésre.

step.jpg

Még miben cserélődik ki az ember?

Tudok segíteni másokon, nem rajtam segítenek.


Mit jelent neked a 12 lépés?

Mindent. Ezzel mindent elmondtam. Eszerint élek, gondolkodok életem minden megnyilvánulásában.

 
A 12 lépést egyszer végigcsinálod, és kész?

Újra gondolom a 12 lépést az idő múlásával, mert mindenhez hozzá lehet tenni.  Azonnal beismerem hibáim valódi természetét. Hogy nem hazudok.

Mert akkorát nem tudsz senkinek hazudni, mint magadnak. Magamhoz vagyok őszinte.

lacilaci.jpg

Mit jelent ez a „józan alkoholista” kifejezés?

Laci vagyok alkoholista. Tudatosítom magamban, hogy ez egy betegség.


Betegség?

Betegség. Kialakítom egy életvitellel. Nem gyógyítható, hanem kezelhető.


Más lelki betegség?  

Figyeld magad kívülről! Most rágyújtottam. Tudom, hogy nem kéne. De kívánom. Így voltam a piával is. Tudom, hogy bajom lesz belőle, de jól esik. Még nem lettem olyan erős, hogy abbahagyjam. Még nem tudatosítottam eléggé, hogy rossz következménye lesz. De már sokat gondolok arra, hogy abbahagyom.

egyut.jpg

Te miért sajnálod a sarkon ott ülő lezüllött embert? „Hogy tudott így lealjasodni!!!” –lehet ilyet hallani.

Az mond ilyet, aki nem volt még benne. Azért sajnálom, mert olyan állapotban voltam én is. Ő még nem kapott kegyelmet. Mondom a fiataloknak, hogy ennyi, egy körömnyi választ el, hogy te is odakerülj!

Mi a kegyelem?

Lehetőség az életre.


Ez  lehet a hit?

Nem vagyok ateista, hiszek a jó Istenben.

Két dolog biztos. Létezik Isten, a másik, hogy nem én vagyok az.

 

 Mi a legnagyobb siker az életedben?

Együtt maradt a család.


Legnagyobb kudarc?

Nem előbb kezdtem el, meg hogy nem előbb ismertelek benneteket. Az AA önsegítő csoportot.


Neked mi a szupererőd? 

Hiszek magamban.  Erőt ad. Addig úgy voltam, amikor valamit el kell végezni, hogy  „majd holnap.” Hiszek magamban. Hiszek abban, hogy elvégzem az életem dolgait.  Megbízok valakit valamivel, például a fiamat, akkor a munkájában biztosan találok valami hibát. Mert azt nem én csináltam.

De ezt észreveszem. Ezért van az, hogy figyeld magad kívülről.


Vannak félelmeid?

Hogy olyan stressz fog érni, hogy visszaesek.


Erre mit mond az AA?

Ne fogd meg a poharat! Ha nem iszol, nem rúgsz be. Első kortytól való tartózkodás.

Köszönöm a beszélgetést!
 
he_1.jpg

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jokepubeszelgetesek.blog.hu/api/trackback/id/tr888917800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása