A SZÍNPAD EMBERE
2016. augusztus 31. írta: Hajdú Éva

A SZÍNPAD EMBERE

rozsa.jpg

„A JÖVŐ  IS UGYANAZOKBÓL A DOLGOKBÓL VAN ÖSSZETÉVE, MINT A JELEN."  (Simon Weil)

 Ezt jól tudja, érzi és érti NAGY BOTOND, az a bajai fiatalember, akivel a JOKEPUBESZELGETESEK-ben találkoztam. Mindösszesen 17 éves.
Pár éve találkoztam vele először. Az maradt meg bennem, hogy ő nem csak simán  álmodozik, hanem tervez is. Tudatosan, férfiasan. Tényleg tudja, hogy a jövőnk mindig a jelenből áll össze. 
Felkértem egy beszélgetésre. Szerencsémre igent mondott.
Egészen különleges élményt kaptam.
És mint mindig: most is sokat tanultam.
(Na, meg volt, ahol könnyeztem is....)

Ő A SZÍNPAD EMBERE!

divat.jpgTrend4 me divatbemutatón
 

Amikor találkoztunk, akkor is sokat beszéltél a jövőről, a terveidről. Mi lett ezekkel?

A nagy álmom és a fő célom az, hogy színészettel megyek tovább. Nagy álmom, hogy ott álljak az Operett vagy a Madách színpadán, figyeljenek rám, mert nagyon szeretem, ha figyelnek rám az emberek. Rosszul esik, hogy ha beszélek, és nem figyelnek rám. Mindenképp ezzel akarok tovább menni, színházművészeti, táncművészeti tanulmányok felé  szeretném venni az irányt, és most mindent szeretnék megtenni annak érdekében, hogy sikerüljön ez az álmom.

 

Hol tartasz eddig?

Volt lehetőségem egy ilyen szakra felvételizni Pesten, vagy Szentesre a drámatagozatra, de anya azt mondta, és az akkori barátnőm is, hogy nem éri meg, mert ott csak elméletet szerzek, de itt Baján rendszeresen szerepelek darabokban. Mellékszerepeket, főszerepeket rendszeresen kapok. Itt szerzek gyakorlatot, belerázódok, készülök a nagybetűs életre, hogy profin tudjak ezzel foglalkozni.

 boti99.jpgPinokkió- Vásott Willy szerepében

Mikor alakult ki, hogy ennyire fontos a színjátszás? Vagy magától értetődő volt?

Nem volt mindig így. Humán beállítottságú vagyok. Tudom magamról, hogy a matek, kémia, hasonló tárgyakból  nem vagyok jó. Nekem a magyar, töri, filozófia megy. Ebben támogatnak a tanáraim is. Hiszek a véleményüknek. Sportolok, kézilabdázom, meg mellette a színház is megy. Először azt gondoltam, hogy ezt a kettőt össze lehetne gyúrni. Sportkommentátor, tudósító, műsorvezető, ilyesmikre gondoltam. Két-három évvel ezelőtt a színház  még nem volt az első helyen. Nem rég alakult ez ki bennem.

Amikor elkezdtem kicsit hinni magamban és önbizalmam is lett,  amikor láttam magamat felvételeken, akkor fogalmazódott meg bennem, lehet, hogy képes lennék ilyesmire.  

botielso.jpg

Légy jó mindhalálig - Gimesi szerepében ( ELSŐ SZEREP)



Hány évbe telt, mennyi volt a kifutási ideje, míg elhatároztad, hogy színészettel szeretnél foglalkozni?

A Bajai Fiatalok Színházának 8-9 éve vagyok a tagja, szóval viszonylag régóta. Először hobbiszinten foglalkoztam vele. Nem is vettem komolyan, suli után jó kis hobbinak vettem.

operett_2.jpg

 


Hogyan találtad meg ezt a „hobbit”?

Édesanya látta a hirdetést, mondta, hogy jó és hasznos időtöltésnek találja.

Itt megtanulsz szépen beszélni, mozogni, nem a telefon, a számítógép, meg a tévé előtt tölti az ember az idejét, hanem mégis foglalkozik valamivel.

Szerintem nagyon megérte, nagyon boldog vagyok, hogy ezzel foglalkozhatok, a második családomnak tekintem. Nagyon jó a társaság. Akik megtettek mindent, hogy beilleszkedjenek, azok nagyon jól érzik magukat. Ez egy második család.

morgo.png

 Hófehérke és a hét törpe - Morgó szerepében



Miért jó tartozni valamilyen közösségbe?

Szerintem közösségbe tartozni mindenképpen fontos, mert a családon kívül egy második kör is kell, hogy legyen, ahol meg tudsz dolgokat beszélni, mert vannak olyan dolgok, amit édesanyával, édesapával, nagyszülőkkel nem lehet megbeszélni.

Ehhez kell egy baráti kör, szerencsére nekem van, és ezért nagyon hálás vagyok.

Vannak olyan jó barátaim, akik mindig ott vannak mellettem, mindig segítenek, bármi baj van. Bajban ismeri meg ugye az ember a barátját. Én boldog vagyok, hogy ilyen barátok vesznek körül, nagyon örülök ennek.

boti1.jpg

Közös munka az Operett Színházzal



Szerencse, hogy sok jó ember vesz téged körül? Ez magától van? Szóval te egy szerencsés fickó vagy?

Nem hullik minden az ember ölébe.  Ezért tenni kell, hogy ez kialakuljon. Ha szükséged van egy jó barátra, akkor mindenképpen neked kell kezdeményezni, vagy ha ő kezdeményez, akkor fogadd el, mert a külső, ami nem szívből jön, az nem számít annyira szerintem. Jöhet ez magától is a semmiből. Fontos a társaság.

osszetartas.jpg


Örülök, hogy találsz erre megoldást, mert nem egy negyven körüli embert ismerek, akik nagyon vágynak tartozni valahová, baráti körbe, de nem mernek tenni érte, és nagyon sokat szenvednek a magánytól!  Jó látni, hogy erre neked van megoldásod, és teszel is érte.

Melyik a több? Haver vagy barát?

Szerintem a haverből van több. Sok emberrel el van az ember, de akikben megbízik maradéktalanul, abból nagyon kevés van. A baráti körömben négyen vagyunk közel  egymáshoz, de ezen belül is van egy jó barátom. Van egy másik társaságom, ott is hasonló a helyzet.

 

Miért fontosak a céljaid?

Az ember céltalanul nem élhet. Leérettségizünk, és majd lesz valami. Szerintem így nem lehet.

Valami gondolata kell, hogy legyen az embernek. Ki kell tapasztalni, hogy miben vagy jó, és azzal kell tovább menni.

Az egy dolog, hogy valaki jól keres, de az, hogy az ember minden nap haza megy  a munkahelyéről, és azt érzi, hogy basszus, hulla fáradt vagyok, nem szívesen megyek vissza másnap, ez nem jó. Fontos, hogy amit csinálok, azt élvezzem. Mert szerintem így lehet mindent beleadni a munkába. Ha élvezed.

 

Hoztál áldozatot eddig?

Ha áldozatnak számít, akkor a színház nagyon rámegy a tanulmányi eredményemre. Néha ezért otthon ki is kapok. Anya mindig mondja, hogy legyen B vagy C terv is, ha esetleg a színházművészeti vagy táncművészeti nem sikerül. Nem szeretnék másfelé kacsingatni. Ezt terveztem el, ezt szeretném mindenképpen elérni, mert úgy gondolom, másban nem érezném jól magamat. Színházzal akarok tovább menni.

boti8.jpg

Hókirálynő - Kay szerepében

 

 

Hiszel a házasságban? Sok fiatal előtt nincs jó példa. Nem vagyok biztos benne, hogy könnyű hinni manapság egy tartósan boldog kapcsolatban. 

Szeretek barátkozni, tapasztalni, mert a sok tapasztalat az ember előnyére válhat. Igazad van, a szülőktől kapjuk a példát. Amikor elválnak a szülők, akkor valamilyen szinten a gyerekét is cserben hagyja az a szülő, aki elmegy. Én ezt így gondolom. Nem haragszom senkire, velünk is ez megtörtént


Hiszel abban, hogy lehet élni normálisan, boldogan egy közös életet a másik emberrel?

Életemben egyszer voltam szerelmes. Sajnos ennek is hamar vége lett. Szerintem lehetséges, de ez nem most lesz az életemben, hanem, ha túl vagyok az egyetemen. Utána tudok ezekre koncentrálni.

Mindenképpen hiszek abban, hogy nekem is ad Isten olyan valakit, aki
mindig ott van és szeret.

 holt.jpg

Holt költők társasága - Peter Johnson szerepében


Megkönnyebbültem, hogy ezt mondod. Hogy hiszel benne. Én hiszem és tapasztalom, hogy igaz, amit mondasz: lenni és szeretni. Nagyon sok erőt tudok adni a férjemnek, hogy kimutatom felé számtalan módon a szeretetemet.  Számomra a házasság folyamatos munka, de folyamatos sikerélmény is. És egy iszonyatosan jó fejlődési lehetőség! Szerintem minden kapcsolatot meg kell szenvedni. Hogy az a kapcsolat magára találjon. Hogy összeérjenek az ízek. Nem úgy megszenvedni, hogy a másik kihasznál, hanem úgy, hogy kölcsönösen tenni magunkért.

Drog, alkohol? Használod?  

Tizenéves vagyok, kipróbáltam mind a kettőt. Aki azt mondja nem próbálta, az lehet, hogy hazudik. Nem függök ezektől. Ivás nélkül nincs is buli. Nekem nagy szükségem van arra, hogy valaki nagyon szeressen. Nagyon szeretethiányos tudok lenni, és olyankor valakivel ezt meg kell beszélnem. Ha nincs más, akkor anyával. Az a baj, hogy ő mindig az utolsó, akihez odamegyek. Ő tudna segíteni, de úgy vagyok vele, hogy ezeket a problémákat a hasonló korúakkal kell megbeszélni. Ők voltak-e már ilyen helyzetben, ha igen, hogyan oldották meg? Ebből szerintem sokkal többet lehet tanulni.


Tehát nem biztos, hogy a kész megoldások, amikkel a szülők, a felnőttek tudnak gyorsan, rögtön szolgálni, nem biztos, hogy erre van szüksége egy tizenévesnek?
Lehet, hogy azok a megoldások már idejét múltak, vagy az az ő megoldása, és nem a sajátom.

 

Szóval nincs drog. Mit használsz helyette? Mivel töltöd meg a lelkedet?

Ilyenkor van nagy szükségem a lelki társra. Problémától függ, kivel lehet ezt megbeszélni. Ha van barátnőm például, akkor megkérdezek egy lányt.


Szóval kibeszéled. Beszélsz róla, meghallgatod mások véleményét. Aztán összerakod a magadét.
Szeretem ezt kibeszélni, mert ha az ember ezt magában tartja, akkor nem végződik jól. Tudni kell erre embert választani.

 asztal.jpg

Pinokkió - Vásott Willy szerepében

 

Azt nyilatkozta egyszer Tolnai Klári, hogy minél idősebb, annál jobban izgul, mielőtt felmegy a színpadra. A felelősség miatt. Mi erről a véleményed?
Ahogy az ember érik, meg benő a feje lágya, az emberek egyre többet várnak el tőle. Nem is a felelősség, hanem a teljesítmény-kényszer a sok, meg a bizonyítási vágy. Ez  egy megfelelési kényszer is.

 
Mindenkinek megfelelni?

Nem. Magadnak megfelelni. Ez a kihívás. Magadat kell adni. Ez a kulcs. Ha valaki így nem fogad el, azzal nem kell foglalkozni, mert akkor nem téged szeret, hanem csak azt, amit mutatsz magadból.

kalap.jpg

Mesemondás közben

 

 

Mit mondanál annak az embernek, aki itt van mondjuk előtted, készül bedobni a törülközőt, nagyon ki van, mit mondanál neki?
Én mindenképp próbálnám észérvekkel meggyőzni, ha tovább depizik, ha nem próbál felállni a padlóról, akkor az egyik, hogy nem lesz jobb, a másik, hogy még ennél is rosszabb lesz. Próbálnám meggyőzni, hogy sosem szabad feladni, mert azért élünk, hogy az álmainkat megvalósítsuk. De ezért nagyon keményen kell melózni, és ennek az embernek is ezt tudnia kell.

Mindent megtenni azért, ha vannak elképzeléseink, hogy megvalósítsuk. Ettől lesz boldog az ember, és ettől lesz teljes az élete.

 

Említetted az elején, hogy kezdtél hinni magadban, kezdett megjönni az önbizalmad. És ekkor választottál életcélt. Ekkor kezdtél el küzdeni érte! Ennyire fontos az önbizalom?

Két véglet van szerintem. Akinek túl sok van, meg akinek túl kevés. Az önbizalommal is tudni kell bánni. Ha nagyon elveted a sulykot, nem fognak szeretni, beképzelt leszel, meg egoista.

Fontos, hogy elhidd, hogy neked van, mert akkor megcsinálod, amit szeretnél, ha meg nincs, akkor meg tenni kell érte, mert önbizalom nélkül felesleges elindulni.

Hogyan bánsz az önbizalommal a gyakorlatban?

Néha én sem tudok bánni vele, mert néha én is elragadtatom magamat. Emiatt meg is szólnak, hogy vegyek vissza az arcomból. De nekem az önbizalom kellett, mert sokat jártam prózafelolvasó-, szavalóversenyre. Sokat szerepelek a színházban. Kell, hogy legyen töke az embernek, aki kiáll a színpadra, mert aki nyámnyilán csinálja, akinek nincsen kiállása, nincsen tartása, aki nem hisz magában, az egyáltalán nem való színpadra.

boti2.jpg

Kell egy színház - gálaműsorban



Mit kezdesz a félelmeiddel? Mert azt mondják, hogy szembe kell menni a félelmeinkkel.
Szerintem a félelem és az izgalom között nagyon kicsi a különbség. Egy dolgozat előtt félni szoktam. De egy előadás előtt nem félek, ott izgulok.

 

Hogy kezeled? Mit csinálsz?
Vannak nyugtató gyakorlatok. Van, aki cigizik előtte. Valamivel le kell vezetni a feszültséget. Én főleg enni szoktam közvetlen előtte. A futás is szokott segíteni.


Hogyan éled meg a hibáidat? Takargatod? Kamuzol? Vagy bevállalod?

Minden ember hibázik. Azért érdemes elismerni a hibákat, mert előfordul. Szerintem a hibáinkat nem kell takargatni, mert előbb-utóbb úgy is kiderül.

Például a kézilabdában, amikor mellédobsz, akkor nem hőbölögsz, hogy a labda volt, meg a pálya volt csúszós, meg a karom fáj, hanem elhibáztam. Van ilyen. Kész. Szerintem ebben semmi szégyellnivaló nincs.


Nálad van fontossági sorrend. Mondtad, hogy első a színház, aztán jön a családban gondolkodás. Nálad fontos a fontossági sorrend?

Ami az első, azt száz százalékkal kell csinálni. Két legfontosabb, az a színház és a barátaim. Nélkülük nem tudnék élni. És a szüleim is nagyon fontosak. Nélkülük sem tudnék élni. Mert egy anyukára, egy apukára a gyereknek bármikor szüksége van. Nekem ez a három dolog a legfontosabb.

 boti4.jpg

Pál utcai fiúk- Leszik szerepében


Mi a legnagyobb siker az életedben?

Ez a legnehezebb kérdés. Talán az első színházi élmény, ami nagyon nagy lendületet adott. A versenyek, amiket megnyertem, nagy önbizalmat, erőt adtak.

 

Legnagyobb kudarc?
Nem az én hibám, de a szüleim elválása nagy szerepet játszik az életemben. Megbirkóztam vele, de rossz élménynek fogom fel. Aztán egy igaz barát elvesztése, akiben bízol,  aztán hátba szúr.

 

Átéltél ilyet?

Igen. Egyszer. Azóta nagyon megválogatom, kiben bízok meg. Mindenkinek mindent nem szabad elmondani. Amióta hátba szúrtak, azóta nagyon vigyázok.

 

Neked mi a siker? Csillogás? Nagy durranás?

A siker olyasmi, amiért nagyon meg kell dolgozni, mert azt nem adják csak úgy a kezedbe.

Amit az ember véghezvisz és sikerrel jár, akkor azt úgy fogja fel, hogy az élete egy fontos küldetését teljesítette.

 boti6_1.jpg

Hókirálynő - Kay szerepében

Van kedvenc versed?

Kedvenc versem egy erdélyi költőtől való. Horváth István: Tornyot raktam.

Miről szól?

Egy kisfiú a nagypapájánál tartózkodik éppen. Hétköznap este van, a kisrác tornyot épít kukorica csőből, rakosgatja egymásra őket. Nagyapja meg akarja tanítani az élet első fontos dolgára, hogy a kudarcot hogyan viseljük el. Ugyanis azt csinálja a nagypapa, hogy direkt ledönti a kisfiú tornyát, odadob egy kukoricacsőt. A kisfiú nagyon mérges, sír. A nagyapja vígasztalja, hogy ne bánja ezt a tornyot, mert építhet nagyobbat is. Ezt a tornyot, amit Isten adott, el is veheti sajnos.

Megtanította a nagypapa, hogy az életben lehet csalódni, de ezt a tornyot újra fel lehet építeni. Amit nem tudsz újra kezdeni, csak azt szabad megsiratni.

 boti88.jpg

Szavalás közben



De hát ez az élet sava-borsa!

Igen. Nagyon mély ez a vers. Tavaly szavaltam el először. Édesapám elsős korában már elszavalta, de én még nem éreztem magam elég érettnek. Ezért nem is akartam hamarabb elszavalni. Fontos, hogy értsem egy vers lényegét. Enélkül nem érdemes elmondani egy verset.

 

Mi a szupererőd? Az erősséged?

Tudom, mit akarok. Határozott vagyok.

 

Mi a gyengeséged?

Nagyon tudnak hatni rám az érzelmek.

 harman.jpgEgy asszony illata - Harry Havemeyer szerepében


Hogyan látod a mai felnőtteket?

Ez is embertől függ. Vannak olyan szülők, akik tipikus pénzes szülők, akik mindent megadnak a gyereknek. Elkényeztetik őket. Ebből sosem szokott jó kisülni. Megkapja az autót, aztán nem sokára darabokban szedik ki az autóból. Örülök annak, hogy az én szüleim nem ilyenek. Ők rendes embert akarnak belőlem faragni.

 

Mi szeretsz a felnőttekben?

Nagy példaképem mindig apukám volt. Akire mindig felnézek. Nekem ő majdnem tökéletes. Ő is tudja mit akar, nagyon határozott. Kemény, szigorú is, de tudom,  hogy mindent, bármit  megtenne értem.  

 

Mi a kedvenc mottód?

Nagyon szeretem édesanyámat. Az én mottóm, vagy soraim édesanyámról szólnak. A telefonomban van, kikeresem neked.

„Csókold meg édesanyukádat százszor,

Szorítsd kezét jól, bárhová vezet,

Szívből szeretnek téged talán máshol,

Legjobban mégis anyukád szeret.”

 anyaval.jpg

  
Köszönöm a beszélgetést!

Botond arra emlékeztet engem, hogy tényleg mennyire szükségünk van VÉDŐHÁLÓRA, amire ráeshetünk,
ha elszédülünk.
Mennyire szükségünk van építő kapcsolatokra!
De mindenkinek magának kell kifeszíteni a maga hálóját.
Ezt senki nem tudja megtenni helyetted.
Annyira melengeti a szívemet, hogy Botond kifeszítette magának, használja a maga VÉDŐHÁLÓJÁT:
családot, barátokat, célokat, kihívásokat.
Tudja, hogy nem haladhat egyedül!
Biztos vagyok abban, hogy ez a munkáján, teljesítményén is meg fog látszani!
Ez nem kérdés előttem.
Jó utat, és további sok sikert Botond!  

 
nevjegykartya.jpg

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jokepubeszelgetesek.blog.hu/api/trackback/id/tr2711662774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása