A LÁTHATATLAN EMBER 1.
2016. október 17. írta: Hajdú Éva

A LÁTHATATLAN EMBER 1.

rozsa.jpg

„A létezés maga egy extrém sport.”

(Bödőcs Tibor)

Soha nem gondoltam, hogy ilyen könnyű láthatatlanná válni.

Kapcsolatok tömkelege arról szól, hogy milyen könnyen tudjuk egymást láthatatlanná tenni, és fordítva, vagyis önmagunkat láthatatlanná tenni egymás, inkább önmagunk előtt.


Papírügyben volt dolgom egy szakma két képviselőjével. Könyvelőkről van szó, akiktől tanácsot kértem adószámmal kapcsolatban. Sajnos nagyon nem értem a pénzügyi nyelvet, idegesítően nem értem, azért is vagyok mindig frászban, ha efféle ügyekkel van dolgom.

Az egyik szakembert már hónapokkal ezelőtt megkérdeztem, szerinte hogyan intézzem az egészet. Az eddigi drága, de könnyen járható utat ajánlotta. Mondtam neki, hogy szaktársától azt hallottam, hogy van olcsóbb, kicsit macerásabb megoldás is, végül azt ajánlotta, hogy semmin ne változtassak. A másik szakember viszont tájékoztatott a macerásabb, olcsóbb megoldásról. Ezt a megoldást választottam. Nem azért, mert macerásabb, hanem mert ez illik a helyzetembe.

laci1.jpg

Pár héttel később kérdésem akadt, szerettem volna beszélni az eddigi könyvelőmmel. Nem értem el. Kerestem a másikat, aki támogatott a váltásban. Ő sem reagált. Addig próbálkoztam, amíg végül kiderült, hogy az egyik szakember nem vállal el többé. A másik sem, hisz nem érhető el telefonon. Valamit biztos elbarmoltam. De papíralapon viszont rendben vagyok.

Amúgy meg láthatatlan ember lett belőlem. Láthatatlannak érzem magam, mert úgy tesznek, mintha nem léteznék. Eddigi könyvelőm az egyik felszólításra végre válaszol, és meg meri mondani, hogy nem vállal, a másik meg nem veszi fel a telefont. Vajon a kijelzőjén mi olvasható, amikor hívom? Csak kíváncsi vagyok.

Előfordul, hogy láthatatlanná téve egymást, pattintunk le ügyeket-embereket magunkról. Nem lett volna kellemes végighallgatnom, de biztos jobban becsülöm őt, ha kiteszi a témát az asztalra, mondván, hogy „na, Éva hosszú évek óta együtt dolgozunk, de most vége.”  És ha én hülyén reagálok? Hát az nem az ő sara, hanem az enyém. A döntések egyenes felvállalása. Nem egyszerű, igaz? Szemtől szembe. Egyszerű ügyekben. Tét nélküli egyszerű ügyekben sem.

Egyikük nagy keresztény, gyönyörű Böjte Csaba idézetek lógnak a falán, de amikor fel kéne vállalni a döntését előttem, akkor inkább sunyi van. 

Valahol olvastam, hogy könnyebb harcolni a szép eszmékért, mint azok szerint élni. Hát, ez biztos!

ora.jpg


De nem csak a másikból csinálunk nem létezőt, hanem magunkból is.

Egyik ismerősöm azon panaszkodik, hogy teljesítménye jó, sőt néha jobb is, mint a társaié, de ő nem kapja meg közel sem azt az elismerést, amit a többiek. Nagy belső stressz ez neki. Idézem őt: „Nem értem.”  Egyébként ismerem társai véleményét is, miszerint ez az ismerősöm valóban jól, néha jobban teljesít mindenkinél.

Szóval nem érti,  miért van ez így. Miért ismerik el a többiek teljesítményét, az övét pedig nem? Tudtam, hogy fontos mondat ez a „nem értem”.

Morfondíroztam, aztán arra jöttem rá, hogy dehogynem érti! Csak nem mer szembenézni. Magával. Úgy tesz, mintha ő nem is szerepelne a történetben. Ő a láthatatlan ember! Jó/rossz hír az, hogy addig, amíg nem teszi magát láthatóvá a sztorijában, amíg nem néz szembe azzal, hogy „najóvan, hogy is működök én ebben az egészben?”, addig marad a „NEM ÉRTEM”. Marad az önmarcangolás. Marad az egy helyben járás, marad a „nemértem” nyugtalansága. Mintha ő nem is szerepelne a történetben.

Mindegyik rothadó párkapcsolatban egyébként ilyen a kommunikáció: csak a másikról beszélek, csak a másikat hibáztatom, mintha én nem is szerepelnék a kapcsolatban. Mintha én nem is hatnék! Mintha én nem is látszanék! Egy riportban a színész ezt így mondja: nem mindegy milyen csápokkal nyúlunk egymás után! Soha nem szabadna lebecsülni a csápod érintését a másikon.

egyut.jpg

Nincs szebb az életben ennél: rájönni valamire, amit jobban is tehetnék, ami jobban is mehetne. Nincs szebb annál, amikor kimondok, amikor bevállalok. Érezni az erőmet! Nincs ennél szebb érzés az életben. Szerintem.

Van még egy ide illő sztorim. Egyik beszélgetőpartnerem ajánlott egy másikat, akit ismeretlenül felkerestem. Mondta, jó, megcsinálhatjuk a beszélgetést, amit itt a blogban szeretnék közzé tenni. Mondta, jövő héten. Eltelt. Semmi. Újra kerestem. Mondta, jövő héten. Eltelt. Semmi. Aztán írtam neki üzenetet, hogy ezt NEM-nek veszem, és részemről itt van vége a történetnek, igyekeztem köszönetet mondani neki. Erre az üzenetre sem jött válasz. Ő is sunyizott, láthatatlan maradt, meg én is. Nem merte felvállalni, hogy NEM szeretné vállalni ezt a beszélgetést. Egyik ismerősöm szerint "legnehezebb az életben NEM-et mondani." Mennyire igaz! 

Szabályom, hogy amikor valaki láthatatlanná tesz engem, azzal vigasztalom magamat, hogy először is nem velem tiszteletlen, hanem magát nem tiszteli. És aki magát nem tiszteli, az kopik és gyengül. Az ilyet nem sajnálom.

De nézzük az ügy SZÁMTALAN jó oldalát!
Az egyik szaktárstól megkaptam a segítséget, lökést, hogy meg merjem lépni a változtatást.
A másik szakember meg hosszú évek óta viseli a gondomat, asszem tudtunk együttműködni. Jó visszanézni erre a közös, szép útra. Ez az ember tényleg egyetlen egyszer sem hagyott cserben! Ezek után alig szótlanul lelép? Sunyizik? Sajna. Ez az ő dolga.

A következő bejegyzésben fogok írni a KÉMEK HÍDJA című filmről. Az oroszok által elfogott pilóta nem köpött a fogságban, de ezt nem nagyon hiszik el neki. A párbeszéd a pilóta és kiszabadítója között folyik:

- Mondja! Kinek köszönjem meg a szabadulásomat? Nem mondtam semmit, nem mondtam semmit!
- Nem érdekes! Nem számít, hogy ki mit gondol! Tudja, amit tud!


Jó hír még az is, hogy asszem jól vizsgáztam. Régen nagyon szívemre vettem ám, amikor láthatatlanná tesznek, lekezelnek, ilyesmi. Most nem borultam ki, nem vájkált a rossz érzés szanaszét a szívemben. Én irányítottam, és nem a rossz érzéseim engem. Nem volt olyan stresszes a helyzet számomra, mint régen! Egyébként egy hétköznapi stresszhelyzet szintjét mindig te határozod meg! A kérdés: mennyire vagy ura az érzelmeidnek?  

Az emberek, akik láthatatlanná tesznek téged, nem is sejtik, milyen jót tesznek veled. Ezek a hülye helyzetek mindig MEGMUTATJÁK, hogy mennyi erőd van, hol tartasz. 

Nem érdekes. Nem számít, hogy ki mit gondol. Tudod, amit tudsz! 

Tanulság?  Ami veled történik, az rólad IS szól! Ne légy láthatatlan.

Melyik rosszabb szerinted? Amikor más nem vesz rólad tudomást, vagy te nem mersz látszani?

nevjegykartya.jpg 

 

 

 

 

  

A bejegyzés trackback címe:

https://jokepubeszelgetesek.blog.hu/api/trackback/id/tr8211815605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.