Ami meghatároz
2016. október 28. írta: Hajdú Éva

Ami meghatároz

keep.jpg

Három dolgon keresztül érdemes megvizsgálni önmagunk működését. Ezek:  

A JELLEM, a GONDOLKODÁS, és a HIEDELEM.


1. Milyen lehet a jellemünk? Egy házasságban kiderül, hogy mondjuk mennyire hűséges jellem valaki. Egy olimpikon bizonyítja kitartó jellemét, hiszen évekig készül kitartóan a nagy olimpiára. Egyik ismerősöm simulékony-jól alkalmazkodó jellem. Hát, ez nekem nem megy annyira, mint neki! Ha beszélget valakivel, azonnal felveszi a fonalat, követi szavaival, érzéseivel a beszélgetőtársát, és a végén hopp, már el is adott neki valamit! Van, aki szívesen kockáztat, bátor jelleme van, és van, aki ezerszer meggondol egyetlen apró változtatást is az életében. Ő az óvatos jellem. 

Férjem hűséges jellem, én meg csapongó vagyok. Amikor nem működött a házasságunk, és volt mit ráncba szednünk, akkor én a nehézségektől való félelmemben inkább feladtam volna. Az ő stabil elszántsága segített abban, hogy ne szálljak ki a házasságomból, hiszen még nem tettem érte sokat. Kezdjem el, aztán meglátjuk mi lesz. Ezen döntésem meghozatalában férjem stabil jelleme segített. Jó döntést hoztam. Ma már képesek vagyunk kapcsolatunkat nyomon követni, élvezni, és változtatni rajta, amikor szükséges. Egyébként folyamatosan szükséges építeni is, változtatni is rajta. 

laci1.jpg

2. Gondolkodás: Egyik ismerősöm a részletekben tud elveszni például. Amikor mesél egy történetről, alig érünk a végére, mert közben elvész a részletekben. Őt az apró tégladarabok érdeklik igazán, nem az egész felépítmény. Van ennek az ellenkezője, aki összefüggésekben gondolkodik. A részletek tehát annyira nem érdeklik, el is felejti őket. A részleteket csak felhasználja ahhoz, hogy felállítsa véleményét, hipotézisét az egészről. Őt a tégladarabok annyira nem érdeklik, őt az építmény ragadja magával. Ilyen vagyok én.

Van, akinek fontos, hogy optimistán gondolkodjon, tudatosan keresi a vele történtek jó oldalát. Van, aki erre nem képes, mert megmarad a panaszkodásban, önsajnáltatásban. Aki tudatosan pozitív, elég hamar tud a pozitív részletekről beszélni, gyorsan átvág a pozitív tanulságokra. Aki pedig negatív, talán eszébe sem jut, hogy a pozitív oldalát keresse annak, ami vele történik. Gyakran tapasztalom, hogy igyekszem ilyenkor segíteni beszélgetőtársamat, hogy van ennek a sztorinak jó oldala is. Felderült arccal gyakran el is fogadják felvetésemet, de maguktól ott helyben nem jut eszükbe a pozitív oldal. 

Aztán lehet az ember gondolkodása reál, lehet humán beállítottságú. Lehet gyakorlatias és lehet főleg elméleti. Rám az utóbbi jelelemző. Aztán a gondolkodásunk lehet még jellemzően gyors vagy lassú.

3. A hiedelmeink olyan szabályok, amiken keresztül látjuk a világot. Saját magunk által, magunk számára felállított szabályok, többnyire tapasztalataink alapján alkotjuk meg őket. Vannak coach oldalak, ahol a fenti fejlécben szerepel az, hogy: Hiedelmeink. Hiedelme lehet egy coach oldalnak: az ügyfél képes maga megtalálni a megoldást; a coaching folyamat a bizalomra épül; amikor az ügyfél szavakba önti gondolatait, már ez is segíti őt a megoldásban; a coach támogatni képes ügyfelét az értő figyelmével. 

Tehát olyan szabályokról van szó, amelyeket minden élethelyzetben használunk.
Egyik ismerősöm szerint a férfiak nem szeretnek beszélni a házasságukról, alig lehet őket tanácsadásra elhúzni. Áh, a férfiakat az ilyesmi érzelmi témák nem érdeklik!! -szokta legyintve mondogatni. Nem igen értek vele egyet, de ez az ő szabálya párkapcsolat terén, ezt hangoztatja, vagyis ehhez szabja a döntését, a véleményét. 
Találkoztam ilyen hiedelmekkel: 

"A gyerekek kezelhetetlenek!"
"Nincsenek jó főnökök!"
"A férfiak kihasználják a nőket."

Változtathatunk a jellemünkön, a gondolkodásunkon és a hiedelmeinken? Igen.
Fontos először megismerni a nyomvonalat, ami mentén RÁNK JELLEMZŐEN működik a jellemünk, a gondolkodásunk. Az a lényeg, hogy amíg élünk, addig változunk. Tehát folyamatosan mozgásban van életünk mindhárom mutatója. Fontos nyomon követni a bekövetkezett változásokat jellemünkben, gondolkodásunkban, szabályainkban. Ehhez kell egy biztos alap: az önismeret, az önbizalom, amik segítségével a ránk jellemző jellemet, gondolkodást meg kell ismernünk. 

jo.jpg


Az életben folyamatosan jobb emberré, tapasztaltabbá, értékesebbé válhatunk. Van erre lehetőségünk. Erről a lehetőségről szólnak végül is azok a pszichológiai blogok, amiket sokan folyamatosan olvasnak. MIért? Hogy jobban megismerjük magunkat, hogy mélyebbre ássunk magunkban, hogy egyre pontosabban hozzuk meg napi jó döntéseinket, hogy alakíthassuk hiedelmeinket.

A gondolkodásom alapvető beállítottságán nem tudok változtatni. Maradok az összefüggések embere, maradok a humán tárgyak szeretője, és maradok az elméleti ember. De ezen tulajdonságaimat felhasználhatom jellemem fejlődésére, hiedelmeim csiszolására, és gondolkodásom fejlesztésére!

BAJ, HA 
valaki pont nem olyan, mint én? Gyakran azon veszekszünk, hogy "jaj, de lassú vagy, nézd meg, nekem gyorsan megy!"  És még sorolhatnám ezeket a nagyon szomorú példákat.
Nem baj, ha különbözünk! Sőt!
A gyakorlat pont azt mutatja, hogy egy kapcsolatban nem jó, ha például az egyik fél mindig kockáztat. Szükség van a másik fél óvatosabb jellemére IS, hogy jó döntést hozzunk.

Mindig az vezet nyertes-nyertes megoldáshoz,
ha JÓL ÉLÜNK A KÜLÖNBÖZŐSÉGEINKKEL,
nem pedig fojtogatjuk a másikat, mert ő másképp működik. 

Mi a célunk tehát?

(1) Ránk jellemző jellemünk, gondolkodásunk, szabályaink tudatos megismerése,
(2) a változások nyomon követése, 
(3) és a változások tudatos irányítása. 

Téged milyen jellem, gondolkodás, szabályok jellemeznek?
Képes vagy ezek folyamatos megismerésére, a változások felismerésére és a változások tudatos
irányítására? Ezek állandó, fontos kérdések az életünkben. Ne feledkezzünk meg ezekről:)

"Aki megtalálja önmagát, elveszti nyomorúságát."
(Matthew Arnold) 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jokepubeszelgetesek.blog.hu/api/trackback/id/tr4611845443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása