Egy józan alkoholista gyermekével beszélgetek. Nem akárkivel! Neki és szüleinek sikerült a közös, józan életüket felépíteni egy családként.

A beszélgetőtársam ANIKÓ, aki visszakapta apukáját. Hogy mit jelent ez neki?

Talán erről szól leginkább ez a beszélgetés.

 Egy feleség is visszakapta férjét. Ez így szépen is hangzik, ugye? Jaj, de jó! Egy család végre együtt.
A valóság nem ilyen egyszerű!
A függő más ember lett. Vajon a társa tudja követni ezt a változást?
Sikerül a szenvedélybetegnek visszaszerezni vagy megszerezni a belé vetett bizalmat?
Nagy kihívás ez egy családnak.
Mindegyiküknek egy ÚJ kapcsolatba kell tudni kerülni egymással!
A kihívás hatalmas!  NEKIK SIKERÜLT.
Ezért szeretném nektek bemutatni ANIKÓT. Ő  számomra

A  SZEMBENÉZÉS EMBERE!

 Előttem ez egy idegen világ, amikor az ember egy alkoholfüggő szülő mellett nő fel.
Igazából én is ezt érzem. Azt érzem, nincs semmi közöm az egészhez. Csak úgy álmodom.
Elgondolkodtam sokszor azon, hogy olyan ez, mintha belecsöppentem volna. Reggel felkelek, és azt álmodom, hogy apa nem alkoholista, és ez tök jó, aztán mégse. Fura.

Mikor vannak ezek az álmok?
Ez igazából akkor volt, amikor apu ivott. Most hogy nem iszik, így már nincsenek ilyenek.

Fokozatosan helyére kerül?
Igen.

Hány éves vagy, hova jársz?

Tizenhét éves vagyok. Egészségügyet tanulok.

Miért pont az egészségügy?

Igazából azért lettem egészségügyes, mert anya is ebben dolgozik, a mama is a kórházban ebben dolgozott, mint röntgen asszisztens, és ezt folytatja nyugdíj mellett is. Ő olyan fit nagyi, imádom egyébként. Nem is ide akartam jönni. Művészetibe akartam menni  hat éves korom óta, Pécsre a táncszakra. Kiskorom óta táncolok, nagy álmom volt. Aztán nem vettek fel.

Miért nem próbáltad meg újra?

Nem akartam, mert csúszok egy évet, így is évvesztes vagyok. Néztük a sulikat, meg igazából általánosban nem igazán érdekelt a tanulás. Úgy voltam vele, hogy majd felvesznek, ahova felvesznek. Most már nem így gondolom. Megbántam, hogy nem tanultam. Anyuval beszélgettünk, mondta, hogy próbáljuk meg az egészségügyet. Nem akartam az elején, aztán mégis oda mentem. Így rossz, mert kilencedikben utáltam, nem is tanultam sokat, de volt olyan tantárgy is, amiből nem tanultam, de kitűnő voltam. Most már van gyakorlat a kórházban. Nehéz, mert eddig mindent elméletben tanultunk. Elméletben tudjuk, csak nem tudjuk alkalmazni. De gyakoroljuk, elég gyorsan belejöttünk.

Az egészségügyi vonal megerősödött benned, vagy megkérdőjeleződött?
Igazából mind a kettő.

Nem dőlt el?

Fél éve gondolkodom, hogy néha előjön az antiszociális énem. Amikor nincs jó kedvem, nem szívesen megyek emberek közé. Kimentünk gyakorlatra, mindenhol ember volt, de most már tetszik. Mert mindenféleképpen szeretnék továbbtanulni. Nagyon tetszik az is, hogy elmegyek ügyvédnek, és megvédem, kimentem az én kis emberkémet a rossz helyzetekből. Ez valamilyen szinten tetszik.

Tapasztaltál már a gyakorlatban ilyet, hogy oda állok mellé és segítek?
Olyan volt, hogy kiálltam társaim mellett. Szeretek érvelni. Kaptam belőle ötöst.

Milyen tantárgyból?
Érvelés nyelvtanban van.

Kívülről mi jellemez téged? Vajon hogyan látnak téged kívülről, és te hogyan látod magadat?

Ha mások látnak kívülről, azt mondanák, hogy nyitott, néha flegma és  bunkó vagyok. Ha magamat látom kívülről, akkor szintén nyitott, mindenfelé érdeklődő és vidám vagyok.

Egyet értesz ezzel, hogy kívülről flegmának tűnsz és bunkónak is akár?
Bevállalom igen. Ha ő bunkó, akkor én is, de igyekszem ezen változtatni, csak kicsit nehéz.

Belülről?
Ha más lát belülről, akkor  barátságos, folyton mosolygós, és ritkán rossz kedvűnek lát. Ha én látom magamat belülről, akkor  ezt látom: talán zárkózott elég sok téren, meg visszahúzódó.

Legbelül?
Sokszor érzem magam okosnak, de erre rácáfolok. Valaki kérdez valamit, tudom a választ, de sokszor hülyeséget válaszolok.

Mondtad, hogy belül vidám is, és zárkózott is vagy? Hogy van ez?

Van egy képzeletbeli falrétegem. A falon belül azok ismernek, akik jól ismernek. Ez a zárkózott részem.  Mutatom, hogy barátságos vagyok, meg  velem megéri barátkozni, és van egy belső réteg a falon belül, ahol nem szeretek embereket közel engedni magamhoz. Ilyen téren viszont egyáltalán nem vagyok nyitott. Ha szimpatikus valaki, akkor is inkább fél évig ismerkedünk, hogy hátha megismerhetem jobban, és ő is engem jobban.  

Szóval van egy ilyen oldalam, hogy megmutatom, milyen tudok lenni.
A falon belül meg az van, hogy milyen vagyok.

Legbelül mi van? Itt egy szóval mit használnál?
Távolságtartó. Leginkább.

 
Hány éves voltál, amikor először szembesültél azzal, hogy édesapád alkoholista? Számodra mikor kezdődött a cirkusz?
Cirkusz igazából sosem volt otthon, úgy hogy apu kezdte volna. Amikor megszülettem, akkor apa már ivott. Apukám testvére külföldről először tavaly jött haza és nagyon félt, hogy mit lát majd. Apa iszik-e még, mert neki rossz emlékei vannak apuról. Apu meg van-e még? Mi meg vagyunk-e neki?  Kellemes csalódás volt látnia, hogy apu nem iszik, meg hogy együtt van a család. Nagyon jól esett ez neki.

Mire tudsz visszaemlékezni?

 Ebbe születtem. Nem tudtam különbséget tenni, hogy milyen apa józanon és milyen részegen. Azt tudtam, milyen részegen, azt nem tudtam, milyen józanon. Jó párszor voltak pillanatok, amikor nem ivott, de inkább mindig az volt, hogy hazamentünk, mindig a hidegbe, felkapcsoltuk a kályhát. Általában anya, vagy Batyi vitt haza, mert apára nem lehetett engem rábízni, hogy hazavigyen a suliból.

Azt hiszem ovis voltam vagy kisiskolás, amikor anyával elpakoltunk a mamához. Nem fogtam fel, miről van szó. Kiskorom óta apás vagyok, így rossz volt, hogy nem tudtam, most mi lesz velem.  Háromszor költöztünk el. Ez volt az első, és pár hónapig tartott. A második költözéskor  9-10 éves lehettem, ekkor is kevés időre költöztünk el.  A harmadik, a legutolsó volt 2013-ban. Ekkor már felfogtam, hogy apu beteg, hogy baj van.  Ekkor 13 éves voltam. Felfogtam, hogy ez nem jó neki sem. Ránk sincs jó hatással. És ekkor kezdtem érteni, hogy miért költöztünk el. Hogy nekünk nem lesz jó, ha apu ezen nem változtat.

Szóval szívesen követted anyukádat?
Nem. Kiskoromban muszáj volt menni anyuval, mert anya nem hagyott apuval, vele kellett mennem. De tizenhárom évesen, amikor költözni kellett, nagyon haragudtam anyura, hogy úr isten, hogy képes arra, hogy ott hagyja apát, meg tudja, hogy beteg, és nem inkább segít neki, hanem magára hagyja, és mi lesz apuval???

Mit jelent, hogy józan alkoholista? És mit jelent, hogy ez egy betegség?
Apa alkoholista de már tiszta, évek óta nem iszik.
Ha valaki már függ az alkoholtól, akkor ő már alkoholista. Vannak szociális ivók, akik alkalmanként isznak, mértékkel. Azok betegek, akik mindig, egyre többet, mérték nélkül isznak. Számukra a megoldás az, hogy nem isszák meg az első kortyot sem. Mert azt követi majd a többi megállás nélkül. Ezért betegség.


Anyukád elmondta, hogy mi történik?
Próbált velem beszélgetni, de ekkor volt a bezárkózós korszakom, hogy anyunak csak annyit mondtam, amikor hazajöttem a suliból, hogy szia. Ekkor voltam tizenhárom éves. Nem beszéltem anyuval. Elkezdte a beszélgetést, de mindig sírtam. Mindig sírás lett a vége. A Batyi mindig jött, hogy „a kicsi hugit ne bántsuk”. Ő az anyu első házasságából való fia, és 10 év korkülönbség van köztünk, de imádom.

Szóval igazából anyu is próbált mindig beszélgetni velem, csak haragtartó voltam. Úgy voltam vele, hogy nem vagyok kíváncsi anyára, mert úr isten, ott hagyta apát, mi lesz most velünk, és mi lesz apuval? Ezt nem tudtam elképzelni.

Nem érdekelt, hogy anyu mit akar mondani.  Már tudom, hogy el akarta magyarázni, hogy ez apunak jót tett, és úgy voltam vele, hogy mondja, meghallgatom vagy esetleg nem hallgatom meg.

Milyen érzéseket tudsz kötni apuhoz és anyuhoz ezzel kapcsolatban?
Hiány érzése apuhoz. Harag anyuhoz. Meg a gonoszág, hogy ott hagyta aput. Se szó, se beszéd. Hogy volt erre képes?? Nem voltam képes ott hagyni aput, mert én meg segíteni akartam volna neki.

Mára persze beláttam, hogy igaza volt anyunak,
és, hogy nem gonoszságból csinálta,
meg nem azért, mert rosszat akart apának, hanem ezzel tett neki jót.

Légy szíves, magyarázd el az olvasóknak, ha valaki esetleg először hall erről, hogy miért jelent támogatást apukádnak, vagy egy  szenvedő függőnek az, amikor elköltöztetek otthonról, magára hagytátok, vagy amikor  kitesszük az utcára a függő embert? Miért jelent ez támogatást számára?

Miért támogatás a szenvedélybetegnek, ha otthagyjuk?
Azért támogatom a szenvedélybeteget azzal, hogy otthagyom, mert egy józan pillanatában talán elgondolkodik, hogy úristen egyedül van, otthagyta a barátja/barátnője, rosszabb esetben a családja, nincs aki segítse, aki támogassa, és aki szeresse. A támogatás megvonása szerintem egy rossz érzést vagy esetleg lelkiismeret furdalást okoz a függőnél, hogy azért hagyták ott, mert rosszat csinált.

Köszönöm a válaszodat. Nekem még eszembe jut az, hogy egy hozzátartozónak, férjnek, vagy feleségnek valószínűleg ez a legnehezebb döntés. Mégis gondoljuk végig! Akkor vagyok „szerető” családtag, ha mindent megteszek, amivel támogatom valakinek a függését? Hűtőt telepakolom? Bármit megtehet velem, és visszafogadom? Tiszta ruha mosva, vasalva? Csak kap, de semmit nem tesz érte, csak elvesz? Nem lehet, hogy ezzel pont a függésében támogatom, aminek könnyen halál a vége? Gondoljuk végig hozzátartozóként, hogy mi az igazi szerető hozzáállás! Amivel a halálba segítem, vagy amivel a kijózanodását támogatom?

 Tehát ezt beláttad. 

Igen, mostanra be.

 És elmondtad  édesanyádnak?
Sokáig nem. A kapcsolatunk nem volt rossz, csak  én úgy éreztem, hogy nincs köztünk az az anya -lánya kapcsolat, aminek meg kéne lennie. És irigyeltem, hogy a Batyi mindent elmond anyunak, és képesek mindent megbeszélni, meg elmegy anyuval mindenhova, és jó, én is mentem anyuval, de unatkoztam. Nem éreztem jól magam.
Mostanra kezdem érezni, hogy kezd rendeződni a kapcsolatunk. Elég sok mindent meg tudok vele beszélni, és ez jobb érzés, mert kezdem 17 éves koromra érezni az anya-lánya kapcsolatot, aminek eddig is meg kellett volna lennie. Nem tudom, hogy csak részemről nem volt meg, vagy anyu is így érezte, mert anyu is ilyen zárkózottabb típus. Nyel, nyel, nyel, hallgat, hallgat, aztán egyszer csak robban. De akkor hetekig áll otthon a balhé.

Volt egy rossz korszakom, kellett nekem egy piercing. Anyu ellenezte, apu meg nem. Sokáig győzködtem aput, de aztán megengedte. Anyu nem tudta. Hazamentem egy piercinggel a számban. Anya kiakadt, és közölte, hogy így nem mutatkozhatok vele sehol. Apunak meg nem mondom, hogy tetszett, de úgy volt vele, hogy ha tetszik nekem, akkor neki is megfelel.

Miért zártátok ki anyut teljesen ebből a döntésből?  Ki nem mondott szövetség ez kettőtök között?
Hát ezt így is mondhatjuk.

Hiszen kizártátok anyut. Hogy látod?
Anyu is ezt mondja, hogy kizárjuk a dolgokból. Pedig igazából nem, csak tudom, hogy mindig apuval kell először megbeszélni valamit, mert apu mindig mindent megenged.

Hát akkor mit csinál a gyerek? Ahhoz megy, aki enged.
Igen. El akarok menni buliba, akkor aputól elkéredzkedek, mert maradhatok későbbig. Ha anyutól kéredzkedek el, akkor azt mondja, hogy „11-re itthon vagy!” Persze ez nekem meg nem tetszik. Hát kinek tetszene?  Anyának mondom, hogy „szeretlek, szia, puszi, apa elengedett.”

Hogyan lehetne közös döntéseket hozni? Mit gondolsz erről?
Múltkor is a telefonom elromlott. Elhatároztam, hogy nekik nem kell semmit befizetniük, magam fizetem, részletre megveszem. Annyi az egész, hogy önállósulok, magamnak veszem meg. És anyu azzal érvelt, hogy kell új szemüveg neki is, meg nekem is, meg a szobában az ablakot meg kell csináltatni.
Apa nyugodtan megkérdezte anyut, hogy „ezeknek mi köze van a telefonhoz?” Szóval az volt a kérdés, hogy ennek mi köze van az én pénzemhez? Könnyen keveredünk vitatkozásba. Ilyenkor jól jön, hogy apu nyugodt tud maradni. Volt, hogy egyszer nagyon csúnyát mondtam anyának, mert apuval összevesztek valamin. Apa csendben hallgatta, mint mindig, és anyu kikelt magából és üvöltötte apunak, hogy „sokkal jobb volt, amikor ittál.”  

Nekem ez rosszul esett, mert tudtam, hogy apu már mióta nem iszik! Nem fog piához nyúlni, mert itt vagyunk neki mi is. Nekem nagyon rosszul esett, amit anyu mondott. Ekkor elkezdtem  vele kiabálni, hogy „te hogy képzeled, hogy ilyeneket mondasz az apunak, amikor tudod, hogy már nem iszik.”
Apu szerintem visszaszerezte a bizalmat, legalább is az én részemről. Az anyu másként éli át a bizalom kérdést, mert ő nem gyerekként csöppent bele az egészbe.

Melyik a legmaradandóbb emléked az ivós korszakból?
Kisiskolás voltam. Én voltam egyedül a napköziben. Délután fél öt, öt körül lehetett, és a napközis tanár addig nem mehet sehova, amíg én ott voltam. Felhívtuk anyut, hogy hol  van apu? Anyu rájött, hogy apu nem fog értem jönni, mert apu valószínűleg otthon alszik, mert megint ivott. Így a Batyit odarángatta értem, és úgy mentünk haza végig, hogy a Batyi tiszta ideg volt, hogy az apu  biztos megint részeg. Hazaértünk, apu tényleg aludt, mert részeg volt.
Kiskorom óta láttam, hogy apu beteg, segítség kell neki. Mi is elvárjuk tőle, hogy segítsen, de tudjuk, hogy nem fog. Ezt láttam.

Mintha nektek két tükörbe kellene belenézni. Az egyik tükör szerint: a családfő alkoholista, beteg. A másik tükör: a családfő nem iszik, mára hálás alkoholista lett. Hogyan birkózol meg ezzel?
Szerintem apa megérdemel még egy esélyt, mert mennyi mindent megtett értünk azon túl, hogy ez egy betegség és ivott, és ennek ellenére tudom, hogy szeretett minket.

Honnan tudod ezt?
Onnan, hogy a második elköltözéskor elmentem apuhoz, és ült az ágyon és sírt. Kb. 10 éves voltam ekkor. Anyu is ott volt, de akkor ott a szobában egyedül voltam apuval. És akkor rájöttem, hogy hű, apa sír, ennek biztos valami oka van. Ezért  adtam esélyt apunak később, amikor már nem ivott.  Ő nevelt fel. Nagyon szoros a kapcsolatunk. Szerintem szorosabb, mintha úgy lenne, hogy soha nem ivott volna. Apu az, akivel bármit meg tudok beszélni. Mindent elmondok neki.

Köszönöm, hogy ezt is megosztottad velünk.  A legtöbb család szerintem azért megy tönkre, mert annyira nem merünk közel kerülni egymáshoz! KIMONDANI  egymásnak! ÁTÉREZNI egymást!
Mindent meg akarunk úszni!  
Ennek az a következménye, hogy félelmetesen távolra tudnak közeli családtagok kerülni egymástól.
Mert ezzel kitermeltünk rengeteg felszínességet, félreértést, negatív érzéseket.
Már rég nem ismerjük, nem értjük egymást!
Ez az igazi oka a legtöbb konfliktusnak szerintem.
Családi mediációval, családi kapcsolatok rendezésével foglalkozom, ez a tapasztalatom!

Nem értem, miért van ez így. Mert ennek szerintem nincs semmi értelme.

Azzal teszünk legtöbbet a másikért, hogy a magam látását megosztom veled, de  éreztetem veled, hogy nem erőltetem rád. Te is kapsz lehetőséget,  hogy elmondd a magadét!
EZ AZ EGYENLŐSÉGRŐL SZÓL!
NEM AZ URALKODÁSRÓL!
De, aki nem mer egyenlő lenni, és nem tesz ezért semmit, az ne csodálkozzon, ha elnyomják!

Egyszóval: EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN GONDOLKODNI! 
MÁS SZÓVAL: BESZÉLGESSÜNK EGYMÁSSAL! 
Sajnos kiment ez már a köztudatból!  

Igen. Anya és én csajos napot tartottunk nem régen. Nem veszekedtünk, nagyon jó volt együtt, szóval egyre jobb a kapcsolatunk, úgy érzem. Egyre nyíltabbak vagyunk. Ez tényleg fontos.

Hogyan lehet szerinted egyre őszintébb kapcsolatokat ápolni otthon?
Próbálom először a barátaimmal, hogy velük őszintébb vagyok, és ha kicsit távolabb álló emberekkel jobban megy az őszinteség, akkor az otthoniakkal miért ne menne? Ők azok, akikkel vagyok minden nap, ők neveltek fel, ők segítettek át mindenen, ők voltak ott, amikor beteg voltam, ők gondoskodtak rólam.

Gyakorlom azt, hogy nyíltabb legyek másokkal.

Ha visszaemlékszel az óvodás korodra, amikor először elköltöztetek otthonról, akkor hogyan látod ezt az időszakot? Hogyan működtetek? Mi volt a családi jelige?

A szeretet. Ha apának nem lenne az alkoholbetegsége, hanem pld. tolószékben ülne, akkor is kéne neki segítség. Minden betegnek kell egy segítség. Nem mindegy, hogy milyen, de valamilyen segítség biztos, hogy kell mindenkinek. És talán ez volt az, ami meg volt köztünk, hogy szeretem, és segíteni akarok neki. Azt is tudom, hogy nem jó, amit csinál, de annak ellenére is szeretem, mert anyunak a férje, nekem meg az apukám.

Szerintem, ha ez a szeretet elmúlik, akkor nem volt őszinte.
Mert, ha valakit őszintén szeretek, akkor az nem fog elmúlni.

Milyen jeligét mondanál a családotokra MOST, hogy együtt vagytok alkohol nélkül.

Viccesen mondanám, hogy a mi családunk egy nagy hős.
Hogy ezeket átéltük, és még mindig együtt vagyunk,
és talán jobban szeretjük egymást, mint bármikor.

Saját korosztályodnak, aki nem tapasztalta ezt, hogyan tudnád elmagyarázni, hogy min mentetek keresztül,  most pedig még jobban szeretitek egymást?

Ezt nem tudom elmagyarázni, ha valaki ezt nem érti. Csak annyit tudnék mondani neki, hogy „neked ezt át kéne élni, de viszont ne akard átélni, mert nem jó." 

Most belegondolva tök jó a családi légkör. Hozzánk szívesen jön a többi családtag is. Engem ez boldogsággal tölt el, hogy mindenki szívesen jön, mert tudják, hogy nincs baj, és ez így jó.

Ha apu ott van, mert mindig ott van, akkor szuper jó. Apa mindig jó hangulatot teremt. Másik családtagunk is humoros, ha ő is nálunk van, akkor folyik a könnyünk a nevetéstől.

Már tudom értékelni azt, hogy nem az van, hogy apa , anya , meg én,
hanem mi. A család.

 Neked mi a kudarc?

Ha egyest kapok, de tanultam rá. Meg amikor apunak csalódást okozok. Az a legnagyobb kudarc. Sőt, nem okoztam neki csalódást még, azt hiszem. Szerintem nagyon rosszul élném meg, ha csalódást okoznék neki.

Van jó oldala a kudarcnak?
Biztos. Ja, igen! Tanulunk belőle!

Mi kell neked az örömhöz?
Nekem csak kicsi apróság. Amikor régen látott ismerőssel találkozhatok, és megölel, kapok tőle egy puszit. Nem akarok nagyravágyó lenni, hogy nekem kell egy ház, mintha annak tudnék csak örülni. Nekem ilyen apróságokban teljesül ki, hogy én akkor most tök boldog lettem.

 
Ha lesz a jövőben egy családod, hogyan képzeled el most?
Azt hiszem, nem vagyok gyerekbarát a szó általános értelmében. Unokahúgomnak van gyereke, nagyon örülök, ha láthatom, és együtt lehetek vele.

Nem akarsz saját gyereket?
Sokszor elgondolkodom ezen, hogy szeretnék örökbe fogadni. Nekem sokat jelentene az, hogy van egy kisgyerek, akit bármilyen oknál fogva nem tudnak felnevelni a szülei, és még csak kicsi babaként hozzám kerüljön, hogy jó környezetben nőjön fel. Ne legyen az, hogy veszekedésben nő föl. Vagy azt mondják a szülei, hogy nincs pénz kenyeret venni. Nem akarom, hogy így nőjön fel. Biztos szeretnék majd saját gyereket, de most az van bennem, hogy valakinek segíteni  szeretnék, akinek erre szüksége van.

Mi a szupererőd?
Talán a logikám. Szeretek érvelni. Szeretek előbb gondolkodni, rájövök, hogy mit akarok mondani, minek van értelme, aztán beszélni. Ez előnyömre válik. Igen, a beszéd az erősségem.

Elgondolkodtál már azon, hogy milyen hibát nem szeretnél megismételni a saját családodban, amit viszont te átéltél?
Ha lesz egy gyerekem, akkor tuti, hogy neki akarom a legjobbat. Nem akarom, hogy a férjem vagy élettársam alkoholista legyen. Én sem akarok alkoholista lenni.  Jó, hogy visszakaptam aput, de az, amit átéltem, hogy sokszor nem volt ott apu, meg mennyire hiányzott, meg anyuval sem jöttem ki jól. Ezeket nem szeretném, hogy átélje a gyerekem.

Nem akarom, hogy ő néha két szülővel legyen, néha egy szülővel legyen, és hogy valaki hiányozzon neki. Mindig legyen ott mind a kettő. Jó, persze, dolgozni fogunk, de a szülő legyen ott.
Amikor leülünk vacsizni, megbeszéljük az otthon történeteket, meg , hogy leülök segíteni neki leckét írni, vagy, ha én nem érek rá, akkor leül vele az apja, esetleg a testvére.

Nekem ez nagyon sokat jelentene,
hogy egyben legyen a család folyamatosan.

Nézzük a másik oldalát is! Mi az a pozitívum, amit kaptál, amit tovább vinnél a saját családodba is?

Ahogy anyuék nevelnek. Nem nevelnek egy buta picsának, nem vagyok elkényeztetve, viszont mindenem meg van, ami kell. Mindent megkaptam, de nem úgy, hogy mondom, hogy kell egy telefon, és tíz perc múlva már a kezemben van, hanem úgy, hogy jól van, beszéljük meg, hogyan is  tudjuk ezt véghezvinni.

Szeretem, ahogy nevelnek. Apu logikus gondolkodásra tanít, anyu meg arra, hogyan kell ügyesen megélni. Például anya nagyon jól főz, tanít is főzni! Apu néha pénzszóró. Anyu meg inkább spórolós. Valamikor apa vagyok, hogy van pénzem, akkor hú de jó, elköltöm. Néha meg anyu vagyok, hogy van pénzem, de minek költsem el? Később tutira jól fog jönni!

 Mit mondanál annak, aki a te korosztályodban szenved  egy alkoholfüggő szülőtől?

Elmondanám, hogy hányféle szenvedélybetegség van. Elmondanám, hogy hogyan álljon hozzá.

Például, ha valaki be van rúgva, ne álljon neki veszekedni, mert semmi értelme. Akkor beszéljen vele, amikor józan. Lehet, hogy a függőnek rosszul fog  esni, de  rájön, hogy  ezzel megbántott valakit, hogy iszik. Beszéljen vele, amikor józan. Ha ez nem elég, akkor lépjen tovább, ahogyan mi.

Nem hagynék pénzt otthon. Ha valaki nem akar gyógyulni, el kell menni mellőle, és hinni abban, hogy meg tudom oldani, hogy  el tudok menni valahova.  Jó, tudom, ez nem könnyű.

De van hova menni. Szerintem mindig van hova menni.
Elmondanám, hogy aki nagyon akarja, meg tudja oldani.
Ha nem akarja, akkor meg maradnak a kifogások, amikkel csak magát bántja.

Akkor el kell menni?

Igen, mert ezzel segítünk a legtöbbet! Szerintem mi apun ezzel segítettünk a legtöbbet,  hogy tényleg beláttam, hogy anyunak igaza volt, hogy anyunak ott kellett hagynia aput.

Szerinted mi az, ami megkülönböztet a korosztályodtól ezeknek a tapasztalatoknak a fényében?

Talán az, hogy felnőttebbnek érzem magamat a  többiekhez képest. Sokkal érettebben gondolkodom több témában.
El tudom képzelni, hogy milyen az, amikor van minden, meg amikor nincs semmi.
Amikor apu elissza az összes pénzt.

Talán logikusabban gondolkodom. Volt, amikor a tanár mondta, hogy „ilyen eszébe jut egy tizenhét éves lánynak?” Azt válaszoltam, hogy  „persze, attól függ, hogy mit élünk át!”  Nem mindegy ez sem!

Legfontosabb érték?
Apu puszija, amikor hazamentem és mondtam, hogy ötöst kaptam, és éreztette a puszijával, hogy büszke rám.

Ezzel ér véget a beszélgetés. Ekkor átadtam Anikónak egy önismereti kérdéssort, ahol az egyik kérdés ez: KEDVENC HŐSE?
A kérdést kiszúrta a sok közül.

Az én hősöm az apu! –mondja csillogó szemekkel, hangjában bizonyossággal.

Én Albert Schweitzer-t  jelöltem meg válaszként.
Az apukám eszembe sem jutott.
Azt sem tudom, milyen közel kerülni egy apukához.
Bár az én apukám nem ivott. 
Önök szerint ki járt jobban?

 Kapcsolódó írások: 
A józanság embere 
A kitartás embere 
A figyelés embere

CSALÁDI MEDIÁCIÓ: konfliktushelyzetben
CSALÁDI COACHING:  HATÉKONY CSALÁDERŐSÍTÉS,
hogy mindig jó legyen hazamenni.
MINDEN EGY HELYEN, HOGY HÁTTERE MEGLEGYEN!
Hozza el kérdését, élethelyzetét, hogy továbbléphessen! 
Mobil: 06 30 83 44 644