NÉZETeltérés VAGY NÉZETkülönbség
2017. január 19. írta: Hajdú Éva

NÉZETeltérés VAGY NÉZETkülönbség

lilalila.jpg

A kettő közti eltérés megértése sok örömforrást ad a kapcsolatainkban.

Egyik barátommal akadt egy közös projektünk. Egy fontos élethelyzetben fontos döntést kellett hoznia. Voltak sejtései, elképzelései, hogyan mászik ki belőle, de a végső megoldás még nem adódott össze a fejében. Szenvedett. Nőügyről van szó, hát persze, hogy szenvedett.

Ebben az állapotában léptem én a képbe. Sajnos nem személyesen, hanem telefonon tartottuk a kapcsolatot.

Részemről két dolog történt: nagyon igyekeztem együttérzésemet kimutatni, ezzel is enyhítve lelke fájdalmát. Hiszek abban, hogy az együttérzés mindig vigaszt nyújt a másiknak.

Másik: Beszéltem saját tapasztalataimról, saját érzéseimről, saját megoldásaimról. Igyekeztem úgy kommunikálni, hogy lássa, érezze: hagyom, hogy ő döntsön. Mert nem dönthetünk a másik helyett, maximum támogathatjuk, hogy meghozza a maga lelkiismeretének megfelelő döntést.

szembenezes.jpg

Ilyenkor nem akarok észt osztani, meg megmondani, hogy mit tegyen a másik. Miért? Mert soha nem voltam pont olyan helyzetben, mint ő. Honnan tudjam, hogy pontosan mit tegyen? Hát én vagyok ő? Én vagyok az ő helyzetében?

Barátom elmondta, hogy időre van szüksége, míg meghozza a döntését. Pár nap múlva jelentkezett. A nagy tanulság a sztoriban nekem az, hogy nagyon, nagyon eltért az ő megoldása az enyémtől. Sokat dolgozott azon, hogy felvállalja nagyon is etikus döntését, és meg is valósította azt. Végpontra jutott. Megnyugodott, elégedett. Az ő döntése, az ő békessége. És ez így van rendjén. A megoldást megtalálta ÖNMAGÁBAN, ott, ahol mindig is megtalálható.

„Nem könnyű boldogságra találnunk ÖNMAGUNKBAN,
csakhogy sehol másutt nem lelhetünk rá.”
(Agnes Repplier, The Treasure Chest)

 

Hogy mi történt közöttünk? Nézetkülönbség! Mert különbözött a véleményünk. De ez nem okozott nézeteltérést közöttünk, ami félreértésbe, elidegenedésbe torkollott volna. Ellenkezőleg. A „közös projekt” még közelebb hozott minket, még fontosabbak vagyunk egymásnak. Biztos vagyok benne, hogy ha észt osztok, megmondom a véleményét, nem erősödött volna meg a kapcsolatunk. Nehéz élethelyzetben számíthattunk egymásra. És ez nagyon fontos érzés.

Nem kellett megoldanom a helyzetét. Nem kellett helyette döntést hoznom. De stimuláltam egy kicsit, megpiszkáltam az ügyet, jó társa akartam lenni az úton. Kicsit fellélegzett, kicsit megkönnyebbült, így erőre kapott, kiemelte a fejét a vízből, és végre elkezdett úszni. Egészen a partig. Vagyis megszületett a maga döntése, amiért vállalja a felelősséget, és hajlandó ki is tartani mellette.

Szeretem azt a gondolatot, hogy „nem lehetünk egymás lelkiismerete.” Könnyű ezt elfelejteni. Nem lehetsz mérce senki számára. De jó példa igen. Ott állhatsz a szeretted mellett, támogathatod, de nem dönthetsz helyette.

Mindenki maga felel először magáért. Lehet egy házasságban is egymásra mutogatni, hogy „ezt te kúrtad el” – „nem, mert ezt te kúrtad el”, de hát tudjuk: ez mindig  közös meló.

egyut.jpg

Amikor fullad melletted a másik, mit teszel?

(1) Jól lenyomod a fejét a víz alá, hadd dögöljön meg? Te pedig tovább állsz? (2) Vagy állandóan minősítgeted, ráncigálod, hogy kezdjen már el úszni? És ha szerencsétlen nem kezd el úszni? Miért hallgatna rád, miért hinne neked, ha annyi negatív kritikát kap? (3) Addig evickélsz mellette, addig bátorítod, addig stimulálod, addig szereted, míg bizony elkezd úszni, egészen a partig. Te nem úszol helyette. De ott vagy mellette.  És amikor kiértek a partra, megölelitek egymást. Mert ez a szeretet, ez a barátság, ez a szerelem. Ez a család.


Egy jó barát, egy jó társ attól jó, hogy a lehető legjobbat hozza ki belőled. Ügyesen stimulál téged. De nem hoz döntést helyetted. Mellette magad is egyre erősebbé válsz. Épp ezért válsz képessé arra, hogy te is egyre erősebbé teszed a másikat.

Nem vagyunk egyformák. Tehát nézetKÜLÖNBSÉGEINK  mindig lesznek. De ha nem megváltoztatni akarjuk a másikat, hanem a legjobbat kihozni belőle, akkor elkerülhetjük a nézeteltéréseket, és számíthatunk EGYMÁSRA. Először önmagunkra. Csak aztán egymásra. Mert ne felejtsd el: nem úszhatsz a másik helyett!


hid.jpg

Nem szeretünk olyan kapcsolatokban lenni, ahol túl sok a nézeteltérés, ahol a különbségekkel semmit nem tudunk kezdeni, ahol túl sok a víz, de kevés a levegő. Olyan emberekre van szükség, akik mellett lehet úszni. Lehet célokat, partokat elérni. Lehet levegőhöz jutni. Lehet fejlődni. Lehet változni. Akivel jó együtt úszni, jó együtt haladni. De ezt nem lehet elérni olyan környezetben, ahol nem vagyok soha elég jó, ahol állandóan elégedetlenek velem. 

Az emberek közötti nézetkülönbség természetes. Ha elfajul nézeteltéréssé, arra nem kell büszkének lenni. Az együttműködésre törekvés, más szóval a kooperációs készség ma már alapkövetelmény az üzleti világban is, mert enélkül egyetlen csoport sem tartható fenn, még a családunk sem!

A te kapcsolataidban, családodban miből van több?
NÉZETeltérésből vagy NÉZETkülönbségből?
Megegyezésekből vagy feszültségekből?
Stimulálsz? Terelsz? Vagy a másik lelkiismerete akarsz lenni?


elif.jpg


Mert ne felejtsd el:
nem úszhatsz a másik helyett! 

 

 

 

 

„Együttérzéssel és határaink kijelölésével kötelezzük el magunkat az Istenbe, önmagunkba és gyógyulásunkba vetett hit mellett.

Ha ez megtörtént, jöhet a következő lépés. Igen, meg lehet bízni bennünk, meg lehet bíznunk Istenben. Az elengedés és a hála megteszi majd a magáét.

Éljünk hát felemelt fejjel és nyílt szívvel.
Aztán jöjjön, aminek jönnie kell.” 

(Melody Beattie)

 nevjegykartya.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://jokepubeszelgetesek.blog.hu/api/trackback/id/tr2712137597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.