AZ EMLÉKEK EMBERE (1. rész)
2017. április 25. írta: Hajdú Éva

AZ EMLÉKEK EMBERE (1. rész)



kepp.jpg"Az emlékek bizonytalanabbak a számoknál, 
ugyanakkor rendszerint megbízhatóbbak a tényeknél." 
(Vámos Miklós, Hattyúk dala)



Azért választottam a fenti idézetet, mert azt tanultam beszélgetőtársamtól, hogy mennyire fontos, hogy az emlékek, a régiek, és a rosszak is, a helyükre kerüljenek. Beszélgetőtársam teljesítette ezt a bravúrt. Bravúr ez emberek! Nem sikerül mindenkinek. A múltnak ez a hiteles feldolgozása! A beszélgetőtársamnak sikerült. Erről is szól ez a történet. És biztosan megértitek, de nem szeretném néven nevezni őt. 

Nagyon fontos nekem ez a történet. Nem volt könnyű végighallgatnom minden részét! Mégis nekem ezek az igazi szép, emberi és hiteles történetek.  Megerőszakolásról szól, függésről is, meg lopásról is. De hát kinek nincsenek takargatni valói?
Ez az édesanya, ez a hölgy arra tanít engem, hogy MENNYIRE FONTOS SZEMBENÉZNI A MÚLTTAL, a megtörténttel, fontos az emlékezés, mert így szép lassan helyükre fognak kerülni a dolgok. Azt hiszem, kell hozzá sok, sok erő, kitartás és példamutató bátorság!

Bemutatom nektek az EMLÉKEZÉS EMBERÉT!

 

Mi a szupererőd?
A kisfiam. És a szeretet.

Miért a kisfiad?
Mert ő ad értelmet. Amióta megszületett, van értelme reggel felkelni, menni kell, csinálni kell a napi feladatokat, hogy neki meglegyen mindene.

 
A másik erőforrásod a szeretet. Ez mit jelent?
Apró figyelmességeket. Szoktuk mondani egymásnak, hogy „szeretlek.” A nagymamámtól dupla szeretetet kaptam. Mert a nagymamám volt sokszor az anyukám. Például beöltözött télapónak, mindent megtett értünk. Van egy testvérem. Ő volt a szerelemgyerek, anya pici fia. A batyi volt a beteges, rá mindig oda kellett figyelni. Az, hogy én kicsi koromban elkezdtem járni, vagy még nem tudtam járni, az nem volt érdekes.

Édesanyám szerelmes lett, ebből lett két gyerek. Én és a testvérem. Albérletben laktunk.  Apukám szerintem rossz társaságba keveredett, börtönbe került. Apukám sokat ivott.  Emlékszem, anyu repült az üvegablakon át. Aztán anyukám látta, hogy ez nem jó így nekünk, gyerekeknek, és elváltak. Ekkor voltam hat éves. Aztán jött a nevelőapám. Emlékszem, hogy apukám nagy késsel jött nekünk, nevelőapám megvédett minket. Oda álltam mellé, és én onnantól kezdve biztonságban éreztem magam. Hát ez volt egy ilyen boldog gyerekkor.

Nagymamáéknak volt egy hobbikertje. Gyakran kijártunk oda. Kilenc évesen kimentem nagypapával a kertbe. Megerőszakolt. Senkinek nem mondtam el. Viszont amikor a mamánál aludtunk, ott is megpróbálta, de a mama elzavarta. Nem mertem erről beszélni senkivel, de pont ezért kaptam a dupla szeretetet a nagymamától.

 

Ekkor felvettem egy álarcot, hogy én ezt eltemetem, és nem mondom senkinek. De ez az álarc ott maradt rajtam. Aztán jöttek a gondok. Egy barátom mondta, hogy ezt fel kéne dolgozni. Látszólag nagy gondot nem jelentett. Eltemettem magamban. Előjött néha, és akkor jól kibőgtem magam, de mentem tovább, csináltam az életemet.

 

Most már tudom, hogy nem jól. Megszületett a kisfiam. Voltak problémák, ittam rájuk kis pálinkát, és megnyugodtam. Így jobban bírtam. Nem gondoltam, hogy ebből nagy baj lehet. Pedig láttam, mert mind két ágon, az apai és anyai ágon is voltak a családban alkoholisták. Mind két ágon szinte mindenki ivott. A nagymama is ivott. Őt is megértem, mert eltemette a gyerekét, aki balesetet szenvedett.

Amikor felnőttünk, és kirepültünk, anyukám mondta, hogy nem szereti a nevelőapámat, és csak azért volt mellettünk, hogy ne apa nélkül nőjünk fel, hogy mindenünk meglegyen. Anyukám ekkor azt mondta, hogy most akkor ő is elkezdi az életét. Megtalálta a párját. Sajnos egy év múlva rákos lett a párja, meg is halt. Ezután anyukám pszichiátriai beteg lett.

Én ápoltam. Volt, amikor gyógyszereket vett be, ettől rohangált, rohamot kapott. Én voltam mellette. Láttam, ahogy leépíti magát. Azt gondolom most, hogy hatalmas erő kell ahhoz, hogy minden fázist feldolgozzál. Például, amikor kirepül a gyerek.

Hatalmas erő kell ahhoz, hogy közben te is az maradj, aki vagy.

 

rosa.jpg


Jó, hogy elvégeztem a szociális gondozói képzést, mert ennek köszönhetően rájöttem, hogy ez engem érdekel. Időseket ápoltam, pénzt is kereshettem ezzel. Külföldön dolgoztam. Közben pedig anyukám állapota romlott.

Ezen a képzésen volt, aki a pszichológiát tanította. Gondoltam, neki elmondom a sorsomat, gondoltam, szembenézek a múlttal, mert a kimondás segít. Gondoltam, hogy ez a szakember fog segíteni, hogy ezt feldolgozzam. Ami történt velem, az titok volt számomra, fájdalmas és szégyelltem. De beszélni akartam valakivel, segítséget kérni, helyre tenni, hogy valami történjen, hogy eltűnjön ez a teher az életemből.


Ekkor mégsem kértél segítséget. Miért nem?
Anyukámat megműtötték, komoly nőgyógyászati műtétje volt, de nekem kellett mennem dolgozni külföldre. Itt hagytam két beteget. A másik beteg a kisfiam volt, akit baleset ért, a lábát kellett megműteni. Tartottuk a kapcsolatot, de volt lehetőségem pénzt keresni, én voltam a családfenntartó. Két és fél hónapot voltam kint. Amikor készültem haza, kiderült, hogy még egy hetet kell maradnom. Ekkor mondta anyukám, hogy baj van, jöjjek haza azonnal. Így is tettem. Hajnalban hazaértem, anyukámat ébren találtam. Miért nem alszol?- kérdeztem. Mert nincs gyógyszerem –válaszolta.  A lába fel volt dagadva. Ügyeletet hívtam, kórházba került. És minden, minden, minden pénz volt. Kiderült, hogy daganata van, és az orvosok szerint nincs értelme műtétnek. Meg fog halni. Amikor elmentem külföldre pénzt keresni, akkor őt a testvéremre bíztam, aki meglátogatta néha, de ez nem volt elég. Közben terjedt a daganat. Végül megmondták az orvosok, hogy van még két hete anyukámnak. Megkérdeztem őt, hogy mit szeretne. Azt mondta, hogy hazajönni a kórházból. Ekkor jött a következő feladat, hogy mondjam el neki, hogy meg fog halni, és beszéljem meg vele, hogy mit szeretne.


Fontosnak tartottad, hogy ezt megbeszéljétek?
Igen, az volt a legfontosabb, hogy ő mit szeretne. Nem az volt a fontos, hogy én mit akarok, hanem az, hogy ő mit szeretne. Megkérdeztem, megbeszéltük. Aztán jött a testvérem, meg a barátnője, hogy ne hagyjuk annyiban, vigyük Pestre még kezelésekre. Anyuval mondtuk nekik, hogy nem.

Egyik éjjel vécére kellett kikísérni anyut. Ott laktam vele a kisfiammal, aki ekkor 18 éves volt. Közösen támogattuk őt, eszméletét vesztette. Ekkor halt meg anyukám. Ott lakott a testvérem is. Ő aludt, mi ketten támogattuk őt. Magához tért még utoljára, és annyit mondott, hogy ne haragudjak. Hívtam a mentőket.

Ez nem volt egy mély anya-lánya kapcsolat, mégis természetesen nagyon megviselt, amit közösen átéltünk anyukámmal az utolsó hónapokban. Ott voltam mellette, fogtam a kezét, volt pénz a pénztárcámban, de itt tanultam meg, hogy pénzzel nem tudok segíteni! Láttam, hogy berakják a zsákba. Sokáig vergődtem azon, hogy ha előbb jövök haza egy hónappal, akkor lehet, hogy megmenthettem volna.

Első éjszaka, amikor meghalt az anyukám, bevettem egy nyugtatót, hogy tudjak aludni, de nagyon rosszul lettem tőle. Megijedtem. Ekkor elhatároztam, hogy nem akarok gyógyszert szedni. Anyukám pszichiátriai beteg volt, ez is közrejátszhatott abban, hogy így döntöttem.  Ekkor elkezdtem viszont a pálinkát használni. Egyiket ittam a másik után. Hogy egy kicsit lelazuljak, és elfelejtsem ezeket a dolgokat.

 

Nem gondoltam akkor, hogy ennek nagyon rossz vége lehet. Amikor megiszod a vörösbort jóízűen, nem gondolod, hogy idáig el lehet jutni, hogy alkoholista lehetsz.

 

Amíg el voltam foglalva a gyerekkel, hogy anya vagyok, dolgozok, érte élek, az lefoglalt. De amikor elment Pestre tanulni, én otthon maradtam egyedül, és nem volt meg a feladat. Elkezdtem persze felépíteni a napjaimat. Elhatároztam, hogy csinálom tovább a kis életemet. Ide megyek, oda megyek. Csak valahol mindig megálltam. Én sem értettem, hogy miért, de valahol valami hiba volt. És akkor csak úgy lecsúszott egy üveg sör. Még egy üveg. És így tovább szépen lassan. Egyik haverom jött azzal, hogy nekem alkohol gondjaim vannak. Mondta, hogy több pálinkát iszok, mint amennyit kéne. Mondtam neki, hogy tudom, mert nekem ez a gyógyszer arra, amiken átmentem. Mondtam, hogy ettől van nekem álarcom, ettől tudok mosolyogni. Így nem látja senki, hogy mi fáj belül. Így az ital egyre több lett.

 szivsziv_1.jpg

Amikor kimentem dolgozni, mindig olyan helyre kerültem, ahol volt alkohol. És hát ott is egy kicsit többet ittam, de ezt akkor még nem így gondoltam. Egy bácsit ápoltam, rákos volt. Végig ápoltam a betegségében. Úgy éreztem, anyukám helyett most mellette lehettem. Közel kerültünk egymáshoz. Nagyon jóban voltunk. Annyi volt a szerencsém, hogy nem nálam halt meg. Haza jöttem, és a gondozottam két hét múlva meghalt. Volt egy másik néni, akit ápoltam, ő is meghalt pár hét múlva. Volt egy másik néni, akit újraélesztettem. Anyu halála után úgy éreztem, én vagyok a halálmadár, mert akiket én ápoltam, mind meghaltak.

Amikor meghalt anyukám novemberben, decemberben már mentem dolgozni. A szilvesztert nem itthon töltöttem. Ott nem éreztem, hogy szilveszterkor sokat ittam, de ekkor volt az első emlékezetkiesésem. Munkaidőben. Tehát egyre inkább romlottam az ivásban. Ezután kerültem egy idős nénihez, ott a pincében volt pálinka. Itt is szükségem volt arra, hogy lemenjek és pálinkázzak. A legutolsó helyemen pedig már úgy mentem ki, hogy vittem magammal alkoholt, hogy legyen, amíg ott vagyok.

Amikor kirepült a gyerekem otthonról, kicsúszott a teljes irányítás a kezemből. Valamit sejtettem, de egyedül nem tudtam megmenteni magamat. Próbálkoztam, mondtam ennek, mondtam annak, de nem történt semmi. Nem kaptam igazán segítséget.

Ma már nem iszol, van egy önsegítő csoport, ahova jársz, józan életet élsz napról napra. Sokat teszel azért, hogy működtesd az életed. Ezért kérdezlek arról, hogy visszatekintve mit gondolsz ma arról, hogy miért nem kaptál segítséget? Hogy van ez?

Nem látszott rajtam, hogy én iszok. Nem lehetett észrevenni rajtam. Néha eltűntem, de nem tudták, hogy miért. Jó, iszik, ennyit tudtak. De ki nem iszik manapság? Volt egy ház, ahol takarítottam, és a spájzba jártam inni. Ha találtam valamit, azt megittam. Ha ki kellett volna fizetnem, amennyit megittam!!!  

Amikor megvettem a két literes sört, és megittam, akkor sejtettem, hogy baj van. Úgy mentem mindenkihez, akivel találkoztam, hogy ittam. Mondták utólag, hogy gyanús volt. Az irodában is, ahol takarítottam, mindent kiittam. És már el is terjedt, hogy én iszok munkaidőben, de nem szólt senki, hogy: hahó, gondjaid vannak? Nem kaptam senkitől például semmiféle figyelmeztetést, vagy ilyesmit. Annyit éreztem csak, hogy hülyülök.

 
Mit értesz ezen?
Nem tudok olvasni, nem tudok számolni. Mondtam magamnak, hogy takarításhoz nem is kell, ingerszegény a környezet. Meg volt beszélve, hogy megyek következő nap a barátnőmhöz Pestre, és egy takarítás is meg volt beszélve erre a napra. Elmentem a házhoz, ahol takarítottam, és ekkor is ittam. Itt loptam is.

 
A piára gondolsz, amit elloptál?
Nem. Ruhát, ékszert. Egy kabáttal buktam le, amit a kisfiamnak loptam el. Egyig kellett maradnom. A dél még meg van. De mivel minden kanyarban ittam, a fél egy már nincs meg. Elájultam, otthon tértem magamhoz. Aludtam, aludtam, aludtam, és egyszer csak magamhoz tértem. A kisfiam mondta, hogy hazahoztak, és hogy milyen állapotban voltam. Akkor tudatosult bennem, hogy alkoholista vagyok. Egyszer, a nagymamám halálakor is megesett velem, hogy elájultam részegen. Ekkor is hazavittek és odaraktak a kisfiamnak. Öngyilkos akartam lenni ekkor.

 

Ki talált rád?
A barátom megtalált.  És akkor megfogadtam a kisfiamnak, hogy többet ilyen nem lesz.  Ma már tudom, hogy akkoriban utána kellett volna néznem mindennek, amin keresztül mentem. Akkor talán nem esek ilyen mélyre.

Mindezek előtt történt, hogy elvesztettem a nagymamát, őt szerettem a legjobban, és ekkor rúgtak ki a munkahelyemről is. Mindezt egy ilyen mély depresszióként éltem meg. De ekkor is ott volt, hogy részeg voltam. Már akkor ott el kellett volna kezdenem a fonalat visszavezetni, jobban utána nézni. De hát nem volt időm, nem értem rá magammal foglalkozni. Hogy most depressziós vagyok vagy alkoholista? Mindez után egy évig nem ittam: ez volt a terv, hogy megmutatom a pasimnak. Az egy év nem telt le, ittam. Minden ugyan úgy ment tovább.

 Három éves kora óta nevelem a kisfiamat egyedül, három éves volt a kisfiam, amikor az apukája összecsomagolt. Az volt bennem, hogy akkor most bosszút állok minden pasin. Lefogytam. Arra is gondoltam, hogy azért hagyott el a férjem biztosan, mert kövér voltam. De erősnek éreztem magam, mert azt mondtam, hogy én apa nélkül is fel tudom nevelni a gyereket. Akkor gyesen voltam. Aztán elkezdtem dolgozni.

fa.jpg 

 

Mit mondanál azoknak, aki egyedül nevelik fel a gyereküket?

Nekem nagyon sokat segített anyukám. Nagyon sokat segítettek a barátok. De kell a gyereknek a család. Ott szúrtam el, hogy ha nem tetszett a gyereknek a pasi, akkor elküldtem. Azt gondoltam, hogy nem kell neki apa, mert van neki.

Kell a család. Egyedül ez nem az.


Háromszor kibékültem az apjával. Amikor ballagott, akkor is: húsz év után.  Bár nem sokat tudott a gyerekéről. Most már arra jöttem rá, hogy nem is akarta a gyereket, hanem az a húsz éves nő kellett neki, aki akkor voltam. Rájöttem, hogy a legnagyobb hibát azzal követtem el, hogy nem a családot adtam meg a gyerekemnek.

 

Most már bánod, hogy elküldted azokat a pasikat?

A gyerekre koncentráltam. Magamra nem. Ez volt a baj. Az volt a fontos, hogy neki meglegyen mindene. Szerintem, aki egyedül neveli a gyerekét, biztosan beleesik abba, hogy amit csak lehet, megadjon a gyerekének, pótoljuk a másikat. És apa vagyok, anya vagyok egyszerre.

 

Elfeledkezem a saját szükségleteimről?

Erre nincs időd! Elmégy dolgozni, főzöl, szülői értekezlet. Nincs időd másra. Most meg rájöttem, hogy nem! A legfontosabb, hogy családban legyen. Amikor megmutattam a gyerekemnek az egy éves érmémet, amit akkor kaptam a csoportomtól, amikor egy éve nem ittam, akkor a gyerekem azt mondta, hogy anya büszke vagyok rád, de jó lenne, ha nem ezzel foglalkoznál, mert én így is, úgy is szeretlek. Csak légy már önmagad, legyen minden a régi.

 
Minden a régi?

Legyen minden a helyén! Mert egy alkoholista anya az egy iszonyat. Egyedül voltam otthon, a számlákat nem bírtam fizetni az állapotom miatt. Még mindig mínuszban vagyok. Összes ékszerem a zaciban van. Elmaradt számlákat fizetem visszamenőleg még ma is.

Két hetet feküdtem azután, hogy rájöttem, alkoholista vagyok. Ez a két hét volt az én terápiám, aztán mennem kellett dolgozni. Közben visszamenőleg értettem meg történéseket. Amikor vittem a pálinkát a munkahelyemre, hogy akkor már baj van. Jó, hogy villannak be dolgok. Kezd összeállnia kép. És itt van a szégyen. Szégyellem magam.

 

A szégyenérzés nagy falat. Mi adott erőt, hogy kiszállj ebből?

Az is segített, hogy egy akupunktúrás szakemberrel találkoztam. Ő mondta, hogy van az önsegítő csoport. Ahogy tőle hazaértem, rögtön rákerestem a neten. Ettől kezdve nem volt olyan nap, hogy ne olvastam volna erről a betegségről a neten. És ahogy olvastam mások történeteit, egyre jobban megnyugodtam! Hogy igen, van ilyen. Létezik ilyen. És ezen túl lehet lenni. Túl lehet ezt élni. Két hét ezzel telt, hogy rájöttem, hogy nem akarok tovább inni, olvastam, olvastam, és otthon takarítottam. Ennyi időm volt magammal foglalkozni, mert el kellett mennem dolgozni, mert én vagyok a családfenntartó. A kereső. Pótolnom kell a pénzt. Nekem senkim sincs, aki segítsen. Ennyi volt az én rehabom, ez a két hét. Nem volt időm, hogy befeküdjek valahova.

Ezt a sok nehézséget, amit hordtam magamban, az alkohol tompította. Most nincs az alkohol. Nincs, ami tompítson. Eljutottam oda, hogy nem cipelem tovább. A múltamat. Ennek jött el az ideje, hogy kész, minden megtörtént, én meg lerakom. De ezt csak azért, mert kapom a csoporttól a sok jó olvasmányt. És mindig olvasom.

Sajátos kapcsolatom van az Istennel. Leülök a templomban. Mindig másokért imádkozom. Annyit éreztem, hogy nem vagyok a jó úton. És akkor annyit kértem tőle, hogy tegyen a jó útra.

 

Amikor elment a gyerek, és egyedül maradtam, rájöttem, hogy fontos a gyerek, de fontos, hogy nekem is legyen társam. Hogy nekem is fogja valaki a kezemet.

Aki hoz egy tányér levest, ha beteg vagyok. Lehet, hogy a gyerek ott van mellettem, nagyon sokat elvártam tőle, de ő gyerek! Neki nem az a dolga, hogy anyát ápolja. Jó, ápoljon, ha meg vagyok fázva, de ő a gyerek! Neki más dolga is van. És amikor kigyulladt a tűzhely, akkor jöttem rá, hogy egyedül vagyok. Tudod, ez az alkoholistás probléma, hogy egyedül vagy, rájössz arra, hogy egyedül maradtál. És rájöttem, hogy ezt nem adtam meg a gyereknek: a társamat! Nekem is volt egy nevelőapukám, aki mögé odabújhattam. Lehet, hogy nem volt az édesapám, de jó, hogy ott volt. Ma már látom ezeket tiszta fejjel.  

2. rész:
http://jokepubeszelgetesek.blog.hu/2017/04/25/az_emlekek_embere_2_resz

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jokepubeszelgetesek.blog.hu/api/trackback/id/tr8512416177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.