Évekkel ezelőtt találkoztam először a neves pszichiáter Eric Berne (ejtsd: Börn) négy életpozíciójával a Sorskönyv című művében. Azóta ízlelgetem.
Berne-t ma is olvasni kell –írja Buda Béla a könyv Előszavában.

A négy életpozíciót, melyek valamelyikében karistolunk mindannyian, a beszéd – konfliktuskezelés, egyszóval az emberi kapcsolatok tengelyén vizsgálom. Célom, hogy lássuk, mennyire használható ez a felosztás mindennapi kapcsolatainkban. 

Én oké vagyok, te is oké vagy. (Én+,Te+)

Itt vagyok ember én is, a másik is emberből van. Emberként egyenlők vagyunk. Berne szerint ez az egészséges  pozíció, „ami vagy kora gyermekkorunkban belénk ivódik, vagy a későbbiekben kemény munka árán megtanuljuk. A puszta akaraterő itt nem elegendő.” (Sorskönyv, 104.o.)

Ez a bejegyzés erről a pozícióról szól. Azért nézzük meg a többit is! 

2. Én oké vagyok, te nem! (Én+, Te-)

Ez az arrogáns életpozíció. Ők a hibakeresők. Gúnyolódnak a házastársukon, ők kezdenek rágalomhadjáratokat. Szidják a náluk alsóbbrendűnek vélt felebarátaikat. Erőszakos segítők. (Eric Berne szavai ezek a Sorskönyv-ben.) 

Van egy bolt, ahol így szolgálnak ki engem: elém löki a visszajárót, és lógó csuklóval adja át a megvásárolt terméket. Látok néha embereket, akik megemelt állal mennek az utcán: fejük jól láthatóan átnéz a többi fej fölött. Erről a fajta közlekedésről nekem ez az „én oké vagyok, te nem” pozíció jut eszembe.

Megjegyzés: Nem embertársam megítélése akar ez lenni, hanem megfigyelés. Mi a különbség az elítélés és a megfigyelés között? Az elsőben beskatulyázzuk a másikat: bunkó voltál velem, akkor te egy bunkó vagy, és az is maradsz!  A megfigyeléssel nem jár együtt a beskatulyázás, hanem kellően nyitott tudsz maradni a másikra. Igen, tudom, könnyű írni ilyesmiről. Azért nem kis dolgok ezek…

Te mit teszel, amikor leírsz egy embert, mintha nem lenne jó, csak rossz tulajdonsága? Én ezzel szoktam magamat figyelmeztetni az elítélés ellen, nagyon erősen hat rám ez a gondolat:
Egy ember nem lehet a másik ember lelkiismerete. Nem én döntöm el az értékrendjét. A magaméval viszont nekem kell törődnöm.
Szóval nagy a különbség a beskatulyázás és a megfigyelés között.

3. Én nem vagyok oké, te oké vagy (Én-, Te+ ) 

Ez a depresszív életpozíció. Gyakran használják a "Bárcsak", "Kellett volna" kezdetű mondatokat. „Bárcsak ne itt laknék. Bárcsak ne hozzá mentem volna feleségül. Bárcsak gazdagnak születtem volna.”

Ők könnyen leuralhatók. Belőlük könnyedén válik lábtörlő. Az előbbi arrogáns pozíció pedig könnyedén használja ezt a lábtörlőt. Nálam ez a program rögzült. Amikor bántva érzem magamat, inkább elvonulok, besértődök. Magamba zárkózok. Ez a pozíció semmivel sem jobb az előzőnél.
Ez a beidegződés rögzült nálam, de nem ezt szoktam használni.

4. Én sem vagyok oké, te sem vagy oké (Én-, Te-)

Minden hiábavaló pozíció. Ők a nihilisták. Nem igen tisztelik az életet. Életet elutasító pozíció.

Nézzük meg az „én oké vagyok - te is oké vagy” hozzáállást konfliktushelyzetben! 

1.

George Kohlrieser, a híres túsztárgyaló szavai: „Én oké vagyok, és te is oké vagy” gondolat alapigazság, egyszersmind a kölcsönös tisztelet, a pozitív viszonyulás és az együttműködés kommunikációjának nélkülözhetetlen eszköze. Minden tranzakciónak ezt az üzenetet kell közvetíteni, még akkor is, ha „kemény szeretetről” , vagyis erős, korlátokat szabó határok meghúzásáról van szó.” (Túszok a tárgyalóasztalnál, 161.o.)

2.

Amikor elkezdtem tanulni a magam életében ezt a hozzáállást, nekem nagyon bevált 1Péter 2,17 szavai a Bibliában: Mindenkit tiszteljetek! Igehelyek memorizálásában nagyon béna vagyok, de ennek az Igének a helyét könnyedén megjegyeztem. Olyan ez nekem, mint egy megoldás a bajban.

3.

„Én oké vagyok - te is oké vagy” pozíció:

Itt behozom magamat a szeretet tudatállapotába. Koncentrálok a szeretet-jóság hozzáállására. Ezt Barbara Fredrickson az Észak-karolinai Egyetem pszichológusprofesszora egymásra és magunkra gyakorolt hatása alapján nevezi: POZITÍV REZONANCIÁNAK.

Kutatásai szerint: amikor ebben a szeretet-jóság-elfogadás tudatállapotába hozzuk magunkat, akkor ez a fehérvérsejtek működésére is közvetlenül hatással van:  az immunreakciókban fontos szerepet játszó fehérvérsejtek hatékonyságát nagy mértékben befolyásolja.

Fredrickson radikálisan új szempontból közelíti meg a szeretetet: a test oldaláról. A testünk sóvárog a szeretet után, ahogy az étel, a levegő után. Eredményei szerint a test és elme szétválaszthatatlanok egymástól, és ha a test nem éhezik kínzóan a szeretet után, akkor az elme működése is kiegyensúlyozottabb. Fantasztikus nem?

Sokan szenvednek rendezetlen stresszeik miatt testi fájdalmakban. Itt az ideje, hogy okék legyünk, más szóval: adjuk és fogadjuk a pozitív rezonanciát. Avagy amolyan rendíthetetlen tisztelettel bánjunk egymással. Legalább vagy főleg otthon?

Fredrickson kutatásaival egyébként elnyerte a kutatási terület minden fontosabb szakmai díját is. Azt állítja, hogy a szeretet létrejöttéhez elengedhetetlenül szükség van egy társ jelenlétére, akire ráhangolódhatunk, és akivel kialakulhat a mozgásos és idegrendszeri szinkronizáció, vagyis a pozitív rezonancia, amely öngerjesztő folyamatként funkcionál, és ha gyakran megjelenik az életünkben, akkor bizonyítottan beindul egy emelkedő spirál, és életünk békésebb és egészségesebb lesz –írja Love 2.0. Határtalan szeretet című könyvében. Fredrickson kutatásai az ősi szavakat erősítik meg számomra, mindenki legnagyobb kihívását:

„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (Ján. 13.34-35) 

Amikor ebben az életpozícióban akarok lenni, akkor a nehéz érzelmi  körülmények ellenére a nyugodt, jóságos hozzáállást választom. Itt nem ítélkezem a másik felett. Nem ezzel foglalkozom. Persze bennem van, hogy „ez a szemét miért viselkedik így velem”, vagy „jaj, nem akarok vele beszélni, mert úgy sem lehet!”, DE nem erre koncentrálok! „Minden azon múlik, mire fókuszálunk.” (D. Goleman)
Az én oké vagyok- te oké vagy hozzáállásra koncentrálok ott legbelül. Ilyenkor az önuralmat gyakoroljuk.

Itt törekszem a belső harmóniám megtalálására, itt nyugi van. Nem tökéletes, de erre törekszem. Ez a cél. Ez a legfontosabb. Nem a másikért teszem elsősorban, hanem először magamért, mert fontos az önbecsülésem. „Az önbecsülés a józanság tengelye.” És mert nem dönthetek a másik helyett. De a magam nevében igen.

Itt kezdeményezek a másik támadása helyett PÁRBESZÉDET EGYÜTTMŰKÖDÉS CÉLJÁBÓL. Nem letámadlak, leurallak, nem pellengérezlek ki hisztis-erőszakos gyerekként a neten, a bíróság előtt, vagy a kollégák előtt, hanem párbeszédet kezdek veled. Négyszemközt. Együttműködés céljából. Legalábbis az érzelmi intelligencia ezt a színvonalat csillantja fel.

Egyszer egy számomra ismeretlen valaki, mintha ismerne engem, jól leszidott. Ma sem tudom, ki ő.  Még a körösztvizet is leszedte rólam írásban úgy, hogy mások is lássák, olvassák. Azóta is hálás vagyok azonban, hogy nem reagáltam addig, amíg nem szedtem össze magamat, és nem éreztem, hogy én oké vagyok, te is oké vagy nekem. Két hétbe került, míg megnyugodtam és felnőtt hangnemben, írásban reagáltam. Azóta sem bántam meg, hogy így tettem. Ha visszagondolok erre az afférra, mégis jó érzés nekem, hogy  azokat a szavakat használtam, amit  bármikor bárki előtt szívesen felvállalok.

Igen, néha hetekre van szükség, míg össze tudjuk szedni magunkat. De szerintem megéri.

Nagy a tétje, hogy be tudjuk-e hozni magunkat ebbe a nyugodt-elfogadó hozzáállásba, amit Berne és Fredrickson tár elénk, mert ezen múlik az is, hogyan lépünk tovább. Tudunk-e tovább lépni egyáltalán? Vagy maradok egy rendezetlen, mérgezett állapotban.

Ezekben a konfliktushelyzetekben számomra nincs nehezebb, mint ez a hozzáállás! Eric Berne nem véletlenül írja, hogy itt a puszta akaraterő NEM elég. Életelvvé kell tenni, életvezetési szabállyá, elköteleződni mellette.  Aztán gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. Ennél kevesebb nem elég.

Beszélnem kellett egy emberrel, akivel a kapcsolatom igazán próbára tesz engem. Az, hogy gyakoroljam azt, amit fent elolvastál, vele szemben lehetetlenül nehéznek éreztem. Nem vagyok képes rá –gondoltam magamban. Azonban fel kellett hívnom, nem tehettem mást. Ez fix pont volt, ösztönző.

A beszélgetés előtt tehát igyekeztem felkészülni, érzelmileg ráhangolódni az „én is ember vagyok – te is ember vagy” hozzáállásra. A beszélgetés eleje nehezen indult, de aztán koncentráltam befelé, a célomra. Pozitív lettem, még humorizáltam is. A végén ez az ember –nem szeretném ezt elfelejteni sohasem- elsírta magát, és megköszönte, hogy megnyugtattam. Mind a ketten békében búcsúztunk el egymástól.

Hú, megszólalni sem tudtam. Semmihez sem hasonló az, amit átéltem. Mert emberként működtem egy embertelenül nehéz érzelmi helyzetben. Keresztény ismerőseim most ezt mondanák: Köszönd meg Istennek! Megtettem, segítségül hívása nélkül nem lehet ilyesmi nemes csatába még elindulni sem.

Sok kapcsolatban azért szenvedünk, mert az ember tagad, nem pedig kapcsolódik. Tagadó embernek nem mondhatod direktben, hogy „jöjjön már meg az eszed, vigyázz jobban magadra!” Mert nem akarja, vagy nem tudja meghallani. Még nem. Ilyenkor nálam mindig beválik, hogy elmondom, velem hasonló helyzetben mi történt, miként oldottam meg, vagy elmondom, hogy mit olvastam erről, vagy milyen klassz dolgot hallottam mástól. Szóval teljes erővel pozitív irányba akarom vinni a konfliktust. És nem várom el, hogy egyet értsen velem. Egyszerűen pozitív vagyok, elfogadó, nem kritikus. Nem ítélkező. Hagyom, hogy döntsön. Megnyugtató tud lenni másoknak, hogy nem csak elvárásaid vannak. Egyszerűen csak csatlakozol hozzá pozitív rezonanciával. És hagyd, hogy ő döntsön. Elképesztő ereje van ennek a kommunikációnak.

Egy pozitív történet:
Egy édesapa, akinek nehéz válása volt, ellene hangolták a gyerekeit, egyetlen célja volt: minél többet lenni a gyerekeivel. Nem tudatosan, de az „én oké vagyok-te is oké vagy” hozzáállást választotta. Mára a volt felesége a gyerekeinek azt mondja, hogy édesapjukra figyeljenek, tanuljanak tőle! Ekkora változást évek alatt ért el, kitartó volt. Ma nyugalom honol az elvált szülők között, mára együttműködőbbek, mint valaha. A pozitív rezonancia valóban öngerjesztő folyamat.

Másik pozitív történet:
Nem is oly régen kerültem egy nagyon rossz helyzetbe, megviselt. Tudtam, hogy a nyertes pozíciót kell választanom, hogy kivergődjek a harag mocsarából. Nagyon nehéz volt. A legokosabb, amit tettem, ahogy én ezt ma is látom, hogy segítségül hívtam valakit. A támogatómnak leírtam egy levelet, amit ennek az embernek legszívesebben az orra alá dörgöltem volna. Tudtam, ki kell írnom magamból, valahogy ki kell jönni belőlem a kínomnak. Nem elküldeni akartam, hanem megírni. A támogatóm elolvasta, majd mondott 2-3 erős mondatot. Nem volt könnyű hallanom. Nem mondta meg, mit csináljak, én mégis rögtön tudtam, mit fogok tenni. Nem küldtem el a levelet, és felszabadultam. Nem vágtam vissza. Nem ütöttem.

Ha nincs ez az eszköz a kezemben (én is, te is emberből vagy), és ha nincs támogatóm, biztosan belementem volna a háborúba.

Amikor egy ember mások előtt tiszteletlenül, négyszemközti párbeszéd nélkül, együttműködés teljes kizárásával, keményen megítélve bánik valakivel, az nagyon tud fájni. Kemény élethelyzet!

Ilyenkor két dologra érdemes odafigyelni. 1./ Kérjek segítséget egy hiteles embertől, aki volt már hasonló helyzetben és számomra példát adóan oldotta meg. Hiszem, hogy nem vagyunk egyedül a legnehezebb helyzetekben sem. 2./ Ne várjam el tőle, hogy azt mondja, amit hallani akarok. Legyen célom a megoldás, nem pedig az igazam keresése.

Szóval, azt javaslom, ha egy mód van rá, ne maradj egyedül ebben az embert próbáló helyzetben. Ne elégedj meg az egyszerű visszavágással. Mindenhol ott vannak emberek, akik bölcsen tudnak támogatni minket ilyen helyzetekben. Ott vannak! Ebben biztos vagyok, mert ezt tapasztalom. De neked kell oda menned és segítséget kérned. Nem kérhetsz felelősségátvállalást, de támogatást igen! 

„Ha békét akarsz, készülj fel a háborúra.” (Vegetius)
A téma ne tévesszen meg minket! Nem holmi spiri, nyálas szeretet izéről van szó. A pozitív rezonancia, más szóval „én ember vagyok, te is emberből vagy” hozzáállás eszközt ad a kezünkbe, amikor egy nehéz élethelyzetben megoldani akarunk, és nem eltaposni egymást. Még akkor is működik ez a megoldás, ha ma ritkán látunk erre példát. Van, ami ugyanis nem változik, bármennyire küzdünk ellene. És ez a szeretet, ami életben tart minket. Ez régi, és legújabb tudásunk is egyben.

A te sorsod melyik?
Siker? Arrogancia? Depresszió? Netán a szíved mélyén feleslegesnek érzed magadat?

 „A négy alappozíciót (1) Én+, Te+ (siker),
(2) Én+, Te- (arrogancia),
(3) Én-, Te+ (depresszió),
és Én-, Te- (feleslegesség) a külső körülmények önmagukban igen ritkán változtatják meg.

A tartós változásoknak belülről kell fakadniuk, akár spontán módon, akár „valamiféle” terápiás hatás folytán: ez lehet hivatásos beavatkozás, de lehet szeretet is, ami egyébként maga is a pszichoterápia szerves része.” (Sorskönyv, 107.o.)

 
Ne elégedj meg kevesebbel, mint a boldog, békés, egészséges élettel.
Még akkor is, ha ezért tenned kell. 
És út  közben ne a fájdalmat nézd, hanem az eredményt, ami rád vár.
Mert minden azon múlik, mire fókuszálunk. 
A nemes harcot NEM egymás ellen vívjuk. 
"A tartós változásoknak belülről kell fakadniuk."
Ne add fel!
A POZITÍV REZONANCIA BENNED VAN!

Ha tetszik:
Oszd meg!
És uralkodj. 
Magadon. 
Köszönöm az olvasást!