Mi vagy? Ne szégyelld: örök változás!
(Szabó Lőrinc)
Szinte kinyílik a bicska a zsebemben, amikor azzal szembesülök, hogy embertársaim nem törődnek a fejlődésükkel. Nem tudjuk, nem akarjuk tudni-látni, hogy magunkat naponta, vagy legalább hetente egyenesbe kéne hozni. Nem csak a testünket, a lelkünket ott belül annál inkább.
Őszintén elbeszélgetek magammal? Vállalom a felelősséget a döntéseimért? Tudom magamat motiválni? Fontosak a napi célok? Nyíltan-egyenesen tudok beszélni? Efféle hétköznapi nyalánkságok. Hol van a fejlődésem?
Egy bevezető rövid történet. Amikor először voltam életemben vért adni, eltanácsoltak a súlyom miatt. Az orvos mondta, hogy hizlaljam fel magamat +3 kilóval, aztán jöjjek vissza. Mondtam, jó! Kifelé menet az ápolónő megkérdezett, hogy voltam-e már ennyi kilóval több. Azt válaszoltam, hogy szerintem még nem. Nem vagyok egy hízós típus. Erre ő így bocsájtott utamra: Akkor nem is leszel! Hát, rohadt élet, gondoltam! Tényleg ennyire lehetetlen lenne híznom +3 kilót? Tényleg soha nem adhatok vért? Hát én megpróbálom! -gondoltam. 3 hétig zabáltam, magamhoz képest tényleg sokkal többet ettem, mint szoktam. De vissza akartam menni vért adni. Így is lett.
Hát, tudjátok, kétféle ember van.
Az egyik szerint "soha" nem fog sikerülni még az sem, ami sikerülhet.
A másik viszont neki megy a feladatnak, mert szerinte sikerülhet!
Szóval? Hol van a fejlődésed?
Két urat, Pál Ferit és Böjte Csabát hívom segítségül e témában.
Nagyon bírom, ahogy Böjte Csaba rövidíteni tudja a bonyolultat. Egy riportban olvastam tőle, hogy 3féleképpen szoktunk dönteni a párkapcsolatokban:
- Elmenekülünk, ha valami nem működik.
- A szőnyeg alá söpörjük a problémáinkat, mintha nem léteznének. Nem érezzük az érzéseinket, nem beszélünk róla. Mintha, amiről nem beszélnénk, az nem is létezne.
- Tündérkertté változtatjuk a kapcsolatunkat. Így mondja: kihegyezzük a ceruzát, avagy használhatóvá tesszük a dolgokat!
Én is ezt tettem a saját kapcsolatomban, hogy elkezdtem javítani, jobbá tenni. De előtte évekig kimenekültem belőle, meg a szőnyeg alá is söprögettünk dolgokat. Mi indította el bennem a fejlődést? Hogy jobbá tegyem az életemet. A szenvedés! Nem akartam tovább szenvedni. Eljött hála az égnek a mélypont, amikor szívem mélyéről-őszintén elüvöltöttem magamat, hogy „nem akarok tovább így élni.”
Nem mindenki életében jön el ez a pillanat, ez a döntés, ez az akarás, ez a felvállalás.
Pál Feri nem rég mondta egyik előadásában ezeket a gondolatokat a változás-fejlődésről: több mint egy órát tartott előadást a fejlődésről-változásról. A végén egy hölgy oda lépett hozzá, mondja neki, hogy mindez jó, de a férjének ehhez nincs kedve!!!!!!!! Több mint egy órát a fejlődésről beszél, és a hölgy egy mozdulattal lesöpri az egészet az asztalról. Elintézi ennyivel...
Szerintem a legtöbb ember ugyan ezt teszi. Valahol tudjuk ugyanis, ha nem jól élünk, de a fordulat! Ha nincs fordulat, nincs fejlődés.
Egy kutatás szerint, amikor szarban vagyunk és szenvedünk, kb. 60 %-a az embereknek passzív marad, ahogy az előbb említett nő is. Kb. 20% lázad. A maradék 15% viszont kreatívan tesz valamit másként!
Te mit szoktál tenni? Én néha lázadok. De nem szeretném, hogy soká tartson. Van, amikor passzív maradok! Ilyen is van. De szabályom, hogy nem évekig, ahogyan eddig tettem, szóval nem évtizedekig fogok lázadni, meg passzív maradni, semmit sem lépve ELŐREFELÉ.
Szóval te is a többséghez tartozol? Valahogy mindig akad egy kifogás a változásodra?
Ha nem, hol van a fejlődés az életedben?
Hol vannak a tapasztalataid magadról? Hogy amiben szarul működtél korábban, ma már jobb vagy?
"Ha az, amit jól csinálsz, működik, akkor csinálj többet belőle!
Ha az, amit csinálsz, nem működik, csinálj helyette valami mást!
Ami nem romlott el, azt ne javítsd meg."
Megdöbbentő, hogy sokan inkább tönkreteszik a gyerekeik életét, csak ne kelljen változni: Évtizedekig benne ragadnak egy nem működő kapcsolatban, nem működő mintákat mutatva a gyerekeiknek.
Sokan a múlt fájdalmait nem teszik helyre, nem élik az életüket, mert a múltban élnek, és még mindig nem hiszik el, hogy a múlt történéseinek foglyai maradtak. Hordozzák a múlt fájdalmait, a múlt érzéseit. Ugye tudjátok, hogy őrzi a tested és elméd a megélt fájdalmakat?? Amíg ezeket nem teszed a helyére, addig süllyedsz.
Aztán jöttek az új tudományos kutatások, hogy amit eddig 100 éven át hittünk, az nem igaz. Sokáig az volt a vélemény a tudományban, hogy az ember sorsát az határozza meg, amit kapott. Amin változtatni nem lehet: a genetikai állományunk, ami apukáéból és anyukáéból adódik össze. Itt van még a temperamentum és az adottságaink. Ennyi. Ezzel lehet játszadozni. Sokáig azt hitte a tudomány, hogy ez minden. Ez a három dönti el a sorsodat. Ma már tudjuk, hogy ez nem igaz.
A genetikai összességed, a temperamentumod, az adottságod csak alap. Erre kell építeni. Az építkezéshez három munkaeszközünk van: a tapasztalás, a gyakorlás és az egyéni erőfeszítések.
Vagyis a házad alapja: a kapott-örökölt adottságaid, temperamentumod és genetikád: alapvetően NEM változik! Az egész életed viszont arról szól, amit építesz erre!! Tudsz-e tanulni, gyakorolni, erőfeszítéseket tenni a hétköznapjaidban??
Shriya Shah-Klorfine nevű hölgy az életével fizetett azért, mert bár akart fejlődni, de gyakorolni NEM. A hölgy kanadai állampolgár és nepáli születésű. 2012-ben akarja teljesíteni álmát, a Mount-Everest megmászását. A hölgy egyáltalán nem mászott meg hegyeket, de volt pénze, így fizetett ott, ahol kellett. Így eljutott a Hegyre. Csodával határos módon minden előzetes felkészülés nélkül felmászott a csúcsra. De le már nem ért. Állítólag két oka volt, hogy egyáltalán felért a csúcsra minden előzetes felkészülés nélkül, az a nepáli génjeinek volt köszönhető és hatalmas akaraterejének. Nem nagyon mérlegelt. Fizetett és mászott. Azonban TAPASZTALÁS, ERŐFESZÍTÉS, GYAKORLÁS NÉLKÜL tette mindezt, ezért bele is halt.
( http://emilclimbs.blog.hu/2017/11/15/halal_az_everesten_ii_konyorgom_mentsetek_meg )
Ahhoz, hogy eredményesnek érezzük magunkat, nem elég bízni az adottságainkban, a tehetségünkben. Minden eredményért, minden változásért tenni kell: gyakorolni, tanulni, tapasztalni. (= FEJLŐDNI)
Ez meg fogja hozni lépésről, lépésre az egyéni, lehetséges eredményeket.
"Aki nem tart sehova, oda is jut."
Én pár napja lefutottam életem első félmaratonját (21 km). A start előtti héten lebetegedtem. Először a start napján lettem jobban. Azt sem tudtam, elindulhatok-e. De hát annyit gyakoroltam azért, hogy elindulhassak! Annyi erőfeszítést tettem! Meg hát az utolsó héten fejben futottam, készültem mentálisan. Aztán elindultam. És célba értem boldogan.
A testi adottságom meg van a futáshoz. De a büdös életben nem tudom teljesíteni, ha nem teszek érte erőfeszítést.
Te mit gyakorolsz éppen? Mi a célod? Miért teszel erőfeszítést? Honnan hova akarsz eljutni?
"Aki nem tart sehova, oda is jut." 
Akármit szeretnél elérni, akármire van szükséged, azt a napi lehetőségeid teljesítése által érheted el. A legfontosabb célok a mai célok, a napi feladatainkban teljesített hűség.
Minden nap tanulhatunk magunkról. Mehetünk előre az úton.
Pál Feri azt mondja, hogy akik kreatívan tesznek, azt nézik, mit nyernek vele! Nálam is így működött.
Hát én most nem fárasztalak titeket a magam örömlistájával, hogy mi mindent nyertem azzal, hogy
- boldog vagyok a házasságomban,
- vannak barátaim,
- nem akarlak erővel megváltoztatni,
- nem kell reggeltől estig sajnáltatni magamat, meg folyton valakire mutogatni,
- van erőm a munkámhoz,
- érzem az erőmet, már tudok megvigasztalódni, és amikor kiborulok, akkor tudom-tanulom azt, hogyan hozzam magamat helyre,
- és a szeretet erejével nem hagyom, hogy el-lenyomjanak. Én irányítom az érzéseimet, a döntéseimet.
A saját, kis életem fejlődését ez a mondat adja vissza számomra leginkább:
„Tudom, hogy nem ott tartok, ahol lehetnék,
de azt is tudom, hogy nem az vagyok, aki voltam.”
"Mi vagy? Ne szégyelld: örök változás!"
(Szabó Lőrinc)
