HÚ, DE ÖSSZEVESZTÜNK!
2018. június 06. írta: Hajdú Éva

HÚ, DE ÖSSZEVESZTÜNK!

kepp.jpg

"A JÓ KAPCSOLATBAN A FELEK
TISZTELETBEN TARTJÁK EGYMÁS MÉLTÓSÁGÁT,
SZABADSÁGÁT ÉS DÖNTÉSI JOGÁT,
EGYENLŐ PARTNEREKKÉNT TEKINTENEK EGYMÁSRA.
A KONFRONTÁCIÓNAK NEM A KIOKTATÁS, VAGY AZ IRÁNYÍTÁS A CÉLJA, HANEM AZ, HOGY VALÓDI MEGOLDÁST TALÁLJUNK A PROBLÉMÁKRA. " 
Dr. Henry Cloud- Dr. John Townsend: JÁTSZMÁK NÉLKÜL. HOGYAN KEZDJ HOZZÁ A NEHÉZ BESZÉLGETÉSEKHEZ

Ennyire már régen voltunk fasírtban a férjemmel. Ugyanis összevesztünk, de nagyon. Ez egész szombati napon tartott. Lelkileg szenvedtünk, mint az állat. Az élet nehézségei miatt összecsaptak felettünk a hullámok. A férjem számomra rendkívül kötelességtudó ember. Fut a kötelességei után, mert sok van neki. Mindeközben azonban én háttérbe szorultam. Egyre jobban. Egész konkrétan ezt észre sem vettem hosszú ideig. Csak azt láttam, hogy ő fut, kötelességtudó, ez fontos érték a szememben. De amikor túlzásba visszük! Az már más.

Ezen a szombati napon, szóval előtte pénteken megint valami munka fontosabb volt annál, hogy nekem, nekünk mi a fontos. Azt éreztem, hogy minden igyekezetem hiábavaló. Láthatatlanná váltam? Basszus! Na, ki is akadtam. És ha én kiakadok...! 

Ha megtehettem volna, azonnal kilépek a kapcsolatból. Elegem lett úgy mindenből. Mintha elvéreztem volna...

Azért mondom mindezt, mert tudom, máshol is előfordul ez a folyamat.
Azon a cudar szombaton a férjem igyekezett közeledni, én meg igyekeztem valahol belül magamban normalizálni a túlzásba vitt érzéseimet. A nap végére sikerült úgy összeszedni magunkat, hogy beszéltünk is arról, hogy mi is történik, plusz mi lehet a megoldás. Rájöttünk! Tervezés! Előre tervezés! Ezt teljesen elhanyagoltuk.

Tanulság? Na, az mi?
 

Nagyon könnyű felrúgni egy kapcsolatot. Még akkor is, ha élhető, szerető ez a kapcsolat!
Gyakran a megoldás egy apróság, de akkor az a legfontosabb, hogy megértsétek-megtegyétek. 
Tanulság az is, hogy amikor felforrósodott a fejem, akkor is nyugodjak le. Ha lehetetlennek érzem, akkor is!
Tanulság az is, hogy az évek alatt, a hétköznapokban belepakolt egymás iránti szeretet-elköteleződés nem múlik el nyomtalanul. 
Ha van BELSŐ erőtök, ha belül építkezünk, akkor nagyobb valószínűséggel kibírjuj a KÜLSŐ támadásokat is. 
Amikor BELÜL dolgozunk, a KÜLSŐ támadásokat (élet nehézségei, mások támadásai) sokkal nagyobb valószínűséggel verjük vissza! És ez igaz nem csak a párkapcsolati, hanem a munkahelyi kultúránkra egyaránt.

Mert van, amikor a konfrontálódás elkerülhetetlen: egészséges válasz, szellőztetés, friss levegő a kapcsolatban!

Négy gyerekes édesanya, ezt írja, téma a konfrontálódás:

"Sok ügyintéznivaló, megbeszélések, tanárokkal, szülőkkel különféle konfliktus kezelések...hát nem könnyű, de jó. Mostanra tanultam meg igazán, hogy mennyire fontos, hogy mindenről beszéljünk, bármi nyomja a lelkünket, ne féljünk elhallgatni, higgyük, hogy a másik nem megbántani akart, hanem Ő akkor ott lehet rosszul reagált valamire, fáradt volt, vagy egyszerűen csak másképpen vélekedik valamiről, ami attól, hogy nekem nem az a véleményem, még lehet jó...Sokszor ez a magamban dünnyögő, csapkodó voltam, most egészen jól vagyok a bőrömben, hogy oda tudok menni az emberekhez, és el tudom mondani, ha jó, ha nem jó valami nekem, és nem nyomom el magamban.
Óriási érzés...olyan tiszta lettem:)"



mug-3403963_340.jpg

"A család nem az a hely, ahol bárkinek igaza lenne.
A családban nem az igazságot kell keresni,
hanem az egyetértést, meg az egyensúlyt."
(Pál Ferenc)

he.jpg 
Hajdú Éva
life coach
családi mediátor
párkapcsolati coach
képzésben: abduktív pszichológiai tanácsadó


A bejegyzés trackback címe:

https://jokepubeszelgetesek.blog.hu/api/trackback/id/tr9914027108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása