A HATALMAS FÉLELMEK ÉS SZOMORÚSÁG IDEJÉN
2019. augusztus 09. írta: Hajdú Éva

A HATALMAS FÉLELMEK ÉS SZOMORÚSÁG IDEJÉN

dragonfly-901937_340.jpg

Mostanában sűrűn találkozom elcsüggedtekkel.
Akik "a hatalmas félelmek és szomorúság idejét" élik.
Nekik (is) ajánlom szeretettel ezeket az gondolat - idézeteket: 

"Florence Chadwick, az első nő, aki átúszta a La Manche csatornát. Az első kísérleténél kudarcot vallott, bár kevesebb, mint egy kilométernyire volt a parttól, amikor feladta. Mi állította meg? A köd! Lezuhant, mint egy függöny, és egy hang belül azt suttogta Florence-nek: „Sosem fog sikerülni.” Amikor néhány perccel később behúzták a csónakba, és felfedezte, hogy milyen közel volt már céljához, zokogásban tört ki. De nem adta fel. Inkább újra próbálkozott – és új világrekordot állított fel!"

"A múlt században történt, hogy egy hívő gyülekezet elhatározta, „megszentelődési hetet” tart. A gyülekezet elöljárósága felszólította a tagokat arra, hogy mindenki hetente valamilyen jó cselekedettel segítse a missziót. Volt a tagok között egy morc, mogorva öreg testvér, akinek a számonkérésnél soha nem volt tapasztalata. Korholták is érte elegen. Az egyik testvéri órára viszont ragyogó szemmel, fülig érő mosollyal jelent meg.

- Testvérek! – mondta diadalittasan -, én a múlt héten a prédikátorra uszítottam a kutyámat!

Döbbent csend támadt a nagy bejelentés hallatán. Végre valaki bizonytalanul megkérdezte:

  • No, de ebben mi a jó cselekedet?
  • - Hát az- magyarázta a testvér -, ha ezt nem tettem volna, akkor a prédikátor nem érte volna el a vonatot, és elkésik az istentiszteletről.

Cselekedeteink különbözőek, de Istennek hatalmában áll a rosszat is jóra fordítani. „Amit ma megtehetsz, csak azt tedd meg ma” – tartotta egy régi latin közmondás.
Gulácsi Albert, II. Apafi Mihály dicstelen sorsú bécsi követe így magyarosította egy kéziratban fennmaradt,
1697 augusztusában írt versében ezt a régi szentenciát:

„Csak olly dologhoz fogj, amit végbe vihetsz,

oly követ ne mozgass, mit meg nem emelhetsz.

Ha mindent, mihez fogsz, erődhöz intézessz,

Botlástul s eséstül bátorságos lehetsz”

Isten csak annyit kíván tőled, amit megtehetsz, s ha jó szívvel teszed érte a legkisebbet  is, akkor biztosan jó eszköz leszel az ő kezében. Nem kell tehát álmodozni a nagy és tökéletes cselekedetekről. Ha bárhová el akarsz jutni, indulj el, különben sehová nem érsz el. Ábrándozva a jóról, a legjobb térképpel a kezünkben sem találjuk meg a célhoz vezető utat. A prédikátor-fejedelem C. H. Spurgeon szerint „az igazi hit utat talál, vagy pedig utat készít magának.”
(Szigeti Jenő: Vallomások a szeretet titkáról)

 

"Figyelj oda a belső gyermekedre, de ne félelemmel, hanem nyitottsággal.

Szeresd ezt a gyermeket mindazok helyett, akiktől meg kellett védenie magát.

Tudd, az érzések azért vannak, hogy odafigyelj rájuk; ők azok a nyomok és azok a jelek melyek megmondják, merre jársz és mire van szükséged.

A hibák a növekedés jelei; emlékezz arra, hogy gyengéd legyél önmagaddal.

A siker nem másoktól függ. A siker a szeretet és a beteljesítés érzése önmagad felé.

A felépülés önmagad elfogadása azért, ami vagy – nem várva mások meghatározására, akik megmondják ki vagy te vagy elismernek téged.

Ma már biztonságos időt szakítani a játékra. A játék kibontja az alkotókedved, csiklandozza a belső gyermeked és táplálja a lelkedet.

Válaszolj a gyermek sebezhetőségével és egy felnőtt erejével.

Vedd körbe magadat olyan emberekkel, akik tisztelnek és rendesen bánnak veled.

A hitben mindenki megtalálja az erőt, amivel túlélheti a hatalmas félelmek és szomorúság idejét."

(Dr. Claudia Black, PhD.)

Azon gondolkodtam, hogy ezen mondatok közül melyik az, amelyik nekem most a legfontosabb, amire NEKEM van most igazán szükségem. Az én választásom ez: 


A hibák a növekedés jelei; emlékezz arra, hogy gyengéd legyél önmagaddal.

Mivel táplálod a reményt? 
Mert oly könnyen felejthető, és oly sokan akarják velünk elfelejtetni, hogy: 

Értékes vagy! 

rozsa.jpg

 Hajdú Éva
családi - párkapcsolati coach
life coach
családi mediátor

A bejegyzés trackback címe:

https://jokepubeszelgetesek.blog.hu/api/trackback/id/tr6015002650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása