Ha, ha, ha!
2016. október 28. írta: Hajdú Éva

Ha, ha, ha!

lilalila.jpg

"Egyedül tőled függ, mire használod az erődet."
(Popper Péter)


Nem tudtam hinni magamban. Ezt csak azért mondom, mert ebben az életben az igazi tragédia nem a halál, hanem önmagam elutasítása. Amikor élve eltemetjük magunkat. Én azzal vesztettem a legtöbbet az életemben, hogy nem tudtam jót hinni magamról. Nem vagyok egyedül ezzel. Ennek leküzdéséhez mindig kell az  őszinteség. A kíméletlen őszinteség. Magamról magamnak. Amíg nem mertem őszintén kimondani amit érzek, és amit gondolok, addig nem is hittem magamban.

nevjegykartya.jpg

A HAzugságok, a HAtaloméhség és a HAramiák korában élünk. Ha, ha, ha! Ezt jól összeraktam, mi? Szeretem a magam együgyű módján összefoglalni a nagy összefüggéseket. A HAzugság ellenszere az ÖNismeret. A HAtaloméhség ellenszere az Önbecsülés. A HAramiák, vagyis saját félelmeink ellenszere pedig az ÖNszeretet, az Önelfogadás. Ezek érdekelnek a legjobban, mert felismertem, hogy dolgom van velük: a félelmeimmel, hazugságaimmal, az aranyos kis csúsztatásaimmal. A hatalmammal is dolgom van. Hogy mik ezek? 


Legemberibb hatalom az, amikor nem örökké másokat teszek felelőssé az életemért, hanem felállítom a magam határait. Tudom, hogy dönthetek, van hatalmam, van választásom! A  vállalás, a döntés hatalmával mindannyian rendelkezünk, mégis ritkán használjuk, mert olyan hatalomra vágyunk, ami nem a miénk, vagy megszerezzük és visszaélünk ezzel. Örökké viaskodunk hazugságainkkal, félelmeinkkel, hataloméhségünkkel. Érdekel mindez, sokat írok erről.

rozsa.jpg

Rengeteg szakszerű lélektani blog van. Ez nem ilyen. A tudást, a tudományt keverni akarom a gyakorlattal. Nekem a LEGfontosabb, hogy ne csak tudást, hanem ennél még többet közöljek.  A magamra vállalást, és azt, hogy NEKEM mit jelent az az elmélet, amit ismertetek. Vagyis sokat beszélek a házasságomról, benne magamról, a férjemről, mindarról, ami körülöttem történik, és beleillik a mediáció és a coaching szakterületébe. Ez a konfliktus, az együttműködés, a kommunikáció. Magyarul: az emberi kapcsolatok. Mindhárom elhagyatott terület.

Hiszek az együttműködésben. Nem hiszek a háborúban, mert háborúban nőttem fel, un. veszekedő családban. Így lettem szorongó embertípus, aki arról tud mesélni, hogyan lehet a hátrányt javunkra fordítani.

Mint családi mediátor és coach az motivál, hogy továbbadjam hitemet, mely arról szól, hogy "mindig magaddal küzdj meg!”

he.jpg

Karl Marx című nagysikerű könyvében a szerző Francis Wheen ismertet egy 19. századi játékot. Bemutatkozáshoz most én is szívesen felhasználom. Használhatják önök is ÖNmaguk és családjuk jobb megismeréséhez!  A könyv egyébként egyik legnagyobb olvasóélményem. Marx-ról szól, az emberről, a küzdésről, a házasságáról, barátságokról, gyerekeiről, éhezésről, állandó költözésekről, szóval mindenről, ami emberi. Kihagyhatatlan írás, amit méltán rengeteg nyelvre lefordítottak.
Íme a játék saját válaszaimmal.

Kedvenc erénye: egyenesség

Kedvenc erénye férfiaknál: önállóság-határozottság

Kedvenc erénye nőknél: emelni, támogatni tudja partnerét

Jó jellemvonása: megbízható vagyok. (Törekszem erre.)

Mit tart boldogságnak?  A napi megelégedettséget, a belső békém megőrzését.

Mit tart boldogtalanságnak? Ha feladok valamit. Elvesztem a kitartásomat.

Az a bűn, amelyet a legkönnyebben bocsát meg: Amihez megbánás, beismerés társul, azt könnyen megbocsátom.

Az a bűn, amelyet a legjobban utál: gyávaság

Ellenszenvének tárgya: Számomra rendkívül ellenszenves, amikor valaki gőgösen viselkedik, azaz elnyom, leural másokat.

Kedvenc időtöltése: olvasás-írás

Kedvenc költője: Ady  Endre

Kedvenc írója: Shakespeare forever (Meg Popper Péter, Csernus Imre)

Kedvenc hőse: a férjem, Albert Schweitzer, és Dalton Trumbo, amerikai író.

Kedvenc hősnője: Erin Brokovich (Film címe: Erin Brokovich-Zűrös természet),  Nora Ephron író, rendező, és JOSEPHINE BAKER, az énekesnő

Kedvenc virága: Nincs ilyen. Én a sok zöld levelű bokrot szeretem egymás hegyén-hátán, természetesen, buján.

Kedvenc színe: barna

Kedvenc szem és hajszíne: kék szem, barna haj

Kedvenc neve: Oszkár

Kedvenc étele: babgulyás, hófehér, puha nagy karéj kenyérrel

Kedvenc életszabálya: Maradj hű önmagadhoz! (Magyarul: Ne kurvulj el útközben!)

Kedvenc jeligéje: Senkit nem tudsz megváltoztatni, csakis magadat!

 

 hajdu_eva_szorolap_1_oldal.jpg

 E-mail: coaching.eva.hajdu@gmail.com

hajdu_eva_szorolap_2_oldal.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://jokepubeszelgetesek.blog.hu/api/trackback/id/tr6311869669
süti beállítások módosítása