„A kapcsolatokban a kis dolgok a nagy dolgok.”
Szoktam idézni Covey mestert. Akit azért tisztelek, mert nem a hónaljából
húzta elő, amit összehordott a Kiemelkedően eredményes emberek hét szokása című művében.
Hanem tudást szintetizált, előző eredményeket kutatott és gyűjtött össze. Nem saját kútfőből dolgozott. Ahogy ma szokás néha. Sajnos.
„A kapcsolatokban a kis dolgok a nagy dolgok.”
Mert a megbeszéléseken gyakran mondják az emberek, hogy mit
tesznek-mondanak a párkapcsolatban, hogyan igyekeznek építeni azt.
És gyakran hozzáteszik: Áh, ezek csak apróságok, nem számítanak.
Ekkor megkérdezem őket, hogy mit gondolnak a fenti gondolatról.
És mert nem szükséges egyetérteni.
Szóval mit gondolnak róla?
Amúgy meg az elmúlt években több férfi mondta el, hogy mindent
elkövetne, hogy visszakapja a párját, a csillagot is lehozná, hatalmas virágcsokrot
fog készíttetni, elutazik az ország másik szegletébe, vagy a világ végére, mert a hölgy
messzire került. A hölgyek erre azt válaszolták, hogy köszönik, nekik nem kell hatalmas virágcsokor, sem világvégi utazás. Ami nekik kell, azok az apróságok, hétköznapi kifejeződések, amire oda-figyel az ember.
Meló van vele. Az oda-figyelésnek nincsen lába. Nem mászik be magától sehova.
Például a gyerekem
folyton megkérdezi: Anya , mondhatok valamit? Persze, hogy mondhat. Egy ideig idegesített, hogy folyton megkérdezi. Talán megszokás. Idegesít a kérdésével. Aztán arra gondoltam, hogy nem azt
mondogatom a gyerekemnek, hogy „ne kérdezd már folyton, kérdezz nyugodtan”, hanem azt mondogatom neki: „Hát persze, örülök, ha kérdezel.” Vagy. „Nagyon figyelek, kérdezz nyugodtan.”
Talán nem rossz tanulási helyzet. Azt az értéket szeretném megtanítani neki, hogy kérdezhet, kérdezzen, és figyeljenek rá és tudjon különbséget tenni aközött, amikor leszarják és aközött, amikor valaki ténylegesen figyel rá, ott van mellette, nem csak testben, hanem Oda-figyelésben is.
Tudjon különbséget tenni aközött, amikor leszarják és aközött, amikor odafigyelnek rá. Észlelje a kettő közti különbséget.
Hatás. Milyen hatással vagyok a gyerekemre, a férjemre, és ők milyen hatással vannak rám.
Ez a másik kulcsgondolat. A hatás!
Mert „a kapcsolatok minőségét az mutatja meg, milyen hatással vagyunk egymásra.” Amikor ezt megosztom az emberekkel, elmondják, hogy erre nem szoktak oda-figyelni.
Hatás.
Szinte egyáltalán nem figyelünk oda arra, hogy ha én leszarom a másikat, akkor ennek van egy hatása. Ha az egyik házastárs megsimogatja a társát, amikor elmegy mellette, a másik meg nem foglalkozik ezzel, akkor ennek van egy hatása. Pld. a simogató fél abbahagyja a simogatást , a másik meg vonyít, hogy „már meg sem simogatsz?”
Hát nem.
Ez a hatás.
Tanáromat idézem:
Az emberek azt gondolják, hogy a házasság egy csúcsélmény.
Csúcsélmény?
Folyamatos csúcsélmény, ugye?
Jómagam mást sem csinálok, jól-rosszul, mint oda-figyelek arra, milyen hatással vagyok
a másik emberre, amikor így-úgy viselkedek. Figyelek a hatásomra. Meg arra, ő milyen hatással van rám.
Melóhelyzet. Mert nincs kért egyforma helyzet. Oda-figyelni helyzetről helyzetre.
„A kapcsolatok minőségét az mutatja meg, milyen hatással vagyunk egymásra.”
( D. Goleman)
Oda-figyelés.
Az utcán járkálok a gyerekkel. Megállunk. Elmegy anyuci meg a gyermeke mellettünk. Gyerekem utánuk néz. Mit csinálsz? -kérdezem. Figyelem az anyukát -mondja. Aztán véleményezi azt, amit lát.
Szeretem a gyerekemben, hogy megáll és figyel. Embereket. Szitukat. Talán nekem is kéne többször. Csak beállni és figyelni. Magamat mondjuk.
Ezt az idézetet is gyakran elolvasom:
”A figyelmi aktusok kiindulópontja nem más, mint az érzelmi intelligencia, mert az agy felépítésének szintjén elhomályosul az érzelem és a figyelem közötti választóvonal.
A figyelemért és az érzésért felelős idegi áramköreink nemcsak sokféle átfedésben állnak, hanem az idegpályákon is osztoznak egymással, nem beszélve a köztük zajló interakciókról.” (D. Goleman, Fókusz, 249.o.)
Amit érzek, és amire figyelek, ezek hatással vannak egymásra. Depressziós típus vagyok. Tehát voltam már a sötét szobában. Aki érti, érti, aki nem, nem. Vannak időszakok az életemben, amikor rámjön a nyomás, érzem azt a depis érzést, és EKKOR elkezdek figyelni a gondolkodásomra. Tudom, hogy mennyire fontos a pozitív tudatállapot és ekkor különösen figyelek, hogy felemelő, pozitív, biztonságos emberekkel legyek, ilyen helyzetekben legyek és ilyen gondolatokat nyomok a fejembe. Tehát jön a cuki depis érzés, ezt felismerem, és már figyelek is arra fokozottan, ami kivisz ebből. Régóta csinálom. Mindig működik.
Ha működtetem!
Covey felsorol hat érzelmi betétet, amiket beleteszek a bankszámlára.
A hat Bankbetét:
1) A társam megértése.
2) Odafigyelés az apró dolgokra.
3) Az ígéretek megtartása.
4) Elvárások tisztázása.
5) Személyes feddhetetlenség:
"Azt is jelenti, hogy kerülünk minden érintkezési módot, vagy formát, amely megtévesztő, kétszínű, hazug, rosszindulatú, vagy sérti az emberi méltóságot. A hazugság, egyik meghatározása szerint, olyan kommunikáció, amelynek célja a megtévesztés. Akár szavainkkal, akár viselkedésünkkel kommunikálunk, ha feddhetetlenek vagyunk, nem lehet célunk a megtévesztés."
(Dr. S. Covey: Az eredményes emberek hét szokása, 208.o.)
6) Kivét esetén őszinte bocsánatkérés.
Áh, nincs mire oda-figyelni.
Ugye?
Az emberek többsége szerintem csakcsupán jól érezni akarja magát.
Semmiért mindent.
De amikor kimerül a bankszámla.
Mert lenullázzuk.
Feléljük a tartalékainkat is.
Akkor?
"A legállandóbb emberi kapcsolataink -mint amilyen a házasság is- igénylik a legállandóbb befektetéseket. Mivel a várakozások folyamatosak, a régi betétek elhasználódnak. Ha összefutsz egy régi középiskolai osztálytársaddal, akit már évek óta nem láttál, ott folytathatod vele a beszélgetést, ahol annak idején abbahagytátok, hiszen a korábbi betétek még megvannak. De akikkel rendszeresen érintkezel, azokkal a közös bankszámlátokat is folyamatosan fel kell töltenetek. Előfordulnak automatikus kivétek is a napi érintkezésben, esetleg a másik kivétként érzékelhet valamit, amit te észre sem veszel.
(...) Ahogy szaporodnak az őszinte betétek, lassan a bankszámla is feltöltődik. A hiány lassan, de biztosan eltűnik."
(Dr. S. Covey, Az eredményes emberek hét szokása)
Nincs mire figyelni.
Ugye?
Nem tudom, igaz-e:
"Amit teszek, az van, amit nem teszek, az nincs."
