működik, ha
2025. június 29. írta: Hajdú Éva

működik, ha

„Köszönöm!”

Mondja a megbeszélés végén, szemünk összeér, vonal is van közöttünk.

Kötél. Kötelék. Kötelékteremtés.

Nagyon nehéz megbeszélés lett. Ez is. Egyre mélyül, egyre finomabban bontakozik ki az összefüggés ügyfelem házassága, kapcsolatai között. Megformálódik a tanulság kimondása a jövőre nézve. Kivételes életpillanat.

Megtörtént, amit ígértem: amikor egy pár jön tanácsadásra, fontos, hogy külön-külön is dolgozzunk, mert így olyan felismerések jönnék létre, és idő is több, ami két fős megbeszélésben egyszerűen nem valósulhat meg. A munka hatékony és pontosabb, ha vállalják a külön megbeszélést is, nem csak a két fős formátumot.

Az utazás véget ér. Az aznapi.

–Köszönöm! – mondja jelentőségteljesen, mosoly nélkül, hangsúlyban hála van. Épül a templom. A belső temploma.

- Én is köszönöm –mondom.

Bennem az élet él.

Ez jó, mert nem mindig él.

 

Amit használok, az a tudás, a tudomány.

Olyan tudás ez, amit iskolában tanulhatnánk. Általános- és középiskolában. Mert ez a tudás mélyülő. Nincs olyan, hogy már tudom.

Tanulom, gyakorlom, ezért fejlődhetek benne.

A coaching egy tanulási folyamat számomra. Tanulok: Gyakorlok. Fejlődök.

A coaching egy fejlődési folyamat. Az ügyfél ügyére rakunk tudást. Ügyfelem kidolgozza, hogy mit gyakorol és hogyan. Így jönnek az eredmények.

 

Elegem van a szorongás, trauma, a nárcizmus reklámozásából.

Én nem azért vagyok ezen a rohadt földön, hogy szemetet keressek, és tanuljam felismerni, hogy húúúúúúú, találtam egy szemetet, de jó, felismertem a gyengeségemet! Én az életet akarom keresgélni. És formálni. Az Élet valami-valaki, aki felettem áll.

Alázat nélkül nem lehet találni.

Az alázat a jó erő.

Napi lépés.

 

Elegem van a szorongás, trauma, a nárcizmus reklámozásából.

Coachként az én dolgom a másik oldal reklámozása.

A MŰKÖDÉS reklámozása.

Beszéljünk arról, hogyan működik.

Ügyfelem:

"Csak azt tudom adni bárkinek is, amim van, amiből hiányt szenvedek, azt előbb magamnak kell megszereznem ahhoz, hogy átadhassam. Szerintem nagyon jó, hogy konkrétumokról írsz, valóban eszközökről, amiket használni lehet. Nem azon múlik a megoldás, hogy hogyan érezzük magunkat, hogy milyen az érzelmi állapotunk. Fehéren-feketén megoldási javaslatok vannak! Valamit megláthattak ebből a gyerekeim, mert láttam, hogy egyik gyerekem újra olvassa egy könyvét, amiből te idéztél az első alkalommal."

475670233_1133231771833631_1359114825410278375_n.jpg

A normális emberi működésben 13 területtel találkozhatunk:

Tanulok emberségesen kommunikálni?

Tanulok konfliktust kezelni?

Tanulok szeretni?

Tanulom az értékességtudatomat építeni? (Az ember legnagyobb kincse önmaga.” (Dr.S.Covey)

Vannak Biztos Bázisaim?

Van hitem?

Tanulom a pozitív tudatállapotomat fenntartani?

Tanulok proaktív lenni? Illik ismerni, mi a proaktivitás, hiszen ez a legnagyobb gondolkodók szerint az első-legfontosabb emberi szokás.

Tudok nézőpontot váltani? Felemelni a seggemet, és átülni egy másik székbe? Megnézni onnan is a szitut?

Tanulom a gyerekkori örökségemet vinni és élhetően átformálni?

Készítem a napi leltárt? Vagy a mai nap is le van szarva?

Erős önbecsülés? Ismerem a hat ismérvét az önbecsülésem építésének?

Végül:

Értékrendem? Milyen szabályok szerint élek? Mik az alapelveim? És. Hogyan változnak ezek??

Alapkérdések!

Tizenhárom alapkérdés.

Az a logikája, mint az isteni Tízparancsolatnak.

Egymást szolgálják. Egymáshoz közük van. Számomra rosszul teszik a szakemberek, amikor ezeket külön tárgyalják.

Pozitív tudatállapot ugyanis nem létezik proaktivitás nélkül. Értékesség tudat nincs szeretet nélkül. Konfliktuskezelés nincs odaillő kommunikáció nélkül. Ezek testvérei egymásnak. Gondolkozzunk el ezen! Értékességudat nincs erős önbecsülés nélkül.

Amikor a gyerekek túl sok kütyü-használatáról beszélünk, hogy segítsük a szülőket ebben, akkor vajon az egyén-szülő életében fut-e a 13 terület? Ezen gondolkodhatunk egy pillanatra? Ha egy szülő tehetetlen vagy eredménytelen ezen kérdésben, akkor LEGelső kérdésem az, hogy egyénként futtatja-e életében a 13 alapterületet? Hol van a Fejlődés az életében?

475670233_1133231771833631_1359114825410278375_n.jpg

A párkapcsolat nyolc alapterülete.

Illik ismerni:

Feladatkiosztás: ki megy bevásárolni? Ki hozza haza a gyereket? Ki nyírja le a füvet?

A feladatok elvállalása az elköteleződést is szolgálja.

Hőmérőzés. Hőmérőzés? A hőmérőzést Virginia Satir, egyik példaképem írja művében. Hőmérőzés az tesvéreim, amikor igyekszünk naponta figyelni egymás emberi állapotára. Például. Apa ideges, mert sok a dolga. Anya fáradt, mert éjszaka is írt egy munkát. A gyerek boldog, mert kapott egy kettest matekból. A kutya nyugodt, mert most volt kint pisilni. Ez a hőmérőzés basszus! Odafigyelés.

Egyéni örömidő.

Egymásra figyelés tettekkel.

Egymásra figyelés szavakkal. (Bók: Te vagy a legokosabb nő, akit ismerek.

Pozitív Visszajelzés egy valós eredményre: De jó illat van! Kitakarítottál? Szuper vagy!

Poz. jelzés a semmire: Tök jó, hogy itt vagy mellettem. )

Van eredményes konfliktuskezelő eszköze a párnak?

Megtalálták az egymáshoz vezető emberséges kommunikáció eszközeit?

Anyuci meg apuci külön-külön építi az erős önbecsülését?

 

Itt hadd emeljem ki az ERŐS ÖNBECSÜLÉS ISMÉRVEIT, amivel dolgozom konkrétan, mint egy vonalvezetés: az erős önbecsülésű ember igyekszik a szituban magabiztosan képviselni értékeit, tudja ki akar ott lenni; ezt magabiztos kommunikálja-képviseli kifelé; képes szeretetet-pozitív visszajelzést adni és fogadni; képes a napi hálára; képes a gödrökből kimászni; és rugalmas a személyisége: vagyis képes belazulni és nyitott lenni a kemény konfliktushelyzetben IS!

A „képes vagyok” jelentése számomra: tanulom; vannak tapasztalataim.

Ugye? Nincs munka? Nincs feladat? Mindez fut magától, ugye?

Talán felismerhető a témákban: minden mindennel összefügg.

475670233_1133231771833631_1359114825410278375_n.jpg

Virginia Satir féle NÉGY területe a CSALÁDNAK:

Egy működő családban:

a két felnőtt építi külön-külön is erős önbecsülését;

vannak a családnak élhető SZABÁLYAI, melyek segítenek élni, ezek változtathatók.

Kifelé nyitott, együttműködő a Család: ha kér suli pézsét , akkor viszek…

a tagok egymással egyenesen-őszintén-nyitottan-pozitívan csatlakoznak egymáshoz. Mint kultúra.

Ezt gondolom, mint egyén:

hogyan lehet családnak hívni azt a közösséget, ami nem is akarja a fenti négy alapot megtanulni - kiépíteni? Nincs együttműködés kultúra, nincs emberséges kapcsolódás kultúra, nincsenek élhető szabályok?

475670233_1133231771833631_1359114825410278375_n.jpg

Visszatérek a 13 TERÜLETRE:

Kiemelem:

Konfliktuskezelés:

„A KONFLIKTUSKEZELÉS VELEJE AZ ENGEDÉMÉNYTÉTEL MŰVÉSZETÉBEN REJLIK.”

(G. Kohlrieser)

 

Adok a másik félnek egy előnyt. Engedményt. Tesvérek. Mindig van engedmény, még akkor is, ha azt gondolom, nincs.

Például amikor a gyerekem nem jön, bicajozik, pedig menni kéne, megkérdezem, hogy hány kört akarsz még nyomni? Aszongya hármat. Mondom jó. Számolom. Aztán jön. Mert a gyerek nem hülye. Kapott kedvezményt. Közben dícsérgetem is, hogy fú, milyen jól nyomod azt a bicajt! Valami oldódik. Könnyebben teszi le a bicajt, és jön fel tanulni…a történet nem csak a feszültségről szól, hanem a kapcsolódásról is…

Amikor valakivel konfliktusban vagyok, veszekszik velem, valószinűleg ELVESZTETT VALAMIT. Ezért megkérdezhetem: mit veszített el?

Ez elég érthetetlen. Így fordítom át:

Mi a baj? Miben segíthetek?

Gyakran hallom, hogy varázsszó a köszönöm, bocsánat.

 

VARÁZSSZÓ hölgyeim és uraim ez is: amikor a másik feszkóban van, lecseszés és cseszegetés helyett van ilyen is: kérdés: MI A BAJ? MIT TEHETEK ÉRTED? MIBEN SEGÍTHETEK?

Érdemes tanulni, használni ezt a kérdést?

A konfliktuskezelés elemei még a tisztelet-együttműködés-pozitív viszonyulás kombó.

A tisztelet fura szerzet.

Tanárom mondta, hogy „azt tisztelem, akit akarok.”

Nagyon fontos megállapítás ez az életemben.

Akit nem szeretek, akit utálok, azt tisztelem. De nem azért, mert neki jár, hanem azért, mert ezzel magamat védem, tisztelem, tehát higgadtan viselkedek, nem nyomom fel az agyam.

Ki hogy értelmezi a tisztelet dolgot.

 

Konfliktuskezeléshez tartozik még az, hogy nem démonizálom a másik hülyeségét. Nem nagyítom fel a hibáját.

„Bánj keményen a problémával, és szelíden az emberrel.”

(Dr. S. Covey)

 

 

Így is lehet felfogni:

„A tisztelet azt jelenti, hogy a másikat különálló és egyedi emberi lénynek tekintem és fogadom el, akinek joga van az enyémtől független gondolatokhoz és érzésekhez. Ez nem azt jelenti, hogy minden, amit a másik személy gondol, tetszik nekem, vagy egyetértek vele.

A tisztelet célja, hogy a köztünk fennálló különbségeket támadás és megalázás nélkül oldhassuk fel.

A tiszteletlenség előítélet formájában, személyes támadások, érzelmi kitörések, megalázás, neheztelés formájában jelentkezik.”

(G. Kohlrieser: Túszok a tárgyalóasztalnál)

 475670233_1133231771833631_1359114825410278375_n.jpg

AZ EMBERSÉGES KOMMUNIKÁCIÓ és KONFLISKTUSKEZELÉS AZÉRT fontos, mert kiveszett a társadalomból eléggé az együttműködés kultúrája, a párbeszéd kultúrája.

Figyelem, ahogy én is mondom a magamét, a másik fél is a magáét mondja, és még eszünkbe sem jut, hogy elkúrtuk, mert nem született meg a dialogos. A Párbeszéd. Nem tettünk fel egymásnak egyetlen kurta kérdést sem. Gáz, mert ilyenkor nincs kapcsolódás köztem és közted. Egyébiránt nem a kapcsolódás a kulcsszó számomra. Hanem a közelség. Közel lenni. Közel maradni. Mert jó a közelség. Mert ő fontos. Férjem, gyerekem. Ma és tegnap is odalibbent csak úgy hozzám a gyerekem. Szó nélkül ölelt féloldaltról. Ahogy szokta. Megszorította a karomat. Én is szorítottam. És látta, hogy nekem jó. Elkaptam a csendes mosolyát.

A közelség. Közelség Pillanatok.

Nem szólhat minden konfliktus a párbeszédről! Igen tudom! De az, hogy eltemettük. Az gáz! Kíváncsi vagyok, hány gyerek tudná elmondani, hogy a szülei otthon hogyan teszik ezt az izét, ezt a párbeszédet? Melyik gyerek tudja, hogy mi is egyáltalán a PÁRbeszéd? Melyik felnőtt tudja?

"Mi a különbség a párbeszéd és a beszélgetés között? Miért helyezünk ekkora hangsúlyt a dialógusra?

 

Elvégre nem csupán arról van szó, hogy beszélünk egymással? Valójában jóval többről van szó: a párbeszédben értelmünk és érzelmeink, neveltetésünk, vérmérsékletünk, egész személyiségünk részt vesz. A dialógus lényege a kölcsönös érdeklődés, gondolkodásmód és reflexió.

NEM OLYASMI, AMIT A MÁSIK EMBERNEK, HANEM AMIT A MÁSIK EMBERREL EGYÜTT TESZEK.

Ehhez szemléletváltásra van szükség azt illetően, hogy mit jelent a kapcsolat a másikkal. A párbeszéd során a hangsúly a másik ember megértésén van, nemcsak azon, hogy ő megértsen engem.

A dialógus olyan csere, amely során az emberek együtt gondolkodnak, és valami újat fedeznek fel. Önmagukon túlmutató igazságot keresnek általa.

A dialógus a résztvevőket más minőségi szintre juttatja el, amelyen mélyebben megértik egymást."

(G. Kohlrieser, Túszok a tárgyalóasztalanál, 170-171.o.)

475670233_1133231771833631_1359114825410278375_n.jpg

Tanulok szeretni? Hogyan szeretek? Hogyan nem szeretek? Hogyan nem szeretnek? Szeretetkultúrám?

KÉT Történet.

Talán a szeretetről:

Az amerikai színésznő Tiffany Haddish mesél életéről egy híres showman-nek, a neve nem jut eszembe: Testvéreivel nevelő szülőkhöz kerül. Egyik helyről a másikra. Ilyenkor a cuccot egy szemetes- zsákba pakolják, gyorsnak kell lenni. Rossz érzés. Újra mennek egy másik helyre, újra pakolás, cuccokat a szemetes zsákba. Tizenvalahány évesen féltestvéreit rendszeresen látogatja, és vesz nekik, mindegyiknek egy bőröndöt. Mert meséli, „ha van bőröndöd, nem érzed magadat szemétnek. Van valami, ami csak a tiéd, amit te uralsz. Hozzád tartozik! Nem szemét vagyok. Emberi lény vagyok.”

Van, amikor a bőrönd: szeretet.

 

"Olyan szép történetet olvastam Gyökössy Bandi bácsinál. Egy változókorban lévő asszony ment hozzá, aki hónapokig nyűglődött attól, hogy ő már egy senki, így többé nem lehet szeretni. Egyszer így búsongott otthon, és hazajött a férje, azzal a lendülettel, ahogy belépett a házba, odament hozzá, megfogta őt a derekánál fogva, ránézett, és azt mondta: „De szép vagy ma!” Az asszony pedig ezzel a történettel elment Gyökössy Bandi bácsihoz, és azt mondta: „Tudod, Bandi bácsi, amikor a férjem kimondta ezt, én meggyógyultam!” Például így az egyik ember a másikat megajándékozhatja az élettel."

(Pál Ferenc)

 

Van, amikor egy megérkezés: szeretet?

475670233_1133231771833631_1359114825410278375_n.jpg

Pozitív tudatállapotom fenntartása?

Miért alap ez?

Tanult tehetetlenség vagy tanult optimizmus?

„Azok az emberek, akik engedik, hogy gondolataik negatív irányba sodródjanak, nagyobb esélly el érzik reménytelennek helyzetüket, mint azok, akiknek pozitív a tudatállapota.”

„Mennyire fontos, hogy megtaláljuk érzelmi élményeink leírásának pozitív módját.” (26.o. Kohlrieser, Túszok a tárgyalóasztalnál)

Gondolkodhatunk ezen, vajon miért lehetne mindennapos dolgunk a pozitív tudatállapotunk fenntartása? NAGY, nagy szakirodalma van ennek. Ide nem fér több, és talán gondolkodhatunk azon, hogy a pozitív tudatállapotnak mi köze lehet az elfogadáshoz?

475670233_1133231771833631_1359114825410278375_n.jpg

HOGYan LEHET fejlődni BIZTOS BÁZISOK nélkül?:

 

„A biztos bázisok azok az emberek, célok vagy dolgok, akikhez és amelyekhez különleges kötelék fűz bennünket.

Bár sokféle köteléket teremtünk, a biztos bázisok különlegesek, mivel védelmet, vigaszt és energiát nyújtanak nekünk.

Életünkben ők a fogódzók - éppúgy, mint a fa gyökereit körülvevő föld, amely szilárd alapot és támaszt ad a viharban. Minél erősebb a biztos bázisunk, annál nagyobb az ellenállóerőnk, amikor kedvezőtlen körülményekkel kell megküzdenünk.

Emellett a biztos bázisok útmutatással is szolgálnak belő látásunk irányításához, hogy értelmet adhassunk az eseményeknek. Fenyegető körülmények között önbizalmat és példaképet nyerünk belőlük.

Ekképpen a biztos bázisok létfontosságúak ahhoz, hogy a negatív élményeket pozitívvá változtassuk át, megvédve minket attól, hogy az élet fájdalmas körülményei miatt tússzá váljunk. (…)"

„A biztos bázisok számos formát ölthetnek. Elsősorban emberek: szülő, nagyszülő, tanárok, főnök, személyes tréner, barát, kolléga, stb., de lehetnek országok, kedvenc állatok, célok is. Biztos bázis lehet a hit és a vallás is. Bár az embereknek sokféle biztos bázisuk lehet, mindenki a számára legjelentősebbeket keresi és választja ki. Akinek biztos bázisai vannak, biztonságban érzi magát. Egy biztos bázist nyújtó kötelék elveszítésének vagy maguknak a biztos bázisoknak a teljes hiánya bizonytalanságot, szorongást, sőt agressziót és erőszakot gerjeszthet."

(G. Kohlrieser: Túszok a tárgyalóasztalnál,101.o.)

 475670233_1133231771833631_1359114825410278375_n.jpg

Van hitem?

Úgy élek, mintha Isten lennék?

Tele van a társadalom istenkomplexussal.

„Tudom, honnan jövök, hová tartok, és ki előtt adok majd számot az életemmel?”

"Az ember dönti el, hogy az Isten által meghirdetett szóból kegyelem vagy ítélet lesz számára."

(Dr. Szigeti Jenő, Életsorsok, 77.o.)

Dr. Szigeti tanár úrnak ez a mondata számomra a HITről szól.

 475670233_1133231771833631_1359114825410278375_n.jpg

Coachingon ezeken a pontokon végig megyünk.

Amúgy a Gyermeknevelés három alapszabálya ide most nem fér bele. Sajnos.

Tehát végig megyünk a pontokon: ez segíti ügyfelemet a gondolkodásban, haladásban, egyfajta lámpás. Kérdések születnek. Eddig láthatatlan Irányok mutatják meg magukat.

Nem mechanikusan érintjük ezeket a pontokat. Nem statikusan. Hanem dinamikusan. Hajtóerőnek.

Több ügyfelem így fogalmaz a végén: "elkezdtem".

Valami elkezdődött az életében...

COACHING EREJE, A FEJLŐDÉS EREJE, MŰKÖDÉS EREJE:

Ezt mondta Karácsonyra készülvén egyik ügyfelem, közös munkánk témája ez volt: felkészülni a Karácsonyra:

"Örömmel tudatom veled, hogy sikerült nem elrontanom.

Meghitten, békességben telt.

Összeraktam magam. Még nem vagyok 100%-os, de úgy érzem, jó úton haladok.

Természetesen sokat segített a párommal való beszélgetések sokasága.

Persze nem elhanyagolható a te munkád sem, ami az én felemelésemet segíti."

Volt, sokáig tartott, amikor azt a szakaszát éltem az életemnek, amikor a fejlődéstől féltem a legjobban. Aztán a csoportban, ami az életemet mentette meg, mondta valaki: "Hálás vagyok, hogy fejlődhetek."

 

Ez a mondat fejezi ki leginkább, mit jelent a Fejlődés szó nekem.

Vannak, akiket félelem gyötör az út előtt. Igen, az útnak nagyon durva szakaszai is vannak.

Egyesek, sokan Évekig túlélnek, mennek lefelé, nem kezdik el. Megértem őket.

Vannak, akik megélhetik a kegyelmet: hálásnak lenni a saját fejlődésemért.

Így értelmesen támogathatjuk a családunkat, szeretteinket.

Köszönöm a figyelmét.

Hajdú Éva

www.csaladfejlesztes.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jokepubeszelgetesek.blog.hu/api/trackback/id/tr4118897504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása