Megtaláltam ezeket a cédulákat, kidobásra ítéltem őket.
Szeretném itt megörökíteni ezeket:

"A VALÓSÁG SOKSZOR CSAK AZ IGAZSÁG LÁTSZATA.
EZ AZT JELENTI, HOGY FELEBARÁTUNKRÓL NEM A VALÓSÁGOT KELL ELMONDANI, HANEM AZ IGAZAT."
(Dr. Szigeti Jenő)
- vagyis, hogy a gyerekem nem kezelhetetlen, rossz, gané, hanem lehet, valamit meg kell tanulnom, hogy tudjam támogatni a gyerekemet. Vagyis a férjem nem csak egy bunkó, hanem lehet, nehéz napja volt, meg is kérdezhetném, mit segíthetek neki, és elmondhatom, hogy "jó, hogy hazaértél, már vártunk." Mert a valóság NEM azonos az Igazzal...., de ez senkit nem érdekel.

"Csak akkor haladhatunk, ha tanulunk, vállalásokat teszünk, és cselekszünk, tanulunk, vállalásokat teszünk és cselekszünk, és megint csak tanulunk, vállalásokat teszünk és cselekszünk." (Dr. S. Covey)
- ez az, ami nagyjából senkit nem érdekel. A mentális egészség napi feladat. Naponta teszek a lelki működésemért. Te mit teszel? Tudsz erről beszélni? Vannak eszközeid? Éppen mit tanulsz most a kapcsolatodban? A gyereknevelésedben. Mert , hogy tanulnivaló van folyamatosan, az biztos.
Nem, ma nem divat a családokban példát adni arra, hogy az élet nem a látszatról szól, a pénzről, a nagy arcúságról, a kifelé eljátszott álarcokról, a soha meg nem tanult szerepekről (anya-szerep, házastárs-szerep, szülő-szerep, stb.), hanem arról, hogy az életünket az viszi előre, ha hajlandóak vagyunk tanulni magunkról. Célokért küzdeni, tenni. Vállalásokat tenni, hogy például megtanulok a férjemtől bocsánatot kérni, vagy férjként megtanulok szépen beszélni a feleséggel......., kapcsolati célok. Hogy, ha gond van a gyerekkel, nem csak a gyerek változzon, hanem én is, ezért magamba nézek. MERt nem a gyerek felelős értem, hanem én a gyerekemért. Nem a gyerek programozza a szülőt, hanem a szülő a gyereket. Te mire tanítod a gyerekedet? Mert te vagy a minta. Ha akarod, ha nem. Csernus egyszer leírta: Nem akarsz olyan lenni, mint a szüleid? Nem baj, mert már olyan vagy. Azt tapasztalom, hogy ebbe nagyon sok ember bele sem mer gondolni. Szembenézés? Nem hogy dolgozzon azon, milyen mintákat kapott otthon. Mert ezeket bizony tuti tovább adod a gyerekednek!
A legtöbb ember rohadt jól el van kapcsolati célok nélkül, nem érdekli, hogy a kapcsolatainkban is folyamatosan célokat vállalunk és valósítunk meg....NEM vesszük komolyan, hogy évek alatt vagy építkezünk, vagy romokat hordunk csak össze. Aztán évek múltán visszanézünk és csodálkozunk, hogy "de szar életem van." Miért ne lenne?Mit vállaltál magadért? Semmit? Nagyon senki nem tanít meg minket arra, hogy a mentális egészség tudatos-konkrét napi meló. Mindig van eredménye, de csak akkor, ha teszel érte!



"Az emberek mindig a körülményeket hibáztatják azért, hogy olyanok, amilyenek. Én nem hiszek a körülmnyekben. Azok az emberek jtnak előre, akik felkelnek, megfelelő körülményeket keresnek, és ha nem találnak, akkor megteremtik azokat." ( G.B. Shaw) 
- Shaw lehet, nem tudja, de pontosan a Proaktivitásról beszél itt. Ha zsákutcába kerülök, nem nyugszom bele, hanem azon kezdek dolgozni, hogy miként juthatok onnan tovább. Nem rád hárítom ezt a feladatot. Ez a saját felelősségem. Saját felelősségem a kapcsolatomban? Ez meg mit jelent? Sokaknak lövése sincs erről...
Ezért nehéz döntéseket hozni. Mert gyerekkorban sem tanítanak meg rá, felnőttként meg nem vesszük Elég komolyan, hogy a felelősség azt jelenti, hogy olyan döntést hozok, aminek a következményeit is vállalom...pld. az öltözködésben adok a gyerekemnek választási lehetőséget. Csak ilyen apróságok. Vagy megkérdezem a véleményét, te hogy döntenél? Én hogy döntök? A gyerekeinket Nevelni kellene arra, hogy Felelős Döntéshozóvá váljanak a saját életükben........, na mindegy.....

" A saját gyógyulásunk által nyújthatjuk a legtöbb reményt másoknak."
(Julia Cameron)

" Nem hagytam, hogy a kudarcaim visszarettentsenek. Ha vereség ért, rögtön azt a kérdést tettem fel magamnak: Na, akkor most hogyan tovább? Nem pedig azt, miért éppen én?" (J. Cameron)
- a változás velem kezdődik, ahelyett, hogy arra várunk, hogy mindenki más nekünk tetsző módon megváltozzon. 

"Inkább sokan együtt élnek a problémával, mintsem megoldanák azt." (Komócsin Laura)
- ez pontosan a Proaktivitás ellenkezője. Sokak "élete" másról sem szól, mint erről. Rengeteg párkapcsolatban ennyit tesznek jelenleg is. Aztán, amikor már túl sok a szar, túl büdös az élettér, elválnak, félrekefélnek, elköltöznek. Tanulás, változás nélkül....

"A stressz és annak negatív hatásai ellen a kapcsolataink képezik az egyik legerősebb védelmet." ( G. Kohlrieser)
- tudsz együttműködni? Tudod, hogy mi az a win-win? Mert manapság senkit nem érdekel. Ma már nincsenek párbeszédek. Nincsenek együttműködések. Nem beszélgetünk. Nem fontos az ember. Csakis az, hogy nekem van igazam. Hogy én kapjak jó visszajelzést. De az, hogy én milyen visszajelző vagyok-e, az már nem fontos. Lehetsz építő visszajelző a másik felé, ami hasznos lehet a másiknak. Vagy lehetsz pld. ordibáló visszajelző szülő, akinek az ordibáláson kívül sok más eszköze nincs akkor, amikor a gyereke épp nem azt lépi meg, amit ő akar. Te milyen kapcsolat vagy? LEHET MELLETTED BOLDOG LENNI? FEJLŐDNI? TUDSZ ÉPÍTENI MÁSOKAT? ÉPÍTED MAGADAT?

 "Az együttműködés az odafigyelésről szól." (Elliot Aronson)

"Amikor az emberek beszélnek, hallgassuk őket figyelmesen. A legtöbb ember soha nem figyel oda." (E. Hemingway)

- sokan hiszik azt, hogy az egymásra figyelés ennyi: vaskézzel, élettelenül, empátia nélkül elvegetálni egymás mellett. Te mikor adtál nagyon tudatosan, tapintatosan figyelmet annak, aki hozzád beszélt? Te hogyan csinálod? Minden kapcsolat alapja, hogy a másik átéli-e veled, hogy jelen vagy neki. Nem kritizálom-minősítem, hanem odafigyelek rá. Ma ez sem fontos már. Nem figyelünk egymásra. Nem számít a másik. Csak én. Nem számítanak a következmények sem.

Feldmár András egyik írásában olvastam. A gyerek bemegy apa szobájába, aki épp olvas. A gyerek belebújik apa ölébe. Nem szólnak semmit egymáshoz. Apa leteszi a könyvet. Megöleli a hozzá bújó gyermeket. Így vannak 1-2 percig. A gyerek megnyugszik. Kimászik apa öléből. Megy az ajtóhoz. Az ajtónál a gyerek csak ennyit mond: Köszi apa! 
Ennél szebb példát nem tudok arra,mi is az az egymásra figyelés......

Pesszimista vagyok. Mert az embereket nem érdekli, hogy a mentális egészség napi meló. Napi tanulás. 
A mentális egészség megtanít építkezni. Fejlődni. Változni. A mentális egészség egy folyamat. Fejlődés. A fejlődés a változásról szól. Nem mások megváltoztatásáról. Hanem ÖNmagam változásáról szóló folyamat, mely egész életünkben tart. Ahol van fejlődés, ott van élet. 

Fel-nőni! Felnőttél? Vagy agyban te is csak egy nyávogó, másokra mutogató, síró kisgyerek maradtál 42-es cipővel és a  15milliós státusz-szimbólumos autókáddal? Vezető vagy? Na és? Felnőttél? Van gyereked? Na és felnőttél? Menő vállalkozásod van? Na és felnőttél? 
Hol van a Fejlődés az életedben? 
Mersz KÍMÉLETLENÜL őszintén önmagaddal elbeszélgetni minden nap?
Mert ez az ásás, mélyre nézés, ami hiányzik sokunk életéből.

A cetliket kidobtam. 
Boldog karácsonyt mindenkinek.