Évekkel ezelőtt hallgattam egy interjút. A szakembert az alkoholizmusról kérdezték. Volt egy mondata: "Alkoholban úszik az ország." Mostanában megint sokat cikkeznek, beszélnek a családi erőszakról. A családok pedig erőszakban úsznak. Üdv a pokolban!

Egy képzésen mondta a szakember, hogy a jövőben-jelenben a szakemberek nagy kihívása az, hogy mit kezdenek a fiatalok kudarckezelési hiányosságaival. Mert a fiatalok tele vannak kezeletlen kudarcokkal. Mert nem a kudarcainkkal van baj. Előre visznek. Hanem baj az, ha nem tudom pozitívra fordítani! 

Sok cikkben találkozom egy visszatérő elemmel, hogy szakemberekkel előfordulhat, hogy NEM ismerik fel az erőszakot! Érzelmi erőszak. Talán ők nem nőttek fel érzelmi elhanyagolásban. Mert ez is az erőszak egyik fajtája. Én már azt keresem a hozzám forduló párkapcsolatokban, hogy melyikben NINCS érzelmi elnyomás! Mert folyton ott bujkál a hozott történeteikben, hogy az egyik bizony elnyomogatja a másikat, a másik meg nem tudja  pontosan, hogy ezt a csírájában nem szabad hagynia.... Üdv a pokolban! 
Szóval fiatalok? Kudarcok kezeletlensége? Kudarctűrő képesség fejlesztetlensége? Hol vagyok én? Hol vagyunk mi "felnőttek", vagy felnőttek, akik jó példát mutatnak? Megmutatják, hogyan lehet javunkra fordítani a kudarcainkat?

Soha nem fogom elfelejteni azt a kért embert, akikkel majdnem elindítottunk egy mediációt. Már az elején látszódot,t hogy az egyik fél nem tartja tiszteletben a feltételeket. Elkezdett ócsárolva beszélni a másikról. Felálltam. Nyugodtan. És elmondtam, hogy most befejezzük! Aztán megindokoltam nekik. Hazamentünk. Aztán az egyik fél felhívott, hogy sokat tanult, nem volt eredménytelen az esemény! Mert amikor én felálltam, és nem hagytam az elnyomó hangnemet, ő már viszont ebbe beleszokott. Amit számára megszokott volt, az nálam megengedhetetlen! 

ÉRZITEK A KÜLÖNBSÉGET?

Mert vannak határok. És a határaidért te vagy a felelős. Egyedül te. 

Itt most sajnos nincs hely, hogy elmondjam, miért vagyok erre kihegyezve, nyilván mert én is érzelmi figyelemmegvonásban nőttem fel, elhanyagolt gyermekként. Ennek meg is fizetve a következményeit. Nem erőszakolt meg az apám! Nem vert az anyám! Nem! Nem! Nem! Azonban nem figyeltek rám, és megtanultam, hogy senki vagyok. Szorongás.... Én 7 évet jártam egy 12 lépéses csoportba, hogy képessé váljak a továbblépésre. Csak 7 év arra ment el, hogy a béna lélek-lábamat megmozdítsam és ELŐRE lépjek vele. Erre az egyetlen mozdulatért küzdöttem 7 évet. És mi lenne ma velem, ha nem lett volna az a csoport??? Látták, mennyire nem vagyok jól, elfogadtak, elfogadtak, nem észt osztottak, elfogadtak, így újra meg újra mentem oda. Csendben, tanulva, hallgatva. Elfogadtak. Az életemet köszönhetem ennek a csoportnak!

"MINDEN KONFLIKTUS GYÖKERE AZ ELSZAKADT KÖTELÉK ÉS A VESZTESÉG SIKERTELEN KEZELÉSE." (G. Kohlrieser, Túszok a tárgyalóasztalnál, 143.o.)

Vagyis, amikor feszkóban vagyunk, én ordítok veled, az azért van, mert elvesztettük a köteléket egymás között, én biztosan veled és rohadtul zavar, hogy elveszítettem valamit! És sikertelenül akarom visszaszerezni. Ezért ordibálok.
Ez az idézet minimális tudás-ismeret az erőszakról! 

"AZ ERŐSZAK AZ EGÉSZSÉGES TÁRSAS KÖTELÉKTEREMTÉS HIÁNYÁBAN ÉS A VESZTESÉG KEZELÉSÉRE VALÓ KÉPTELENSÉGBEN GYÖKEREZIK." (149.O.)

Veszteség kezelésére való képtelenség. Fokozatosan alakul ki.
Nem tudok otthon megbeszélni valamit. Nem figyelnek rám. Nem tudok megoldást az egészre. Nem tudom megvédeni magamat. Nem képviselem ÖNmagam. Nincsenek határaim. A másiknak sincs. Nincs kapcsolat közöttünk. A Jó Kommunikáció nem más, mint az, hogy a két fél között LÉTRE Jön ott-és-akkor valami KÖZÖS. KÖZÖS! Ami nekik KÖZÖS. Lehet nem tökéletes, de Kapcsolat! Mert létrejött valami közös. Nem a konfliktusban töpörögnek, hanem van megoldásuk rá, vagy javaslatuk. Figyelnek egymásra. Még, ha nehéz is. Kapcsolat! Lebecsüljük a kapcsolat-kötelék-teremtés fontosságát.

A kapcsolat kötelék! 

Az egészséges-fejlesztő érzelmi kapcsolatok hiányában ma sok felnőtt ÁRVA. Érzelmi árva. Bár nem halottak a szülők, de a kapcsolat igen. Ez is árvaság.

Azért írtam ezt a bejegyzést, mert tegnap (is) olvastam egy cikket az Indexen arról, hogy az ország-család úszik az erőszakban. 
Erőszakmentes Karácsonyt! Mindenkinek!