„A coaching olyan művészet, amely egy másik ember teljesítményének, tanulásának és fejlődésének elősegítésével foglalkozik.” (M. Downey)

A párkapcsolati, egyéni megbeszéléseken tisztázzuk, rögzítjük minél pontosabban a hozott kérdést-élethelyzetet, amire konkrétan fókuszálni fogunk a megbeszélésen. Ezeknek a megbeszéléseknek a nehézségét az adja, hogy konkrét célok tettekre-lépésekre történő lebontásán fáradozunk. Fejlődés, változás elősegítésén fáradozunk. Tehát az önismeret, mint ismeret nem elég. A megbeszélésen tanult eszközök, a tapasztalat gyakorlati megvalósítása a cél. Tapasztalatom: aki nem motiválható, az nem coach-olható.

Van, amikor tanácsadásról szól a megbeszélés, vagy annak egy része, mert az ügyfélnek több tudásra, tapasztalatcserére van szüksége ahhoz, hogy képessé váljon más szempontból is értelmezni a helyzetét.

Van, amikor valaki testi tünetek elszenvedése után érkezik.  Elmegy orvoshoz, nem találnak semmit. És jön, mert le van rongyolódva a lelke. Jön, mert küldik barátok, fontos ismerősök vagy családtagok, hogy jöjjön megbeszélésre, valamit tegyen már magáért.

Vagy valaki annyira jajgat az ismerősei-barátai környezetében, hogy ők ezt a tehetetlenséget, jajgatást nem akarják támogatni, és így jön el. Hallatlanul fontos tehát a környezetünkben lévő emberek ránk irányuló figyelmét elfogadni, mert sokan erre a pozitív nyomásra lépnek először előre.

Amikor fiatal pár jön, az csodálatos a számomra. Hiszen ilyenkor még nincs gyermek, nincsenek összeházasodva. Olyan eszközöket, kapcsolati megoldásokat, személyes felismeréseket tesznek, amiket a jövőbeni gyermekkel megáldott házasságukban alkalmazhatnak. Nem ismételnek hibákat reményeink szerint. Sokan kellene követni az ő példájukat. 

Van, aki a menni-maradni kérdésben nem hoz döntést. Ezért eljön, és kidolgozza a saját döntését.
Van, aki már döntött, azonban leellenőrizni szeretné magát, egy kívülálló véleménye tükrében akarja ellenőrizni a maga döntését.
Van, aki már döntött, azonban nincs elég erő birtokában annak kivitelezésére, és ezért jön.

Nem, ez nem egy könnyű műfaj! Egyik legfontosabb visszajelzés számomra, amikor az egyik fél azt írta, miután befejeztük a folyamatot, hogy „ez volt életem legnehezebb és legtanulságosabb tíz hónapja.”

Miután befejeztük a projektet, ők együtt maradtak, és tettekre váltva dolgoztak tovább azon, amit felvállaltak. Tíz hónap eltelte után ajándékozott meg a beszámolójával.

A hozzáállásunk, a gondolkodásunk megváltozása nélkül nincs változás, és ez talán az egyik legnehezebb feladat az ember életében, amikor szembesül a maga hatásával a párkapcsolatán belül, és belátja, hogy tettek szintjén szükséges változtatnia. Hát ez nem könnyű feladat szerintem.

Ügyfeleim példaképeim is. Mindegyikük valamiben hős a számomra.

Ilyen hősöm és példaképem például az a házasfél, aki egyedül jött el, a társának esze ágában sem volt megjelenni. Ez a fél annyira egyben akarta tartani a családját, hogy tényleg mindent megtett tettek szintjén is, nem csak beszélt. Megható volt látni, hogy milyen türelmesen hordozta társa gyengeségét, odaállt a társa mellé, addig támogatta ezzel a hozzáállással a társát, míg a másik fél is felvállalta a szükséges változtatásokat. Ma is együtt van a család. 

Van, amikor egyetlen megoldás a válás. Ha együtt marad egy család, mert mind a két fél hajlandó tanulni, fejlődni, eredményesnek lenni, az sikerélmény. De az is sikerélmény, mikor két ember elköltözik egymástól, és szépen teszik mindezt, például úgy, ahogy az egyik pár: ők végigbeszélgettek, végigsírtak egy éjszakát. Aztán léptek. Velük külön megbeszéléseken dolgoztam együtt.

Van, amikor egy próba-hazaköltözést dolgozok együtt egy párral. Jó látni, hogy ezután szinte megkönnyebbülten mondják ki a válást egymás között. Ők el tudják engedni egymást maradékok nélkül, hisz végigdolgozták magukat a folyamaton. Akkor is, amikor ez nem volt könnyű. Sokan nem tudnak elengedni, lezárni kapcsolatokat, ezzel viszont megbénítják lelkük egészségét, akár évtizedekre! Ez a pár megdolgozott érte, hogy ne essenek bele egy ilyen nehéz helyzetbe.

Példaképem az a mozgássérült ügyfelem, aki testi épségéért nem tud tenni, például lábra állni, de lelke épségéért nagyon is igyekszik tenni. Az egyik legbátrabb ember, akivel találkoztam.

Példaképem az az ember is, aki kitartóan jött, aztán megkértem, ne jöjjön többet, mert nem tudom őt támogatni tovább. Pár hónap után sem léptünk előre. Aztán végül is elindult. Ő tényleg nem adta fel, és ez meg is hozta a gyümölcsét.

Mivel egy párkapcsolat egyik pillére a szülői örökség, a szülői minta, a másik pillére pedig az érzelmi intimitás, ezért mindig foglalkozunk mind a két témával. Tapasztalható, hogy egy elfáradt kapcsolatban egyikkel sem törődnek a felek.

Amikor nincs érzelmi intimitás, akkor megjelenik, és növekedik az érzelmi bántás, bántalmazás. Ma sok az olyan felnőtt fiatal, aki szülői mintaként nem örökölte, hogy miként lehet és fontos érezni. Ezért párkapcsolatában sem tudja kommunikálni, jelezni-visszajelezni, őszintén megélni az érzéseit. Ez is egy állandóan visszatérő téma.

A játszma gyilkos fegyver! A játszma nem jó kommunikáció, hiszen ebben a fajta szóváltásában (nem beszélgetésben) egymás legyűrése, legyőzése, manipulálása a cél. Aki hagyja a legyűrést, az is a játszma része! Fontos, hogy a felek felismerjék saját játszmáikat. Konkrét eszközök segítségével a felek felismerik, hogy pontosan milyen típusú játszmát ismételnek.

Sajnos gyakori, hogy a felek hosszú éveken át végül is egyáltalán semmit nem tesznek bele a kapcsolatukba. Nehéz ennek felismerése. Amikor egyik fél válni akar, akkor jellemző, hogy a másik fél gyorsan össze akarja szedni magát. Csodák csodájára képes olyan változások meglépésére, amire eddig nem. Ennek a pozitív változásnak azonban fontos a megtartása. Ezért is fontos eljönni.

Mivel egy párkapcsolat két erős önbecsülésű emberen nyugszik, ezért átrágjuk magunkat az erős önbecsülés öt lépcsőfokán.

Mivel egy lelkileg fejlődni képes párkapcsolatban a felek érzelmileg is lemeztelenítik magukat egymás előtt, ezért tanuljuk itt az érzelmileg őszinte egymásra figyelést, és ennek kifejeződését egymás felé.

Mivel egy párkapcsolat tele van feszültségekkel, tanuljuk ezt megbeszélni. Egy igazi beszélgetésben nem egymást kritizáljuk, támadjuk, hanem határozottan, magabiztosan képviseljük saját látásunkat, érzésünket, megoldási javaslatunkat.

Azt tapasztalom, hogy vannak, akik egy ilyen megbeszélésen élik át hosszú idő után azt, hogy tudnak nyugodtan beszélni és egymást meghallgatni mindarról, ami őket érinti.

A megcsalás ma általános jelenség. Amikor nincs erős önbecsülésű megoldásom egy párkapcsolati feszültségre, felhalmozott, óriási hiányérzetre, akkor csak idő kérdése, és megjelenik a harmadik.

Vannak, akik annyira félnek, hogy elhagyja őket a társuk, hogy őket az sem érdekli, ha a társuk továbbra is megcsalja őket.

Vannak, akik megoldást látnak abban, hogy együtt maradnak, de mind a két fél mással is tart fenn kapcsolatot. Át lehet érezni az ő döntésük okát is, azonban én nem vállalok el ilyen kapcsolatokat. Nem tartom érzelmileg egészséges területre tartozónak az ilyen kapcsolatokat, de megértem. Egyik alapelvem a párkapcsolati hűség. Alapelvem még az, hogy nem állok egyik fél oldalára sem. Azt képviselem saját életemben is, ebben a munkában is, hogy egy párkapcsolat mind a két fél részéről felelősséggel jár. Mind a két fél 100-100%-os felelősséget visel. Abban támogatom a feleket, hogy saját részük felismerését tettekre váltsák saját személyiségük, sorsuk érdekében, a kapcsolat-család érdekében egyaránt.

A lelkünk két fontos izma a tanulás és a fejlődés folyamata, mely tart egész életünkön át. Munkám nehézségét az adja, hogy úgy kell tudnom támogatni másokat, akik nem szoktak hozzá ehhez a lelki munkához. Minden egyes nap tanulhatunk valamit, és fejleszthetjük érzelmi-kapcsolati megoldó készletünket. Hiszek abban, hogy a mentális-lelki egészségünk éppen ugyan olyan fontos, mint testi egészségünk. Amikor fáj a láb, a fog, akkor elmegyünk orvoshoz. Amikor tehetetlenek vagyunk, amikor fáj a lelkünk, akkor is csak egyet tehetünk: tanulunk valamit, és tovább fejlesztjük magunkat.

Azt tapasztalom ügyfeleimnek hála, hogy azok az egyének és házaspárok, akik eljönnek és tényleg lassan, de kitartóan dolgoznak a lépéseiken, a céljukon, megtalálják az útjukat. A párok visszarázódnak egy nekik megfelelő sínpárra, ahonnan nem siklanak félre. Az egyének pedig megtalálják az utat önmagukhoz, és elérik a kitűzött célt. Nem könnyű munka.

 

„Egy kiegyensúlyozott házasságban gyakran egészen apró, jelentéktelennek látszó súrlódások miatt is elégedetlenkednek, míg másutt esetleg a durva sértegetések vagy némi tettlegesség sem számít szokatlannak, tűrhetetlennek.” (Buda Béla-Szilágyi Vilmos: Párválasztás, 210.o.)

Vagyis az élettel, oxigénnel teli kapcsolatokban mindennaposak a kölcsönösen őszinte megnyilvánulások. Ez a mondat jelenti nekem azt is, hogy a két ember közötti érintkezési csatorna tisztán van tartva. Tisztáznak félreértéseket, érzéseket. Ha kell, naponta! Nem temetik el a feszültséget hosszú évekre, mintha mi sem történt volna, de nem is emelt hangon ordibálnak kitartóan, mintha az is egy megoldás lenne.

Tapasztalatom, hogy útközben elveszítjük önmagunkat. Nagy lelki szenvedést okozva ezzel önmagunknak és egyre alkalmatlanabbá válunk (pár)kapcsolataink építésére.  Hogy mi a legnagyobb tanulásom, amit ügyfeleimtől kaptam? Hát az, hogy ne maradjak gödörben. Fogok még gödörbe kerülni. Kerültem gödörbe eddig is. De sehol nincs az megírva, hogy benne is kell maradni. A gödör veszélyes hely a számomra, hiszen túl könnyű benne ragadni.

Célom, hogy másokra jó hatással legyek, és amit mások előtt képviselek, azt magam is gyakoroljam a 20 éve tartó házasságomban, a gyermekem nevelésében. Amit eddig beletettem ebbe a kapcsolatba, az a 20 év nem jelenti azt, hogy ma nem kell törődnöm a házasságommal. A 20 év tanulása nem ad felmentést. A szeretetet nem lehet hűtőbe tenni. Majd előveszem a tegnapi teljesítményemet 2 hét múlva, addig nincs dolgom. Ez nem ilyen. Ez napi munka. 
Tanulni, gyógyulni, fejlődni szeretnék, amíg csak élek.

"A fejlődés elégedettséget ad, és arra késztet,
hogy tovább lépjek."