„Ezek a habakukfélék amolyan felkészültek. De nem fizikailag értem. Nem csak a testi gerincük fejlődött ki, hanem titokzatos belső erejük, lélekgerincük van. Futnak tovább akkor is, ha testük nem bírja, de lelkük még igen. A habakukember nem siránkozós. Szívós ember.
Híres magyar futó mesélte, egyik versenyén irdatlan hőségben a táv egy szakasza a tengerpart mentén vezetett. Szöget ütött a fejében, hogy véget vet ő ennek a szenvedésnek. Hát ott a tenger! Ott mellette! Minden szenvedés elmúlna. Addig forgatta ezt a fejében, míg letért a kijelölt útról, és belevetette magát a tengerbe. Persze kiesett a versenyből, hiszen feladta. Ne csak a láb legyen erős. A szív is.”
(Hajdú Éva: Szüzek a kuplerájban, 92.o.)

„Lance Armstrong olyan szemléletre tett szert, amelyhez az ember csak sorsfordító élmények után jut hozzá. A betegsége előtt nem törődött a stratégiával, a taktikával, a csapatmunkával- mindazzal, ami nélkül senkiből nem válhat nagy kerékpáros. Ma már nemcsak az motiválja, hogy versenyeket nyerjen, hanem hogy mindennap az ajándékban kapott életért versenyezzen. (…)
Ezt teszi az emberek többsége. A fájdalomra, a frusztrációra, az akadályokra, és nem a jutalomra, a célra, az eredményre koncentrál.”
(G. Kohlrieser, Túszok a tárgyalóasztalnál, 49-50-o.)

Mire koncentrálok?