„CSAK ÚGY TUDUNK EGYÜTT ÉLNI A VÁLTOZÁSOKKAL, HA VANNAK OLYAN ALAPELVEK, AMELYEK NEM VÁLTOZNAK.”
(Dr. S.Covey)
Nem ezer éve nevelek gyereket.
De ezt nagyon megtanultam.
Folyamatos folyamat. Tanulom folyamatosan.
Ma, amikor felhígultak az emberi értékek, fontos konkrét tanítást adni a gyerekemnek, hogy mik az Értékeim.
Még jó, hogy javíthatok, amikor hibázok.
Én így csinálom.
A gyerekem játszik a játszótéren, pár évvel ezelőtti sztori.
Odafut hozzám, széles mosollyal tájékoztat:
- Anya, megvédtem magamat!
- Miiiiiii vaaaaan???? – kérdezem, semmit nem értek, épp egy beszélgetésben lazulok egy anyukával.
- Anya, ott az a fiú lökdösött, én meg visszalöktem, csak kicsit! És mondtam neki, hogy vigyázz magadra!
Mert, amikor a gyerekem bántva érzi magát, otthon nyavalyog, nem tesz semmit, csak sajnáltatja magát. És tanítom neki, hogy VÉDD MEG MAGAD! MONDD EL, AMIT SZERETNÉL! MONDD KI!
Mert fontos, hogy tudjunk felnőttként is beszélni-kimondani, amitől félünk, ami bánt, megtanuljuk megvédeni magunkat, amikor szükségét érezzük.
Anya, elmondhatom? Hát persze, figyelek Rád, tiéd a szó szívem! És belenézek a szemébe, hallgatok, leülök. Teljesen ott vagyok neki, nem csak testben.
Mert fontos, hogy megtanulja: Igen, elmondhatja! Van, aki figyel rá!
Sok mai felnőtt ember nem tudja, nem gyakorolja azt, hogy ő elmondhatja, kimondhatja. Halvány fingja sincs, hogy kell ezt csinálni!
Gyakran látom, hogy mobiltelefonozik a szülő, közben a gyerekét lökdösi a hintán. A játszótéren küldözgeti a gyereket játszani, ő meg a telefont nézi. Nem szeretnék ítélkezni. Biztos én is csináltam ilyet. De jegyezzük meg: ilyenkor nem vagyok jelen! A gyerekem érzi, hogy nem vele vagyok.
Ennyi.
Válassz! Melyiket húzod fel? Reggel szoktam kérdezni ilyesmit.
Melyik fölsőt választod? Melyik nadrágot húzod fel?
Mert fontos, hogy megtanulja: dönthet. Választhat. Sok felnőttet ismerek, akik fejében ez van: NEM TEHETEK SEMMIT. NEM DÖNTHETEK! Aztán jól benne ragad a húgyban.
Ők ismételgetik gyakran: Nem tudok dönteni.
Odafut hozzám a gyerekem otthon: Anya, elestem, de felálltam ám!
Nagy megelégedéssel bólogatok. Mert mondogatom neki, hogy AKI ELESIK, AZ FELÁLL.
Ezzel tanítgatom kudarckezelésre. Hogy amikor gödörbe kerül, nem az a dolga, hogy benne ragadjon! Hanem találja meg a kifelé vezető utat!
Dont aim, just throw! Ne méregess, csak ess neki.
Valahogy így fordítom.
Amikor tudod, hogy valamit fontos megtenned, de nehezen kezded el, akkor csak ess neki!
Lesz, ami lesz, ess neki!
Amikor mondja a gyerekem, hogy egy kihívástól, feladattól fél az iskolában, akkor szoktam ezt mondani: Dont aim! Just throw! Csak ess neki, szívem! Megoldod!
Szokásává is vált mondani: Anya, megoldottam!
Amikor valamiben segítenék neki, mondja, hogy anya, ne segíts, megoldom!
Mert fontos, hogy úgy gondolkodjon magáról, ha feladata van, azt megoldja, nem pedig kihátrál belőle!
Anya, elmondhatom? Igen, figyelek, persze, mondd el!
Ezzel a szabállyal meg a jövőt építem! Amikor nagyobb lesz, akkor is nekem mondja el, mert az évek alatt már milliószor megtapasztalta, hogy rám bízhatja a szívét, nekem elmondhatja, meghallgatom, nem ítélkezem. Segítem, hogy megtalálja a maga válaszát!
Nem az a fontos, hogy egyet értsünk, hanem az, hogy együtt legyünk! És ez jó érzés legyen.
Mert fontos tanulni, milyen jó egyszerűen csak együtt lenni…
Anya, meg van az egyensúly! Anya, megnyugodtam!
Ezt is mondogatja a gyerekem. Ez is egy szabályunk!
Soha nem felejtem el, amikor egyik reggel az oviban ült a kis padon, átöltözünk. Sírogat, nem akar bemenni a terembe. Simogatom, nyugtatom, és Kérdezem, hogy mi a legfontosabb? Könnyezik, és megszólal: Egyensúly.
Én meg magamban: Basszus, emlékszik!
Amikor sír, nem kap meg valamit, ott vagyunk mellette, de hát nem kapja meg.
Akkor a végén mondja ezt: Anya, Megnyugodtam!
Szülőként nekem a Legfontosabb dolgom, hogy segítsem őt, hogy a belső kis érzelmi egyensúlyát megtalálja. Nem én találom meg helyette. Úgy vagyok mellette, hogy ő találja meg, ő éli meg. Ez az ő eredménye! Ez az ő melója!
Kérdezgetem: meg van az egyensúly?
Nyilván tőlem tanulja, ezért használja a szót. Mondja: Anya, megnyugodtam.
És ezt kinek köszönheted? Kérdezem őt. Magamnak! Ezt válaszolja, mert azt tanítom neki, hogy magának köszönheti, amikor magáért tesz valamit. Tanítom, hogy tisztelje magát. És a legfontosabb: Bízzon magában!
Egyébként mondja, hogy nem szereti ezt a világot. Ezekről a komoly témákról is tudunk beszélgetni. Nem észt osztani. Beszélgetni.
Szülők mondják, hogy „mondtam neki szépen is, mondtam neki csúnyán is”.
Hát, nem vagyok büszke, de ilyenkor kinyílik a bicska a zsebemben. Ilyen egyszerű lenne? A barátnőm felnevelt két gyereket. Tőle tanulom, hogy kiskoruktól kezdve szokás volt az otthonukban, hogy vacsoránál a gyerekek elmesélik, milyen napjuk volt. Jó érzéssel, együtt élik ezt át a szülőkkel. Még egyszer mondom: óvodáskoruktól kezdve volt ez egy szokás a családjukban. Ezért alakult ki, hogy amikor felsőtagozatba jártak, középiskolások lettek, a gyerekek akkor is meséltek magukról a vacsora asztalnál. Nem külön felszólításra! Nem kellett belőlük kihúzni szépen is, meg csúnyán is. Szóval ez egy folyamatos folyamat. Ha nem teszel bele munkát, semmit sem vehetsz ki a kapcsolatból!
A legtöbb családban nincs párbeszéd. Nincsenek megegyezések. Nem rég hallottam egy történetet, hogy a szülő nagyon drága eszközt vesz tanuláshoz a gyerekének. Szülő nem érzi jól magát, hogy meg kell vennie a gyereknek. Ebből az Eszközből van olcsóbb otthon. Nem élethalál kérdés az eszköz megvétele. Mivel szülő eszköztelen, mivel szülő nem gyakorolja a nyertes-nyertes megegyezést a gyerekével, megveszi azt a szart, de ettől nem lesz jobb a kapcsolat!
Gyerekem odahoz hozzám egy kis pénztárcát. Anya, ezt neked adom. És te oda adod a te pénztárcádat? A pénztárcám nem játék – mondom. De anya, ez így nem nyertes-nyertes? Odaadom addig az én pénztárcámat!
Na, jó –mondtam! Kiveszek mindent a pénztárcámból, és így adom neked. Így jó lesz?
Igen.
Hány napig lesz nálad?
Holnapig.
Ma van szerda. Holnap milyen nap lesz?
Csütörtök.
Hány óra van? Ebben segítettem neki, még nem ismeri az órát. Este fél 7 van.
Mikor adod vissza a pénztárcámat? Holnap? Az melyik nap?
Csütörtök.
Hány órakor?
Fél 7-kor.
Mikor kapom vissza?
Holnap csütörtökön fél hétkor.
Így egyezkedtünk.
Majd kezet fogunk, mert ezzel szoktuk szavunkat megpecsételni.
Közben mosolygunk egymásra.
Nyertes-nyertes? –kérdezem. Ez így jó Neked?
Igen, jó –mondja, és elrohan.
A legtöbb felnőttnek fingja sincs, hogy mi az a nyertes-nyertes.
Mert fontos, hogy együttműködő ember legyen.
Együttműködés, nyertes-nyertes egyeztetések nélkül NEM LÉTEZIK emberi kapcsolat.
Ki tanítja meg erre a gyerekét?
A legtöbb szülő azt sem tudja, hogy létezik ilyen.
Összeveszünk a férjemmel. Feszültek vagyunk. A gyerek megszólal: Béküljetek ki, béküljetek ki. Aztán csend. Forognak a fejünkben az érzések. Múlik az idő. Ki itt van. Ki ott. Gyerek jön: Kibékültetek? Hol én kezdem, hol a férjem. A gyerekem látja, hogy kibékülünk. Látja, hogy szenvedünk. Látja, hogy oldódunk. Érzi a belső harcot. Gyermek. De ő a mi békítőnk. Szó szerint magához hív minket. Középre áll. Mi meg a két oldalán. És rákérdez! Kibékültetek? Segít békülni. Mi meg előtte megöleljük egymást. Amikor ez nem megy, akkor ölelés nincs, de kezet fogunk. Mindezt látja.
Krisztusról is szoktunk beszélgetni.
- Anya, az Anna a barátom. Meg Krisztus is a barátom.
- De jó, örülök. Jó választás!
Mi minden megragad egy kisemberben!
Minden.
A mai nap Isten ajándéka. Soha többé nem élhetek most, csak ma. A mai napot nem halaszthatom holnapra.
Szokta gyerekem kérdezni, hogy mikor lesz már hétvége. Mikor lesz már szünet? Mikor nem kell már iskolába járni? Mikor lesz már a születésnapja? Ekkor mondom ezt, hogy a mai nap Isten ajándéka.
Esténként elalvás előtt, amikor az ágyban van, szokásunkká vált, hogy megkérdezzük egymást: Te ma miért vagy hálás. Meghallgatjuk egymást. Van, amikor ő azt mondja, hogy ma semmiért nem hálás. Ezt elfogadom. És megkérdezem: kérdezhetek valamit?
- Igen.
- Ha lenne valami, ami szép volt ma, akkor mi lenne az?
És egy kis ráerősítéssel mindig talál valamit. Magától!
Reggel beülünk a kocsiba. A gyerek beköti a biztonsági övét. Én mellette ülök. Ölemben minden. Fejemben is. Nincs kedvem magamat bekötni. De mindig megkérdezi a gyerekem, hogy anya, bekötötted magad? Már jó pár perce úton vagyunk, de én csak ülök.
Amikor én szabályok fontosságáról hadoválok a gyerekemnek, akkor nem vehetem semmibe a szabályt, hogy használom a biztonsági övet. Akármennyire is az ölemben van minden, kicsi a hely, fáradt vagyok, most nyomtam le egy reggelt a gyerekemmel, aki időhúzós, és fáradt vagyok, de nem tehetem meg, hogy semmibe veszem a biztonsági öves szabályt, mert akkor segget csinálok a számból.
A legtöbb szülő azt kéri a gyerekétől, amit ő maga sem tesz meg szokásjelleggel.
Így nem alakul ki kapcsolat.
Nekem ez egy kör. A kör vonalát én húzom meg. Az én felelősségem. Hogy a gyerekem mit tesz a körön belül? Ez az ő tere! A körön belül van helye, van lehetősége formálni a saját személyiségét. Nem szólok bele. De hatással vagyok rá. Mert én vagyok a szülője. Ezért vagyok felelős. Felelős vagyok azért, hogy milyen hatással vagyok rá. Még mindig sokan nem tudják, hogy a kapcsolatokban a legfontosabb, hogy milyen hatással vagyunk egymásra.
Milyen hatással vagy rá?
A körért, a határokért felelek. És azért is, hogy a körön belül megtalálja az útját.
Mellette vagyok, de nem helyette.
Nem az vagyok, akinek gondolom magam.
Nem az vagyok, akinek gondolsz engem.
Az vagyok, akinek gondolom, hogy tartasz.
(Emerson)
Mit gondol a gyerekem, mit gondolok róla? Mert elhiszi!
Fontos, hogy mit hitetek el önmagáról a gyerekemmel, hiszen elhiszi?
Nekem azért fontos, hogy ezeket a mondatokat, mint értékeket hangoztatom-ismétlem a gyerekemmel, mert ha én nem tanítom meg neki, akkor ki fogja?
Nekem azért fontos, hogy ezeket a mondatokat-értékeket kimondom újra és újra, mert akkor lesz mit építenie-lesz mit formálnia.
Ma a nyertes-nyertes megegyezések, a kibékülés fontossága, a kimondások fontossága, a mai nap Isten ajándéka, és a többi, amit mondunk-KÉPVISELÜNK ELŐTTE azért fontos, mert ezeknek a hét éves gyerekem MA ad egy jelentést. Ahogy nő a gyermek, úgy mélyíti el ezekről a tudását, és a megtapasztalását is!
Ezek a mondatok-értékek fontosak, mert a szülő életéről szól.
Ezek a mondatok, amiket itt leírtam, rólam szólnak.
Azt adom tovább, amit én is tudok. Én is tanulom.
Sok szülő nem tud kapcsolatot építeni, nem jól kommunikál, nem is tud beszélni az értékeiről.
És akkor miért csodálkozunk, hogy a fiatalok sokasága ma eszköztelen; nem találja helyét, bántja magát és mást? Ahogy tőlünk látja!
Épülni képes családot csak épülni képes emberek építhetnek.
Jó hír, hogy ebben az épülésben, tanulásban nem vagyunk egyedül.
Kérhetünk segítséget.
Számomra nagyon nehéz, fárasztó alapvetően ez az egész folyamat, amit itt leírtam.
Azonban fontos, hogy ne csak arra tanítsam meg a gyerekemet, hogy a kakis seggét hogyan törölje ki.
Itt talán valami többről van szó.
„CSAK ÚGY TUDUNK EGYÜTT ÉLNI A VÁLTOZÁSOKKAL, HA VANNAK OLYAN ALAPELVEK, AMELYEK NEM VÁLTOZNAK.”
(Dr. S.Covey)
Hajdú Éva
coach
családi ügyek
