Reggel. Búcsúzok a gyerektől, ma reggel különösen magához szorít, bele a nyakát a nyakamba.
Észlelem. Szokatlan szorítás. Reggeli rohanás. Észlelem. Mert ember vagyok. Hogy mélyebben szorít. Magához. Megyek vissza a kocsihoz. Közben az utca csendes. Senki és semmi ottésakkor. Csak én és a fejem. Arra gondolok, hogy ma reggel is megérkeztünk egy mérföldkőhöz. Mert aranyos a gyerek, mi vagyunk parasztok, férjem mondata pár éve. 

Eszembe jut a szokatlan utcacsendben, mennyi mindenen megyek keresztül, hogy létrejöjjön egy szokottnál is mélyebb búcsú. Sokat hibázok. Újra döntés születik: ebben fejlődni fogok, ezt korrigálom.

Mennyi reggel volt nem ilyen mély búcsúzásos!
Reggeleket végig idegeskedve, idegesen végig könyörögve, hogy öltözzélmár – siessmár.

Ezen a reggelen láthatatlan gyümölcs beérett. A fejlődés gyümölcse. Férjemmel megdumáljuk a nem jól sikerült kapcsolódásokat, figyelmeztetjük egymást szülőként, akarunk újra és újra tanulni egymástól, és a gyerek felé fejlődőképes felnőtt szülőként létezni.

Minden a fejlődésről szól. A coachingban minden a fejlődésről, felfelé-ről szól.
Itt minden a fejlődésről szól, arról, hogy aranyos ez a kisgyerek, mi vagyunk parasztok.

Meg akarok tanulni valamit, ezt gyakorolom elvérzésről elvérzésre, hibáról hibára, úton vagyok, tehát fejlődök. Sokszor elmondom az ügyfeleimnek, hogy nem lehetek egyszerre slamasztikában, gödörben, és nem lehetek mellette jól. A coaching célja a well-being. A jól-lét állapotának megtartása, tartása. Ez munka! Hányszor és hányszor elmondom az ügyfeleimnek: gyakorlás nélkül nincs előrelépés. A coaching nem seggnövesztés. Amikor elkezdenek dolgozni és mély már a baj, jaj, hányszor sírnak. Zokognak. Nem könnyű árut árulok Neked!
És tudom saját zokogásomat a gyerekem szobájában, mert fasírtban vagyok a férjemmel. És tudom ajtófélfa mentén éjszakai zokogásomat, mert jaj, hogy viselkedtem a gyerekkel, megint...
Nem könnyű árut árulok éppen.

Ma reggel a kisboltban vásárlótársam meséli, hogy járt reggel a pékségben, ahova berontott egy hölgy, hangosan idegeskedett, hogy nem tudott hol megállni. Vásárlótársam csendesen megjegyzi, hogy ott feljebb van parkolóhely, kicsit távolabb, na az is egy parkolóhely. Vásárlótársam még megjegyzi, hogy látta ma már a napocskát, és a barátnőjével elmennek sétálni, ha nem lesz túl erős a szél. Többféle vásárló van, igen.
Coach vagyok.
A hangosan, pékségben idegeskedő hölgy nyilván nem gondol arra, hogy „na, elmegyek coachingra, mert rosszabbodott a helyzetem, már nem csak otthon méltatlankodom, nyilvánosan kiborultam a boltban, sőt berontottam oda. Fejlődni szeretnék, hogy ne legyen rosszabb a helyzetem.”
Nyilván nem mondja ezt. Mert az a divat, hogy először jól kiborulok sokszor, és aztán talán.

Emberem a coaching végén sajnálja, hogy nem egy évvel korábban érkezett. Mert a helyzet egy év elmúltával sokkal kaotikusabb, elviselhetetlenebbé vált. Talán jött volna, ha zeng szívében a kérdés?: Fejlődésre van szükségem, tanulni akarok, mert változtatni akarok a helyzetemen.
Ez egy jó felvetés? Lehet?

Fejlődés? Gyerekem tanul játszani egy hangszeren, és néha kéri, hogy írassuk ki, ő nem szeretné ezt csinálni. Meg edzésre se szeretne járni. 
Amikor viszont kapott egy jó jegyet és egy feladatban jól szerepelt, akkor megkérdeztem, hogy „szeretnéd, hogy kiírassunk?” Nem – válaszolja. Megszületnek a kézzelfogható sikerélményei. Magától magának. Edzés után is örül. Magától mondja, hogy megdícsérte edzőbá. Van eredmény, öröm. 

Megbírkózik a feladattal, és ez sikerélményt ad neki.

Ez a sztori is a fejlődésről szól. Számomra.

Coachként az a dolgom, hogy eljuttassam az embertársamat abba a legközelebbi legjobban működő lépésbe, ahova egyedül nem tud eljutni a saját történetében.

Egy feleséggel dolgoztam a napokban. Megosztotta velem, hogy nem nagy a probléma, de adódik egy konfliktus a társkapcsolatában. Eljött coachingra, eljött fejlődésre, eljött tanulni, de majdnem nem jött, hiszen nem akkora a probléma. Már dolgoztunk együtt korábban is. Egy egész projektet végig vittünk közösen. Most ez az egy megbeszélés elég számára, hogy tovább mehessen. Persze kapott tőlem e-mailben feladatot, amivel tovább tanulhatja-gyakorolhatja- mélyítheti azt, amivel dolgoztunk, amit lefektettünk a megbeszélésen.

Tehát ez az ember is megkérdőjelezi, hogy minek jöjjön, hisz nem nagy a baj.
Erről szól a coaching. Megtanít fejlődni.
A coach nem az a fajta szakember, aki a mentális tragikumokról mesél folyamatosan.

Coach az, akivel még egészséges emberként megőrizhetem, tanulom folyamatosan építeni az emberi erőmet. Szétrongyolódott állapotban nem kérdezhetem meg embertársamtól pld, hogy mit tanultál most? Vagy mi a legfontosabb neked? Mert nem tudnak rá válaszolni. A sztoriját nem tudja tovább vinni. Ekkor sem késő jönni, csak sokkal nehezebb a meló.

Szerintem nem értjük meg, hogy mekkora kincs a belső erő, mekkora kincs az emberi működőképességünk, és hogy nem az a cél, hogy elveszítsük, hanem az, hogy folyton építsük.

Mi a legfontosabb kérdés az életben? Coachként nekem ez: hol van a fejlődés az életemben? - tudjak erre saját választ adni, mert van rálátásom. Dolgozom ezzel!

Van létra föld és ég között. Azért élek, hogy megmásszam ezt a létrát. A magam tempójában. A magam képességeivel.
Nem szeretnék az életet jelentő létra körül keringeni tehetetlenül.

Nagy ajándékom coach-ként, amikor fiatal felnőttel dolgozhatok, aki építi karrierjét, családalapítás előtt áll. Na, ezek az emberek ezerrel tanulnak. Nem széttöredezett életet hoznak. Időben jönnek. Emberem is mondja, hogy tudja, nincs nagy baj, lehet, nem is kellett volna jönnie. Hisz nincs baj.

Itt ekkor megállítom az időt. És beszélgetünk arról, hogy miért zseniális döntés, hogy eljön megbeszélésre.

A coaching azt az üzenet hordozza a világban, hogy ne várd meg, míg érzelmi hulla és mentális nulla lesz belőlem. Mindig van hova eljutni, mindig van mit tanulni. 

A coaching folyton visszatérő témája az egymáshoz kapcsolódás. Félelmetes, mennyire nem vesszük komolyan a párbeszéd jelentőségét. Sok pár egy ideig kapcsolódik párbeszédben egymáshoz, egy idő után viszont elfelejtenek erre figyelni, és sok feszültséget termelnek, a végén elveszítik a fonalat. Eltávolodnak egymástól vagy sok támadást intéznek egymás felé.

Ekkor is zseniális döntés coach-hoz jönni, minél hamarabb. Sokan azt gondolják, hogy jól csinálják a kapcsolódást otthon. Erős pillanat, amikor felismerik saját lehetséges korrekciós lépéseiket.

Coachingon kapnak az emberek tudást-eszközt-stratégiát az új projektjük felépítéséhez. Tudok nekik újat mondani, amit felhasználnak, kidolgozzák maguknak.
Coachingon vonalvezetés mentén haladunk mindig.

Nem csak az van, hogy eljön megbeszélésre, jön segget növeszteni. Kap olyan tanítást, feladatokat, amivel felépíti és folyamatosan fejlődésben tartja az életének azt a történését, amivel coachingra jön. Tehát melója van magával a megbeszélések után is.

Kérdezik visszatérően azt is az emberek, hogy elmentek valamikor egy tréningre, az jó volt, idővel aztán valahogy alábbhagy a fejlődésbe vetett munka lendülete. Mit tegyenek ezzel – kérdezik. Ekkor mutatom meg a mentális egészség 13 területét, ami arra (is) alkalmas, hogy akár minden nap egy történetet-helyzetet elemezzen végig a 13 terület segítségével. Végignézünk közösen egy ilyen helyzetet. Látják ekkor, hogy közben mennyi kérdés, felismerős jön elő. Olyan ez, amikor a gejzír kitörésekor felszínre dob cuccokat, amiket mi dobáltunk bele, csak már rég elfeledkeztünk az egészről. Látják az emberek, nincs olyan, hogy ne lehetne tenni az emberi működésemért. Lassú és finom munka. Előremutató. Egyéni. Mert egyedi vagy.

A coaching egyéni munka. Ez az előnye. Előadáson nem vagyok kiterítve. De coachingon ki vagy terítve, te vagy az első, a te dolgodat építjük. Ettől sokkal nehezebb végigmelózni egy coachingot, mint végigülni egy előadást. Coachingon tervek születnek. Némely terv kuka. Lassan bontakozik ki, több szálon futtatva az egyén saját megoldása. Kifinomult, magasszintű folyamatmegbeszélés.

A pékségben idegeskedő hölgynek lehet, nem felel meg az a megoldás, hogy kissé odébb parkoljon, bár vevőtársamnak megfelel ez az ötlet. Idegeskedő hölgy lehet, szívbeteg, ki tudja! Neki coachingon megtaláljuk azt a megoldást, ami számára kivitelezhető. Teljesen más megoldást kreál magának ugyanabban a helyzetben, mint a másik ember. Ez is a coaching. 

A coaching számomra útjelzőtábla. Figyelmeztető jelzés pont arra, hogy ne várjam meg a fázist, amikor egyre jobban romlok.

Megkérdezik haladó ügyfeleim, hogy jó, de ha ő így gondolkodik, nem lesz magányos? Mert amit tanulunk coachingon, akkor nem magányosodik el? Mert sok embert nem érdekelnek ezek az értékek, mint együttműködés, párbeszéd, hűség önmagamhoz, az egymás segítése.

Mit mondjak erre? Elmondom, hogy nekem megéri. Nem könnyű, de megéri.
Elmondom a saját tapasztalataimat.
Például, hogy sok jó ember vesz körül. Nyilván ezért teszek is. Őrület, de rengeteg jó emberem van, akikre számíthatok!
Például, hogy hálás vagyok a családomért, hogy ilyen családom lehet, mert sokat változtam, és biztos bázis az életemben a csapatom.
Tudom, hogyan oldjam meg azt, amiről sok embernek lövése sincs. Ők vinnyognak, mint eltévedt, vicsorgó farkasok. Én el tudom mondani, hogy mi az életem értelme, ami előre visz. És visz.
Megéri az út azért is, mert mindenhol vannak emberek, akik rád várnak: arra, hogy megoszd velük
tudásodat, hitedet, reményedet. Akik hálásak ezért. 
Szóval nekem megéri. 

Nyilván a coaching nem való azoknak, akik nem tudják behozni az őszinteséget. Vannak meghiúsult megbeszéléseim, amiket inkább lezártam, kiléptem belőlük, mert egyfajta látszat fenntartása végett nem kell jönni megbeszélésbe.
Családi témákban gyakran ezeket a területeket (is) tisztázzuk: családon belül egyéni életem építése, szülőként felfejlődni, családon belüli elköteleződésemet felépíteni és a szexualitás, mert sokan félrelépnek vagy kiradírozzák a szexualitást a házasságukból hónapokra, évekre.
Aztán újra egymáshoz bújni tudni, na ez szinte lehetetlen kihívás!

"A párbeszéd az emberek közötti egyik legnehezebb,
egyben leghálásabb kommunikációs folyamat."(James Lynch)

Sok helyütt találkozom azzal, hogy szakemberek magyarázzák pld. a kommunikáció és egymásra figyelés fontosságát. Hogyan figyeljek rád, stb. Ez baromság szerintem. Kész vagyok ettől. Mint coach tehát távolabbról kezdem.
Világ (egyik) legjobb tanárától tanultam: „Saját világoddal újítsd meg a szövetséget.”

Amíg valaki ezt a szintet nem éri el, hogyan tudna a párkapcsolat bonyolult-kifinomult világában a másikhoz kapcsolódni, ha magához sem tud?

Világ (egyik) legjobb tanáraitól tanultam:

„A társas együttműködés a normális.”

„Minél kevesebb sérülést okozni a másik embernek.”

„Ne a másik ember tönkretételébe tegyek energiát, hanem az építésébe.”

(Tehát az a nem normális, amikor a másik emberhez nem tudok kapcsolódni, csak leokádom és kitaposom szavakkal a belét, végül is ölöm. Balta még nincs a kezemben, de már átgázoltam rajta. Na, ez a nem normális.)
Amíg a sértés megszokottabb egy embernek, mint az együttműködés, addig hiába papolok neki arról, hogy az együttműködés a normális, meg az odafigyelés. Megérti? Messzebbről kezdjük, hogy megértse.

Fejlődésre van szükségem, tanulni akarok, mert változtatni akarok a helyzetemen.
Nekem ez a coaching. 

Aranyos ez a kisgyerek, mi vagyunk parasztok – szól hozzám a férjem.
Bólogatok boldogan.

Hajdú Éva
life coach
családi mediátor
képzésben: abduktív pszichológiai tanácsadó