Először proaktívan, aztán kreatívan!
A sorrend lényeges.
Vannak időszakok, rövid időszakok, amikor a gyerekemet felkeltem éjszaka pisilni, mert megfázott, felfázott.
Mélyen alszik.
Néha rángattam, finoman, de rángattam, hogy "kelj fel, ébredj fel", jó sokszor elismételgetve ezt az éjszaka homályában.
Én is alig voltam magamnál.
Nem nagyon működött a dolog, Kicsit billegtettem a gyereket, ettől még nem ébredt fel.
Először proaktívan, aztán kreatívan!
Egyszer csak megláttam egy tigrist a párnájánál.
Micsoda farka volt ennek a tigrisnek!
A tigris farkával a gyerek orrát, fülét csiklandoztam.
Közben ment a könyörgés, hogy "pisilni kell? kelj fel, kérlek, kicsikém, ébredj fel"
Csiklandoztam , csiklandoztam, és csiklandoztam a tigris farkincájával.
Lassan, de beindult a folyamat.
Kiment pisilni.
Nem csak rángattam a gyereket!
Nem egyre dühösebben mondtam a könyörgésemet!
Hanem megtettem, amit megtehetek: az én dolgom felkelteni, az én dolgom türelmesnek lenni vele.
Miután ebbe beleállt a lelkem, jött a kreatív ötlet!
Először proaktívan, aztán kreatívan!
A gyerekem gyakran időhúzós. Én meg ettől a plafonon vagyok.
A férjem sokkal kiegyensúlyozottabban kezeli ezt a helyzetet. De nekem is szükséges megtanulnom.
Szóval időhúzós a gyerek. Nem ordibálhatok vele örökké. Nem mondhatom neki örökké a lehúzós-leértékelős szar mondataimat, hogy "miérthúzodaz időt - lehetnélgyorsabbis - megintlassúvagy.
Az ilyesmi nem működik!
Ma volt edzésen, és ha nem segítek neki az öltözésben, soha nem érünk oda edzésre.
Az edzőterembe érve, van előtte egy hosszú folyosó. Na, Éva légy kreatív. A következőt csináltam.
Mondtam a gyerekemnek, hogy "ügyesen felöltözöm 2 perc alatt"! A gyerekem tudta, hogy az a dolga, hogy ezt ő is mondja el.
Elismételte: "ügyesen felöltözöm 2 perc alatt".
Amikor ezt kimondta, rögtön nyomtam egy szeretetpuszit a fejére.
Megint mondtam: "ügyesen felöltözöm két perc alatt".
Erre ő: "ügyesen felöltözöm 2 perc alatt".
Erre én azonnal nyomtam egy puszit a fejére.
Közben mindkettőnknek fülig ért a szája.
Nem! Ettől a gyerekem nem fog már másnap gyorsan felöltözni. Megint húzza az időt majd!
De tanulásban van!!
Kap időt, irányítást, elvárásokat, megoldást, segítséget. És így meg fogja tanulni. És ami a legfontosabb: szeretethez köti az egészet! Nem pedig ahhoz, hogy ordítottunk vele éveken keresztül mint a fába szorult féreg!
Sok szülő van, aki a helyes viselkedésbe belenyomorítja a gyerekét, ordibálással, megalázza a gyereket.
Ennek van értelme?
Még több gond adódik az egészből.
Nem erővel megoldani, hanem stratégiával!
Először proaktívan, aztán kreatívan!
Néha látok szülőket, akik állandóan leminősítik a gyerekeküket, mert az megint lassú, megint szófogadatlan, megint bunkó!
Az ilyen szülőket legszívesebben felpofoznám, hogy hagyják már ezt abba.
Ne az észt osszák! Nem háborogni egyfolytában! Hogy ki mit csinál rosszul!
Hanem azon lehetne gondolkodni, hogy neki, mint szülőnek mi a része, aztán majd jönnek a kreatív gondolatok!
Stratégiát tanulni!
Először proaktívan, aztán kreatívan!
Először nézzem meg, hogy én mit tehetek! Mit tudok megtenni a helyzetben!
Ne azt nézzem, hogy mit nem, hanem mit igen! Ez a proaktivitás!
Aztán jönni fognak a kreatív ötletek, mint a tigris farka.
Először proaktívan, aztán kreatívan!
Hajdú Éva
coach, mediátor
családi ügyek
