A közelben sétáltunk.
A férjem. A gyerek. És én.
Elhagyatott kiránduló hely volt, csórtam egy kis levendulát.
A gyerek rohangált körbe a rollerével. Szedte ő is a levendulát.
Egyszer csak berollerozza magát mellém, a szűk járdán.
Anya, szedtem neked virágot.
Az egyik te vagy, a másik apa.
Az egyik közepén én vagyok.
A másik közepén Isten.
Az első érzés bennem a kerekség lett. Az élet él, a világ most kerek.
Persze gyerekem szösszenete újra adott lehetőséget arra, hogy adjunk.
Egymásnak szeretetet. Röhögtünk. Megdicsértük. Gyereket is. Egymást is.
Sőt, még ölelés is kerekedett. Két ilyen kis semmiházi flótás fehérszirmos virág
okozott ennyi szépet. Meg mi magunk!
Több mint 24 éve élek a férjemmel. Nem is értem, hogy tudtunk együtt maradni.
Szó szerint nem értem. De a napokban mondtam azt egy ismerősömnek, hogy
"TE, ha nem gereblyézem össze magamnak a tudást, az ismeretet, ami kell ahhoz,
hogy családban éljek, és én magam is éljem, amit tanultam,
akkor már rég sikítva kimenekültem
volna a házasságomból."
Nekem segített, segít a tudás megszerzése a család témában!
Ez az elmélet! Hogy honnan van erőm a tettekhez? Hogy ne csináljak segget a számból?
Azt sem tudom pontosan. De Isten segít, az biztos. Meg az is biztos, hogy én is kellek
hozzá.
Van valami erős érzés bennem, hogy tartozzak valahová. Nem megfelelni valahol! OH, NEM!
Nem megfelelni. Hanem tartozni valahová, valakihez!
Az eltúlzott megfelelésben a tisztelet hiányzik. Magam és a másik tisztelete hiányzik.
Szóval a valahova tartozás emberi szükséglete.
Ez nekem a Család.
Miközben kerestük a hovatartozásunkat egy beszélgetésben, a férjem ezt mondta:
"Nem akarok én sehova tartozni. Csak ide."
Mármint a családjába.
Hogy szomorú szavak-e ezek? Vagy pont nem? Talán mindkettő?
Néha végiggondolok egy időszakot a családi életemben: holt tartok benne? Hol tartunk most.
Ezek az Értékek jutottak eszembe: Kibékülés. Együttműködés. Szeretet.
Nem szeretném privát életünket jobban teregetni, de szoktunk kiakadni, káromkodni, veszekedni,
kimondani, odaszúrni, megbántani, sérteni. Szoktunk. De szoktunk is ezzel valamit kezdeni!
Nem hagyjuk annyiban.
Valami küzdés van bennünk a Javításért.
Mert amit elrontok, bakizok, rohadtul elszúrom, azt ki lehet javítani.
Sok-sok pár nem javít. Aztán szemetes lesz a családi műhely.
Javítani. Kijavítani nekem soha nem könnyű. De eldöntöm, beleállok.
Nem rögtön. De beleállok. Akarom. Nekem sokat segít, hogy az én Értékrendemben, Szabályaim
között szerepel mind a három: tanulok szeretni, tanulok békülni, tanulni együttműködni.
Van a férjemnek egy stresszes-nagyon fáradt időszakában olyan stílusa, ami engem bánt, de nagyon.
Nem hagyom. Szólok. Van, amikor viszont nem szólok, mert nem kell.
Amikor kell, szólok, hogy
NE! Ez engem nagyon lehúz, ahogy beszélsz velem! Szó szót követ. Nem éppen találjuk a közös hangot.
Én átmegyek egy másik helyiségbe. Teszem a dolgom ott. Pár perc múlva megjelenik a férjem.
Kezében a tiramiszu. Az édesség, amit nekem vett. Egy szót sem szól. De Van. Én Figyelek.
És érzem, hogy szeretettel érkezik. Engem sem a Méreg hajt. De védekezek. Megvédem magam.
Mert ez is egy szabályom. Értékrendem része!
Kissé feszülten, fáradtan. Elfogadom A Tiramiszut.
Alig látszik rajtam még. De látszik. Hogy örülök. A feszültség kezd csökkenni. Nem fokozódik tovább!
És pont ez a cél, hogy ne eszkalálódjék! Elfogadom békésen A Tiramiszut. Elmegyek dolgozni.
Megyek vissza. Haza. Nincs feszültség. Örömmel érkezem. A feszültség köztünk még jobban megy le.
Egyre jobban kezd helyreállni A Kapcsolat. Kapcsolódtunk.
Szerintem azért jó nekünk együtt 24 éve, mert megtanultunk, tanulunk kapcsolódni. Újra meg újra.
Mert a Jóisten úgy alkotta meg, hogy ahol két ember van, ott mind a két emberre szükség van.
Vajon benne van ebben a történetben a szeretet? Az egymással együttműködés? A megbocsátás? A békülés?
A munkámban sajnos gyakran találkozom emberekkel, akik azt hiszik, hogy a szeretet magától van.
Semmit nem kell tenni érte! Tényleg semmit? A tudomány kikutatta, hogy a szeretetet nem lehet
hűtőbe tenni. Nem mondhatom a gyerekemnek meg a férjemnek, hogy tegnap gondoskodtam rólatok, szerettelek titeket, ma meg hagyjatok békén, dolgom van!
A szeretetet nem lehet a hűtőbe tenni!
A Család az a hely, ahol Naponta adunk- és - fogadunk (!) szeretetet.
Lehet gyakorolni...
A tudomány szerint a szeretet pozitív rezonancia. Valami pozitív érzés és pozitív történet.
De hadd tegyem hozzá: nincs nagyobb szívás a szeretetnél. Mert sokszor nehéz beleállni.
Nem bután szeretni. Inkább bölcsen. Tartalmasan.
Lehet gyakorolni...
Azt tapasztalom, hogy ahol van szeretet, ott lesz együttműködés is, megbocsátás is, kibékülés is.
Mérges vagyok ott magamban belül, mikor emberek azt mondják nekem, hogy 10 éve nevelik a gyereküket,
de még nem tanultak meg közösen nevelni! Milyen jól elvannak nem a szülők a gányban, nem??
IGÉNYTELEN ÉLET.
Ők is tudják, mert mondják nekem, hogy ez nem jó így, hogy a gyerek is látja, hogy más-más módon neveljük őket.
Akkor gyerünk fejlődni! Tanuljon meg valamit, amitől jobb lesz!
Változzon! FEjlődjön. Tanuljon.
Ez a három szó az életem és munkám kulcsa.
Nem megrekedni. Vannak emberek, akik egy darab megbeszélésen kidolgoznak annyi feladatot és tesznek annyi felismerést, amivel tudnak tovább menni, amivel elkezdenek birkózni. Egyetlen (nem akármilyen ) megbeszélés elég egyeseknek, hogy ráébredjenek, hogyan lehet nekik tovább élni. Nem pedig tovább rohadni a gödörben. De ők fejlődni, változni, tanulni akarnak! Nem kevés ember gondol erre?
Anya, szedtem neked virágot.
Az egyik te vagy, a másik apa.
Az egyik közepén én vagyok.
A másik közepén Isten.
Szeretni?
Kapcsolódni?
Együttműködni?
Kibékülni?
Ön hogyan teszi?
Ön merre tart éppen?
Hajdú Éva
Családi Ügyek
abduktív pszichológiai coach
családi mediátor
párkapcsolati coach
life coach
„Újjászületni jobb, mint megszületni.”
