Érdekek vagy szükségletek?  Azért írok erről a két nyavalyásról, mert döntő szerepük van  egész életünk során, bár sokan mit sem sejtenek erről.

Vannak, akik összemossák a kettőt (érdek-szükséglet), azonban Freudtól Maslowig a szakemberek találnak egy nagyon is lényeges különbséget közöttük. Erről szeretnék most írni, hogy (sajnos vagy nem sajnos) mennyi minden múlik a hétköznapi vitáink eredményességében, ha értjük: mit jelent az ÉRDEK, és mit jelent a SZÜKSÉGLET. A legalapvetőbb vitás helyzetekből sem jövünk ki jól, ha nem figyelünk e két nyavalyásra.

Ez alapján kétféle konfliktushelyzetet különböztetünk meg:

1. Egyik az ÉRDEKkonfliktus,

2. a másik olyan konfliktus, ami SZÜKSÉGLETEINK ELVESZTÉSE, MEGSÉRTÉSE  miatt alakul ki.

Lássuk a döntő különbséget!

Az ÉRDEKek  főleg felszínesek és átmeneti jellegűek.
A SZÜKSÉGLET szinte az ellenkezője:
SZÜKSÉGLETEINK alapvetőek és tartósak.

ÉRDEKEINK kézzel foghatóak, értékesíthetőek, kompromisszumra bocsáthatjuk őket!
Ilyen a föld, a munkahely, a pénz, az idő. Említek egy hétköznapi helyzetet is: otthon a lakásfelújításban, vagy amikor a palotádat építed magadnak, meg kéne beszélned a falak színét a társaddal. Te sárgát akarsz a folyosóra. Neki nem tetszik a sárga, de a fekete színt nagyon szeretné kipróbálni. Megkötitek a jó öreg kompromisszumot: a vécé legyen fekete, a folyosó meg sárga. Érdekek teljesítve! Falak színe: kézzel fogható, kompromisszumra bocsátható!

A SZÜKSÉGLETEINK VISZONT nem lehetnek csere tárgyai, és nem is kézzelfoghatóak. Ilyen SZÜKSÉGLETÜNK az elismerés. A Tisztelet. A Biztonságérzet.  A Kedvesség. A Figyelem. Az Öröm. És amit a legfontosabbnak szoktak mondani: a valakihez tartozás vágya, basszus! Egyszóval: a SZERETET!

 
„A leginkább konfliktust gerjesztő veszteségek a SZÜKSÉGLETEKKEL  függenek össze, és ezekhez a szükségletekhez kötődnek azok a mélyebb sebek, amelyeket az emberek a tudatukban vagy a szívükben hordoznak.”
(G. Kohlrieser: Túszok a tárgyalóasztalnál, 159.o.)

Ugye milyen ismerős ez a mondat? Szükségletek: szeretetszükségletek, amik állítólagos szeretetkapcsolatainkban néha felejtősek, ezért mély sebeket tudunk okozni, na meg hordozni is magunkban: a tudatunkban, a szívünkben. Ez ismerős lehet mindannyiunknak.

Bárcsak egyre többen megértenénk, hogy mekkora hatalom, és mekkora lehetőség, ha jobban figyelünk ezekre a szükségletekre.

Ennek kétféle oldala van: (1) saját szükségleteink kifejezése és (2) mások szükségleteinek felismerése, kielégítése.

Vannak kutatások, melyekben azt találják, hogy azok a beosztottak, akik komoly kifogást kapnak munkájukra a főnöküktől, mégis pozitívan élik át a konfliktust, mert főnökük normális hangnemben, nem csak a kritikára (ÉRDEK) hanem az emberre is figyelve (SZÜKSÉGLET) mondja el kifogásait. 

Legtöbbször ez a tapasztalat: amennyiben a szükségleteket elhanyagoljuk, akkor az érdekek mentén sem tudunk, vagy egyre nehezebben tudunk összedolgozni. Ezért írja a szerző:

 „Az ALAPPROBLÉMA AZ, hogy számos konfliktusról azt feltételezzük,

hogy érdekkonfliktus, holott a valóságban alapvető szükségletek

konfliktusáról van szó.

A konfliktusokat általában nem lehet kielégítően rendezni, ha a

SZÜKSÉGLETEK rejtve maradnak amiatt, mert az egyén elfojtja őket.”
(160.o)

Sok családban van jelen ez az elfojtás. Melody Beattie használja erre ezt a kifejezést:


ÉRZELMI ŐSZINTESÉG. ÉRZELMI EGYENESSÉG.

Ennek hiánya komoly családi betegség! Értsük meg jól, hogy mi a család: VÉRSÉGI KÖTELÉK + ÉRZELMI KÖTELÉK. Sok felnőtt sajnos nem érti meg, hogy mennyire fontos, hogy a család az egyetlen hely az életben (!), az egyetlen hely (!), ahol helye van kipakolni magunkat egymás előtt: kipakolni-kitenni-megosztani-megélni egymás előtt: GONDOLATAINKAT, ÉRZELMEINKET, FÁJDALMAINKAT, ÖRÖMÜNKET, BÁNATUNKAT.

Egyszóval megélhetjük az érzéseinket! Nagyon ritka ez szerény véleményem szerint. Nem merjük, nem tudjuk kimondani, hogy mit érzünk-mit akarunk-mit gondolunk. Ehelyett játszmázunk egymással, amikor is már régen nem vagyunk őszinték, nem mondjuk ki: mit érzünk-mit gondolunk-mit akarunk úgy, hogy a másikat NEM MEGVÁLTOZTATNI, NEM SZÉJJELALÁZNI akarjuk. De kimondjuk. Elmondjuk. 

Virginia Satir egyik alapművében  (A család együttélésének művészete) ír arról, hogy mekkora baj, ha egy családban tiltva vannak az érzések: „Te így nem érezhetsz!” A bizalom alapja, hogy megoszthatjuk egymással magunkat úgy, hogy ezzel senki nem él vissza! Ez alapkövetelmény a családi kapcsolatrendszerben. Szerény véleményem szerint ebből az érzelmi elfojtásból kialakult bizalmatlanság teszi tönkre a családokat. 

Ezt a történetet egyik tanárom mesélte el a bizalomról. Egy életre megragadt bennem. Azt mondta, úgy kellene bíznunk egymásban-családban, hogy a mikor a gyerek a Parlamentet felgyújtja, és a rendőrautók szirénázva száguldanak a nyomában, a gyerek egyetlen helyre akarjon menekülni: HAZA. Tudja, hogy otthon nem fogják megdicsérni a gyújtogatásért, tudja, hogy lesz következménye tettének, de azt is tudja, hogy igazságosak lesznek vele, és nem fog vele rossz történni. 

ÉRZELMI ŐSZINTESÉG KONTRA BIZALMATLANSÁG.  Mi felnőttek még maguk előtt sem  merjük megélni ezt a maradéktalan őszinteséget, nem merjük néven nevezni még saját érzelmeinket sem. Még magunk előtt sem.

Mentorom erre mondta: Évikém, az ember mindig magának hazudja a legnagyobbat!

Ekkor marad abba a házastársak között a kommunikáció, egyszerűen megakad, és nem teszünk semmit, mert így kényelmesebb. Nem merjük kimondani érzéseinket magunkról, egymásról, nincs érzelmi őszinteség. Ezért nincs bizalom sem! És ekkor kapnak a gyerekek konfliktuskezelésből rohadtul szar mintát, mert csak azt látják, hogy szembenézés helyett jobb kussolni. És ők pontosan tudják, hogy anya otthon nem akar kefélni, nem is érdekli az egész, ezért látják apát más nővel.
Végül is tök jó, nem? Mi felnőttek valahogy mégis mindig megoldjuk, igaz? Csak érezni, beszélni ne kelljen róla!

Ekkor akarunk mást megváltoztatni, mert mi magunk nem merünk magunkba nézni. És ekkor mutogatunk a társunkra, és ekkor akarjuk megváltoztatni a gyerekeinket, és a magunk kitalált keretébe belegyömöszölni szerencsétlent, és erőszakoskodni velük, még mielőtt egyszer is tanújelét adtuk volna szeretetünknek, megértésünknek! És ekkor fontosabbak a külsőségek, hogy hybrid hajó ringjon a seggünk alatt, ahelyett, hogy egyszer végre őszintén egymás szemébe merjünk nézni.  
Így szépen kezdődnek a veszekedések az érdekek mentén ANÉLKÜL, hogy bármiféle szeretetSZÜKSÉGLETet adtunk volna egymásnak!

Ezért mondjuk azt, hogy sok érdekkonfliktus hátterében szükségletek elhanyagolása van. Ha odafigyelünk egymás szükségleteire, akkor sokkal könnyebben fogjuk figyelembe venni a másik érdekeit.

Ha figyelek rád (szükséglet), könnyebben megértem, miért kellett eladnod a kerékpárodat (érdek).

Ha sokat kell dolgoznom esténként is (érdek), akkor jobban odafigyelek arra, hogy nap közben azért beszélhessünk telefonon (szükséglet).

Ha el kell vennem a gyerek telefonját büntiből (érdek), akkor előtte normálisan, érthetően elmagyarázom neki, miért döntöttem így (szeretetszükségletét megkapja).

A példákban látszik, mennyire összetartozik a hétköznapjainkban e kettő: a szükséglet és az érdek. Megelőzhetőek lennének elmérgesedett bajok egy családban, ha e kettőt össze tudnánk egyeztetni, és egyszerre megvalósítani!

Gyakran tehát az érdekkonfliktusok hátterében az van, hogy nagy ívben szarunk a másik szükségleteire: tisztelet, szeretet, figyelem, odaadás, törődés, türelem, stb.