"EGYMÁS OLTALMÁBAN ÉLÜNK." -kelta mondás
Az idézetek Sue Johnson Ölelj át! c. könyvéből vannak.
Ölelj át! A gyerekem látja, hogy majszolom az őrölt szezámmagot.
Kérdi, minek eszem.
Mondom, jó a csontokra, és mutatom neki a karomat.
Csontokra? -kérdezi.
Igen.
Hogy ölelhess? -kérdezi a gyerekem.
És már ölelem is.
A könyvet akkor kezdtem olvasgatni, amikor a gyerekem kezdte az óvodát. És a kezdet elég jól sikerült. Igen, tudom, szakikáim, vannak visszaesések. Vissza is esett, vagyis jött egy nehezebb időszak. De azt is megoldottuk, mert Az Óvó néni nem hagyott cserben minket. Fantasztikus óvó nénik vesznek minket körül. Hála Istennek őértük.
A könyv arról akar minket meggyőzni, segíteni minket, hogy a kapcsolatainkban fontos az érzelmek kimondása, meghallgatása. Csupa elfelejtett emberi cucc. A könyv FŐ lélegzetvétele, hogy tanuljunk meg érzelmileg odafigyelni egymásra. Mert ez a kapcsolat. Elkezdtem figyelni Óvó nénit: miképp vezényli le a beszoktatást, ami a mi esetünkben azért is kihívás, mert örökbefogadott gyermekünknek rövid idő alatt az óvoda a második új élethely az életében. A kihívást nagynak éreztem.
Óvó néni mit csinált? Na, mit gondoltok szakikáim?
Évekkel korábban kezdte megismerni a gyerekemet? Az új óvodásait?
Fenéket. Odafigyelt az érzelmi szükségleteire. Ha kellett vigasztalta. Ha kellett, a gyerekem kisírta magát neki.
Ha kellett, megnyugtatta. Ha kellett, hagyta, hogy a gyerek ne vegyen még részt a közös játékban. Ha kellett, instrukciót adott neki. Ha kellett , türelmes volt vele.
Odafigyelt a gyerekemre. Odafigyelt a lelki - érzelmi szükségletére, így teremtett vele kapcsolatot, és kötötte vele egyre szorosabbra a köteléket. Ma reggel mondja a gyerekem, "hiányzik az Andi óvónéni." A mi óvó nénink!
Hát, akinek van füle a hallásra, hallja.
A múlt héten padlóra kerültem. Mert nem voltam elég türelmes a gyerekemhez. Az esti lefekvések a nem létező türelmem utolsó cseppjét is felnyalták. Nem volt önuralmam a szituhoz. Mert a gyerek tükröt tart, felhozza belőlünk legrosszabb énünket is, hogy változhassunk!
Kerestük a stratégiát a férjemmel, hogy békésebb legyen az esti lefekvés. Meg is találtuk. De addig én ezerszer elvéreztem, mert vagy ordítottam, vagy ajtót csaptam, vagy a gyerekem fenekére csaptam. Szóval nem voltam jelen a helyzetben. Nagyon megviselt, hogy bántom a gyerekemet, és nem találom a hozzá vezető utat. Aztán ELŐSZÖR magamat rendeztem, aztán már tudtam a gyereket is.
Egyre jobban megy az esti cicó. Annyira nagy öröm ez nekem.
Figyelünk az érzelmi szükségleteire.
Ennyit teszünk.
Nem könnyű! De haladunk, és csak ez számít.
1.) ÉRZELMI SZÜKSÉGLETEINK felismerése.
2.) KÖTELÉK MEGTEREMTÉSE ÉS FENNTARTÁSA
3.) KAPCSOLAT ÉPÍTÉSE.
EZ A KIHÍVÁS SZAKIKÁIM, DE EZ SENKIT NEM ÉRDEKEL.
Egyik családtag volt nálunk tegnap. Hú, figyelt minket, aztán osztotta a jó tanácsokat. Tudom, nem akart ő rosszat. De attól még rosszat tett! Este beszélgettem a férjemmel, és azt mondtuk, hogy csak terhet tett ránk. És felidegesítettük magunkat. Nem akart ő rosszat. Csak nem figyelt ránk. Nem teremtett köteléket, nem alakult ki A Kapcsolat, de ez nem is fontos...., manapság.
Bowlby a KÖTŐDÉSelmélet atyja és nagy alakja 1944-ben publikálja Negyvennégy fiatalkorú tolvaj címmel tanulmányát, amelyben azt írja:
A közömbösség álarca mögött végtelen gyötrelem, a látszólagos fásultság mögött pedig kétségbeesés rejlik.
Bowlby fiatal vádlottjai belemerevedtek az "engem aztán nem bántanak többet" attitűdbe, és megbénította őket a kétségbeesés és a düh.
A II. világháborút követően az Egészségügyi Világszervezet felkérte Bowlbyt, hogy készítsen tanulmányt az Európa-szerte árván és hajlék nélkül maradt gyerekekről. Eredményei megerősítették azt a meggyőződését, hogy
AZ ÉRZELMI ÉHEZÉS LÉTEZŐ VALÓSÁG, ÉS A SZERETETTELJES KAPCSOLAT UGYANOLYAN FONTOS, MINT A TESTI TÁPLÁLÁS.
Bowlby a kanadai kutatóval Mary Ainsworth-el együtt leírják azt a négy viselkedésmódot, ami alapvetően szükséges a KÖTŐDÉSHEZ.
- fenntartjuk és folyamatosan ellenőrizzük az érzelmi és fizikai közelséget a szeretett személlyel,
- ehhez a személyhez fordulunk, ha bizonytalanok , szomorúak vagy lehangoltak vagyunk,
- hogy hiányoljuk a számunkra fontos személyt, ha távol vagyunk tőle,
-és hogy számítunk a szeretett személy közelségére, amikor felfedezőútra indulunk a világba.
Magyarul.
- Folyamatosan elérhető vagyok érzelmileg és fizikailag a gyerekem és a férjem számára?
- A gyerekem és a férjem hozzám fordulnak, fordulhatnak hozzám, amikor bizonytalanok, szomorúak vagy lehangoltak?
- Hiányzok nekik, amikor távol vagyok tőlük pld. munka miatt?
- Számíthat rám a férjem, amikor nagyon elfárad, hiszen sokat dolgozik, és rám marad az a munka, amit ő szokott elvégezni? Megértő tudok lenni vele ilyenkor, vagy elküldöm a pcsába? Számíthat rám a gyerekem, amikor felfedezőútra indul a világban? (Például amikor először megy suliba egyedül nélkülem tömegközlekedéssel?)
A kísérlet, amelynek az "Idegen helyzet" elnevezést adták, a szó szoros értelmében több ezer tudományos tanulmányt eredményezett. A kísérlet során a kutató behívja az édesanyát és gyermekét egy számukra ismeretlen helyiségbe. Néhány perc múlva az anya egyedül hagyja a gyermeket a kutatóval. Három perc múlva az anya visszatér. Az elválasztás és az újraegyesítés később még egyszer megismétlődik.
A gyerekek többsége szomorú, mikor kisétál a teremből, ringatják magukat, sírnak, dobálják a játékokat. Néhányan azonban rugalmasabbak. Ők gyorsan és hatékonyan megnyugtatják magukat, majd újra könnyen felveszik a kapcsolatot anyjukkal, amint az visszatér, és szinte azonnal folytatják a játékot, miközben megbizonyosodtak arról, hogy anyjuk a közelben marad. Úgy tűnik, biztosak abban, hogy szükség esetén számíthatnak anyjuk jelenlétére.
Az érzelmileg kevésbé rugalmas gyerekek azonban szorongóvá és agresszívvé vagy közönyössé és zárkózottá válnak anyjuk visszajövetelekor. A magukat megnyugtatni képes gyerekek anyja rendszerint gyengédebb és készségesebb, míg a dühös gyerekek anyjának kiszámíthatatlan a viselkedése, a közönybe süppedő gyerekek anyja pedig hűvös és elutasító. (27-28.o.)
"A KÖTŐDÉSt vizsgáló tanulmányok átfogó következtetése az, hogy a partnerek közötti biztonságos kapcsolódás érzése kulcsfontosságú a pozitív , szeretetteljes kapcsolatokban, és egyénileg is hatalmas erőforrás a partnerek számára."
A kutatás néhány jelentős megállapítása:
"Amikor biztonságban érezzük magunkat, vagyis kényelmesnek találjuk a közelséget, és magabiztosan támaszkodunk a szeretett személyre, akkor kérünk és nyújtunk támogatást a leghatékonyabban egymásnak."
"Mikor úgy érezzük, hogy biztonságban kapcsolódunk a társunkhoz, könnyebben megbirkózunk az általa okozott sérelemmel, és kevésbé valószínű, hogy ellenségesek vagy agresszívek leszünk , amikor megharagszunk rá."
"Akik közel érezték magukat a társukhoz, képesek kordában tartani a haragot, és több olyan pozitív célt tudtak megnevezni, mint például a problémák megoldása, vagy a társukkal való kapcsolat helyrehozása."
"A biztonságos kapcsolódás a szeretett személyhez felszabadító érzés. Saját magunkat is jobban el tudjuk fogadni. Azok, akik biztonságosabb kötődésekben éltek, pozitív vonásokat választottak ki önmaguk jellemzésére a számukra összeállított szólistából."
"Úgy tűnik, amikor biztonságban érezzük magunkat a kapcsolatainkban, akkor nyitottabbak vagyunk az új tapasztalatok iránt, és rugalmasabban kezeljük a vélekedéseinket." (32.o.)
"A világ legfejlettebb társadalmaiban járványos méreteket ölt a szorongás és a depresszió. A szeretteinkkel való konfliktus és a tőlük kapott ellenséges kritika növeli az önmagunkban való kételkedés és a tehetetlenség érzését, melyek a depresszió tipikus kiváltói. Szeretteinktől megerősítésre van szükségünk. A kutatók az állítják, hogy a párkapcsolati distressz tízszeresére növeli a depresszió kockázatát." (35.o.)
A distressz a negatív érzelmek széles skálája.
"Ha csak megfogjuk társunk kezét, az olyan mély hatással van ránk, hogy szó szerint megnyugtatja a nyugtalan neuronokat az agyunkban." (35-o-)
"Ha nem működik a szeretet, fájdalmat érzünk."
Az érzelmi fájdalom kifejezés nem csak átvitt értelemen írja le, mi történik bennünk. Az elutasítás és a kirekesztés ugyanazokat a köröket indítja be, és ugyanazokat a területeket aktiválja az agyban, mint a fizikai fájdalom." (36.o.)
Vagyis amikor nincs kötelék, amikor fájdalmat okozunk egymásnak érzelmileg átérezve ezt, akkor ez olyan a testünknek, mintha fizikailag sérült volna meg. VAGYIS AZ ÉRZELMI BÁNTALMAZÁS FIZIKAI BÁNTALMAZÁS IS.
"A szeretet nem a hab az élet tortáján.
A szeretet megélése olyan alapvető szükséglet, mint az oxigén vagy a víz." (37.o.)
"A házasság megromlása azzal kezdődik, hogy egyre kevesebb benne az egymás iránti figyelmesség és a meghittség. Szerető társakként óvatosan egyensúlyozunk egy kifeszített kötélen. Amikor a kétség és a félelem szele kezd fújni, ha pánikba esünk és megragadjuk egymást, vagy hirtelen elfordulunk egymástól, hogy menedéket keressünk, a kötél még jobban kileng, és még inkább egyensúlyunkat veszítjük. Ahhoz , hogy a kötélen maradjunk, együtt kell mozdulnunk, és reagálnunk kell egymás érzelmeire. Ha összekapcsolódunk, kiegyensúlyozzuk egymást. Újra érzelmi egyensúlyba kerülhetünk." (49.o.)
Ha nem veszünk komolyan két dolgot, és nem dolgozunk ezen folyamatosan, esélyünk sem lehet egy párkapcsolat felépítésére. Az egyik ez a fent említett érzelmi egyensúly megtartása a kapcsolatban. Egymásra figyelés érzelmileg! A másik a szüleinktől örökölt minták felismerése és eldöntése, hogy mit tartok meg, és mit akarok nem bevinni a párkapcsolatomba, és mit nem akarok továbbadni a gyerekeimnek. Az élet két nagy kihívása ez. Amíg élünk, tanuljuk ezt. Csak ennyi a titok...
Ezeket a sorokat főleg azoknak szánom, akik érzelmi-testi bántalmazásokban-elhanyagolásban élnek, ragadtak benne. Többen vannak, mint gondolnánk! Mindenhol megbújik egy csodálatos szép nő, aki benne ragad egy bántalmazásban, vagy ő maga, aki ver, és mindenhol ott bújik egy konszolidáltnak tűnő pénzes- mosolygó-visszafogott fasza férfi, aki újra és újra ver, ver, ver. Olykor szóval, olykor kézzel, vagy mással.
"A szerelem minden, amit híresztelnek róla. Valóban érdemes küzdeni érte, bátornak lenni érte, mindent kockára tenni érte. Az az igazság, hogy ha nem vállalunk kockázatot, még többet kockáztatunk." (18.o.)
Nevezzük legfontosabb szokásnak az érzelmi kötődést emberi kapcsolatainkban!
Hogy te és én mennyire vagyunk e szokás rabjai, ezt az dönti EL, HOGY VAJON ÉHEZZÜK ÉS SZOMJAZZUK-E A NORMÁLIS EMBERI KAPCSOLATOKAT AZ ÉLETÜNKBEN.
REMÉLEM ÉHES VAGY!
