"Nem hiszek az olcsó dolgokban." 
(Popper Péter)

"Szilágyi János egyszer meginterjúvolta Mérei Ferencet a Kossuth Rádióban. Itt kérdezi meg. Mondja tanár úr, mi a hiteles élet lényege? Mitől lesz egy élet hiteles? Mérei azt mondta, hogy Fiam, ez egy nagyon egyszerű kérdés. Az életben nem kell mindig jól járni. Aki föladja ez a belső kényszerítést, hogy a munkájában, az üzletében, a hivatásában, a szerelmi kapcsolataiban, a barátságaiban, a különböző élethelyzetében neki mindig jól kell járni. Neki mindig nyertesen és győztesen kell kikerülnie. Ha ezt feladja, akkor nagyon hiteles lesz az élete. Már csak azért is, mert vannak az életnek olyan aspektusai, amit csak földön fekve lát az ember. Amikor kiütötték. Akkor veszi észre. És ebből érték lesz az életében. Nem tanítjuk meg erre az embereket." 

"Eleshetsz! Csak ne maradj úgy!"

"Hogy kell felkelni? Ez egy fontos kérdés. "
(Popper Péter, Kéretlen útravalók c. előadásából)

Hogy számomra mi a leglegfontosabb tanulság ügyfeleim történeteiből?
Hogy ne maradjak a gödörben. Ne maradjak lent évekig. Évtizedekig. 
Mert évtizedes gödörsztorikkal érkeznek. 
És nem győztek meg engem sem arról, magukat sem arról, hogy jó ott. Hogy az egy hiteles élet lehet.

Nyilvánvalóan a szülőnek tanítani kellene tudni a gyerekének. Felállni.
A gyerekem elesik gyakran. Saját lábában. Küszöbben. Mindig igyekszem figyelmet adni neki, mikor mutatja a plezúrt. A térdén. A kézfején. 
Elestél? Kérdezem. Hát megtörtént. Ha elestél, fel is tudsz állni. Hallja ezt tőlem. 
Először figyelmet adok neki, hogy lássa, igen, empatizálok vele. Sajnálom, hogy megütötte magát. 
Aztán pedig írom az agyába. Hogy jó. Aki elesik, fel is tud állni.

Talán témához tartozik. Talán nem. Popper tanár úr egy másik előadásában megemlíti, jól meg is jegyeztem, nagyon magamra vettem, hogy az ember jó, ha laza. Légy laza. Nyitott! És ne rohanj elérhetetlen dolgok után! Jaj! Hányszor életemben éveket rohantam elérhetetlen dolgok, emberek után! Nem is lettem nyitott meg laza. Inkább görcsös. Meg negatív.
Szóval csak ezt szeretném hozzá fűzni.
... Légy laza. Nyitott. És NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE rohanj elérhetetlen dolgok után.

És nagyon fontos nekem, hogy a gyerekem lássa, hogy én mit kezdek magammal az elesésem után. Hogy lássa, hogy felkelek. Lássa, hogy szedem össze magamat. Mert nem abból tanul, hogy papolok neki, hanem nézi, ÉN hogyan csinálom. Egyszer végignézte, hogy kábé 15 percen keresztül csak bőgtem és bőgtem. Ketten voltunk otthon. Egy nem túl nagy lakásban. Nem tudtam elbújni előle. Nem is akartam. Egyesek szerint a gyerek ne lásson sírni. Ennél nagyobb baromságot ritkán hallok. Gyönyörűen írja V. Satir, hogy a gyereknek felállni tudó szülőkre van szüksége, nem szentekre, és nem tökéletesekre! Lássa, hogy apuka-anyuka hogyan kapnak össze valamin, és lássa, hogyan békülnek ki. Mert így hiteles. Tudnak kibékülni is. Tudnak egyezkedni is. Tudnak együttműködni. Tudnak javulni. Tudnak javítani! Azt tapasztalom, hogy amennyiben látja a gyerekem a gödreimet, a felállásomat, a hibáimat, a javításaimat, és erről mindig IGYEKSZEM vele ŐSZINTÉN beszélgetni, fantasztikus beszélgetések ezek, mindig kérdez például, akkor és azóta mélyül és mélyül és mélyül a köztünk lévő szeretetkapcsolat és kötelék. 
Volt, amikor mondtam neki, hogy igen, hülye voltam. Mindig kijavít, hogy ne mondjak ilyet! Az ő anyukája nem hülye!

Azt mondják, hogy azok az emberek, akik az életükben elérik saját céljaikat, abban különböznek a többitől, hogy mindig eggyel többször állnak fel, mint ahányszor elestek. 
Vegyük ezt komolyan bajtársak! 
Így vagy úgy. De! Ne maradj fekve!