"A pesszimista ember a lehetőségekben mindig felfedezi a nehézséget.
Egy gyermeket fogadtunk örökbe.
Férjemet és engem pár év választ el az ötventől.
Vén majmok vagyunk.
Gyermeket én soha nem akartam.
Olyan családban nőttem fel, ahol sokat veszekedtek.
Bántották a szülők egymást érzelmileg és testileg is.
A túl sok veszekedés azt hiszem kialakította bennem a félelmet a család iránt, a gyermekvállalás iránt.
Aztán pár sikertelen lombikbeavatkozás után a férjem erélyesen felszólalt: hívd fel kérlek azt a számot!
Megtettem.
Ez a gyámhivatal száma volt, ahol lehetett jelentkezni örökbefogadó szülőknek.
A folyamat beindult. Kábé két évet vártunk. Aztán jött a hívás.
A kislányunkkal való közös élet első éve -tavaly májustól idei májusig- lett életem egyik legnehezebb, de az biztos, hogy legszuperebb éve!
Végigmentünk egy folyamaton.
Első nap, amikor a gyermek már nálunk is maradt, nem csak látogatóba jött, szóval öribe nálunk volt, felébredtem, felültem, és megláttam őt a kis ágyában aludni. Azt gondoltam, hogy "itt van egy gyerek! és most mihez kezdjek!!??"
Semmi választ nem találtam ott belül bennem. Nagy ürességet éreztem. Nem volt tapasztalatom, nem voltak biztos pontok, viszonyítási pontok. Aztán a gyermek felébredt. És elkezdődött, ami nálatok is. A napi teendők. Nem volt mese. Elkezdtük csinálni.
1. nagy tanulság:
Érzelmileg nagyon szenvedett, mert szerető nevelőszülőtől jött.
Onnan elszakadt, ide kellett beépülnie. Ez hatalmas lelki-érzelmi munka egy ilyen kis 3 éves léleknek.
Amit tanultam, amiben hittem, azt viszont elkezdtem tenni.
Tudtam, hogy akkor kell megölelni a gyereket, amikor a legnehezebb! Amikor vonyít. Amikor sír. Nagyon sír.
Látok szülőket, akik OTT ÁLLNAK a stresszes gyerek mellett, és osztják az észt neki.
Ilyenkor a legnagyobb szüksége arra van a kicsiknek, hogy a stresszt megtanulják kezelni!
Hogy nyugtalanságból megnyugodjanak.
Akkor kell megölelni a gyereket, amikor a legnehezebb.
Ilyenkor én őt megölelem.
Vagy, amikor nem engedte ezt, kimentem a szobából. Szólt néha, hogy maradjak. Akkor maradtam, nem öleltem. Türelmesen voltam. Csak úgy. Nem mutattam ki neki, hogy HAGYD MÁR ABBA! Szeretettel igyekeztem ülni, várni, nézni a szemébe. Időt kapott! Aztán mondta, anya gyere játszani.
Volt, amikor annyira sírt, hogy éreztem, vigasztalhatatlan. Ekkor próbáltam magamhoz szorítani. Nem engedte, de kicsit hagyta. Aha, gondoltam, engedélyt megkaptam. Tehát még jobban magamhoz öleltem. Először nem hagyta. Pár másodperc után hagyta, hogy öleljem. Ettől a folyamattól megnyugodott. Szépen megnyugodott és elmúlt a feszültsége.
Tehát tanulság 1.: TETTEM, AMIBEN HITTEM. NEM ELÉG HINNI! TENNI IS KELL!
GONDOLKODJ FOLYAMATBAN!
2. nagy tanulság:
Hogy mindig beszélhetett az érzéseiről. Semmi nem tabu!
Mondtam is neki mindig, hogy köszönöm, hogy elmondtad.
Ilyeneket mondogatott, hogy "hiányzik a......(a drága nevelőszülő nevét mondogatta ilyenkor)
Ezt a mondatát kisezerszer hallgattam végig tőle az első 3-4 hónapban.
Ezerszer kérdezte azt is, hogy mikor megyünk oda vissza látogatni. Ilyenkor azt mondtam neki, amit meg is tudok tartani: megyünk, de nem most! Amikor eljön az idő, akkor megyünk!
Amit érzett, azt mondta. Ezt érezte. Ezt mondta. Ezt kellett kezelni!
Igyekeztem empatikus lenni vele, hiszen a konfliktuskezelésben azt tanultam, hogy akiben konfliktus van, annak HIÁNYZIK VALAMI. Amikor stresszes volt a gyerek, vonyított, érzelmileg maga alatt volt, MINDIG MEGKÉRDEZTEM: MI HIÁNYZIK? MIBEN SEGÍTHETEK? NAGYON FINOMAN, MEGÉRTŐEN, TÜRELMESEN IGYEKEZTEM EZT KÉRDEZNI!
Jó lenne nem elfelejteni: amikor valaki konfliktusban van veled, akkor valami hiányzik neki. Kérdezd meg, mi a hiánya, mire van szüksége!!
Az elmúlt egy év alatt sokszor elmondta, hogy hiányoznak neki azok az emberek, akikkel a nevelőszülőnél élt együtt. A gyerekek, a kis társai, a nagymama, aki a nevelőanyukájának anyukája. Akitől szintén sok szeretetet kapott. A gyermek mindig elmondhatta, mit érez. És ezért nem szidást kapott, hanem elfogadást. Hisz megengedte, hogy belássak a szívébe, hogy mi foglalkoztatja őt éppen most! Ha azt szeretném, hogy a gyerekem tiniként is el merjen mondani később keményebb dolgokat, ezt a bizalmi kapcsolatot már most kell elkezdeni építeni!
Tanulság 2.: Hatalmas összekovácsoló erő a családban, ha van, akinek ki mered mondani, mit érzel! És van, aki ezt meg is hallgatja értő odafigyeléssel, nem ítélgetéssel, nem kritizálással, aki nem él vissza az őszinteségeddel, hanem támogat téged. Biztos vagyok abban, hogy ez az érzelmi őszinteség sokat számított abban, hogy ma a férjem is, én is, a gyermekem is érzi: Mi egy banda vagyunk! Mi összetartozunk!
GONDOLKODJ FOLYAMATBAN!
3. nagy tanulság:
Programozod a gyereket. Vagyis örökre beléd ivódik, amire a szüleid tanítottak. A szülő a benne lévő világot adja át a gyermekének. A legmagasabb rendű tanítás a példaadás. Kérdés az, mire adok példát a gyereknek? Nem számít a duma. Az számít, ki vagy és hogyan viselkedsz!
Tanítom őt, és én is igyekszem így élni:
Mi a legfontosabb dolog az életben?
Kislányom: Az egyensúly.
Mit őrzünk a szívünkben?
A békességet.
Ki vagy?
Királynő vagyok anya.
Mit teszel, amikor bánt valaki?
Nem engedem közel magamhoz.
Kit kell legjobban szeretni, tisztelni, becsülni?
Magamat anya.
Sokat beszélgetek vele az emberi kapcsolatokról. Van, akinek nem szimpi a kispajtások közül. Mondom neki, hogy ilyenkor "húzd le a rolót. Nem foglalkozol vele, nem fontos." Az, hogy királynő azt jelenti, hogy ha majd összeáll egy palival, mindig felismerje, hogy ki bántja őt, és ki szereti őt tiszta szívvel. Tanítom, hogy megvédje magát úgy, hogy közben nem okoz kárt az embertársában. Minimum most és ezt elkezdeni tanítani vele, velük!
GONDOLKODJ FOLYAMATBAN!
4. nagy tanulság:
Nincs élesebb tükör a gyermeknél. Úgy viselkedtem vele, ahogy velem a szüleim. Sokat kiabáltam vele. Intoleráns voltam vele. Nem tudtam elviselni, ha nemet mond. Ekkor dühkitöréseim voltak. Például földhöz vágtam a távirányítót. A telefonomat. Lerántottam a törölközőt a fogasról, a fogast is lerántottam, bár csak a törölközőt akartam, a fogas nekivágódott a térdemnek. A seb sokáig emlékeztetett, hogy így nem lehet. A férjem mondta is, ha én így viselkedem, ő is így fog! Bőgtem, hogy hogyan viselkedhetek ilyen csúnyán a gyerekemmel.
Az esték főleg feszültek voltak. Nagyon fáradtak voltunk esténként. 10 óra előtt ma sem alszik el. De mára már nyugodtabbak az esték.
Azt látom, hogy kellett egy év, míg elmúltak a kitöréseim! Egy év után érzékelem, hogy mennyire tudom már irányítani magamat ebben. Van még mit tanulnom, de nem a belső feszültségem irányít már engem, hanem én irányítom az érzéseimet. Tudok nyugodt maradni, amikor a gyermek ellenkezik, kitartóan nemet mond. Csendbe, kiabálás nélkül meg tudom oldani, ha nem akar, de be kell jönni a játszótérről, ha ki kell lépni a fürdőkádból, ha végre el kéne kezdeni öltözködni, hogy elindulhassunk az oviba. Ma reggel sem akart öltözködni, de mivel én nyugodtan tudtam irányítani a helyzetet, időben oda is értünk, szökdécselve és dudorászva ment az utcán, így mentünk oviba. Ezek kérem a nagy győzelmek az életben!
Sokkal jobban tudom irányítani az érzéseimet.
Akartam változni. Gyakoroltam. Közben persze csúnyán veszekedtünk a férjemmel. Kiabálások voltak. Irtó nagy feszültségek. De ezeken is túl vagyunk. Nagyon örülünk férjemmel mind a ketten, hogy valahogy végig közel maradtunk egymáshoz. NEM ENGEDTÜK, HOGY A NEHÉZSÉGEK túl messzire sodorjanak minket.
Tanulság 4.: Amikor hibázok, kijavíthatom. Csak ez számít, hogy a hibát ki akarom javítani, hogy tanulni belőle!!
GONDOLKODJ FOLYAMATBAN!
5. tanulság:
A napokban óvó néni mondja nekem, hogy a gyermekem az első ovis év végére jól teljesített. A kicsik közül ő nyílt meg a legjobban. Szóhoz sem jutok. Tudom, hogy a gyermekem mentális bravúrt hajtott végre!
Neki volt mindig a legnehezebb! Én néha azt éreztem, beledöglök, nem bírom tovább ezt a nagy változást! De mindig neki, a gyermeknek volt a legnehezebb. Neki van három anyja. Felfogod te ezt? Emlékszem, az egy év elején, mennyire haragudott rám a gyermekem. Az őt elhagyó anyukájával azonosított néha. Tudtam, hogy mentálisan erős embert akarok faragni belőle. Nem akarom, hogy eszköztelen legyen. Azt akarom, hogy megtanuljon győztesen kikerülni a kudarcaiból. Ez a célom! Nem számított, hogy rám vetíti ki azt, amiért nem én vagyok a felelős.
Szóval ez a gyermek azt látom, hogy beleállt a feladatba, amit az élet rá osztott.
Az ügyfeleimnek is igyekszem átadni ezt a tudást:
"NEM AZ VAGYOK, AKINEK GONDOLOM MAGAM.
NEM AZ VAGYOK, AKINEK GONDOLSZ.
AZ VAGYOK, AKINEK GONDOLOM, HOGY TARTASZ."
(Emerson)
Hogyan kommunikálok? Ha azt mondom a gyerekemnek, hogy "rendetlen vagy", akkor azt tanulja meg, hogy neki RENDETLENNEK KELL LENNIE. EZT HITETEM EL VELE!
Ha azt mondom, hogy "kupi van a szobádban, lécci rakj rendet! A táskádban mindig milyen szép rendet tartasz! Ez csodálatos! Akkor biztos a szobádban is menni fog", akkor azt tanítom neki, hogy ő nem rendetlen, és képes arra, hogy rendet tegyen a kupis szobájában!
Drága óvó néninktől tanultam: jól támogatni, nem erőltetni.
Igyekeztem figyelni erre. 4 hónapnyi óvodába járás után jött a karácsonyi műsor. Az én gyerekem beleállt a feladatba, lenyomta a többiekkel együtt. Miért? Mert, amikor a műsorra gyakorolt a csoport, és a gyerekem nyavalyát sem vett részt benne, de kapott óvó nénitől időt és türelmet, óvó néni hagyta, hogy a gyermek ne csinálja még együtt a csoporttal, ha nem akarja. Nem akarta. Amikor pedig eljött a karácsonyi műsor, a gyerekem lenyomta a többiekkel együtt a programot! Úgy táncikált, hogy csak na!
Ma reggel beszélgettem egy ismerősömmel. Elmondta, hogy diszgráfiás a gyermeke, papír is van róla. Ma meg az orvosira jár, egy éve van hátra.
Így támogatni a gyermeket. Hogy elhiggye magáról, hogy ő képes megcsinálni, amire képes. Hogy meg is tegye.
Nekem az a célom, hogy amikor a gyermekem és a férjem, a két legfontosabb ember az életemben, belenéz az arcomba, a tükörbe, és meglátja magát, higgye el, hogy képes megtenni, amire képes, és elérni, ami az ő személyes célja!
Amikor a szeretteid belenéznek a tükörbe, az arcodba és meglátják magukat, mert meglátják! Akkor mit hisznek el önmagukról? Hogy értékesek, vagy, hogy szart se érnek?
Kellett ez az egy év, hogy a gyermekem ne úgy öleljen, mint az elején. Ma teljesen magához szorít, kis kezével átöleli az egész nyakamat, hátamat. Ma más az ölelése. Szeret minket. Egyre jobban szeret minket. Kérhetek én ennél többet a gyerekemtől?
Cél teljesítve!
Egy banda vagyunk! Összetartozunk!
"A pesszimista ember a lehetőségekben mindig felfedezi a nehézséget.
Az optimista ember a nehézségek között mindig felfedezi a lehetőséget."
Hajdú Éva
családi mediátor
párkapcsolati coach
life coach
hálás anyuka és hálás feleség
