Az óvodában öltöztetem a gyerekemet. Ebéd után megyek érte. Adott egy időintervallum, amikor lehet érte menni ebéd után. Utolsó előtti vagyok. Utolsónak érkezik egy anyuka. A gyereke fut hozzá. És a gyerek azonnal nem akar öltözködni, hanem kicsit bújócskázni. Anyuka hallani sem akar róla. Csakis az öltözködésről lehet szó. Veszekszik a gyerekével. Ráerőlteti az öltözködést.

A gyerek persze ilyenkor mindig befeszül! Ha nem kap teret, ha nem kap időt!
Anyuka egyre keményebb. A gyereket százszor leszidja.
Gyerekem hallja totálszívás anyucitól, hogy a gyerek rossz. És kérdezi tőlem, hogy "anya, rossz a Marika ugye?"
A Marika egy álnév.
Azt válaszoltam a gyerekemnek, hogy dehogy rossz a kislány, ő egy gyerek!
Ezt totálszívás anyuci is hallja. Végre elmennek.

Másnap ismétlődik az egész feszültség. Azt is mondja totálszívás anyuci, hogy apának elmondom, ha nem öltözködsz, nem bújócskázhatsz."
Anyuci azt is mondja még, hogy siess, mert mi vagyunk a legutolsók.
Anyuci drága! Ezzel is bajod van? Te jössz utoljára!! Persze, hogy utolsó vagy! De ez kit zavar?? Senki nem szólt, senki az óvodában nem illeti egy rossz szóval sem, hiszen totálszívás anyuci benne van az időintervallumban! Így ér ide, és kész! Már ez is baj? Totálszívás anyuci negatív, irgalmatlan negatív. 

Következő nap megint feszültség, óvó néniig is eljut a dolog, gondolom én. Mert mondja anyucinak, hogy: figyelni kell a gyerekre, kapcsolódni hozzá, így lehet haladni vele. 
Hát persze! 
Köszi óvó néni. 
Totálszívás anyuci szted ebből mit ért meg?

Következő nap megint negatív. Zsörtölődő. Hibáztató. Kritizáló. 

Nem mondhatná a gyereknek, hogy jól van, bújócskázzunk egy kicsit!????
Ad a gyereknek teret, időt. Mert a gyerek egy másik ember. Erőszakkal a gyereknél sem lehet elérni semmit. 

Totálszívás anyuci a szemem előtt teszi tönkre a gyerekét, építi le önbecsülését, teszi öngyűlölővé, a gyerekét önbántalmazóvá, aki úgy fog felnőni,  mint én? Hogy nem kap figyelmet? Szorongó lesz? A szemem előtt történik az érzelmi elnyomás, érzelmi bántás?
Pedig ez a legfontosabb. A figyelés! És óvónéni is mondta! 
Totálszívás anyuci: szorong a gyereked! 

Totálszívásanyuci nem tudja kezelni a helyzetet. 
És ezért a kiscsoportos óvodást hibáztatja!
És hányan teszik ezt a gyerekükkel!

Konfliktushelyzetben van három szabály, ami mindig eredményes!
Légy tisztelettudó! LÉgy pozitív tudatállapotban! És tudj Együttműködően Kommunikálni.

Kedves totálszívás anyuci, ugye te sem tudod, hogy konfliktushelyzet mindig egy hiányt jelöl! Milyen hiánya lehet a gyerekednek? Mire van szüksége? Talán egy kis szeretetre tőled? Kis figyelemre tőled? 
Konfliktushelyzetben megkérdezhetjük a szegény gyerekünket, hogy mire van szükséged? - miben segíthetek?

És ILYENKOR A LEGFONTOSABB ŐKET MEGÖLELNI. AMIKOR ÚGY ÉREZZÜK, HOGY A LEGNEHEZEBB...
Bele mersze gondolni totálszívás anyuci, hogy milyen érzéseket adsz át a gyerekednek, mit érezhet a gyereked, amikor ennyire kegyetlenül megvonod tőle a Figyelmet? 
Tudod totálszívás anyuci, hogy "AZ ODAFIGYELÉS SZERETET." ?????

„MINDIG VALAMI POZITÍV DOLOGHOZ KELL KÖTNI A PÁRBESZÉDET SZERINTEM.”
(Böjte Csaba )

Totálszívás anyuci -szerintem- nem adott ennek a kiscsoportosnak sem tiszteletet. Semmi pozitívat. És egyáltalán nem volt együttműködő!

Totálszívás anyuci! Van még egy szabály! Amikor a gyereked stresszes, befeszül, a legrosszabb amit tehetsz, hogy te is befeszülsz! Ahogy te csináltad. Azért vagy anyuci, hogy segítsd őt abban, hogy újra megnyugodjon. Nem a gyerek feladata megnyugodni. A te dolgod ÚGY mellette lenni, hogy ő megnyugodjon.
Végig menni vele a sivatagon. Felismerni a hiányát. De ha te nem tudsz megnyugodni, a gyerek sem fog. 
A szemem előtt teszed tönkre a gyerekedet!
És ebből semmit nem veszel észre. 
És nem is akarsz?
A gyerek a legnagyobb tanítómester. 
Ebben biztos vagyok.
Megkérdezhetnéd magadtól, hogy miben szükséges változnod egy ilyen helyzetben, amiben totál tehetetlenül viselkedsz! Megkérdezhetnéd, hogy mire tanít téged ez a helyzet? Miben lehetne változnod? 
Azt sejtem, hogy otthon a férjeddel játszmáztok, vagyis folyamatos egymást legyőző-egymást bántó kapcsolatban vagytok, és a konfliktusaitokat a szőnyeg alá söpritek, nem oldjátok meg, ezért a gyerekkel történő konfliktust sem tudjátok megoldani. Két vesztes párkapcsolata ez?

Meg mered magadtól kérdezni, hogy mit érezhet a gyereked, amikor elnyomod? Meg mered kérdezni magadtól, hogy amikor lát téged a gyereked, milyen példát lát? 
És amikor majd a gyerekednek az önbizalma egyenlő lesz a nullával, és tele lesz szorongással, és tele lesz kudarcélménnyel, akkor vajon meg mered-e kérdezni magadtól, hogy vajon nem te tetted őt ilyenné?