Mentális egészség nincs eszközök nélkül
2022. július 27. írta: Hajdú Éva

Mentális egészség nincs eszközök nélkül

girl-2696947_960_720.jpg

"AZ ERŐS ÖNBECSÜLÉS JELE, HOGY KÉPESEK VAGYUNK A LEGNAGYOBB NEHÉZSÉGEKKEL IS SZEMBE NÉZNI ÚGY, HOGY KÖZBEN HŰEK MARADUNK ÖNMAGUNKHOZ."
(G. Kohlrieser)

Ma. 
Mit tettem, amivel hű maradhattam magamhoz?
Például az utolsó pillanatokban tudtam meg, hogy vendégek jönnek. Távoliak, akik csak kevés ideig időznek Baján, régi ismerőseim. Egy édesanya és a lánya. A kevés idő ellenére gyorsan főztem egy levest. Több meleg étel elkészítésére nem maradt időm, vagy lehetőségem. Azzal maradtam hű magamhoz, hogy nem választottam a könnyebbik megoldást, nem csak hideg étellel kínáltam meg őket, valamit azért még tettem, amit tudok, ami belefér. És abban is érzem, hogy hű maradtam magamhoz, hogy nagyon fáradtnak éreztem magam, de összeszedtem magam, és egy egyszerű, de finom levest azért főztem, gyorsan el is mosogattam, rendet tettem magam után. Tudom, ez a vendégfogadás nem valamiféle "legnagyobb nehézség", de biztos vagyok abban, hogy a legnagyobb nehézségekre a hétköznapi helytállásokkal lehet felkészülni. 

 

umbrella-1588167_960_720.jpg

"MINDEN DÖNTÉSÜNK KÖZÉPPONTJÁBAN AZ ÉRTÉKEINK, ELVEINK ÁLLNAK." (S. Covey)


Ma.
Milyen értékek, elvek szerint éltem?
Az értékeink, az elveink azok a szabályok, amelyek szerint élünk. 
Magunk választjuk ezeket.
Nem tökéletesen teljesítjük az elveinket, de jó célok, melyeket szívesen követünk, és értelmet adnak az életünknek.
Türelmes maradtam a gyerekemhez, miközben százszor megkérdezte, hogy mikor kap már meg egy plüss pingvint.
Rendet tettem magam körül.
Időben befizettem egy csekket, mert a csekkek befizetése az én vállalásom a családban, tehát elvem az, hogy megtartom a vállalásomat.
Együttműködő- türelmes igyekeztem maradni a férjemmel, még akkor is, ha még mindig nem tudja megmondani, hogy mit vállalunk be a hétvégén, milyen programra készüljek. 
Pontosan érkeztem a buszmegállóba, ahol vártam a vendégeket. 
Az értékeink, az elveink azok a szabályok, amelyek szerint élünk. 
Magunk választjuk ezeket.
Nem tökéletesen teljesítjük az elveinket, de jó célok, melyeket szívesen követünk, és értelmet adnak az életünknek.
Te ma milyen értékek-elvek szerint éltél?
he.jpg


 

A bejegyzés trackback címe:

https://jokepubeszelgetesek.blog.hu/api/trackback/id/tr817891945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása