Tegnap reggel történt.
A gyerekem megint nehezen indult meg iskolába.
Ő amolyan befelé forduló fajta. Én is. Szorongó típus. Én is.
Elkezdte mondogatni, hogy nem akarok menni, nem akarok menni.
Azért eljutottunk a felöltözésig. A reggelizésig.
Ekkor befékezett. Csillogó szemek, aggódó arc.
Volt maradék időnk.
Apa bekapcsolt egy mesét a tévében.
A gyerek leült. Mellé apa, kérdezi: ölembe ülsz?
Én meg csak bámulom kettőjüket.
Rohanó reggel helyett egy kis ücsörgés.
Stresszkezelés.
Gyerek rám néz, ki oldalra, jelez: anya, jövök.
Én Persze mosolygok.
Pár perc múlva feláll, irány darány. Fürdőszoba.
Nem sokára már indulhatunk is! Kabáthúzáááááás!
Anya örül, mint a fene, gondolja magában, na ezt is megúsztuk!
Kabáthúzás közben gyerek mosolyog.
Anya, jól vagyok, megnyugodtam – mondja.
Apa ünnepélyes hangon közli: Látod, Bubuka, a legnagyobb dolgot vitted végbe!
Tudod, mit tettél? –kérdez apa.
Mit? –kérdezi a gyerek.
Legyőzted magadat! Ez a legnehezebb az életben, és te képes vagy erre!
Gyerek érzi: anya, apa boldog és büszke.

Nem sokkal ezután futok össze egy ismerőssel.
Dumcsizunk kicsit az utcán.
Téma a kedvencem. Párkapcsolat. A téma a szokásos: másikra mutogatás, mert a másik nem tesz semmit, beszélgetőtársam tehetetlen, negatív. Szerintem.

Hát csak úgy elgondolkodtam.
Reggel gyerekem azért megtette amit tudott, a legnehezebbet is.
Mutogathatott volna ő is. Sorolhatta volna, hogy most miért nem akarok iskolába menni.
Ehelyett megtette, amit tudott, lehetett.
Persze apa is kellett hozzá, empatikus volt.
Anya is kellett hozzá, türelmes volt, megértő.
Mindenki tette, amit tudott. Amit lehetett.
A gyerek meg főleg, hiszen beleállt a feladatba.
Tette amit tudott, amit lehetett.
A leglegtöbbet is megtette hét évesen.
Legyőzte magát.
Hogy meg ne rekedjen a gödörben.
Párkapcsolatban felnőtt fel-nem-nőtt emberek megteszik?
Ez a Proaktivitás. Amikor teszem, amit tudok-lehet.
A legfontosabb emberi szokás.
Tudtad, hogy a Proaktivitás a legfontosabb emberi szokás?
Senki nem tudja.
Apa, anya, gyerek főleg megtette, amit tud, amit lehet, ami belefér.
Párkapcsolatban gyakran ott van a megrekedés.
A másikra mutogatás formájában gyakran jelentkezik ez a hozzáállás.

Végül is, amíg téged hibáztatlak, addig nem szükséges változnom. 
Forogjon csak a világ kényem-kedvem szerint. Nem fog. 

Világhírű személyiségfejlesztő, Covey: „Van egy RÉS Inger és Válasz között.”
Amikor kívülről ér valami, arra adunk egy választ.
DE!
Az inger és válasz között van valami.
Egy RÉS.
Ez a rés az egyén lehetősége.
Mert.
Mindig van Választás.
Ez a rohadék „mindig van választás” pofán csap.
Számomra nagyon kemény!
Amikor negatívan gondolkodunk, ahogy utcai beszélgetőpartnerem is, és még sokan, akkor Tehetetlennek érezzük magunkat, érezzük, hogy a célt soha nem érjük el.
A pozitív oldalon viszont ott van a „mindigvanválasztás”.
Hát ott a Rés.
Csak ne mutogassunk már egymásra!
Tegyél már valamit!
Csak ne magyarázkodjak.
„A magyarázkodás rosszabb a hazugságnál.”
Igen. A társad nincs jól. Nem vagy vele elégedett.
Ő sem veled.
De ott van a RÉS. A Résed! A Te Résed.

Mindig van választás.

A gyerekem választott.
Beleállt a feladatba.
Mesét nézett, összeszedte magát. Önként vonult a fürdőbe.
Megtette a maga részét.
Anya meg apa hiába igyekszik.
A gyerek helyett anya meg apa össze tudja szedni magát?
Szóval amikor épp hibáztatja az ember a társát, közben szar példát mutat a gyerekének is persze,
amikor éppen megint tehetetlen vagyok, és ezért hibáztatjuk a másikat, akkor ne felejtsük, hogy a gyerekeink gyakran felülmúlnak minket.
És amit egy gyerektől elvárunk, azt mi miért nem tesszük?
A RÉS a te felelősséged, meg az enyém.
Tehát.
Mit teszek?
Mert Mindig Van Választás.
Még akkor is, ha nem könnyű.
De hát ki  ígérte, hogy könnyű lesz?
Legyőzni magam?
Elképesztő, hogy ügyfeleim milyen döntéseket hoznak meg, mire képesek, amikor 
kiszállnak a mutogatás szégyenéből.
És vállalják a saját felelősségüket.
Elképesztő!
Elképesztő mire képesek ügyfeleim, amikor ezt megértik!!
És nem röhögnek, hogy jaj, de könnyű!
Mert nem könnyű maradni, nem könnyű elköltözni, nem könnyű elfogadni, nem könnyű odamenni, nem könnyű elmondani, nem könnyű NEM elmondani, nem könnyű NEM úgy elmondani,
nem könnyű megváltozni, nem könnyű NEMet mondani, nem könnyű visszamenni, nem könnyű elfogadni, hogy jó, most annyit tehetek, hogy várok!
Titoktartás miatt nem mondhatok konkrétumokat, de elképesztő, hogy mibe képesek emberek beleállni, felülmúlni magukat, AMIKOR kezdik élni, hogy mindig-van-választás. 

Ez a hibáztatás-számonkérés veszélyes is lehet az ember számára.
Hiszen.
Időt veszítek. Erőt veszítek. Lehetőséget is veszíthetek.
Személyiségemet torzítom, gyengítem magamat. A gödörben ragadás a depresszió
megjelenésével is fenyegethet. Pánikroham kialakulásával, és még mi minden jöhet!
Folyamatosan gyengítem a körülöttem élőket, rossz hatással vagyok rájuk, 
magamra is. Ez fontos, mert minden kapcsolat minőségét az mutatja meg, hogy milyen hatással vagyunk egymásra.
"Aki túl sokat játszik a síneken, előbb - utóbb elüti a vonat."

Hát ott a Rés.
Csak ne mutogassunk már egymásra.
Párkapcsolatban. SEM.
Tegyek már valamit.
Amit tudok. Ami lehetséges!
Mert van egy Rés.