NEM VAGYOK RÁ KÉPES, DE AKKOR IS MEGCSINÁLOM.
Ez a személyiség fejlődése.
De hát hogyan fejlesszek valakit, ha nem gondolkodik fejlődésben? Nem is gondol rá?
A mentális egészség területén dolgozom. A mentális egészség fejlődést jelent.
A fejlődés pedig rengeteg gyakorlást. Tanulással jár.
Mentális betegségeknek a közelébe sem mehetek, nem érdekelnek a mentális betegségek.
A mentális egészség nem egy leharcolt nájlontáska, amit büntetlenül lóbálhatok, és amikor kilyukad, észre sem veszem. Pakolok bele tovább, csakhogy minden kiesik belőle.
A mentális egészség egy szerszámosláda. Tele eszközökkel. Az eszközeimmel.
Amiket én szereztem meg magamnak. Nem maguktól másztak bele.
Azt szeretném ezzel érzékeltetni, hogy az elméletet könnyen belepakolja az ember. A tasiba.
Szöveghegyeket olvasunk el. Hiányzik a gyakorlat!
A mentális egészség nem csak elmélet, hanem gyakorlat is. Teszem is. Élem is!
A mentál egészség területek, amiket ebben a sorozatban felsorolok: FŐLEG a gyakorlatról szólnak.
Pontokba szedek mindent, hogy lépjük a lépéseket. Itt a duma nem elé. Sem az ígéretek. Itt a tettek beszélnek.
A magány, a depresszió, a stressz a legnagyobb probléma?
Súlyos a helyzet? Nem mondod!!
A Covid a legnagyobb probléma?
Nem inkább az, ha felkészületlenül ér?
A mentális egészség olyan, mint a testi egészség.
Naponta teszek érte.
Ha nem, jönnek a betegségek!
Ha megkérdezek valakit, "mit teszel naponta a lelki egészségedért?", kiröhögne. Kínai.
A gyermek pszichiátriák megteltek? A mentálisan beteg gyerekek száma nő? A család halott? Nő a családon belüli erőszak? Nő a szeretteink bántalmazása? Az emberek mentális egészség tudása egyenlő a nullával?
Szép munka!
Nem az a legnagyobb baj, ha nem gondolkodok fejlődésben? Hogy nincs szerszámosládám?
Nem az a FŐŐ, hogy jól érezzem magam folyton, hanem az, hogy: NEM VAGYOK RÁ KÉPES, DE AKKOR IS MEGCSINÁLOM.
Szokták kérdezni tőlem, hogy akkor a régi szokásaimtól megszabadulhatok?
Nem! Az agy nem felejt. DE! A rossz programjainkat felülírhatjuk egy jóval.
Ki-ki dönti el, melyik programot futtatja az életében. Munkás feladat!
Ez a Harcosok Klubja!
Tanmese szerint egy ember egyszer várt a megrendelt fára.
Nem jó neked ez a fa? - mutat szomszéd a sajátjára.
Nem –így a válasz. Házat akarok belőle építeni. Az alföldi, könnyen hozzáférhető fa gyorsan nő, de én a hegyekben nőtt fára várok. Ezeknek a fáknak a gyökerei mélyre érnek, erősek, mert lassan nőnek. Lassan fejlődnek. Én ilyen fából akarom építeni a házamat, mert ezek a fák sok nehézséget túlélnek, lassan nőnek, gyökereik erősek!
A mentális egészségépítés ilyen.
Lassú, erős, nehézséget túlélő.
A mentális egészség területei:
Konkrétan.
7-8 év összegyűlt munkatapasztalata mindez.
Ha gondolod, tarts velem.
5. rész.
MINTÁINK. ÉS. PARADIGMAVÁLTÁS
Egy párkapcsolatnak két lába van: a szüleinktől batyuban hozott mintáink, és az érzelmi intimitás.
Utóbbival kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy semmit nem ér, ha tudjuk a jelentését. Ez még édeskevés. Hiszen sokan jövünk olyan szülői háttérből, ahol NEM LÁTTUK hogyan néz ki az érzelmi intimitás, a bensőséges beszélgetés, ami újra és újra összeköti a két embert.
Ezért komolyan felkérem ügyfeleimet, hogy kezdjen el dolgozni a mintáin. Mik a pozitív mintái, amiket szívesen bevisz a párkapcsolatába? És mik a negatívak, amik a szülei kapcsolatában sem működtek, és az ő kapcsolatát is rombolják?
Néhány példa, igaz történetek:
A szülők otthon többnyire őszintétlenül beszélnek. Mindig kicsit hazudnak. Tologatják a dolgokat. A gyerek ilyen légkörben nő fel. Szenved ettől. Érzi, ez nem jó. Ő nem akar ilyen lenni, mint a szülei! Mit tesz? Elviselhetetlenül őszinte. A környezete rá szól, hogy ez sok. Ő megtanulja, hogy igen, egyenesen akar élni-beszélni-lenni, de ne essen túlzásokba, találja meg az őszintesége fokát, ami beleillik a helyzetbe.
Szülők veszekednek egész gyermekkorában a pénz miatt:„Elviszed a család pénzét a kurváidhoz!”, stb. A pénz az egyik fő témája a szülők veszekedésének. A gyerek szenved, hallja ezt százszor meg ezerszer. Mit tanul ebből? Megutálja a pénzt. Nem tudja érezni, hogy a pénz jó. Hasznos. Mivel egész gyerekkorában szenved a szülei veszekedésétől a pénz miatt is, számára a pénz valami rosszal bíró jelentéssé fajul. Felnőttkorában nem érdekli a pénz. Anyagilag nem épül az élete. Ettől szenved. Tanulja szeretni a pénzt. Például puszit ad a bankjegyre, mert tanulja érezni. Milyen érzés az, hogy a pénz jó?
„A szüleim gyakran bántottak. Nem engedtek örülni. Ehelyett csesztettek. Ma ismeretlen fogalom számomra a „jól vagyok”. Én nem tudom kimondani, hogy „jól vagyok”. Mert amikor jól voltam, annak mindig el kellett romlania. Jól esik, meg rosszul is, mikor megkérdezik, hogy „hogy vagy?” Nem tudom őszintén azt mondani, hogy jól. Számomra ilyen válasz nem létezik.”
"Anyám szerint az a rendes ember, aki gazdag és sok diplomája van. Nem helyeseltem anyámnak ezt a hozzáállását. Kihez mentem feleségül? Aki nem gazdag és nincs diplomája. Anyám szerette azokat a dolgokat, amivel dicsekedhetett. Szép kocsi, ilyesmi. Ezt sem szerettem anyámban. Lekicsinyelte a nem gazdag barátaimat. Milyen ember lett belőlem? Minden irritál, ami kicsit is csillog, magamutogatós, és nem egyszerű. Gyűlölöm a luxust. Nem veszek olyan ruhát, táskát, amin van egy pici csillogó díszítés is.”
Saját mintáink és az ezekre adott érzelmi válaszaink megértése nélkül esélyünk sincs, hogy egy párkapcsolatot folyamatosan fejleszteni, építeni tudjunk.
Tudsz beszélni a saját mintáidról?
A szívemet megdobogtatja a PARADIGMAVÁLTÁS: Melyik székben ülök?
Honnan nézem a helyzetemet?
A paradigmaváltás a szemléletmódunk.
Honnan nézem a történetemet?
Melyik székből nézek rá?
"A SZEMLÉLETMÓDUNK AZ ÜLŐHELYÜNKTŐL FÜGG."
( Dr. S. Covey)
Nagy élmény az, amikor emberem átül pld. a tehetetlenség székéből a „bízok magamban” székbe, és ott helyben átéli, hogy milyen érzés, milyen helyzet tehetetlennek lenni, és milyen ugyanabban a helyzetben bízni magamban. Milyen érzés átülni?
Egyik ügyfelem elmondta, hogy van otthon egy pozitív széke és egy negatív széke. Gyakran megsimogatja a pozitív széket. A paradigmaváltás váltás. Lehetséges váltani. Lehet az életben széket változtatni. Egyik székből LEHET átülni egy másik székbe. Feladat még, hogy milyen neveket adok a székeknek. „Bekaphatjátok” szék. Ilyen is volt már.
"Mindnyájan hajlamosak vagyunk rá, hogy azt gondoljuk, olyannak látjuk a dolgokat, amilyenek azok valójában, vagyis objektív a látásmódunk.
Ez azonban nem így van.
Nem olyannak látjuk a világot, amilyen, hanem olyannak, amilyenek mi vagyunk - vagy amilyen látásmódra kondicionáltak minket. Amikor kinyitjuk a szánkat, hogy elmondjuk, mit látunk, valójában önmagunkat készülünk bemutatni; az észleléseinket, a paradigmáinkat. Ha mások nem értenek egyet velünk, rögtön azt gondoljuk, hogy velük van a gond."
Minden ember a maga egyedi tapasztalatainak lencséjén keresztül szemléli a világot."
" Volt egy mini-paradigmaváltásom, amit egy vasárnap reggel éltem át a New York-i metrón. Az utasok csöndben ültek a helyükön - egyesek újságot olvastak, mások a gondolataikba temetkeztek, megint mások egyszerűen csak pihentek, lazítottak, csukott szemmel, mozdulatlanul. Nyugalmas és békés volt az egész kocsi.
Azután hirtelen besétált egy férfi a gyerekeivel. A gyerekek olyan hangosak és elevenek voltak, hogy egy csapásra megváltozott légkör.
A férfi éppen mellém telepedett le, majd behunyta a szemét, mintha aludni készülne, mit sem törődve a családjával. A gyerekek ordítoztak, ide-oda hajigálták a holmijukat, sőt egy-egy békésebb utasnak még az újságot is kiragadták a kezéből. Nagyon kellemetlen volt. A férfi ennek ellenére semmit nem tett.
Nehezen tudtam türtőztetni magam. Nem tudtam elhinni, hogy valaki annyira érzéketlen legyen, hogy hagyja a gyerekeit szabadon tombolni, elhárítva magától a felelősséget, anélkül, hogy legalább megpróbálná ráncba szedni őket. A kocsiban szemlátomást mindenkit ugyanúgy bosszantott a dolog, mint engem. Végül a magam számára is furcsa türelemmel és visszafogottsággal, udvariasan odafordultam hozzá:
- Uram, attól tartok, a gyerekei zavarják a többi utast. Nem tudná egy kicsit megfegyelmezni őket?
A férfi, mintha éppen akkor ébredt volna rá a kínos helyzetre, felnézett rám, és csendesen így szólt:
- Igaza van, uram. Tényleg tennem kellene velük valamit. Tudja, most jövünk a kórházból, ahol körülbelül egy órával ezelőtt halt meg az édesanyjuk. Nem tudom, mit gondoljak, és a gyerekek sem tudták még feldolgozni a történteket.
El tudják képzelni, mit éreztem abban a pillanatban? Paradigmaváltás történt. Egyszerre másként láttam a dolgokat, másként kezdtem el gondolkozni, érezni, és ennek következtében másképpen is viselkedtem. A haragom elszállt. Már nem foglalkoztam azzal, hogyan türtőztessem magam vagy milyen legyen a hozzáállásom; teljes szívemből átéreztem a férfi fájdalmát. Hatalmába kerített a részvét és az együttérzés.
- Most halt meg a felesége? Igazán sajnálom! Megkérdezhetem, hogy történt? Miben tudnék segíteni?
Egy pillanat alatt megváltozott minden." (41-42.o.)
A kislányommal volt nekem is egy paradigmaváltásom. Évekkel ezelőtt. Este ellenkezett, nem akart aludni. Minden nyavalyát az ágyába akart pakolni. Nem feküdt, inkább ugrált-ficánkolt - négykézlábra emelkedett az ágyában. Nagyon mérges voltam rá. Este 10 óra. Máskor meg este fél 10-kor eljátssza ezt velünk. Szóval az altatás jó pár feszült órát vesz igénybe. Azt mondogattam, hogy hogyan lehet ilyen rossz ez a gyerek. Nem ismertem rá!
Aztán másként néztünk erre az egész helyzetre a férjemmel. Elkezdtünk nagyon türelmes lenni hozzá. Előtte pár napig nagy türelmetlenséggel viselkedtünk vele. Szóval türelmesek lettünk. Nem emeltük fel a hangunkat. Figyeltünk nagyon arra, mire lehet szüksége, hogy ilyen nyugtalan minden este. Mesélni sem lehetett neki.
Paradigmát váltottunk. Átültünk egy másik székbe. Kitaláltuk, hogyan húzzuk meg a határt. Erre elkezdett reagálni. Elkezdtünk eredményesen egyezkedni. Mindenki egyre nyugodtabb lett. Aztán elaludt. A gyerekem nem gonosz-rossz volt, ahogy eddig néztük a helyzetet, hanem levezetésre, törődésre, türelemre, IDŐRE (!) volt szüksége. Persze tudjuk igen. Feszegette a határait is. Még néha este rácsaptam a fenekére is. Nem vagyok erre büszke. Aztán megbeszéltük a férjemmel, hogy nem teszek ilyet. Szépen lassan, de eredményesen vele maradtunk, amíg meg nem találja a helyét az ágyban, amíg meg nem nyugszik. Így minden este nem veszekedve, hanem békében alszunk el. MERT VÁLTOZTATTUNK A LÁTÁSMÓDUNKON!
Paradigmaváltás.
Szemléletmódváltás.
Képzeljük el!
Budapest térképe van a kezünkben, de Miskolcon a Tök utcát keressük.
Lehet, hogy jó a hozzáállásunk, kitartóak is vagyunk, pozitívak vagyunk.
Meg fogjuk találni a Tök utcát Miskolcon, ha Budapest térképe van a kezünkben?
Mindegy, mennyire akarjuk elérni a célt, el fogjuk érni?
Mit tegyünk?
Váltsunk térképet!
És az előbbi kitartással, pozitív hozzáállással, céltudatossággal keressük meg a Tök utcát Miskolcon.
Lépésről lépésre.
Sarokról sarokra.
A Mentális Egészség két területe:
Paradigmaváltás és a Mintáink.
Hajdú Éva
life coach
családi mediátor
párkapcsolati coach
CSALÁDI ÜGYEK
