Pozitív visszajelzés
2023. január 16. írta: Hajdú Éva

Pozitív visszajelzés

 hands-2847508_960_720.jpg

Ma reggel történt.
Láttam reggel a gyerekem ének-zene tanító nénijét.
Kicsit izgultam, nagyon. Mégis odamentem hozzá.
Megosztottam vele, hogy a hétvégén a gyerekem rajzolt hangjegyeket egy papírra.
A papírt apa tartotta. És az otthoni gitárral eljátszotta a Kisjézust.
Egy dalt, amit ő költött. Szerintem két dalt tömött egybe.
Átment az üzenet.
A tanítás. Az iskolai zenetanítás.
Mi nem játszunk hangszeren a férjemmel.
De a gyerekem magától rajzolja a hangjegyeket.
És magától gitárrozik.
Azért örülök ennek, mert érzékeny kis emberke.
És remélem, hogy a zene majd sok stressztől meg fogja tisztítani a lelkét.

Az erős önbecsülésű ember egyik tulajdonsága, hogy képes pozitív-megerősítő visszajelzéseket adni az embertársának valós eredményekre.
Számomra érték, hogy a tanító néni megszeretteti a zenét, a hangszeres játékot a gyerekemmel.
Sokat dolgozik ezért.
Azért vagyok ember, hogy veszem a fáradságot, és megköszönöm neki.


A férjem mostanában nagyon stresszes. Én is. Jól le tudjuk ugatni egymást.
Állandósult a feszültség. Gyerekem mondta is tegnap, hogy megint veszekedtek?
Ezért igyekszem másként csinálni.
Odabújok a férjemhez. Megpuszilom. És mondtam neki, hogy te is adhatnál egy ölelést.
És elmondtam neki, hogy köszönöm, hogy ennyit dolgozol. Van egy szar munkád, és kitartasz, és
mindent megteszel munkáddal is a családodért. Közben kicsit könnyeztem. Ő is.
A könnyen elillanó béke visszaszökkent. Közénk. Hála az Istennek.

Pozitív-megerősítő visszajelzéseket adni.
Minden nap.
Sok embernek.
A mai pokollá vált társadalomban.
Erre csak az erős önbecsülésre törekvő emberek képesek.
Te? MA?
Kinek adsz pozitív-megerősítő visszajelzést?

És holnap?
Kinek fogsz?

Jól jegyezzük meg.
Ha nem építed naponta a belső, lelki emberedet, össze fogsz omlani.
Csak idő kérdése.
És mehetsz ám szakemberhez!
Nem biztos, hogy képes leszel beleállni a fejlődés nagy, mindennapos keményen szép munkájába!
A lelki egészség 13 alapvető területébe!
he.jpg
Hajdú Éva
coach- fejlesztő
családi ügyek
párkapcsolati coach
mediátor
mentális egészség

A bejegyzés trackback címe:

https://jokepubeszelgetesek.blog.hu/api/trackback/id/tr10018027308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása