A világ (egyik) legjobb tanárától tanultam nemrég:
"Mikor szólították meg utoljára a benned lévő elnök-vezérigazgatót?"
Van a talp, a térd és a fej.

TALP:
Amikor a portással beszélek: A százhetes kulcsát kérem. Csak ennyi.

Amikor a cipőtalpadat szólítják meg. 

(pld. Rohadj meg!)

TÉRD:
Ez a benned lévő műszakvezető.
Jó napot! A százhetes kulcsát kérem. Köszönöm.

(pld. Na, jó, mondd máááá!)

FEJ:
Ez a benned lévő elnök-vezérigazgató.

Jó napot! A százhetes kulcsát kérem. Köszönöm. Hogy van ma? Meggyógyult a gyermeke? Múlt héten mondta, hogy lebetegedett. 

Mikor szólították meg utoljára a benned lévő vezérigazgatót?

Mi a francnak fontos kérdés ez számomra?
Azért fontos kérdés ez szerintem, mert
- ha a cipőtalpamat szólítod meg, csodálkozol, ha megrúglak a cipőtalpammal?

Azért fontos kérdés ez szerintem, mert
- az emberek nem csak egymástól különböznek.
A nemzetközi szinten jegyzett kutatások szerint nem csak az embereknek egymástól eltérő attitűdje van, hanem egy emberben annyi folyamatos változás van, hogy azt az ember önmagára nézve sem tudja pontosan követni. Ezért nem tudom megismerni ÖNmagam. Viszont képes vagyok megfigyelni Önmagam!

Ha nem vagyunk egyformák, és egy ember önmagára nézve is folyamatosan változik, ha nem csak különbözünk egymástól, hanem az egyén folyamatosan változik, különbözik önmagához képest is, akkor mi lehet a megoldás?
A közös győzelem!
Miről szól?

„Azt jelenti, hogy meg vagyok arról győződve, hogy te is, én is nyerhetünk. Hogy nem rólam, vagy rólad van szó, hanem mindkettőnkről. Hogy elhiszem: egyenlőek vagyunk, egyikünk sem alsóbb- vagy felsőbbrendű. EZ a jó kapcsolat alapja.
Most lehet, hogy azt mondod, „Szállj le a földre, Sean! A dolgok nem így működnek. Hiszen egy gyilkos, nyomulós világ vesz körül bennünket. Nem győzhet mindig mindenki.

Ezzel nem értek egyet. Az élet valójában nem ilyen. Nem a versenyről szól, nem arról, hogy mások fölé kerekedjünk, vagy elérjük a 95 százalékot. Lehet, hogy az üzleti életben, a sportban vagy a suliban ezt tapasztaltad – de ezek pusztán intézmények. A kapcsolatok terén egészen biztosan nem így áll a dolog. Hiszen a kapcsolatok éltetnek bennünket. Gondolj bele, milyen hülyén hangzana: „Na, ki a győztes a kapcsolatotokban: te vagy a barátod?”
(Sean Covey, A kiemelkedően eredményes fiatalok hét szokása, 202.o.)

"A verseny egészséges, ha önmagadat hívod ki, ha arra sarkall, hogy a legjobbat hozd ki magadból. De beárnyékolódik, ha értékességedet a nyeréshez kötöd, vagy ha arra használod, hogy mások fölé kerülj.W. Tim Gallwey A tenisz belső játéka című könyvének néhány sora remekül kifejezi ezt:

Ha a versenytől, a másokkal való összehasonlítástól függ saját értékességtudatunk, akkor hétköznapi félelemeink és frusztrációink óriásivá, irreálissá növekednek, és személyiségünk legsötétebb oldalai törnek felszínre. Mintha azt hinnénk, hogy csak ha a legjobbak, csak ha győztesek leszünk, akkor tarthatunk igényt mindarra a szeretetre és tiszteletre, amelyre vágyunk. Azokat, akiket gyerekként arra tanítottak, hogy eszerint értékeljék magukat, gyakran felnőttként is az a mindent uraló belső kényszer hajt, hogy „sikerülnie kell”.
( Sean Covey, A kiemelkedően eredményes fiatalok hét szokása, 214.o. )

Nem biztos, hogy az a hasznos kérdés, hogy "most neked így miért nem jó, mert nekem van igazam", hanem talán jobb kérdés, hogy "nekünk hogyan legyen jó?"

Bejegyzésem célja: gondolkodni a közös győzelemről. Ehhez egy megoldás lehet, amikor nem a cipőtalpadat szólítom meg, hanem a benned lévő elnök-vezérigazgatót.
Mikor szólították meg utoljára a benned lévő vezérigazgatót?

Hajdú Éva
life coach
családi mediátor