KÖTÉL A SZAKADÉK FÖLÖTT
2016. november 04. írta: Hajdú Éva

KÖTÉL A SZAKADÉK FÖLÖTT

szakadek.jpg

Dr. Szigeti Jenő tanár úr,  -aki egyik példaképem egyedülálló tudása, embersége, egy életen át tartó munkássága okán- egyik könyvének címe: Vallomások a szeretet titkáról.

A könyv több, mint száz rövid elmélkedést tartalmaz. Az egyikben egy mesét oszt meg velünk, ha akarnám, sem tudnám elfelejteni, amit itt ír. Címe: KÖTÉL A SZAKADÉK FÖLÖTT.

„Egy régi taoista kínai mese szerint a császár két csirkefogót halálra akart ítélni. Tanácsadói –akik féltették népszerűségüket-, egy különös javaslattal álltak elő. Feszíttessen ki a császár egy mély szakadék fölé egy kötelet. Amelyik bűnös át jut a kötélen, azé a kegyelem, amelyik lezuhan, az bűnhődik. Így is történt.

Az első csirkefogó átment a kötélen, mert nem a mélységet figyelte, és nem keresett kapaszkodókat. Mindig csak arra gondolt: nekem élnem kell, nekem át kell jutnom a kötélen. A másik azért zuhant le a szakadékba, mert a mélységre figyelt, és mindig arra gondolt, hogyha zuhanok, hol találok kapaszkodókat.

A tanulság: akinek a tátongó mélységhez, a kapaszkodó hiányához van köze, megsemmisül. Aki egybeforr a túlpartra vezető kötéllel, az átjut rajta.

A félelem nagyon veszélyes, olyasvalami, mint a kábítószer, mert rá lehet szokni. Persze a legtöbb ember szokott félni.

A felém hangzó kérdés az: beleragadok-e a félelembe? Hagyom-e elhatalmasodni magamon a zsibbasztó kétségbeesést? Mindnyájunknak meg kell tanulnunk eggyé válni a kötéllel, azonosulni azzal, amit csinálunk, felfedezni a kötélben Isten lehetőségét. Csak így juthatunk át a szakadék fölött a túlsó partra.” (66-67.o.)

kotel.jpg


Nagyon megérint a történet, mert arról szól, amin naponta jómagam is keresztül megyek. KÖTÉL A SZAKADÉK FÖLÖTT. Mit kezdek vele? Mire használom? Arra, amire ott van? Hogy szépen kapaszkodva, kemény munkával átjussak a túlsó partra? Vagy azon jár az agyam, hogy MIÉRT NEM fogok átjutni? Hogy amikor lezuhanok, az legyen jó ürügy mások okolására? Pedig megfoghattam volna a kötelet, és átérhettem VOLNA.
Én döntök, mi döntjük el, hogy a kettő közül mire használjuk a kötelet.
Akkor, amikor valamin változtatnom kéne?
Amikor fel kéne hívni valakit? És megint halogatom azt a hívást? 
Halogatom a változtatást?
A kérdések kérdése: Mit teszek holnap másként?

heart-8173525_1280.jpg

Egy hölgynek nagyon nehéz főnöke volt, akit mindenki utált, senkivel nem is állt szóba ez a főnök. A hölgy is feszülten élte át minden nap ezt a kapcsolatot. De elhatározott valamit. Amikor jött a stressz, a konfliktus a munkában, akkor ezeket a nehéz pillanatokat ő úgy élte meg, mintha mindent leírna egy papírra, aztán ezt összegyúrta, és a háta mögé dobta. Így tett gondolatban. Nem állt be a sorba. Kapaszkodott egy kötélbe. Amikor a főnöke elment a cégtől, ez a hölgy volt az egyetlen, akihez odament elbúcsúzni. Átjutott a szakadék fölött a túlsó partra. 

Én magam is kapaszkodom minden nap. És amikor tényleg elhatározom, hogy mit akarok, és tényleg nem vagyok hajlandó átadni magamat a zsibbasztó kétségbeesésnek, a tátongó mélységnek, akkor mindig átjutok a túlsó partra. Ez nem duma. Ez az élet.
Most sajnos benne vagyok egy érzelmileg nagyon megterhelő helyzetben. Tűrnöm kell, tennék, de semmit nem tehetek. Kapaszkodok, az egész helyzet baromira fáj, megvisel. Az éjszaka alig aludtam. De használom az erőmet, tudom mit és hogyan akarok. Sajog a szívem, de normálisan akarom rendezni a történetet. És hiszem, hogy át fogok jutni a túlsó partra. Szóval kapaszkodok... 

„A tanulság: akinek a tátongó mélységhez, a kapaszkodó hiányához van köze, megsemmisül. Aki egybeforr a túlpartra vezető kötéllel, az átjut rajta.”

 

Mit teszel? 
Semmit? 
Vagy kapaszkodsz?
he.jpg
Hajdú Éva
life coach
családi mediátor
párkapcsolati coach

képzésben: abduktív pszichológiai tanácsadó

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jokepubeszelgetesek.blog.hu/api/trackback/id/tr1511929447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása