Vasárnap a Pécsi Nemzeti Színházban láttam az ADDIKT című színművet. Minimum még egyszer megnézném. Úgy tudom, ez az ELSŐ színházi darab az országban, ahol a nagyon eredményes 12 lépéses program alapján mutatják be az emberi függőséget és a józanodás lehetőségét. 12 lépéses program? Mi ez? Itt erről nincs idő írni, de gondolkodó lelkeknek annyit megemlítek, hogy a lépések például így kezdődnek:
BEISMERTEM
ELJUTOTTA ARRA A HITRE,
ELHATÁROZTAM
FÉLELEM NÉLKÜL MÉLYREHATÓ ERKÖLCSI LELTÁRT KÉSZÍTEK Magamról
ALÁZATOSAN KÉREK
LISTÁT KÉSZÍTEK
JÓVÁTÉTELT NYÚJTOK
TOVÁBBADOM (mer’ van mit)
Szóval csupa olyan érték, ami emberibb nem is lehetne. Csupa olyan érték, amiről beszélni lehet, de ha elkezded csinálni, biztos vagyok benne, hogy nem fog tetszeni a környezetednek. Ugyanis amikor erős vagy lélekben, akkor kilátszik mások gyengesége! De hát nem másokért változunk. Mindig magunkért.
Anger Zsolt rendezte, ő is ott volt a színházban, de ami fontosabb: bitang jó volt a rendezése. Szerintem.
Megrendítően szép volt minden. Szerintem. Levetkőztetett a darab.
Anger Zsolt nyilatkozta a darabról:
„Hiába mondod azt, hogy jaj felség, olyan gyönyörű a ruhája, miközben meg hát mindjárt átkiabálnak, hogy halló!, ki van a farkinca.”
A darab rendesen fókuszált arra a sok őszintétlen, elcseszett, mérgező családi kapcsolatra, ami miatt belemenekülünk a magunk kis rabszolgaságába, mert már nem lehet tovább viselni a szeretetlenséget, az embertelenséget, amit össze lehet hordani „család” címszó alatt.
Könnyű lemondani valakiről, akinek az arca jobban hasonlít egy disznóéra, mint a sajátjára, aki kontrollvesztéses állapotban van, dülöngél, bűzlik, lop, állandóan hazudik, mint arról a királyi ruhába öltözött sunyiról, aki LÁTSZÓLAG NINCS kontrollvesztéses állapotban, valójában mégis már túl régóta terrorizálja a gyerekeit, meg a társát, akire nem lehet számítani, akinek csak szavai vannak, aki száz éve nem képes kimondani, hogy „jó, hogy vagy nekem”.
De ez nem számít. Ami számít, az a királyi ruha. Hadd lássák az emberek, hogy a seggem alatt száguld a bömbös, amit alig tudok fenntartani, kifizetni meg még nem tudtam. Kell az a királyi palást, hogy hadd lássa a sok hülye, milyen jól élünk, és csak csodálkoznak, hogy „Te tudtad, hogy válnak?!”
Persze, hogy válnak, mert már nem bírják tovább hazudni a növekvő feszültséget.
Sok, sok palást, ahol kilóg a farkinca!
Éber kómában vagyunk. Mondja a darab. Amikor észre sem vesszük, mert nem merjük, hogy mennyi kárt okozunk azoknak, akik számítanak ránk, mert beismerés helyett hazudunk, felvállalás helyett vádaskodunk, kérés helyett követelünk, alázat helyett uralkodunk, erkölcsi leltárt készítünk MÁSOKRÓL, mert magunkról nem merünk, inkább ítélkezünk egymás háta mögött, mert szeretni elfelejtettünk, mert nincs mit továbbadnunk, hisz üres a tarisznyánk. Már nincs benne semmi.
„Azt mondd, amit mondanál róla akkor is, ha itt lenne.” –mondja a darab, meg azt is, hogy
„Nem az száll ki a poklából, akinek szüksége van rá, hanem az, aki akar! „
Egyszer csak a darab közepén előre jöttek a színészek, nekünk, nekem szegezték a kérdést, hogy „és ti? ti is arra vártok, hogy mikor lesz végre szünet, hogy elszívhasd a cigidet, és megehesd a sütidet? Mikor mondtad neki, hogy szereted, akit állítólag szeretsz?”
Szóval pityergünk egy kicsit az Addikt-on, aztán MINDEN MARAD ÚGY, AHOGY VAN?
Egy biztos. A palástban folyton elesünk. A magam kopott, de szépülő ruhája legalább kényelmes! Na, meg nem kell lőni, félrelépni, hazudni, csalni, részegeskedni, kurvázni, meg kurvulni.
Mert a kopott ruhám szépül és mindig kényelmes!
Persze ennek meg fizetem az árát.
A darabban elhangzott a 12 lépéses programokon elhangzó békeima, ezzel búcsúzom és a vágyammal: minél többen láthassák ezt a darabot, amit köszönök még egyszer az alkotóknak.
„Istenem, adj lelki békét annak elfogadására, amin változtatni nem tudok.
Bátorságot, hogy változtassak, azon, amin tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget.”
Hajdú Éva
life coach
családi mediátor
képzésben: abduktív pszichológiai tanácsadó
