"TÖREKVÉS KELL, NEM TÖKÉLY."
Rajthoz álltam a legrégibb szerelmemmel, a futással.
31,6 km-es távot tettünk meg közösen a hétvégén, Pakson.
Hát, volt meglepetés rendesen! Meg tapasztalat is.
Ezeket szeretném megosztani veletek ebben a kis írásban.
Valami van a tüdőmmel? Vagy a szívemmel? Nem tudom, mi pontosan. Oké, megyek orvoshoz.
Arra gondolok, hogy több mint tíz éve futok gerjesztő melegben, ami mindig feltöltött lelkileg, zsigerileg. Annál is jobban.
Voltak, akik figyelmeztettek, hogy kánikulában ne fussak. Nem hallgattam rájuk.
Talán ez okoz gondot: másodszorra történt meg velem, hogy gyalogolni bírok, de futás közben nem kapok levegőt.
Na, ez talált el engem az én kis távomon. A versenyre felkészülten mentem. Szerintem. Jól is haladtam, de a táv felétől egyre nehezebbnek tűnt futni. Mintha égett volna a tüdőm, mintha ráültek volna. Vagy a szívem?
Rémisztő volt, hogy egyre csak megelőznek. A hátam mögött már senkit nem láttam. Előttem viszont a vége nincs út kanyarog. Gondoltam, ennyi! Utolsó leszek, vagyok. Hiába gyakoroltam annyit! Aztán kezdtem megérteni, hogy itt célt-hozzáállást kell váltanom. Nem egy jó helyezés a tét, nem a több, mint egy éves munkám gyümölcse a tét, hanem az, hogy ne adjam fel.
Két dologért imádkoztam egyfolytában: levegőért és erőért, hogy ne adjam fel.
Az utolsó, nekem legnehezebbnek tűnő 2-3 km-en egy fiatal hölgy futott előttem nagyon lassan. Megkérdeztem, hogy maradhatok-e mellette. Azt mondta, igen. Már nem voltam egyedül. Sokat jelentett, hogy valaki jön velem az úton. A lelki erőm rohamosan fogyott, és ekkor jött ő. Égi ajándéknak kaptam. Ebben biztos vagyok. Szóval a legnehezebb részen nem levegőt kaptam, nem felgyorsultam, vagy mit tudom én. Hanem valakit kaptam. Vannak, akik ezt így mondják: „MINDEN EGYÜTT MEGY.”
Ezt zsigerileg átéltem ebben a futásban. Hiszen nem csak a tested fut, hanem a lelked is.
És az, hogy ezzel a fiatal hölggyel „futhattam” be a célba, rengeteg lelki terhet vett le rólam.
Tanulság?
1) Tényleg olyan természetes, hogy nap mint nap levegőt veszek? Fájdalommentesen? Te voltál már hálás ezért? Én eddig nem!
2) Szükségünk van egymásra, nekünk embereknek! Hiába olyan kurva nagy az arcunk! Ha nem fogadod el, akkor is, minden rohadt napon, a legtöbb élethelyzetben: szükségünk van egymásra. Mert "minden csak együtt megy!"
3) Nem futok többet kánikulában, figyelni fogok erre.
4) Jövőre 25 km-re jelentkezem majd. Már nagyon várom, remélem, meggyógyulok egyáltalán!
5) A testi kínlódásom arra emlékeztet, hogy nem én vagyok az Isten. Vannak korlátaim, tiszteljem azokat! Még jobban!
6) Mindig akadtak, akik lassítottak, és megkérdezték, hogy bajban vagyok? Segíthetnek? Valaki ezt mondta: Látszik rajtad, hogy tartósan szarul vagy!
(Szóval nem segíthettek, ez az én utam volt, de erőt adott, hogy figyeltek rám! Én hiszek abban, hogy soha nem vagyunk egyedül! Te hiszel ebben? Bár abban is hiszek, hogy vannak az életben olyan távok, amit -ha tetszik,ha nem- egyedül kell megtennünk!)
7) És a végén ott volt a tüneményes hölgy angyali arccal-mosollyal-hanggal, aki befogadott maga mellé a legnehezebb szakaszon. Ezt éreztem: MILYEN JÓ, AMIKOR ELTŰNNEK A KÜLÖNBSÉGEINK, AMIK MIATT ANNYIT TUDJUK EGYMÁST MI EMBEREK GYŰLÖLNI ÉS BÁNTANI!
Ő egyszerűen csak ott volt nekem! És volt egy csomó bátorító szava!
8) Tényleg nem adtam fel! Tényleg magammal versenyeztem. Kezdem érteni, hogy ez komolyabb feladat, mint másokkal versenyezni!
9)Tanultam még jobban bízni magamban! Mert az ember, akiben bíznod kell minden helyzetben, az te magad légy!
10) A férjemmel együtt éltem át. Csinált nekem reggelit, várt a célban, utána is gondoskodott rólam. Az élet "apró" örömei, amit együtt élünk át.
11) Én 15 éven át nem mertem futóversenyen rajthoz állni. Ennyire "bíztam" magamban. Rajthoz kell állni az életben! Nem csak a futásra gondolok! Ha nem vállalom fel a saját életem kihívásait, elhalad mellettem az életem!
12) A tett, a tapasztalás tényleg mindig többet ad a fecsegésnél!
Hajdú Éva
egyéni, párkapcsolati coach
GONDOLKODJ FEJLŐDÉSBEN!
GONDOLKODJ EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN!
