„Csupán akkor változunk meg, ha belül készen állunk a változásra.”
(M. Beattie)
Amikor eddig megkérdezték tőlem, mi az, ami igazán fontos a párkapcsolatban, az volt a válaszom, ez a vicces verzióm, hogy a facebook. Oda kirakhatod magadat, hogy milyen szép a házasságod, milyen boldogan éltek, míg meg nem ölitek egymást, és már micsoda sok éve éltek-ölitek egymást. A valóságban meg nincs irgalom! Nincs egymásért élés szavakkal és tettekkel.
Szóval mi az, ami igazán fontos a párkapcsolatban? A kiegészítős verzióm szerint a tisztelet. Mert a Bibliában azt olvastam, hogy "mindenkit tiszteljetek." (1Pet 2,17) Tehát ez alap nekem! Akit nem tudok elfogadni, meg irritál engem, de nem akarok magamnak állandóan fájdalmat okozni ő miatta, azt az embert tisztelhetem. Ez nagyon fontos része lett az életemnek! A gyűlöletérzés okozta stresszemre nekem ez nagyon fontos megoldás lett. A tisztelet! Lehet, nem vagytok jóban, meg irritál, de tiszteletből például szabad odaköszönni neki. Nem olyan kurva nagy szégyen az. Mármint a köszönés.
DE maradjunk a párkapcsolatok világában. Hányszor fontos nekem valami, csak azért mert tisztelem a férjemet! Megkért, hogy vegyek meg neki egy vitamint, mert ebben tudok neki segíteni. Néha nincs nagy kedvem arra menni, a bolt felé, de megveszem neki, hogy még ma bevehesse a vitaminját. Mert tisztelem őt.
Ami viszont szívemből szól és pontos válaszom a kérdésre, hogy mi igazán fontos a párkapcsolatban, az ez: a MÚLTAD ISMERETE. Pontosabban ismerete a szüleidtől örökölt mintáidnak! Esélyed sincs, hogy működő párkapcsolatot csinálj, ha nem nézel ezzel szembe, ha nem gondolkodsz erről!
Mostanában találkozom feltűnően sokat azzal a jelenséggel, hogy férfiak, akiknek a szülőjével vagy szüleivel nem alakult ki érzelmi kapcsolat, érzelmi kötődés, nem beszéltek meg dolgokat, nem tanultak meg beszélgetni, ezek a férfiak a párkapcsolatukban hallgatnak. Vagy kissé ingerülten reagálnak. Vagyis nem mennek bele a konfliktus megoldásába, kibeszélésébe.
A szakirodalomból az egyik kedvenc definícióm ide az, hogy megteheted azt, hogy egyrészt a gyerekkori rossz mintáidat felülvizsgálod, másrészt a jókat megtartod. És akár hozhatsz döntést, hogy a rosszat nem adod tovább a gyerekeidnek, és nem éled tovább a párkapcsolatodban. Sokan nem foglalkoznak ezzel. És ez meg is látszik az életükön, a társukkal és a gyerekükkel való kapcsolatukon.
Mi van a múltadban? Mik a gyökereid? NÉZD MEG HONNAN JÖTTÉL, MERT A PÁRKAPCSOLATODBAN AZT FOGOD MEGISMÉTELNI! Így lesz a jóból még jobb, a rosszból még rosszabbul működő minta.
"Nem csak a múlt határoz meg minket,
mi is meghatározzuk a múltat.
A múlt is meghatároz, és mi is meghatározzuk azt."
(Pál Feri)
Ha nem éltél át egy szerető, bensőséges, gondoskodó, érzelmileg intim kapcsolatot a szüleiddel, akkor nincs mit átadnod a gyerekeidnek. A te szar mintádat fogják élni még mélyebben rosszul, mint ahogy te kaptad. Az én férjem ugyan olyan szorongó felnőtt lett, mint az apja. Ugyan olyan bántóan tudott beszélni velem, mint ahogy vele beszéltek otthon. Rettegésben nőttem fel, és azt tanultam meg, hogy mire NEM vagyok képes. Így kenyerem a szorongás lett és mély önbizalomhiány. Egyáltalán nem voltam jóban magammal. Egyik szülőmmel sem alakult ki őszinte, építő érzelmi kapcsolatom.
Nem véletlenül mi ketten házasodtunk össze. Mind a ketten erősen szerethiányosak voltunk. És vagyunk is. Majdnem naponta megkérdezi tőlem a férjem, hogy szeretem-e. És én mindig elmondom neki, hogy igen. Nekünk nem természetes, hogy szavakkal és tettekkel is kifejezzük az összetartozásunkat. Mert nem láttuk a szüleinktől, hogy ők ezt hogyan csinálták. Amikor eleget szenvedtünk, akkor elhatároztuk, hogy megtanuljuk.
A párkapcsolat felhozta a múltunk hiányosságait. Egyúttal viszont lehetőséget adott a tanulásra, önmagunk felépítésére!
Mert a mintát felülírhatod, jobb forgatókönyvet írhatsz. De csak akkor, ha felismered, amit nem akarsz tovább élni az életedben, és amit nem akarsz tovább adni a gyerekednek. Fontos felismerés az is, hogy mi az az érték, mi az a minta, amit érdemes továbbadnod.
Fontos, hogy a társak egymást ne csesztessék, hanem beszélni tudjunk erről! Ez szerintem nagyon fontos. Hogy egymással befogadóan, minden ítélkezéstől mentesen (!) meg tudjuk hallgatni egymást. Mert otthon sokaknak nincs kinek erről beszélni! Nincs, aki meghallgasson.
Számomra gyönyörűen ír erről Hankiss Elemér:
" Szavak segítségével meg tudjuk fogalmazni életünket.
Szókratész mondta, hogy az az élet, amelyet nem elemzünk, nem élet.
Ugyanezt egy mai francia filozófus, Paul Ricoeur úgy fogalmazta meg, hogy az az élet, amelyet nem mondunk el, magunknak vagy másoknak, nem igazán élet.
Ha nem mondjuk el életünket, akkor értelmetlenül és némán belevész a semmibe."
(A Tízparancsolat ma)
Egy életpélda:
„Nekem is nagyon sokáig tartott míg anyámmal rendeztem a dolgokat. Hogy nem az ő életét élem, és nem olyan vagyok, amilyennek hisz. Mit gondolsz miért mentem felnőtt fejjel főiskolára? Azért mert ő stresszel a tanulástól. A középiskolában gyomorfekélyt kapott. És ebből kiindulva kitalálta, hogy nekem sem való. Én meg felnőtt fejjel simán végigcsináltam a két szakos főiskolát úgy, hogy egy darab utóvizsgám nem volt, sőt ötösre államvizsgáztam mindkét szakon. Úgy, hogy közben egyik gyermekem megszületett, és közben a másik gyerekemmel meg terhes voltam. (Ennyire nem való nekem a tanulás...). De ez csak egy kis szeletke. Ma már csírájában fojtom el a negatív kezdeményezéseket. Már nem velem, hanem a gyerekekkel kezdi. Észre sem veszi, amikor árad belőle a negativitás. Nekem ezzel kellett megküzdenem. Hogy sokkal többre vagyok képes, mint amennyire a tulajdon anyám tart.”
Van, aki éppen a múltját éli egyre rosszabbul. És van, aki a felismert múltját éli egyre jobban.
A múltad LEHET erőforrás!
A jelen MIRE késztet?
És mi a bizonyosságod, a reménységed a jövőre nézve?
"Nem csak a múlt határoz meg minket,
mi is meghatározzuk a múltat.
A múlt is meghatároz, és mi is meghatározzuk azt." (Pál Feri)
Hajdú Éva
egyéni, párkapcsolati coach
GONDOLKODJ FEJLŐDÉSBEN!
GONDOLKODJ EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN!
