Ha fölakasztottam a harangot, akkor húzni is kell. Azért akasztottam föl, hogy húzzam.
2018. október 19. írta: Hajdú Éva

Ha fölakasztottam a harangot, akkor húzni is kell. Azért akasztottam föl, hogy húzzam.

desperate-2293377_340.jpg

Ritkán érzem ezt, hogy mindenképp meg kell osztani másokkal:

Részlet Pál Feri egyik 2015-ös előadásából:

Mese, Boldizsár Ildikó gyűjtése: 

Derék Jankó, meg a kemény kenyér

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy igen szegény asszony. Annyija volt csak, amennyi a hátán csüngött, akár a csigának. Három kis gyermekét hurcolta a szegény asszony, amerre dologra járt. Letette őket a föld szélén a napraforgó árnyékába, és kapált, kendert nyűtt, mikor minek a sorja volt. Bizony, elég gond sanyargatta a szegény asszonyt, de odagondolt, hogy majd csak felnőnek a kis pulyák, és még a segítségére lehetnek.

Hát jól van. Felnőtt a három legényke, akár három szál búzakalász.

– Halljátok-e? – szólt hozzájuk egy napon az anyjuk. – Kinőtt már a bajuszotok, jobb, ha elindultok szerencsét próbálni, mert aki nem próbál, nem nyer az semmit.

Hanem amikor a tarisznyaakasztás ideje eljött, igen elbúsulta magát a szegény asszony.

– Három gyermeket neveltem, hárman ráncigálták a szoknyámat eddig, már senki se legyen körülöttem? – gondolta, és végül csak a legnagyobb legényt engedte útnak, hátha meghozná a szerencsét.

A legényt hiába marasztalták a faluvégi kertek és síró nádasok, ment hét világ ellen. Ki tudja, meddig ment, míg egyszer csak megéhezett. Leült hát egy árokszélre, ölébe kanyarította a tarisznyáját, hogy falatozzék. De hiába harapta volna az anyja sütötte cipóját, bizony, egy falatot sem tudott lekínlódni. Száraz volt az, mint a kemencepadka. Méregbe jött a legény. Kapta, odavágta a csalán közé a cipót, és tovább ballagott.

Talán egy-két nótányi időt ment, amikor nagy ugatva egy kutya szaladt elébe.

– Ahol kutya van, ott embernek is kell lennie – vélte a legény.

Valóban. Egy tanya elé ért. A nagy kutyaugatásra egy vénséges vén anyóka jött ki a tornácra, és hátrazavarta a kutyát.

– Jól készülnek fogadni – gondolta a legény. – Ide bemegyek. Biztosan lágy cipó is akad.

Kapta magát, befordult a tanyára, és beköszönt illő tisztességgel.

– Isten hozott, vándorlegény – szólt az öreganyó –, no, kerülj beljebb. Bizonyosan elfáradtál, megéheztél.

– Ami igaz, az igaz, öreganyám. Megfáradtam és megéheztem. Nagy útról jövök.

Amikor belül került a pitvarba, akkor látja csak, milyen virágfiatal és szépséges unokája van az öreganyónak. Bizony, rajta felejtette a szemét.

Na, jól van. Hát aztán úgy evés közben meg utána szóba került a legény vándorlása, szerencsekeresése.

– Hallod-e – mondta az anyóka –, nálam feleségre lelsz, meg hóttig való szép életre, csak hát mihez értesz?

– Mindenhez, öreganyám! – állította a legény.

– Jól van, no – bólogatott az anyó –, majd elválik. Most elöljáróban csak arra kérnélek meg, ha már erre vetődtél, tisztítsd ki ezt a kutat, ni! Sok benne a csillag. Azt gondoltam, ha ebből a kútból kimered a csillagokat, hát akkor fiammá fogadlak. A többit meg majd meglátjuk. Kimered-e, hé?

– Ki én, ha addig élek is! – fogadkozott a legény. – Ki, még ha ezerannyi volna is!

Mikor a nyári este telehullatta a kutat lobogó csillagokkal, nekigyürkőzött a legény, megkapta a sudárfát, és rajta! Merítette a vedret százszor meg ezerszer, ki tudná azt megszámolni. Csurgott, patakokban folyt róla az izzadság, lehányt ujjast, lajbit, inget, de minden hiába, öreg este volt már, tán éjszaka is, amikor megállt a legény, lenézett a kergetőző csillagokra, és nagy indulattal így szólt:

– Bolonddá tett engem ez a vénasszony. Ki győzi kimerni ezt a töméntelen csillagot? Most is annyi van benne, mint amikor elkezdtem. Még kinevettetem magam.

Azzal kapta magát, és szégyenszemre megszökött. No, amikor hazaért, elpanaszolta viselt dolgát. Az anyja csak csóválta a fejét, de semmit sem szólt.

Most a közbülső legény indult el szerencsét próbálni. Ment, mendegélt ő is, megéhezett. Elővette a tarisznyát, belőle a kemény cipót. De biz ő is úgy tett, mint a bátyja. Mérgében az árokmenti bokrok közé hajította a cipót, mert igen keményellette. Ő is elért a tanyához, a vénséges vén anyóhoz meg virágfiatal unokájához, ő is megkezdte a csillagmerést, de bizony éjfél felé abbahagyta a hasztalan munkát, és szégyenszemre megszökött.

Mikor hazaért, elpanaszolta dolgát. Édesanyja csak csóválta a fejét, de most sem szólt egyet sem.

No, most már a legkisebb legényen volt a sor. Jankót – mert így hívták a kislegényt – feltarisznyálta az anyja.

– Derék ember legyél, fiam, nehogy szégyent valljak veled is – mondta neki a jó­asszony búcsúzáskor.

– Úgy lesz, édesanyám – mondta Jankó, és elindult a hajnallal.

Igencsak dél lehetett, ha több nem, mire Jankó megéhezett. No, nyomban leült egy kisded dombra, ölébe kanyarította a tarisznyát. Meglelte benne az anyja sütötte cipót. De biz’ az olyan száraz volt, mint a kemencepadka, tán még annál is keményebb. Még ilyet soha! Véresre törte a száját, míg belerágott. Hanem akkor megszólalt a cipó:

– Hallod-e, te derék legény! Ember vagy te, mert nem hagytad abba, amit elkezdtél. Mert ne hidd, hogy az embert szerencse várja valahol a világon. Munka várja, amiben ki kell tartani! Ki a könnyig, ki a vérig, ki az utolsó leheletig. Most menj utadra, de ne felejtsd el soha, amit hallottál!

Elámult a legényke a beszéden. „Hogy mi minden meg nem történik az emberrel a világon” – tűnődött.

No de gyerünk! És elindult újfent. Ment, mendegélt, amíg ő is rálelt a tanyára, benne az anyókára és virágfiatal unokájára. Mikor megvacsoráztak az eperfa alatt, őt is megfogadta az anyóka, őt is elindította csillagokat merni.

Amikor úgy az esti harangszó után telehullott a kút csillagokkal, nekigyürkőzött a meregetésnek. Ő is lehányt ujjast, mellényt, inget, patakzott róla a sós verejték, lihegett, lohogott, haja a szemébe hullott, szeme tüzes karikákat hányt, de csak nem hagyta abba.

– Nem és nem! Rajta, rajta! Ha felkötöttem a harangot, hát húznom is kell! – így biztatta, ösztökélte magát. – Azt mondta a kemény kenyér, hogy „kitartani, kitartani”. – És csak mert és mert.

Mikor eljött a hajnal, ott állt a csillagmerő legény a kút előtt verejtékesen és diadalmasan. Nem volt egy fia csillag sem a kútban. A kút körül az udvar és a kert mind-mind telistele volt aranyos-ezüstös csillagos virággal.

Hát még ilyet sose látott!

No, hát mindent el tudnék én mesélni nektek, csak derék Jankó örömét nem. Örült világszép mátkájának, és hálával gondolt az édesanyja sütötte kemény cipóra.

Nem is várt sokáig, hanem nyomban hintót szalajtott édesanyjáért meg két bátyjáért. Csaptak is olyan, hetedhét országra szóló lakodalmat, hogy szerte az Érmelléken még ma is beszélik." 

Pál Feri így folytatja:

"Hogy otthonról hozzák a cipót, megéheznek, iszonyatosan kemény, és eldobják. Nagyon izgalmas utalás arra, emlékeztek, hogy egy szegény asszonyról van szó, aki nagy törődés közepette neveli a gyerekeket. Ezért az a cipó, amit otthonról hoznak, az a családi örökség, az a nehéz sors, azért olyan kemény. Milyen érdekes ez, hogy a két gyerek, aki eldobja a családi örökséget, mert azt mondja „Nekem ez a kemény örökség nem kell.”, hogy a jövővel sem tud mit kezdeni. S a harmadik, a legkisebb, ő aztán akkor rágja, eszi akkor is, ha véres lesz a szája. „Én ezzel az örökséggel valahogy megküzdök.” S ahogy megküzd az örökséggel, az örökség elkezdi a maga értékeit kibontani. Akkor megszólal a cipó.

Milyen gyönyörű dolog, az örökség egyszer csak megszólít bennünket. Azt mondja, hogy „Hát, csak az oktalan ifjú gondolja azt, hogy a jövő másról se szól, csak a szerencséről.” Emlékeztek. Az bizony a munkáról szól, s aki így lát neki, azt látogatja meg a jó sors. Ez azt jelenti, hogy… Mi az ő öröksége? Hogy az édesanyjának sokat kellett dolgoznia, hogy őket föl tudja nevelni. És miközben ez egy kemény örökség, aközben van egy jó oldala, hogy megtanulhatom belőle azt, hogy érdemes sokat dolgozni, mert abból valami jó tud kijönni. Én is, meg a testvéreim, föl tudtunk nőni. Ezzel a többlet tudással érkezik meg a jelenhez, s ott várja őt a jövőnek az ígérete az ifjú gyönyörű szép unoka. Gyönyörű ez a kép, ahogyan ki kell merni a csillagot az éjszakai kút vizének a tükréből. Hát ez, ez gyönyörű." (...)

"Most az a legizgalmasabb összevetés, hogy néhány nappal ezelőtt hallgattam egy kutatásnak az eredményét. 2014-ben - újból és újból ezt a kutatást megcsinálják – a 16 és 29 éves fiatal korosztályt kérdezik meg, hogy hogyan áll az élethez. Az derült ki, ez most a legfrissebb kutatás, hogy a ma ifjúságát három dolog jellemzi. Az első, a bizonytalanság. A második, az elköteleződés hiánya. A harmadik, az elégedetlenség. S ahogy elolvastam a mesét, rájöttem, hogy ez 500 évvel ezelőtt is így volt. Mert ez a mese pontosan ugyanerről szól. Hogy ahogyan neki kell állni kimerni a csillagot, reggelre végzünk csak vele. Közben elfog bennünket a bizonytalanság, van-e ennek értelme, van-e ennek haszna, visz-e ez valami jóra. Aztán ugye fogják, odavágja a vödröt az első, második srác: „Nincs ennek semmi értelme.” Nincs elköteleződés. Milyen gyönyörű ez a mondat, ha fölakasztottam a harangot, akkor húzni is kell. Azért akasztottam föl, hogy húzzam. Ugye, ez az elköteleződés egy képben. Ez az elköteleződés. A harmadik, az elégedetlenség. Elégedetlen vagyok a cipóval, tehát elégedetlen vagyok a múlttal. De elégedetlen vagyok a jelennel is. „Minek itt ez a hiábavaló, meddő csillagvadászat?” És elégedetlen vagyok a jövővel is. „Ugyan, ennek semmi értelme nincs. Nem vezet ez sehova sem.” 

lilalila.jpgA párkapcsolatokban is pontosan ezt találom:
ELKÖTELEZŐDÉS HIÁNYA, BIZONYTALANSÁG, ELÉGEDETLENSÉG. 
(A másik változzon meg, nekem nem kell!)

A cipó szavaival búcsúzom: "Hallod-e, te derék legény! Ember vagy te, mert nem hagytad abba, amit elkezdtél. Mert ne hidd, hogy az embert szerencse várja valahol a világon. Munka várja, amiben ki kell tartani! Ki a könnyig, ki a vérig, ki az utolsó leheletig. Most menj utadra, de ne felejtsd el soha, amit hallottál!

 

Forrás: https://www.palferi.hu/hanganyagok/2014-2015/2015-02-24/

Ajánlott írás: https://jokepubeszelgetesek.blog.hu/2018/10/17/hulla_vagy

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jokepubeszelgetesek.blog.hu/api/trackback/id/tr6714310309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása