csak egy kis összegzés azoknak, akiknek nem lettek szüleik
2020. február 13. írta: Hajdú Éva

csak egy kis összegzés azoknak, akiknek nem lettek szüleik

glass-975494_340.jpg

Vannak, akiknek nincsenek szüleik...

A család vérségi ÉS érzelmi KÖtelék.
Nem csak vérségi. Érzelmi kötelék IS.

Párkapcsolati coachingon gyakran előjön egy téma. 
Ez pedig a mérgező szülő témája. 
Amikor nem alakul ki, NINCS érzelmileg egészséges, egymást támogatni képes kapcsolat a szülő és az ő felnőtt gyermeke között. 

Az emberek gyakran , mi akkor jövünk rá, hogy gáz van, amikor a szüleinktől örökölt, nem működő mintáinkat bevisszük a párkapcsolatba, és látjuk, hogy otthonról nem hoztunk élhető mintákat, amiket használva működő-boldog párkapcsolatot építhetünk. Ekkor megijedünk. Jobbik esetben. Hiszen már ott van egy kisgyermek. Vagy egy támogató társ, aki szól, hogy "figyelj, ennyi!"

EZért, ezért kell foglalkoznunk gyakran párkapcsolati coachingon a felnőtt gyermek és szülője kapcsolatával. 
Szögezzük le!
A család vérségi kapcsolat is, meg érzelmi kapcsolat is. 
Hiába szülted meg azt a gyereket, attól még feladat, hogy megismerjem őt és mentálisan egészséges szeretetkapcsolatot - érzelmi kapcsolatot alakítsak ki vele. 
Mert nem csak egy a vérünk, hanem a sorsunk is! 
Ezért lenne fontos, hogy törődjünk azzal, hogy milyen példát mutatok a gyerekemnek. 

Mert ha magamat-életemet építeni tudom, fejleszteni, akkor ezt a gyerekem magasabb szinten éli meg. 
Amikor nem tudom magamat építeni, akkor ezt a sorsot a gyerekem még rosszabb szinten fogja élni! 
Fel tesszük a kérdést magunknak, hogy milyen lelki Örökséget hagyunk hátra az örököseinknek?
Te milyet?

thumbnail_large.jpg

 

Három listát szeretnék megosztani veletek. 
Sok munka, tapasztalás után sikerült ezt összeállítanom. 
Nem újat mondok, csak Összefoglalok! 

A három lista három szempont! 

I.) 
A nem működő szülő tipikus mintái:
1) Folyamatosan lehúzza, leértékeli, a gyerekét, negatív módban kommunikáló szülő. Arra tanítja a gyerekét, hogy a gödörből nem fog felállni. Rengeteg kudarc-sorozat vár az ilyen emberre felnőtt korában. Ő A LEHÚZÓ SZÜLŐ. A saját szintjére húzza le folyamatosan a gyerekét. 

2) Nem engedi, hogy felnőjj Szülő! Úgy kommunikál, hogy nem érzed magadat felnőttnek mellette. Helyetted dönt. Önkényesen dönt. Nem vesz komolyan, stb. Nem tudod felnőve, hogy mit jelent felnőttnek lenni! 

3) Konfliktusfüggő szülő. Csak konfliktust gerjesztve tud kommunikálni a gyerekével. Ebben a szülő-felnőtt gyermek kapcsolatban fő érintkezés a konfliktus, amit a szülő gerjeszt, így éri el, hogy ő maga ne fejlődjön és mellette a gyereke sem fog! A sorozatos konfliktusgyártásokkal eltakarja, hogy ki ő! Az ilyen szülő tipikusan másnak igyekszik mutatni magát, mint ami! 

II.)
A mentálisan egészségtelen, nem működő szülő-gyermek kapcsolat következménye:  milyen felnőtt gyermek lesz akkor belőlem?

1) a párkapcsolataiban erőteljesen érzelmi elnyomó lesz. érzelmileg nem tud figyelni a másikra. a társát nem tudja támogatni. Érzelmi elnyomó lesz belőle. Vagy keres magának vkit, aki elnyomja! 
Ma rengeteg kapcsolatban van érzelmi elnyomás. ezért én mindig meg is kérdezem a pároktól, hogy mennyire érzik elnyomva magukat. ki nyom el kit. Volt, aki mondta, hogy kölcsönösen szadizzák egymást. 

2) Drogos lesz, függő. Hiszen azt tanították meg vele, hogy nem tud felállni a gödörből. Egy függőnek nem a drog vagy az alkohol stb. a legnagyobb problémája, hanem az, hogy belső-külső konfliktusait nem tudja kezelni! 


3) Tanácstalanok. Mert ilyen is van. Ők se nem az elnyomók. Drogos sem lesz belőlük, nem használnak ilyen ajzószereket, DE! Nincs eszköztáruk. Semmi. Valamit viszont akarnak kezdeni magukkal, mert az a fő motivációjuk, hogy nincs eszköztáruk. 

4) A Nullából indulók. Mert ilyen is van. Ez vagyok én. De lehetsz te is. Akik felépítik magukat a nulláról! Lehet függőségből kell gyógyulnod. Lehet, hogy egy elnyomó párkapcsolatból kell kijönnöd. Mindegy! a lényeg, hogy megtanulsz konfliktust kezelni, kommunikálni, megtanulod a határaidat. Megtanulod, és ez nagyon fontos:  az ÖNBECSÜLÉSEDET építeni naponta! Erős önbecsülés! Soha ne felejtsd el ezt, és tanuld meg, hogy ez mit jelent. Erről én itt sokat írok! És beszélünk is coachingon! 

board-784363_960_720.jpg

Húha. 
Van még egy listánk! 
A megoldás felnőtt gyermekek részére!
A megoldás a következő. Hála Virginia Satirnak, aki leírja ezt egyik művében, és csak összefoglalom:

1) Felnőtt-Felnőtt szerepekre törekedj! Ha már felnőtt vagy, akkor a szülőnek nem az a dolga, hogy gyerekként kommunikáljon veled! ELSŐSORBAN EMBERKÉNT találkozunk egymással. A szerep másodlagos! Másodlagos, hogy én vagyok a gyereked , te meg az anyám! Két erős önbecsülésű felnőtt embernek kéne egymással találkozni, amikor egy szülő értelmes és támogató beszélgetést akar folytatni az ő felnőtt gyerekével! Tehát felnőtt-felnőtt-ben találkozni! 

2) Ne akard megváltoztatni a szüleidet. Olyan életet él, amilyet! Az ő választása. Nincs hatalmad felette. Ne őt akard megváltoztatni! Te akarj fejlődni! 

3) A szülőd mágikus személy. És az is marad az életünkben. De nem isten, nem Isten! Ne engedd, hogy uralkodjon feletted! Ne térdelj le előtte! Ne légy a láncos kutyája. Tisztelni kell! De nem letérdelni előtte! Ha érted a különbséget. Vagyis, ha rossz befolyással van az életemre a szülőm, akkor fel kell állítanod a határaidat.  És végre valahára Vállalni a Felelősséget Az Életedért! Egyébként beledöglesz ebbe a kapcsolatba! 

Ebben a bejegyzésben főleg a három listát akartam bemutatni. 
Előadás keretében sokkal többfelé ágazhatna a téma. Rémtörténeteket is tudnék mesélni. 
De ebbe a bejegyzésbe ennyi fér bele, és sztem bőven elég! 

Ne feledjük! A mérgező szülőnek önmérgező gyermekei lesznek, akik mérgező párkapcsolatokban élnek, és önmérgező sorsot adnak tovább a gyereküknek. 

Felállni lehet. Bárhonnan. Csak te is kellesz hozzá. Meg sok munka. És idő. Egyedül nem megy! 
Tudnék mesélni. 
Én végigcsináltam! 

wheat-3506758_340.jpg


Végül egy pozitív befejezés. Ha nincs mentálisan egészségesen működő szeretetkapcsolat a szülőddel, akkor légy te saját magad szülője! Így: 

"Figyelj oda a belső gyermekedre, de ne félelemmel, hanem nyitottsággal.

Szeresd ezt a gyermeket mindazok helyett, akiktől meg kellett védenie magát.

Tudd, az érzések azért vannak, hogy odafigyelj rájuk; ők azok a nyomok és azok a jelek melyek megmondják, merre jársz és mire van szükséged.

A hibák a növekedés jelei; emlékezz arra, hogy gyengéd legyél önmagaddal.

A siker nem másoktól függ. A siker a szeretet és a beteljesítés érzése önmagad felé.

A felépülés önmagad elfogadása azért, ami vagy – nem várva mások meghatározására, akik megmondják ki vagy te vagy elismernek téged.

Ma már biztonságos időt szakítani a játékra. A játék kibontja az alkotókedved, csiklandozza a belső gyermeked és táplálja a lelkedet.

Válaszolj a gyermek sebezhetőségével és egy felnőtt erejével.

Vedd körbe magadat olyan emberekkel, akik tisztelnek és rendesen bánnak veled.

A hitben mindenki megtalálja az erőt, amivel túlélheti a hatalmas félelmek és szomorúság idejét.

 

Dr. Claudia Black, PhD.

he.jpg
Hajdú Éva 
családi mediátor
párkapcsolati coach
life coach (fejlesztő) 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jokepubeszelgetesek.blog.hu/api/trackback/id/tr2615472940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása