A "HÜLYE VAGY!" című írás az ODAFIGYELÉSről szólt.
Március 15-én írtam.
Egyik reggeli beszélgető műsorban pszichiáter hölgy.
Nem szimpátikus arccal.
(Ha nem szimpátikus, akkor marad a tisztelettudó magatartás.
Milyen lenne az élet a földön, ha vki nem szimpátikus, akkor még adhatok tiszteletet, és nem ütést?)
Mellette a folyamatosan mosolygó szimpátikus fiatalember.
Arról beszéltek, aminek hatása alól nem lépek ki.
Hogy megteltek a gyermek pszichiátriák.
Riporteri kérdés. Mit tegyünk?
Válasz: Amikor a gyerekével van a szülő, figyeljen oda rá, legyen jelen, de úgy tényleg.
Bennem itt megáll a föld. 

Hogy tompítsam a feszültségem, megírtam a Hülye vagy? című írást az ODAFIGYELÉSRŐL.
Ami ebből kimaradt: a kommunikációs rész, a konfliktuskezeléses rész!

Egy párkapcsolatban egymás SZERETET tankját lehet így tölteni, növelni:
Meghallgatlak.
Megdicsérlek.
Vigasztallak.
Mosolygok rád.
Feladatot adok-kérek (bizalmat adok).
Megajándékozlak.
Megbocsájtok.

Egy párkapcsolat Érzelmi Bankszámláját is lehet tölteni:
A hat Érzelmi Bankszámla:
Megértelek Téged?
Odafigyelek az apró dolgokra? ("A kapcsolatokban a kis dolgok a nagy dolgok.")
Megtartom az Ígéreteimet?
Tisztázom-elmondom-kimondom az Elvárásaimat, a Szükségletemet?
Személyes Feddhetetlenség: Amit elvárok, azt én magam is megteszem?
Kivét esetén tudok őszintén bocsánatot kérni?

Hogyan beszélek konfliktushelyzetben? 4 pontban:
1.) Tiszteletet adok?
2.)Nyertes-Nyertes megegyezésre törekszem?
3.) Türelmes vagyok és időzítek?
4.) Kerülöm a "harcot" a partneremmel?

"Minden konfliktus gyökere az elszakadt kötelék, és a veszteség sikertelen kezelése." (Kohlrieser)

Konfliktushelyzetben azért vagyunk feszültek, azért kiabálunk, azért rohanunk el, mert közöttünk NINCS kötelék, elszakadt a kapcsolat, és vesztesnek érezzük magunkat, valamit elvesztettünk!
Ezért kérdezhetem meg a másiktól, hogy: Mit veszítettél el? Miben segíthetek? Mire van szükséged? Ahelyett, hogy folytatom a konfliktust!

A játszma őszintétlen félrebeszélés két ember között, melynek célja egymás legyőzése, a másik elnyomása, míg az egyik fél bele nem döglik, vagy amíg a kapcsolat bele nem döglik.
Ezért mondjuk, hogy NE a másikat kritizáljam, ne Én kezdetű mondatokat használjak. Hanem magamról beszéljek: Mit gondolok? Mit érzek? Milyen megoldást javaslok? És miért ezt a megoldást javaslom? Milyen előnyeit látom ennek a megoldásnak?

"Valami pozitív dologhoz kell kötni a  párbeszédet szerintem." (Böjte Csaba)
Ha nem így tesszük, a hangulat a két ember között átmegy gyűlöletbe, és felnagyítjuk a hibáját, démonizálom őt! Ezért:
A párkapcsolatokban: Mágikus arány. Egy aránylik az öthöz.
1:5 
Egy kritikához mondok, adok 5ször annyi pozitív jelzést!

Egyéb kapcsolatokban (pld. munkakapcsolatok): 1:3
Egy aránylik a háromhoz.
EZ a Losada effektus.
Nevét egy dél-amerikai kutató hölgyről kapta. 
Egy kritikához háromszor annyi  pozitív megjegyzést teszek. 

Van egy másik eszköz is, amit szoktam használni.
A tenyeremet körberajzolom.

Az ujjakba ezt írom:
ÉRZÉS
IGÉNY, SZÜKSÉGLETEM
LEHETŐSÉGEK
KÖZÖS PONTOK
EMPÁTIA
PÉLDA: Hú, de rossz ez nekem! Megértem, hogy fáradt vagy, egész nap dolgoztál, éjjel sem aludtál, tudom. 
Kérlek, beszéljük ezt meg  ma vagy holnap reggel. Neked mikor jó? Légy szíves ne emeljük fel a hangunkat, mint az előbb. Te mit gondolsz?
(Benne van szerinted az érzésem? Az  igényem? A lehetséges megoldás? Közös pontok? Empátia?)
 
Itt van a tudás. 
Csak el kéne kezdeni használni. Gyakorolni. 
Mikor?

"A mai napot nem lehet elhalasztani holnapra."

"Minden nap egy ajándék."
"Senki nem garantálja senkinek, hogy eljön a holnap."

Ma vagyunk házasok a férjemmel.
Napra pontosan 22 éve.
A legszebb ebben.
Hogy együtt éltük át.
A nehézségeket. Hogy láthattuk egymást gödörben. Hogy láttuk egymást tönkre menve.
Mégsem hagytuk el egymást. 
Aztán láttuk egymást felkelni. Aztán megint görnyedten. 
Aztán láttuk egymást felállni. Sírni. Megnyugodni. Szenvedni. Aztán megint felállni. 
Megint szenvedni. Megint felállni. 
Nem azért van együtt két ember, hogy egymást hibáztassa, egymásra dőljön folyton!

Hanem, hogy egymás mellé álljon.
Mindig odaállni. Mellé. Mindig. Újra.

Teréz anyát állítólag az ENSZ-ben egyszer megkérdezték, hogy a családok vannak rossz állapotban, mit lehet csinálni?

Erre ő: Mindenki menjen haza, és szeresse a családját. 
Az eszközök, fent, amit igyekeztem megosztani.
Számomra erről szólnak.