Több, mint 10 éve hallottam egy előadást erről.
Híres magyarországi pszichológus járt az USA-ban, onnan hozta a témát.

Bogarasok vagyunk.

Van a múlt bogara.
A jövő bogara.
Tökéletesség bogara.
A „Kellett volna” bogár.
Értéktelenítő bogár.
És a gondolatolvasó bogár.

Mély benyomást tett rám azóta is ez az eszköz.
Használom a mai napig.

Fontos tudni, hogy egyik bogarunkat felválthatja egy másik.
De tudunk felhagyni egy bogárral, tehát fejlődni benne.

Röviden.
Beszédes nevű bogarak ezek.

A Múlt Bogara.
Amikor a múltba visszapattint egy erős gumi. Nem a jelenben élek. Én ettől szenvedtem 20 évvel ezelőtt. A múltban ragadtam. Miért nem mondtam igent egy felkérésre? Hol lehetnék most? Hát nem itt, az biztos…
Miért nem mondtam igent egy másik lehetőségre? Miért nem költöztem el otthonról hamarabb? Miért kellett sok szörnyűségen keresztül mennem? Miért tartom magamat hátrányos helyzetből indult gyermeknek? Miért történt meg velem mindez? Miért nem állt mellettem senki, amikor  a legnagyobb bajban voltam? Miért maradtam egyedül sokáig?
A múlt bogara nyomaszt, a múlt foglyaként éli valaki az életét, amikor folyamatosan elhiszem, hogy múltbéli sérelmeimnek, elkövetett hibáimnak nem lehet vége. Pedig miért ne zárhatnám le mai dátumozással a múltat? Hiszen senki nem akadályozhat meg ebben, csak magamat akadályozhatom. A múlt bogara nem engedi, hogy megbocsássak magamnak, és ekkor egy vég nélküli, teljesen értelmetlen önmarcangolás veszi kezdetét. Hiába kapom meg mindenkitől a megbocsátást, ha magamnak nem tudok elengedni. „Nem tudjuk elfelejteni a múltat, de nem kell benne élnünk. Továbbléphetünk.”

A Jövő Bogara.
Felveszem a kölcsönt, de mi lesz, ha utcára kerülünk? Tehát a jövőtől való félelem miatt hozok meg nehezen döntéseket a jelenben. Inkább ne legyen gyerekem, mert úgy is rossz anya lennék. Ilyen is van. Jövő bogara.
A jövő bogara. Ilyenkor nem merek lépni, nem merek részt venni, nem merek építkezni. Azonnal célba akarok jutni, vagyis lehetetlent kívánok.
Lépni merni. Ismerősöm meséli. Kis faluban él, ahol több mint harminc évvel ezelőtt nem volt divat a három gyerek. Kettő az jó, de három gyereket már sokallt a társadalom. Mégis megbeszélte feleségével, hogy mivel két gyerekük már nagyjából tizenöt éves, ezért akarnak egy harmadikat is, akivel törődhetnek, aki kitölti idejüket és életüket. Megtették, amit elhatároztak. Komoly, istenfélő családtag még azt is felajánlotta, hogy ad pénzt, csak vetessék el a gyereket. Szokás hatalma? Szerte faluban rossz hírük lett, de nem tartott ez sokáig, hiszen amikor látták a faluban, hogy mennyi örömet jelent nekik új gyermekük, amikor látták a népek, hogy így is szépen, jól meg tudják oldani az életüket, akkor több család példájukon felbuzdulva harmadik gyereket vállalt, azt a harmadikat, akit eddig is akartak, de eddig nem mertek lépni, nem mertek tenni. Régi világ.
Jövő Bogara!

Tökéletesség Bogara.
Csak az a jó, ami nagyon jó. Persze olyan nincs. Mert sosem érzem magamat elég tökéletesnek. Valami mindig zavar, hogy nem elég jó. Valami miatt mindig lehúzom magamat, nem tudom értékelni a tényleg megvalósított eredényeimet. Nem elég az elég.
A tökéletesség bogaraival mindent száz százalékosan akarok teljesíteni. Ez a bogár elviselhetetlenül türelmetlenné tesz, olyanná, akinek nem lehet örömet szerezni. Ekkor a képzeletbeli kertben csak a gazt, a bogáncsokat veszem észre. A rózsákról, ezernyi bimbóról, a madarak kedves csiviteléséről tudomást sem veszek, mert a tökéletesség bogara tökéletesen képtelenné tesz erre. A tökéletesség bogara hálátlanná tesz?

A „kellett volna” Bogár
Számomra ez a bogár a múlt bogarának továbbfejlesztett változata.
A „kellett volna” bogár a bebetonozott elégedetlenség sistergése, amikor nem a megoldásban akarok élni, hanem mindig a problémában. Ez a probléma felnagyítása.  Ez a bogár csapda!
A „kellene” és a „kellett volna” csapdájában a lehetőség csupa kellemetlenség és akadály. Pedig a lehetőséget csak ki kéne próbálni. Tapasztalatot szerezni. Valamit tenni!
A kellett volna bogár az egyhelyben járás művészete. Figyelhetek arra, hogy ne használjam a kifejezést, ne mondjam ki.
Mit használok helyette?
Hogyan tovább?
Ezt lehetne?

Értéktelenítő bogár.
Ez a nyomasztó teher megakadályoz abban, hogy felismerjem és használjam mindazt, amiben jó vagyok. Az értéktelenítő bogár sistergése képtelenné tesz arra, hogy örülhessek eredményeimnek. Az ember ilyenkor nem tudja megölelni magát. Ezért mást sem fog tudni magához ölelni. Gyakran találkozom ezzel a munkámban, mikor azt mondják az emberek, hogy „ez semmiség. Ez természetes.” NEM TERMÉSZETES!! Semmi nem természetes. Nekik természetes, hogy visszamegy tanulni a főiskolára. Neki természetes, hogy jó szülő. Neki minden természetes. Nem győzöm felhívni ilyenkor ügyfeleim figyelmét, hogy ott sistereg! Az értéktelenítő bogár! Javaslatom: keresek naponta 5 valódi eredményt, amit én tettem meg, és értékeljem magam: öleljem át magam, vállon veregessem már magam, vagy mondjam el valakinek, hogy milyen értékes napom volt, hogy milyen jó voltam ma is! Persze sokan azt fogják majd mondani rád, hogy „ne légy nagyképű!”
Az értéktelenító bogár lehetetlenné teszi, hogy értékeld az értékeidet!
Na, de akkor hogyan tudod megtanítani a gyerekednek, hogy értékes?
Hogy fokról fokra, lépésről lépésre érje el eredményeit, és ezért jutalmazza meg magát?????

A gondolatolvasó bogár folyamatosan abban a késztetésben tart, hogy képes vagyok bele látni a fejedbe. Ezért is biztosra veszem, hogy mennyire utálsz engem, mert ma reggel sem köszöntél. Aztán másnap reggel széles örömmel rám köszönsz, de most én nem köszönök Neked, hiszen tegnap te nekem nem köszöntél: gondolatolvasó bogár!
Biztosra veszem, hogy szerinted én mindent elrontok és ezt is el fogom rontani; biztosra veszem, hogy kényszerből fogadtad el a meghívásomat, biztosan nem örülsz, hogy meghívtalak vendégségbe, hisz pont most szúrtam ki azt a furcsa mozgást a szád sarkában, és az is biztos, hogy nem vagyok szimpatikus neked, mert velem nem szoktál beszélgetni. A gondolatolvasó bogár nem létező világba sodor minket.

Végül a vádoló bogár annak az embernek a bogara, aki nem mer felelősséget vállalni saját magáért, ezért mindig megtalálja mindennek a felelősét. A vádoló bogár megtanít arra, hogy ne merjem haladéktalanul felvállalni a tévedéseimet. Az ilyen embert a „nekem van igazam” teszi veszélyeztetett túlsúlyossá.

Rajtam sokat segít ez a bogaras tudás.
Szerintem fontos felismerni, hogy épp melyik bogártól szenvedek, és tanulni belőle, fejlődni!

A múlt bogarától nehezen szabadultam.
A jövő bogara most sistereg bennem.
Az értéktelenítő bogárral nagyon vigyázok, mert bármikor bemászik a fejembe.
A gondolatolvasó bogárnak hálás vagyok, mert megszabadított az állandó félelemtől, hogy „senki nem szeret”, de ez nem igaz, csak én engedtem a gondolatolvasó bogár elterjedésének az életemben.

Mert a mentális egészség érték! Nem statikus, hanem dinamikus, állandó változásban van!
A mentális egészség fejlődés!
Tettekben nyilvánul meg.
Nem másikra mutogatásban, nem magyarázkodásban, nem csak előadások hallgatásában, nem csak végnélküli olvasásban.
Hanem tettekben valósul meg.
Hol van a fejlődés az életedben?

Neked milyen bogaraid vannak?
Milyen bogaraid voltak?
És melyik bogár a gyengéd, amelyik bármikor bemászik a fejedbe, ha nem vigyázol?
Jó fejlődést kívánok!