A csapból is ez folyik: Figyelj máááááááááááááááááááááá!

„Először diagnosztizáljunk, mielőtt receptet írunk.” (Dr. S. Covey)
Ez arra a jellemző szokásunkra utal, amikor megértetni akarjuk magunkat a másik megértése nélkül. Hagyom, hogy a másik beszéljen azért, hogy végre megszólalhassak, végre válaszolhassak, végre én jöhessek.

Előre megírjuk a receptet: könnyű nem foglalkozni a másikkal, fel sem fogni, mi megy végbe őbenne. A lényeg a saját véleményem, a saját igazam, a saját mondanivalóm. HADD MONDJAM EL VÉGRE!

Az értő figyelés ennek pont a fordítottja: „Először érts, aztán értesd meg magad!” ELŐSZÖR meg akarlak érteni, csak UTÁNA szeretném megértetni magamat.

Annyira megszokjuk, hogy a saját világunkban vagyunk benne, hogy teljesen elfelejtjük, hogy a társunknak is van saját igaza, saját látása.

Az értő figyelés velem kezdődik: vajon képes vagyok kilépni magamból, majd észrevenni a másikat? Hogy ő is ott van, hogy neki is vannak érzései, nem csak nekem? Neki is van véleménye, nem csak nekem?

Ez az egymás felé nyitottság az, ami nélkül nem tudjuk megvalósítani a másikra való tényleges, érdemleges figyelést.

„Hajlamosak vagyunk arra, hogy fejest ugorjunk a dolgokba, jó tanácsainkkal gyors megoldást javasoljunk. Gyakran azonban nem szánunk időt a diagnózisra, nem próbáljuk előbb alaposan megismerni és megérteni a másik problémáját.”

( Dr. S. Covey: A kiemelkedően  eredményes emberek hét szokása, 251.o.)

 Ahhoz, hogy eljussunk a társunk problémájának megértéséig, nézzük meg a lehetséges fokozatokat!

• Figyelmen kívül hagyjuka társunkat. Ő mond valamit, de látszik, hogy nekem nem számít. Megjátsszuk a figyelést. Maximum tartalom nélküli jelzéseket adunk, például: Ja, ja. Persze.

• Szelektíven figyelünk. A beszélgetés egyes részeit figyelembe vesszük, más részeit figyelmen kívül hagyjuk, mintha el sem hangoztak volna. Az ember, amit akar, azt meghallja. Amit nem akar hallani, az olyan a számára, mintha el sem hangzott volna. Szelektálunk.

• Figyelmes hallgatás: főleg én-központú. Támadó jellegű. Itt már bevonod a másikat, már hajlandó vagy őt észrevenni, de nem vonod be egyenrangú partnerként a megbeszélésbe. Ezért sértőnek érezhetjük ezt a fajta jelenlétet, például: Hogy mondhatsz ekkora baromságot?! Látom, semmit nem értesz! Jó, akkor elmondom újra, hogy a hülyék is megértsék!

• Kevés ember él életszabályszerűen a legemberségesebb kapcsolatépítés lehetőségével: ez az empatikus-beleérző figyelés. Azt látod, amit a másik. Azért hallgatsz és figyelsz, hogy megérthesd őt. Ott és akkor érted és érzed őt. Nem csak a füleddel hallgatsz, hanem a szemeddel is, a szíveddel is. Ekkor érzi, tapasztalja a társad, hogy számít, amit mond, neked is fontos, amit mond. Az empatikus-értő figyelésaz egyetlen lehetőség arra, hogy pontos adatokat gyűjts be a társadról, a helyzetéről.

Sokan gondolják, hogy egy kapcsolatban az együttműködés a legfontosabb. Amikor ez nem jön össze, mert értő-mély emberi egymásra figyelés nélkül nem is fog, akkor gyorsan azt mondják, hogy nem működik a kapcsolat, mehet a szemétre! Ezért a sorrendre szeretném felhívni a figyelmünket.

Együttműködés NEM érhető el értő figyelés nélkül! 
ELŐSZÖR ajándékozzuk meg egymást a tudatos, tényleges jelenlétünkkel, aztán jön majd a megegyezés, a megállapodás, az együttműködés is. 

Ha szeretném, hogy a társam változzon meg valamiben, akkor az ő meggyőzésének legjobb útja, ha elkezdek figyelni rá.

Amikor nem vesszük figyelembe ezt a SORRENDET, nem lehet esélyünk egy egyenrangú, építő párkapcsolatra! Ezért mondja tehát a híres szakember, Elliot Aronson: „Az együttműködés az odafigyelésről szól.”

Mi lehet a hatása a másik emberre hosszabb távon, amikor értő figyelést adok neki?:

- fontosság, értékesség tudatosítása; (ÉRTÉKES VAGYOK!)

- feltölt, örömet ad;

- a méltóságom megőrzése;

- fejleszti az érzelmi intelligenciát;

- az egészségérzetet.

"Ha valakit megsértünk, legalább elismerjük vagy tudjuk, hogy létezik, de ha nem vagyunk hajlandóak meghallgatni, az olyan, mintha számunkra nem is létezne.”
(John Lukacs)

Az értő figyelésnek tehát a párkapcsolatban meg van ez a fontos üzenete is a társunk felé:

Itt vagyok neked!

Számítasz nekem!

Számíthatsz rám!

Fontos vagy nekem!

A figyelés szeretet.
Szeretnék hatni a társamra?
Szeretném, hogy meghallgasson engem?
Szeretném, hogy biztonságban érezze magát, hogy megnyíljon előttem?
Szeretnél őszinte, nyílt párbeszédeket?
Akkor tiltsuk ki kapcsolatunkból az oly gyakori erőlködést, az ítélkezést, a rábeszélést, a másik ráncigatását, könyörtelen megváltoztatását!
Kezdd el először te meghallgatni, megérteni őt, aztán meglátod, hogy kinyitja előtted az ajtót, közel enged magához, és ő is elkezd meghallgatni téged.
Ez a beleérző meghallgatás, az értő-empatikus figyelés.

- Szoktam mondani a gyerekemnek, hogy „mondd nyugodtan, figyelek rád!”
Hogy tudja, hogy van ilyen tétel az életben, hogy „figyelek rád”.
- Amikor nem tudok megegyezni a férjemmel, akkor is mondhatom, mondom, hogy „jó, elmondtad, én is elmondtam, figyeltem rád, igyekeztem követni téged, ha jól értettelek, ezt és ezt mondtad. Jól értettelek? Még nem látom a megoldást, később beszélhetünk róla?”

Nézzük meg az egymásra figyelést akkor, amikor már beállt egy konfliktus:

„A konfliktuskezelésben minden eszköz a KÖLCSÖNÖSSÉG ELVÉN nyugszik, mely EGYETEMES ALAPELV.” (Kohlrieser)
Vagyis minden helyzetben minden embernek joga van hozzá? Meghallgatás nélkül, csípőből, kapásból senki sem utasítható el? A gyerekek sem?

 „Mindenféle konfliktuskezelés veleje az engedménytétel művészetében rejlik.” (Kohlrieser)
Vagyis az engedménytétel az erő jele, nem a gyengeségé?
Engedménytétel: Először én adok neked valamit, EZÉRT cserébe kapok valamit.

Bárcsak minden nap használnánk a Kölcsönösség Elvét, azaz: először (1) engedményt teszek, (2) ezzel elismerem a másikat, (3) így kézben tartom a megbeszélést, ami azért előnyös, mert (4) ha valaki érzi, hogy meghallgatják és tisztelik, várhatóan kevésbé lesz ellenséges a reakciója.

Figyelek rád.
Empatikus-beleérző figyelés.
Azért hallgatok és figyelek, hogy megérthesselek téged.
Létezésünk létszükséglete?
Hány emberből lett mentális hulla, mert nem létezett otthon?
Nem verték, nem erőszakolták meg! De még sem működik emberileg, „csak”, mert nem létezett otthon, nem volt szeretetkapcsolat.

Emlékszem, az én odafigyelésem a férjemre valahogy így kezdődött: technikai dolgokat mesélt, amiből én nem értettem egy kukkot sem. Ő állt mellettem, én meg mosogattam, sietve rendet raktam. Pattogtam fel-alá. Ő meg áll ott, és beszél. Ekkoriban kezdtem tanulni ezt az izét, a másikra figyelést. Észrevettem, hogy mint pók a falon, rohangálok, miközben ő beszélgetni szeretne velem. Megálltam. Ránéztem, mert hát figyelek rá. Emlékszem, mosogatószivacsot éreztem a kezemben, még azt is leraktam, hogy éreztessem: igen, itt vagyok! Veled vagyok, neked vagyok itt! Nekem megható pillanat volt az egész, mert láttam magamat kívülről: rohangálok, mikor figyelhetnék is rá. Tanulságos tanulás volt ez nekem.

Itt vagyok. Figyelek rád. Mert fontos vagy. Megismételhetetlen érték.

Aki ezt megtapasztalja magáról, annak az embernek már nem szokott fontos lenni, hogy igaza legyen.
Amikor figyelünk, még a vérnyomásunk is megnyugszik.
Amikor figyelünk, nem elveszünk, inkább adunk.
Amikor az ember figyel, konfliktust old fel.
Csend.
A figyelés fárasztó, mégis megéri.
Mert: Az odafigyelés szeretet.
Megéri?