„MINDANNYIAN EGY KIS BOLYGÓ LAKÓI VAGYUNK.
A LÉNYEG, HOGY FELISMERJÜK, HOGY NEM A VALLÁSOK, ORSZÁGOK, BŐRSZÍNEK KÜLÖNBSÉGE A FONTOS, HANEM AZ, HOGY EGY BOLYGÓ LAKÓI VAGYUNK.”
(Benjamin Ferencz)
Közönséges emberek című film.
58 perc.
Netflix.
II. világháború.
A 101. rendőrzászlóalj.
Hétköznapi emberek alkotják.
Hétköznapi foglalkozásokkal bíró emberek.
Megbízatásukat utolsó pillanatban tudják meg, mikor az első alkalommal vetik be őket.
Dolguk emberek, zsidók lemészárlása közvetlen közelről.
Csecsemők legyilkolása, anyjuk karjában. Kevesebb lőszer fogyjon.
Meggyilkoltak 83.000 embert közvetlen közelről.
És egyikük sem érezte felelősnek magát.
Nem!
Ezek az emberek nem szörnyek!
Tettükről szóló feljegyzéseket Benjamin Ferencz, egy fiatal ügyész kezdi tanulmányozni az Egyesült Államokban.
A Netflix-en bemutatott filmben azok a szakemberek szólalnak meg, akik kutatták ezt a történetet.
„Ha egy rendszer népirtást vagy tömeggyilkosságot akar elkövetni, nem az fogja meghiúsítani, hogy nem akadnak végrehajtók. A holokauszt óta számos népirtás történt. Voltak mészárlások és tömeggyilkosságok.
A mechanizmusok, amelyek oda vezetnek, hogy emberek úgy döntenek, megölnek másokat, bár nincs rá személyes vagy személyiségpszichológiai okuk, azt találják más helyzetekben is, hogy ha az emberek mondhatják azt, hogy fogaskerék vagyok, nincs felelősségem, ezzel a hozzáállással szinte bármi lehetséges. Szerintem mindenki képes olyan dolgokra, amelyekről nem hinné, hogy képes az elkövetésükre.”
Ezeknek az osztagoknak a fő vezetője idegen nyelveken beszélő, magas végzettséggel rendelkező, megnyerő modorú, a Hágai Bíróság bíróinak szimpatikus férfinak látszott, kifejezetten szimpatikus volt ez az ember számukra.
Folyamatosan olyan hatások érték ezt az ember, aminek következménye lett, hogy hitt valamiben, szolgálta hazáját, amit meg akart védeni, és ha hitét embereknek egy csoportja veszélyezteti, akkor ezek az emberek veszélyesek, ki lehet őket irtani. A Bíróság ítélete: kötél általi halál.
A tárgyalás végén Benjamin Ferencz megkereste cellájában, megkérdezte, tenne-e vajon másként bármit? Azt a választ kapta, hogy nem, és ha a testvérét kellene megölnie, ma is ezt tenné.
Az újságírók kérdezték Benjamin Ferencz-et, mit mondott neki ez a szörnyeteg.
Azt válaszolta, hogy ez az ember nem szörnyeteg.
Truman elnök szörnyeget? Ő adta a parancsot az atombomba ledobására Hirosimára. Akkor Truman elnök szörnyeteg? Meg lehet indokolni, lehet alátámasztani borzalmas tettek elkövetését. Attól függ melyik székben ülök? Honnan nézek rá?
Ez a legnagyobb tanulság számomra a filmből, hogy ezek az emberek hétköznapi életet élő hétköznapi emberek voltak, nem szörnyetegek. Hogyan magyarázták tettüket az elszámoltatáskor? A film ezeket az összefüggéseket tárgyalja, és hangsúlyozza, hogy vigyázzunk, mert velünk is megtörténhet ez. Ha folyamatosan erőszak tárgyává tehetünk valakiket, csoportokat, és tettünkért nem szükséges ott-és-akkor felelősséget vállalni, akkor: „ezzel a hozzáállással szinte bármi lehetséges.”
Aznap, amikor láttam ezt a filmet, együtt dolgozhattam egy számomra fantasztikus pedagógussal, aki erőszakos fiatalokkal dolgozik. Azért keresett meg coaching megbeszélésre, hogy miként tudná még jobban támogatni, még jobban szeretni, fejleszteni ezeket az erőszakos fiatalokat.
Aznap, amikor láttam ezt a filmet, egyik munkatársammal ültem az autóban, megállóhelyet kerestünk. Alig tudott beállni, mert a mögötte parkoló autó úgy parkolt, mintha csak magára gondolt volna, a másiknak, a munkatársamnak alig maradt hely. Munkatársam azt mondta, hogy mi lenne, ha figyelt volna arra, hogy másnak is hagyjon helyet -ez pár centin múlik, így talán másnak is eszébe juthat, hogy neki is hagyjon helyet. Amikor neki lesz szüksége helyre. Vagy ne gondolkozzak ezen- kérdezte, és én is csak magamra gondoljak?
Ez a „másik nem létezik” mentalitás növekvő erőszakot szül a hétköznapi emberek hétköznapjaiban. Észre sem veszem, és tárgynak nézlek.
A film szerint jobban figyelni kéne a minket érő társadalmi hatásokra. Ha egy felettem álló szerv egyszer azt kérné tőlünk jól megindokolva, hogy lőjjek le a társaimmal együtt egy nap leforgása alatt csaknem ezer embert, amit a film tárgyal, akkor a gyilkolás mellett más is eszembe juthat? Nem csak az, hogy engedelmeskedek és gyilkolok? Mert a jelenlévőknek más nem jutott eszébe.
Mit tehetek? Hogy ez velünk ne történjen meg? Mert a film szerint bármelyikünkkel megtörténhet, azok az emberek ott gyilkológéppé váltak a film szerint, a kutatók elemzése szerint.
Mit tegyek, hogy ne legyen olyan egyértelmű, hogy a parancsnak engedelmeskedjek? Mit tegyek, hogy ez az engedelmesség ne legyen egyértelmű. Mert egyértelmű a jelenlévőknek. És ez velünk is megismétlődhet.
Mit tegyek hát? Nyugodtan nevessetek ki, mert az jut eszembe, hogy a szeretet a legnehezebb izé, dolog a világon.
Arra gondoltam, hogy NEM apróság, ellenkezőleg! Fontos odafigyelni a szeretet-adásra-szeretet fogadásra. Ami szeretetet jelent annak, aki kapja és adja.
Esténként a gyerekkel vagyok elfoglalva, és nem kívánok jóéjt a férjemnek, elköszönés nélkül megyek aludni. Figyelhetek arra, hogy figyeljek arra, hogy jóéjt puszit adjak neki, és így térjek nyugovóra? Mert ez kapcsolódás?
Egy édesanya az iskola folyosóján mosolygott rám, én meg gondterhelt arccal , pofát fágva néztem rá. Másnap megszólítottam, hogy bocs, nagyon jól esett, hogy ismeretlenül is mosolygott rám és a gyerekemre, hiszen egy iskolába járnak a gyerekeink.
Csak egy kis szeretet-emberi érintés.
Adás. Fogadás. Rendszeresen.
Vagy az Apró hétköznapi jelenetek figyelmen kívül hagyása?
A szeretetben számomra az a legjobb érzés, hogy kapcsolódunk.
A bántó távolság elmúlik, a közelség békét ad.
Ezért fontos a szeretet. Hétköznapi szeretet.
Családi, munkahelyi helyzetekben létkérdés a kapcsolódás.
A szeretet kapcsolódás.
A bántó távolság elmúlik, a két embernek megfelelő közelség békét ad.
Embernek érzem magam.
Nem likvidálandó-zavaró tárgynak.
A hétvégén kiránduló helyen jártam. Egy édesanya indul a tóparti sétára kisfiával. A másik fia bebetonozza magát a játszótér egy pontján. Nem mozdul. Anya menne. Távolodik. Várja, hogy fia elinduljon. Nem. Nem indul. Anya vár. Kis idő múltával visszaközelít a magát bebetonozott gyerekhez. Gyere máááár, gyere máááár. Fiú nem mozdul. Még hívogatja egy ideig. Kbé 5 perc közelharc után a gyermek megindul. Mert a gyerekek nagyon drágák. Szerintem azért is beindult a gyermek, mert anya visszament hozzá. Kapott egy kis időt. A szakirodalom szerint, és ezt miért nem tudja szinte senki, MEGKÉRDEZHETEM ILYENKOR A GYEREKET, HOGY BAJ VAN? MIBEN SEGÍTHETEK? Ahelyett, hogy na-gyere-már-na gyere-már-miértnem-jössze-gyere-mááá.
Amikor feszkó van valakiben, és kiállhatatlanul elviselhetetlen, akkor a legfontosabb kérdezni őt:
Mi a baj?
Mire van szükséged?
Miben segítsek? (Figyeljek arra, amit mond, mert a figyelés szeretet.)
Türelem. Idő. Nagyon fontos.
Mert a szeretet mindig kapcsolatteremtés.
Kötelékteremtés.
Az erőszak mindig kapcsolat-szakítás.
Kötelék-megszakítása.
Számomra nyilvánvaló, túl könnyen megismétlődhet még az én időmben a történet, amit bemutat a KÖZÖNSÉGES EMBEREK című film. Semmit nem tehetek ez ellen. De azt igen, hogy szeretek. Naponta. Mert a szeretetet nem lehet hűtőbe tenni, hogy tegnap szerettelek, ma viszont nem érdekelsz.
Szokták ezt a kérdést feltenni, hogy „szereted Jézust?”
És ha nem?
Akkor is elfogadsz?
Vagy zavarlak?
Kapcsolódunk. Szakszóval: KÖTELÉKET TEREMTÜNK.
Kapcsolódunk vagy lövünk?
Aki ismeri a TISZTELET fogalmát, az tudja, hogy ha valaki iránt nem érzem a szeretet érzését, attól még tisztelhetem őt. Azaz ELFOGADOM, hogy joga van az enyémtől független gondolatokhoz és érzésekhez. Ez nem jelenti azt, hogy egyetértek vele. Nem értek vele együtt, de nem lövöm ki.
„MINDANNYIAN EGY KIS BOLYGÓ LAKÓI VAGYUNK.
A LÉNYEG, HOGY FELISMERJÜK, HOGY NEM A VALLÁSOK, ORSZÁGOK, BŐRSZÍNEK KÜLÖNBSÉGE A FONTOS, HANEM AZ, HOGY EGY BOLYGÓ LAKÓI VAGYUNK.”
(Benjamin Ferencz)
58 perces film. KÖZÖNSÉGES EMBEREK.
Hajdú Éva
coach
családi ügyek
