Írólap. Középre rajzoltam egy kört, amibe beleírtam a legfontosabb

tulajdonságomat. Amit gyakran használok. Ezt drága Tanáraimtól tanultam.

Húztam vonalakat a kör szélétől. Ezekre a vonalakra ráírtam egyenként azokat a tulajdonságaimat, amiket használok, minél többet, amiket szeretek élni, gyakorolni. Azt tanultam, legyen minél több hasznos tulajdonságom, amiket használok a hétköznapjaimban, mert így eredményesebben, nyitottabban oldhatom meg a napjaimat.

A gyerekemmel is elkészítettem ezt a feladatot. Örömömre örömmel állt neki. Középre azt írta fel magának, hogy „nem adom fel.” Van egy kis története ennek a mondatnak a családban, azt hiszem, innen ismerős ez neki.

Aztán húzta a vonalait a kör szélétől. Jöhetnek a többi, kedves tulajdonságai. Egyik vonalra ezt írta: Erős vagyok, mert Isten …

Kérdezem, mit jelentenek a pontok.

Anya, hát tudod, Isten...

Azt akarod mondani, hogy Isten teremtett?

Így befejezte a mondatot: „Erős vagyok, mert Isten.... teremtett.

Másik vonalra ez került: Szeretem a képességemet.

Melyikre gondolsz? - kérdezem.

Beszélgetni kezdtünk.

Kikerekedett a mondat, hogy: Szeretek kedves lenni.

Másnap este.

- Anya, ma is írtam a bátorságpapíromra egy mondatot.

- Bátorságpapííír??? Én is hívhatom a saját papíromat bátorságpapírnak?

- Hát persze!

Tudod, mit írtam? - és már veszi is elő a bátorságpapírt a tolltartójából.

Olvassa.

Nem vagyok elhagyatott.

Az ütő megáll bennem. Aki közelebbről ismer minket, tudja, hogy a gyerekemtől miért fontos ez a mondat, hogy ő nem elhagyatott.

Őt elhagyták. De ettől még nem elhagyatott.

Van egy bátorságpapírja, ahova felvállalja a tulajdonságát, saját felvállalás, hogy „nem vagyok elhagyatott”.

Az ő kis történetéről, világrajöttéről, magányáról, hozzánk kerüléséről, közös közösségünk-családunk megformálásáról óvodás korában is beszélgettünk. Most iskolás. Most is kérdez. De ezek a szavak már mélyebbek. Most már véleményt is formál azokról, akik szerepelnek történetében. Mélyebb gondolatai kezdenek lenni. Most is átbeszéljük a történetét. Pontosan tudja, hogy elhagyatott. És mégsem az.

El szoktam neki mondani, hogy azok a gyerekek vannak igazán nagy bajban, akik a vér szerinti szüleiknél laknak, de mégsem kapnak tanítást, szeretetet, támogatást saját szüleiktől, nem szeretnek otthon lenni. Na, ez az igazi elhagyatottság. És elmondom neki, hogy a „te történeted a legszebb történetek közé tartozik, ezt ne felejtsd el, kérlek.”

„Nem vagyok elhagyatott.”

Mennyire hálás vagyok.

Férjemnek, a nagyszülőknek, a gyerekem tanárainak!

Mindenkire mennyire szükség van és lesz.

És hálás vagyok magamnak is, csak szorongatom kis kezemet.

Coachként elmondom a szülőknek, hogy én mit tanultam.

Mi az a három terület, amivel folyamatosan dolgom van szülőként.

Azt hiszem, senkit nem érdekel, de leírom.

1. Milyen példát mutatok neki, hogyan viselkedem előtte?

2. Amikor negatív, stresszes a gyerek, akkor elkísérem A-ból B-be. ÁTkísérem a problématérből a megoldástérbe! Végigmegyek vele az úton, ő pedig közben megnyugtatja magát. A gyerekem ezt szokta mondani: Anya, megnyugodtam!

3. Értékmondatokat tanítok neki. Saját értékeimet adom át neki. Pld: Aki elesik, felkel. Szeretem magam. A rossz után, gondolok jóra is. Csak pozitívan.

Légy proaktív! Kiegészítés: Jobban tudja, ez mit jelent, mint sok felnőtt. Sajnos!

Rühellem ezt, én legalábbis nem hallom azt a tanítást, hogy a család nem a házaspárról szól elsősorban, és nem a szülőkről!

A család alapja két működő egyén. Akik külön is megállnak a lábukon.

Először nem szülőnek tanulok meg lenni.

Hanem működő ember tanulok lenni:

Ehhez vagy táncolunk a 13 alapterületen. Vagy nem.

Tanulok emberségesen beszélni?

Tanulom a konfliktuskezelés művészetét?

Vannak biztos bázisaim? Mivel motiválom magamat?

Tanulok szeretni?

Értékességtudatomra vigyázok?

Tanulok Proaktív lenni?

Pozitív tudatállapotom fenntartása?

Nézőpontváltás. Melyik székben ülök? Melyik székbe ülök át?

(Még akkor is, ha rohadt nehéz felemelni a seggemet.)

Értékrendem? Milyen szabályok szerint élek?

Építem az Erős Önbecsülésemet?

Tanulok beszélni a gyerekkorom tanulságairól?

Napi leltár?

Tanulok hinni? Van hitem?

Nem árt megjegyezni, hogy bár külön tárgyalják a szakértők ezeket a

területeket, attól még ezek együtt érvényesek! Egymással együtt működnek. Együtt ÉL-ődnek.

Én ennyi mindent tanulok. Úgy hívják: Fejlődés. Folyamatos meló.

A tudomány által kimunkált tudás tanulható.

Ez a folyamatos tanulás áll a gyerekem tegnap esti mondata mögött.

Nincs ingyen. Nem a gyerekpszichológus munkája. Mert majd ő megoldja,

nekem ne kelljen változni, sem tanulni, sem fejlődni.

Ez a folyamatos munka, tanulás, FEJLŐDÉS szükséges ahhoz,

hogy ezt a (különösen fontos) mondatot egyszer csak hallhassam.

A gyermekemtől.

Nem!

Ehhez nem kell pszichológusnak lenni.

Embernek lenni?

Nem az kell, hogy mindig jól legyek.

Ehhez az kell, hogy működőképes állapotban legyek.

És ez napi meló.

A tegnap elvégzett munka nem helyettesíti a mait.

Értékőrzés.

Amitől ember az ember.

Amitől közösség a közösség.

Amitől család a család.

Ön Tudja, mi a család négy alapvető ismérve?

Ne nevezzük már családnak, ahol az emberek meg sem kísérlik megvalósítani az alapismérveket!

Egyenes, őszinte, nyílt, pozitív napi kapcsolódás.

Működő, élni segítő szabályok kidolgozása.

Együttműködés a külső szervekkel: munkahely, suli, bölcsi, óvoda.

És most jön a poén, amin röhögőgörcsöt kapok, bocsássa meg a tisztelt publikum:

két erős önbecsülésű ember, akik külön is képesek magukat építeni.

"Csak akkor haladhatunk, ha tanulunk, vállalásokat teszünk, és cselekszünk,

tanulunk, vállalásokat teszünk,

és cselekszünk,

és megint csak

tanulunk, vállalásokat teszünk, és cselekszünk."

(Dr. S. Covey)

Haladás?

Tanulás?

Vállalás?

Cselekvés?

Komolyan?

Vagy inkább azon csámcsogunk, hogy a

gyerekeink milyen csúnyán viselkednek?

Frankó szakszógyártás.

Egyéni a felelősség.

És nem. Nem a család a legfontosabb!

Hiába kezdik ezt a mondatot kisajátítani egyesek. Aki szerint a család a legfontosabb, az nem érti a 13 területet, a Fejlődést.

Nem a család a legfontosabb az életben. Erről is beszélünk a pénteki találkozókon.

Mikor értjük meg, hogy a létezésünk nem (csak) húsdarab, sejtek és csontok szövevénye?

Ön ma is írja saját történetét.

Vajon miről szól az ön meséje?

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!

Hajdú Éva
Családi Ügyek
abduktív pszichológiai coach
családi mediátor
párkapcsolati coach
life coach
„Újjászületni jobb, mint megszületni.”