"NEM AZ GYŐZ, AKI JOBBAN TUD,
HANEM AZ, AKI JOBBAN KÜZD!"

Ez az idézet a 21. század egyik legfontosabb tudományos eredményéről szól. Amennyire tudományos, annyira hétköznapian emberi. 
Sokáig az volt  a vélemény a tudományban, hogy az ember sorsát az határozza meg, amit kapott. Amin változtatni nem lehet.

Amin nem lehet változtatni:
Ilyen a genetikai állományunk, ami apukáéból és anyukáéból adódik össze.
Itt van még a temperamentum és az adottságaink. Ennyi. Ezzel lehet zsonglőrködni.

Vagyis: nincs operaénekes adottságom. Hiába szeretnék, nem fogok Aida-t áriázni a milánói Scala színpadán. Sajna. Mert nem kaptam hozzá lehetőséget. Nincs meg ez az adottságom. Ahogy ismerősöm mondta: ő pedig a büdös életben nem lesz szupermodell. Túl alacsony.
Temperamentum: Alapbeállítottság. Ez sem változik. Befelé forduló vagyok és energikus. Nem szeretek lassítani , és nem szeretek elől állni. Jól kezelni lehet. De felülírni NEM!
Genetikai állomány? Vékony a testalkatom, nem vagyok hízékony.

Több, mint 100 évvel ezelőttig azt hitte a tudomány, hogy ez minden.
Ez a három dönti el a sorsodat.
Ma már tudjuk, hogy ez nem igaz.

A genetikai összességem, a temperamentumom, az adottságom az alap.
Erre lehet építkezni.
Az építkezéshez, az életépítéshez három munkaeszközünk van: a tapasztalás, a gyakorlás, és az egyéni erőfeszítések. 

A mai kor emberére ennek az ellenkezője jellemző: GYORSAN, KÖNNYEN, SEMMIT. 
A tapasztalás, a gyakorlás, az egyéni erőfeszítés lassú, néha nagyon nehéz, de eredményes folyamat. 
Hát akkor nézzük csak meg a párkapcsolatunkat, ami elképzelhetetlen erőfeszítés-gyakorlás nélkül!
Hát nem folyamatos meló, folyamatos gyakorlás, néha meg rettenetes erőfeszítés a napi egymásra figyelés?
A nézeteltéréseink átfordítása együttműködésbe?
Egymás folyamatos támogatása tettekben és szavakkal is? 
Figyelek rá.
A kapcsolatomra.
Nem hátradőlök, mintha kész lenne.
Építem. Fejlesztem.
Vannak kapcsolatai célok.
Valami cél mindig van egy kapcsolatban.
Valami tanulnivaló mindig van egy kapcsolatban. 
Valami változtatnivaló mindig van egy kapcsolatban. 

Vannak?
Dehogy vannak! 
 

Ismerősömnek a középiskolai osztályában volt két osztálytársa, akik németből jobbak voltak nála. Nem tudott náluk jobb lenni. Húsz év múlva találkoztak. Ismerősöm naponta használja a németet. A régi osztálytársai nem. Mára ő a jobb németes. Miért? Mert naponta gyakorolja.

A híres intelligencia kutató Robert Sternberg mondja, hogy „nem azok a legokosabbak, akik a legokosabbként indultak.” 

Carl Brashear története mindig nagy hatással van rám. A Férfibecsület című film az ő erőfeszítéseit dolgozza fel Cuba Gooding Jr. és Robert De Niro főszereplésével. Ne hagyjátok ki! Mutassátok meg a gyerekeiteknek ezt a sztorit. 

Carl nagyon szegény, fekete bőrű csávó, és búvár akar lenni. Ki akar törni abból a rohadék  nagy szegénységből, amiben felnőtt. Társadalmi esélye egyenlő a nullával. A törvény szerint tanulhat búvárnak, de a társadalom képtelen volt az 50-es években elfogadni fekete bőrűt a katonaságban.
Az apukája viszont nem hagyja annyiban. Soha ne add fel, légy a legjobb! - mindig ezt zizegte a fia fülébe. Te mit zizegsz a gyereked vagy a társad fülébe? Hogy mire nem képes, vagy azt, hogy mire képes?
Beállt a tengerészgyalogsághoz, ahol rommá szívatják, el akarják érni nála, hogy adja fel. Miért? A faji előítélet miatt. Nem tudjuk elképzelni milyen akadályok ellenére lett eredményes. Újra meg újra akadályoztatják, hogy a vizsgáit se tudja letenni.
Egyszerűen mégis megy tovább: tapasztalás, gyakorlás, erőfeszítés.
Addig küzdött, amíg a felettesei fel nem adják az ő ellehetetlenítését, és hagyják végre, hogy tényleg a legjobb legyen.
Egy baleset következtében viszont amputálni kellett az egyik lábát! De még mindig nem adta fel.

Ezt mondta: "Néha, amikor visszajöttem a futásból, a műlábam véres lett a csonkolt lábamtól. Nem mentem a gyengélkedőre. Abban az évben, ha gyengélkedőre megyek, jelentették volna. Ezért nem mentem. Kerestem egy helyet, ahol elbújhattam, és régi gyógymód szerint egy vödör forró sós vízben áztatva gyógyítgattam a sebeimet. Azután másnap reggel felkeltem, és újból indultam futni." 
(G. Kohlrieser, Túszok a tárgyalóasztalnál, 127.o.)

Carl lett az első színes bőrű legmagasabb rangú mesterbúvár. Addig gyakorolt, amíg el nem érte, amit akart, amire képes. Az ő élete tényleg arról szól, hogy "nem az győz, aki jobban tud, hanem az, aki jobban küzd."

A következő írás nagy hatással van rám:

„Tizenéves korunkban egy középiskolai baseballmérkőzést néztünk a lelátóról. Az ütőjátékos zsinórban háromszor a labda mellé suhintott. A pályáról távozóban megvetően méregette a baseballütőjét, mintha azt vádolná a kudarcért. Jason odakiáltott neki: Nem az ütő a hibás, seggfej!

A bátyám beszólása a felelősségvállalásról is szólt. Eszembe jutott róla, hogy amikor pókerezni tanított, egy alkalommal jól kioktatott. Három körben is borzasztó lapokat kaptam, és a negyedik leosztásnál siránkozni kezdtem, hogy már megint micsoda pocsék lapok jöttek! Jason szigorú pillantást vetett rám, majd megszólalt:

- Soha, de soha ne panaszkodj, milyen lapokat osztottak le neked! Számolj az átlaggal: vannak jó leosztások, közepes leosztások és pocsék leosztások, de hosszú távon kiegyenlítődnek. Egy idióta is képes nyerni, ha kézbe kapja a pókert. A pókerben az a pláne, hogy a leosztott lapokat kell a lehető legjobban megjátszanod. Vacak lapokkal is nyerhetsz, ha okosan játszol.”
(Elliot Aronson: Életem és a szociálpszichológia)

A tudományos álláspont szerint:

"NEM AZ GYŐZ, AKI JOBBAN TUD, HANEM AZ, AKI JOBBAN KÜZD!"

Hajdú Éva
egyéni, párkapcsolati coach
GONDOLKODJ FEJLŐDÉSBEN!
GONDOLKODJ EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN!

Fotó:pixabay