„A konfliktuskezelés készsége kötelékteremtéssel, hídveréssel kezdődik, amikor hiteles tudatállapotban cselekszünk.
A konfliktus során bevonódottnak kell maradnunk: meg kell értenünk a másik fél érdekeit, igényeit és szükségleteit, és meg kell hallanunk a fájdalmát. (…)

A családtagokkal, barátokkal és a munkatársakkal
folytatott energiaelszívó vitákat pedig kapcsolaterősítő élményekké tehetjük.” (167.o.)
(Forrás: G. Kohlrieser, Túszok a tárgyalóasztalnál)

Karácsony előtt. Postán. 
Sorban állás. Karácsonyi pulcsiban a postás fiatalember az ablak mögött. 
Nyugodt. Kedves. Júj , de jó.
Egy férfinek mondja, hogy nem jó helyen áll, a férfi menjen a másik ablakhoz.
A férfit mérgesnek látom. Én abban a sorban állok, ahova neki kéne átállnia.
Szólok neki, hogy jöjjön nyugodtan, magam elé engedem. 
Mintha jól esne neki. Mégsem fogadja el. 

Újra próbálom, hogy jöjjön elém nyugodtan. Nem fogadja el, de örül, mosolyog.
Amikor végzek, mielőtt elmegyek, ránézek, elköszönök tőle, ő meg nagyon mosolyog. 
Azt látom rajta, hogy mintha: felszabadult volna a méregtől. Már nem zavarja, hogy rossz sorba állt, és 
újra sorban áll, újra várakozik, hogy elintézze a postás ügyét. 
Előttem egy pár, olyan ötvenesek, fiatalosan felöltözve. A hölgy kissé hátra, ránk néz, elköszön.
Olyan jó érzés.
Repültem a postáról.
Azt éreztem, mintha telegyömöszölték volna a lelkemet két kiló örömmel.

Csak egy kis kapcsolódás történt. 
Coach-ként azt tanultam, hogy mindig segítsünk. Egymásnak. 
Mert ez a normális. Elfogadható.
Amikor támadunk, amikor nem segítünk, az nem elfogadható. Az a nem normális. 

Milyen pici kapcsolódás történt: a házaspár ránk nézett, köszöntek a bagázsnak. Csak ennyi. 
A férfit rögtön magam elé engedtem. Csak ennyi. A postás úr kedves volt. Csak ennyi. 

Kapcsolódás. Kötelék-Teremtés. Kötelékteremtés. 

Mert ez a normális. 
Amikor ütök és vágok. Az a nem normális. 

Még egy kapcsolódás. 

"A kilencéves Hannah nem tudott enni, mert a torkában óriási duzzanat keletkezett. Az orvosok semmilyen testi okot nem találtak az állapotára. Már több mint egy hónapja nem evett szilárd ételt. Az orvosa azt kérdezte tőlem, hogy okozhatja-e gyász a tünetet. Amikor elmesélte az esetet, úgy tűnt, nem volt semmilyen nyilvánvaló veszteség
Hannah életében. Azonban amikor átnéztük a kartonját, találtunk egy bejegyzést „kedvenc malacáról”. Elkezdtek beszélgetni a kislánnyal a malacról. Hannah szülei gazdálkodók voltak, és az apja az egyik alomból neki adta a
leggyengébb malacot. Hannah gondozta, a malac pedig életben maradt és megerősödött. Bizonyos értelemben az ő „gyereke” volt. Egy napon, amikor hazaért az iskolából, felfedezte, hogy „Nyafit” levágták. Ez mély sokként érte őt. Ráadásul iskolába menet minden nap el kellett haladnia a hús mellett, ami a pajtában lógott felakasztva. Öt nappal később az apja kényszerítette, hogy egye meg a Nyafiból készült sültet, miközben a bátyjai
kinevették, az anyja pedig tétlenül nézte. Másnap a kislányt kórházba szállították.
Amikor először szóba hozták a kislány előtt Nyafi elvesztését, Hannah nem volt hajlandó beszélni. Kötelékteremtéssel és gyengéd kitartással a doktornő tovább beszélt Hanna-hoz, aki kirobbanó dühvel és haraggal reagált. A doktornő megtartotta a köteléket, és még egy perc sem telt el, Hannah megölelte őt, és vagy fél órán keresztül sírva ontotta ki a szíve fájdalmát.
A katarzist követően egy hónap után először képes volt egy kis szilárd ételt enni. A duzzanat azonnal lelohadt, és két nap múlva elmúlt.” 
(G. Kohlrieser, Túszok a tárgyalóasztalnál)

KÖTELÉKTEREMTÉS NÉLKÜL NINCS KAPCSOLAT.
A KÖTELÉKTEREMTÉS SZEMÉLYESSÉ TESZI A KAPCSOLATOT, ÍGY MÉREGTELENÍTI A FOLYAMATOT.
A KÖTELÉKTEREMTÉS A TEHETETLENSÉG ELLENSZERE.
NEM KELL ISMERNEM TÉGED, HOGY KÖTELÉKET TEREMTSEK VELED, NEM SZÜKSÉGES KEDVELNEM  SEM TÉGED.
NEM A PROBLÉMÁRÓL BESZÉLEK. HANEM A MEGOLDÁSRÓL.
NEM A MÚLTRA FÓKUSZÁLOK, HANEM A JELENRE.

Kapcsolódhatok. Ha akarok. 
Energiaelszívó viták helyett kapcsolaterősítő élmények...

Hajdú Éva
life coach
családi mediátor
képzésben: abduktív pszichológiai tanácsadó